Bíró Bence – Benkó Bence: Rebellisek, Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra, Gólem Színház, 2022. november 5., 19:00

Játsszák: Bán Bálint, Borsányi Dániel, Formán Bálint, Piti Emőke, Urbán Richárd, a szövegkönyvet írta: Bíró Bence és Benkó Bence, produkciós vezető: Erdélyi Adrienn, fotók és grafika: Szakács Ferenc, asszisztens: Ternai Krisztina, dramaturg asszisztens: Sulyok Máté, zene, dalszövegek: Formán Bálint, dramaturg: Bíró Bence, rendező: Benkó Bence.

Megható és nagylelkű meghívásnak tettünk eleget, amikor ellátogattunk a Gólem Színházba az Apertúra Rebellisek – az ellenállás történetei – zenés zendülés egy részben című előadására. Történt ugyanis, hogy az Apertúra csapata szeretett volna kiállni a sztrájkoló és polgári engedetlenkedő tanárok mellett, és szolidaritásból jelentős mennyiségű belépőjegyet ajánlott föl a Rebellisek előadásaira pedagógusok számára. Éltünk a lehetőséggel, és ezúttal tanárként (és csak inkognitóban kritikusként) vettünk részt az eseményen. Ez a gesztus a 2021 decemberében bemutatott, amúgy is markáns ízvilágú előadáshoz még újabb fűszereket adott, és így az eredeti koncepciónál is komplexebb és érdekesebb színpadi játékot hozott létre. Igazi színházi ínyenceknek való csemege lett így az előadás.  

Az előadás két történetet sző egybe. Az első Sophie Scholl, Hans Scholl és Christoph Probst karakterét középpontba állítva a náci rezsim ellen röplapok írásával és osztogatásával küzdő, tragikusan végződő Fehér Rózsa Mozgalom történetét játssza el. Korrekt összefoglaló lehet az érdeklődőknek a Park Kiadó 2014-ben, Lázár Júlia fordításában megjelent könyve Anette E. Dunbach és Jud Newborn tollából. Az előadás elején az ellenállók (Piti Emőke és Bán Bálint), nekünk is adnak a Fehér Rózsa röplapjaiból, ahol olyan mondatokkal szembesülhetünk, mint 

..az apátia okozza, hogy a gonoszok azt tehetik, amit tesznek, az apátia segít eltűrni ezt a hatalmas bűn terhét cipelő kormányt, és aki eltűri, az bizony hibáztatható a történtekért.

Bizony, kedves néző, itt nem lesz mismásolás, kemény történetekkel, nehéz mondatokkal fogsz szembesülni, ígéri már az előadás első perce, és a korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy ez nem üres dramaturgiai flik-flak, az Apertúra már k2 korában is folyamatosan a fölrázásunkon, aktivizálásunkon, felelős állampolgári öntudatunk fölébresztésén dolgozott. Gondoljunk csak a Stúdió K-val közösen létrehozott Brecht-előadásra, a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalombanra (2018), vagy Az apostolra (2019), ahol Szilveszter ugyanúgy szórólapokon érvelt a zsarnok elleni fellépés mellett, mint a Scholl-testvérek ebben az előadásban.  

A második történet a színészek improvizációi alapján meséli el egy művészeti egyetemi osztály lázadásának mozzanatait. És ez az igazán bátor része az előadásnak. Mert itt nem egy távoli, csodálatra méltó és felfoghatatlanul heroikus cselekedethez kell mérnünk magunkat, mint a Fehér Rózsa esetében, amit az esélytelenek nyugalmával könnyezhetnénk meg, hanem az itt és mostban vagyunk, a mi dilemmáink, a mi döntéshelyzeteink elevenednek meg, olyan szituációk, amikkel mi is nap mint nap szembesülünk. Azért bátor ez a rész, mert a karakterek saját bőrükbe bújva mutatják meg gyengeségüket, megalkuvásaikat, olykor aljas kis magánalkuikat is. Számunkra az derül ki a fölvillantott mozaikokból, hogy az ellenállás legnagyobb gátja a szolidaritáshiány. Amikor valaki eljut arra a pontra, hogy végre kiálljon önmagáért, az elveiért, a szakmaiságért, akkor védőháló nélkül ugrik az egzisztenciális ellehetetlenülés felé zuhanva, és azok, akiknek lehetőségük lenne elkapni, azok laza eleganciával kisétálnak a helyzetből, és még azt is megkapja az őt még tegnap is támogatásukról biztosító rezonőröktől, hogy ez az ő döntése volt, ők nem vállalnak semmilyen felelősséget szegény lúzer sorsáért, aki elhitte, hogy együtt fogják megváltani a világot. A végkicsengés mégsem keserű. Az Apertúra szolidaritási akciójának köszönhetően hatalmas érzelmi támogatásként éltük meg, mi, tanárok, ezt az estét. Egy olyan tanmesének, ami felhívja a figyelmet a buktatókra, de evvel elkerülhetővé is teszi azokat. Legyen az a dékán/tankerület leuraló kommunikációja, legyen az a színházigazgató/oktatásirányító megosztási kísérlete vagy akár a csoportnyomás kényszere. És az is reménykeltő, hogy maga a társulat is kínál további kapcsolódási lehetőséget, olyan programokhoz lehet csatlakozni a szervezésükben, amelyekkel egy kicsit élhetőbbé tehetjük mások életét és ezáltal a sajátunkat is. Nézzetek fel a http://buborekpukkantok.hu/ oldalra, hogy megismerkedjetek ezekkel. 

Urbán Richárd (fotó: Apertúra)

Nagyon szerettük a Formán Bálint komponálta dalokat, bárcsak lenne néhány klip belőlük, hogy ne csak a bizonytalan zenei emlékezetünkre kelljen hagyatkoznunk! Nem csak a szöveg volt nagyon vicces, de zenei poénokkal is jócskán tele voltak tűzdelve a dalok. Hatalmas élmény volt Piti Emőkét végre egy ellenszenves karakter szerepében is megcsodálni, az egyetemi tanárnő szerepe briliánsan felépített, finom tónusváltásokkal válik egyre érthetőbbé és utálhatóbbá a figura. Urbán Richárdot most láttuk először színpadon, de ezentúl keresni fogjuk, opportunista egyetemi hallgatója és a mézesmázosságot fenyegetéssel váltogató főrendezője is telitalálat volt. Formán Bálintot, Borsányi Dánielt és Bán Bálintot mindig öröm látni, úgy éreztük, nagyon egyben van most a társulat, érdemes lesz keresni a munkáikat.  

♥

Kedves Bálint, Dániel, Bálint, Emőke, Richárd, Bence, Adrienn, Ferenc, Krisztina, Máté és Bence, köszönjük a meghívást és a felvillanyozó előadást!