Samuel Bailey: Kutyabaj, Weöres Sándor Színház - Füge Produkció, Jurányi Ház, 2023. szeptember 9., 19:00

Játsszák: László Gáspár, Hajdu Péter István, Kuttner Bálint, Csonka Szilvia, írta: Samuel Bailey, fordította: Horváth János Antal, jelmeztervező: Pattantyus Dóra, díszlettervező: Szabó Márton István, dramaturg: Tóth Réka Ágnes, zeneszerző: Szendrey-Nagy Olivér, Kálmán András, Hundred Sins, kellékes: Horváth Viktória, hangosító: Szalacsy Tamás, világosító: Boros Dániel, súgó: Léránt Enikő, ügyelő: Pados Bernát, a rendező munkatársa: Ostyola Zsuzsanna, rendező: Horváth János Antal

Nagyon izgalmasnak ígérkező előadáson jártunk a Jurányi Házban, ahol a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Füge Produkció egy koprodukciója vendégszerepelt. Előre lehetett sejteni, hogy a rendezői munka alapos, a színészi játék parádés lesz, így nem félünk megnézni. Érdekes, hogy a nézőközönség teljesen más volt, mint a jurányis évkezdő Medea gyermekeit megnézni szándékozó premierközönség. A darabbal voltak súlyos bajaink, de egy biztos: a nézők méltán szerették ezt az előadás, mert amit a színészek csináltak a színpadon, az a játék minden másodpercében fenomenális volt.

Az előadás adatlapja a Weöres Sándor Színház oldalán.

Mi sem aktuálisabb, mint a közoktatás helyzete. No, persze ez az előadás egy nagyon speciális helyzetet mutat be, a fiatalkorúak börtönében a büntetésüket töltő gyerekek mindennapjait, de ez is nagyon sok szempontból köthető az iskolarendszerhez és az ott tapasztalható körülményekhez. Meglepő volt, hogy a nézők között sok-sok diákot láttunk tanáraikkal együtt vagy külön. Úgy tűnik valahogy megtalálja a téma azt a befogadóközönséget, amelyik érdeklődhet Bailey drámája iránt.

Hajdu Péter István, Kuttner Bálint, László Gáspár (fotó: Mészáros Zsolt)

Az előadás nagyon gyorsan behúz minket, és nem csak az események pörögnek, de Hajdu Péter István Cain-je is. Vele szemben László Gáspár Jonjo-ja titokzatosan néma és visszahúzódó. Pattantyus Dóra jelmezei klasszikusan hozzák a börtönviseletet, de bizonyos dramaturgiai pontokon komoly szerepet kapnak. A díszlet (Szabó Márton István) börtöncella vagy tanterem, mikor mit lát bele a néző, kisebb átrendezésekkel az előadás során. Hömpölyög ismert sodrása a mai angol drámának. Lebilincselőnél lebilincselőbb jelenetek sorakoznak, örömöt és elégedettséget keltve az értő színháznézőben.

László Gáspár, Kuttner Bálint (fotó: Mészáros Zsolt)

A karakterek közül a tragikus sorsú, jóindulatú, de a múltját sötét árnyként és rá támadó démonként hordozó Riyad (Kuttner Bálint) alakja vonja magára azt az empatikus figyelmet, amelyet aztán az előadás végén mint megrágcsálandó problémát magunkkal viszünk. A dráma, ha van a darabban, az ő történetszála mentén bontakozik ki, és kapjuk meg egyfajta társakkal körülvett monodráma formájában. A polifónia valóban jellemző erre a színdarabra. Ugyan a karakterek olykor-olykor főleg egy felhevült társalgás során egymásnak feszülnek, de érezzük, hogy ezek nem valódi konfliktusok és ők maguk is jelzik, az ütközések játék jellegét. Némi felvillanó valódi drámát a tanár-mentor Grace (Csonka Szilvia) jeleneteiben tapasztalhatunk, amikor érdekellentét, szembenállás üti fel a fejét, ám a cselekmény nem ezt a szálat választja drámai kibontakozásként.

Csonka Szilvia, Kuttner Bálint, László Gáspár, Hajdu Péter István (fotó: Mészáros Zsolt)

Összességében is jellemző, hogy Samuel Bailey műve üres, rosszul megtervezett és felszínes. Ennek ellenére a felszínesség nagyon ügyes jelenetalkotással jár együtt, ami elvonja a figyelmünket arról, hogy nincs egyetlen végiggondolt mondanivalója az előadásnak. Már az első jeleneteknél látjuk a mintázatot, ahogy a karakterek párbeszédei panelszerű dinamikába ágyazódnak. A problémafelvetés és konfliktusbemutatás a hiperaktív Cain feladata, a többiek próbálnak higgadtan, nyitottan reagálni rá, a párbeszéd egy adott ponton provokatívvá válik, ami összeugraszt két felet, majd a konfliktus lecsendesül és jön a mentálhigiénés-empatikus konfliktuskezelés, hogy aztán a minta elölről kezdődjön tucatnyiszor az előadás során, az utolsó fél órát unalmassá téve. 

