Medea gyermekei, Narratíva - Füge Produkció, Jurányi Ház, 2023. szeptember 1., 19:00

Játsszák: Pető Kata, Ifj. Vidnyánszky Attila, Molnár András e.h., Lukács Ádám e.h., Barna Lilla, Hajduk Károly, Kárpáti Pál, dramaturg: Balázs Júlia, díszlettervező: Fekete Anna, jelmeztervező: Pető Kata, zeneszerző: Urbán Kristóf, technikus: Langó Ádám, asszisztens: Hidegkuti Luca, produkciós menedzser: Beke Anna, művészeti titkár: Szinai Eszter, rendező: Hegymegi Máté 

Érdekes, ám sajnos sikertelen kísérlet lett a Narratíva új bemutatója, a Medea gyermekei. Három Medea-történetet, Euripidész, Franz Grillparzer és Jean Anouilh műveit felhasználva próbáltak az alkotók egy negyedik verziót előállítani. A végeredmény olyan lett, mintha három különböző képet kiadó puzzle darabjainak összeöntésével és összeillesztésével akartak volna létrehozni egy negyedik teljes képet. Balázs Júlia dramaturg feladata szerintünk a lehetetlennel volt határos. A három, a saját lábán jól megálló variáns, teljesen más hangsúlyokkal dolgozik, három teljesen más motivációs bázis, karakterrajz, problematika. Bár eljutunk a Korinthoszba érkezéstől a gyerekgyilkosságig, ami közte történik, az teljes zagyvaság, dramaturgiai nonszenszek sorozata.

Médea története az egyik leggyakrabban játszott mitológiai sztori, játssza a KV Társulat, Czukor Balázs rendezésében, legutóbb pont a Jurányiban, a CSET Feszten találkozhattak vele az érdeklődők, a Katona József Színházban Bagossy Júlia rendezése látható, Szenteczky Zita a Pinceszínházban állította színpadra ez év áprilisában, nemrég még a Nemzeti Színház is műsoron tartotta, és a minap érkezett a hír, hogy a Budaörsi Latinovits Színház is készül egy változattal az évad vége felé. Érthetetlen tehát, hogy Hegymegi Máté miért indítja az előadást az előzményeket és az alapszituációt leíró prológussal. Ha csak azért nem, hogy keretes szerkezetet hozhasson létre, hiszen a zárlat is egy dal a Medea gyerekeit játszó Molnár András, Lukács Ádám előadásában. Felesleges, szájba rágós, ha valakikről, a Narratíva előadásai iránt érdeklődőkről feltételezhető, hogy képben vannak egy ennyire alapműnek tekinthető történettel kapcsolatban. A két fiú felgraffitizza Korinthosz falaira Iustitia (a görögöknél Diké vagy Themisz) istennő alakját. Számunkra nem derül ki az előadásból, hogy kinek is kéne itt igazságot szolgáltatni és kinek, minek a nevében, az istennő alakja üres szimbólum marad. De ezek csak aprócska kifogások, a fő problémák ezután kezdődtek.

 Hajduk Károly, Pető Kata, Ifj. Vidnyánszky Attila (kép: Jurányi Ház)

A színészi alakítások Ifj. Vidnyánszky Attila (Iászon) és Hajduk Károly (Kreón) esetében nem haladták meg egy közepesnél rosszabb olvasópróba szintjét. Egy hiteles mondatot nem hallhattunk, egy a szövegből és a partnerek jelenlétéből következő hiteles reakciót nem láttunk a színpadon. Pető Kata (Medea) próbálta megtalálni a megfelelő hangot, míg Barna Lilla hitelesen, konzekvensen és átélhetően hozta Kreusza alakját. Hogy történhetett ez meg? Miért nem sikerült karaktereket, valódi interakciókat láttatnia a többségnek, és miért sikerült Barna Lillának mégis? Iászon, Medea és Kreón szövegei a három drámából összeollózott szövegfragmentumokból állnak, míg Kreusza szövegei teljes mértékben a Grillparzer-darabból származnak, a dráma összes Kreuszát érintő kulcsjelenete szerepel bennük. Míg Ifj. Vidnyánszky Attilának, Hajduk Károlynak és Pető Katának három teljesen különböző Iászont, Kreónt és Medeát kellett eljátszania, addig Barna Lillának lehetősége volt egy koherensen megírt karaktert felépíteni. Kreuszája az elkényeztetett naiv, önző gyerek, aki mindenfajta tudatosság nélkül gázol át másokon, és szerzi meg, amit akar. De ki Iászon, ki Kreón? És ki Medea? Több értelmezési vonal is elkezd épülni, hogy aztán a következő jelenetben összeomoljon. Nem lehet egyszerre eljátszani az önmagát is becsapó, érzéketlen tuskó Iászont, akit Euripidész állít elénk, a bűnt lemosni akaró, barbár feleségétől egyszerre félő és undorodó, de általa megbabonázott Iászont, ami Grillparzer drámájából sejlik fel, és a párkapcsolati páros pokolban őrlődő, integritását kereső XX. századi variánsát. Medeában nem láthatjuk egyszerre a női sors elleni lázadót, aki teljesen beleillik a korinthoszi nők végtelen sorába, akikkel ezek a nők sorsközösséget vállalnak, amíg lehet, az önazonosságát feladó és megtaláló hősnőt, és az idegent, akit kitaszít a város. Nem csoda hát, hogy a főszereplők csak téblábolnak, hiszen nem tudják, kik is ők, mi mozgatja őket, mi a viszonyuk a többiekkel.

 Barna Lilla, Ifj. Vidnyánszky Attila, Molnár András, Pető Kata, Lukács Ádám (fotó: Jurányi Ház)

A díszlet, Fekete Anna munkája, a mozgatható, lehajtható elemekből álló korinthoszi városfal, előtte a kis család sátra. És ehhez kapcsolódik szerintünk a legsúlyosabb dramaturgiai hiba. Az előadás csúcspontján, Kreusza meggyilkolása után, Kreón egy igen expresszív kirohanást intéz felénk, bosszút akar állni Medeán, és felfüggeszti a vendégjogot. Ezentúl a városba belépő idegen szabad préda, elűzése, kirablása, meggyilkolása jogszerű. Ez annak fényében viszont teljességgel értelmezhetetlen, hogy Kreón hangsúlyosan nem engedi be városába a kaukázusi Medeát, míg a hellén Iászont szívesen látja. Sőt, nemhogy be nem engedi, de egyetlen napot adva neki száműzi még a város környékéről is. Medea tehát, ha akarta volna se sérthette volna meg a vendégjogot, hiszen abból egyetlen másodpercre sem részesült. A jelmez, amit Pető Kata jegyez, azt sugallja, hogy senki sem bűntelen vagy senki sem mentes a barbárságtól. Mindenkin van valamicske piros, még ha csak egy megvillanó fülbevaló is, mint Kreuszán. De akkor a történet szerint szügyig véres, elképzelhetetlenül barbár tetteket végrehajtó, jellembajnoknak távolról sem mondható Iászon miért szabadul meg az előadás első perceiben vörös kesztyűjétől, és játssza végig az előadást fehérben? Van még sok füst és víz is valamint kutyaugatás, de ezek se vállnak jelentésessé az előadás során. Egyáltalán nem értjük a mikrofonok szerepét, a figurák közötti amúgy is minimális interakció még inkább redukálódik. Redundásnak éreztük a Kreusza és Iászon kapcsolatának alakulását mutató jeleneteket, ugyanazt az információcsomagot kaptuk meg legalább ötször. Ez nem lenne baj, ha Medea megalázásának újabb és újabb stációja lenne mind az öt, így építve fel tettei motivációját, de e jelenetek egy része a városfal mögött játszódik, tehát Medea nem láthatja, nem lehet rá hatással.

Ahogy a színlap írja, az előadásban valóban három dráma van elrejtve. Ezek időlegesen szolgálnak sok értékes pillanattal. Kárpáti Pál megjelenése Aegeusként például egy kifejezetten jól sikerült jelenet, bár valamiért később Aegeius is méltóságát elvesztő komikus karakterré válik. Hasonlóképpen szívesen elmerülünk abban a szövegekben, amiket Medea és Iászon párkapcsolati vitáját tartalmazzák, ám ezek is inkább csak az újdonság ereje miatt hatnak és nem a jól megtervezett jelenetek miatt. A központi jelenet, Medea átváltozása gyerekgyilkossá ugyanúgy motiválatlan mint a legtöbb félresikerült Medea-rendezés esetén, a ki nem alakított motivációt a gyerekek dala próbálja helyettesíteni, ami hat ugyan, de nem megértet, hanem csak eltereli a figyelmet. 

Türelemet és bizalomat kap az előadás a nézőtől az első órában, de ezt a bizalmat nem kapjuk vissza. Megkíséreljük minden erőnkkel megérteni a koncepciót, de be kell látnunk, hogy a színlapnak van igaza, ami azt sugallja, hogy ez egy össze nem álló kép. Szomorú, hogy Hegymegi Máté ebben a produkcióban saját művészetének paródiáját rendezte meg.

♥