Kuttner Bálint, László Gáspár (fotó: Mészáros Zsolt)

Komoly kérdés, hogy kihez szól ez a darab. Ahogy elnéztük a Jurányiba látogató, Adriáról aranyló bőrűre barnult felső középosztályi fiatalságot, kérdés, hogy nekik szánta-e Bailey vagy Horváth János Antal ezt az előadást. A börtönromantika persze borzongatóan hathat. Sőt, a bentlakók karakterének kora meghatároz egy közös világtapasztalatot a tini nézőkkel, a közös hang és érdeklődési kör is kapcsolódási pontokat ajánl fel. Hogy egyet mondjunk, Cain irigysége Riyad és Jonjo "csukahaversága" miatt (mindketten ugyanolyan Nike cipőben lesznek egy idő után) egyike azoknak a közös élményeknek, amik otthonossá teszik a fiatalok számára az elítéltek világát. Mégis a borzongatás, szociohorror kevés. Hasonló magyar előadások célirányosan annak a közönségnek szólnak, amelyik átéli ezeket a mindennapokat vagy a mai magyar valóságra érzékenyítik a szerencsésebbeket. A Láthatáron csoport Kiállok érted vagy Kiállok magamért előadása valóban a nevelőszülőknél lakók konfliktusait dolgozza fel és ők is a célközönség. Ezek az előadások lényegesen javítanak az állami gondozottak önreflexiós készségein és segítenek az önvédelmi mechanizmusok kialakulásában.

Vajon a börtönlakó fiatalok történetét lehetett-e volna adaptálni a magyar állapotokra. Igazi kihívás lett volna. És íróért se kellett volna messzire menni, mert Tóth Réka Ágnes dramaturg olyan sikeres előadások írója, mint a Stúdió K-s Odüsszeusz bolyongásai és szerzőtársként a szkénés A hisztéria rövid és felkavaró története. Nyilvánvalóan, hogy az a csoport, amelyik a legerősebb azonosulást képes átélni a darabbal, az előadást néző reflektált magyartanárok (magyar tanárok), akik egy minden ízében elavult oktatási rendszerben, és egy morálisan megterhelőm, megbetegítő közegben kénytelenek dolgozni. Fokozott az érzés olyanok számára, mint egyikünk, aki egy olyan iskolában tanít, amely hallgatólagos módon egy szegregált iskola (amely, mint tudjuk, Magyarországon nincs). A Csonka Szilvia által plasztikusan bemutatott tanárnő egyértelműen kapcsolódási pont lehet a hátrányos helyzetűen oktatásában szerepet vállaló pedagógusok számára. Nos, ilyen szemszögből nézve a dráma egy nagyon negatív végkicsengéssel zárul: nem csak haszontalan a börtönpedagógia, de az azt felajánló rendszer strukturálisan is iszonyú szenvedést okoz minden belekényszerített embernek.

Hajdu Péter István, Csonka Szilvia (fotó: Mészáros Zsolt)

A rendező színészvezetése kimagasló, a karakterek elképesztően jó eltaláltak, az alkotók nagyon jól érzik Bailey drámájának lüktetését. Kuttner Bálint Riyadja leginkább egy Áts Feri típusú példamutató, vezető típusú jellem, akinek a látható és rejtett konfliktusait, fájdalmait a fiatal színész tűpontosan alakítja. Hajdu Péter István Cain-je, ahogy kell egyszerre idegesítő és szeretetre méltó alak, aki mindvégig a hermészi szerepet tölti be, ezért mindig kikényszeríti a néző figyelmét. László Gáspár Jonjo-ja a maga nemében a legfélelmetesebb karakter, hiszen tudjuk, hogy akármennyire is szeretné, egy ponton túl nem tudja uralni a cselekedeteit. Az előadás minden másodpercében érezzük a színészek minuciózus munkáját, és teljesen a hatásuk alá tudunk kerülni, ami hatalmas teljesítmény. A produkcióban éppen ez zavar minket a legjobban: a kiváló színészi játék elandalít, és nem vesszük észre, hogy egy közepes minőségű, dramaturgiailag következetlen, konfliktusaiban felszínes darabból készült előadást nézünk. Nagyon örülnénk neki, ha Horváth János Antal művészetét valami hazaibb témában, egy a díjnyertes angol daraboktól végre elrugaszkodó, bátrabb produkcióban is megszemlélhetnénk.

 ♥

Kedves Gáspár, Péter, Bálint, Szilvia, János, Dóra, Márton, Réka, Olivér, András, Viktória, Tamás, Dániel, Enikő, Bernát, és Zsuzsanna, köszönjük ezt a kiváló előadást!