Kiállok magamért, KV Társulat, Láthatáron Csoport, KuglerArt Szalon és Galéria, 2021. december 13., 14:00

Játsszák: Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsa, Urbanovits Kriszta, látvány: Surányi Nóra, írta és rendezte: Czukor Balázs 

A KV Társulat előadásaira mindig nagyon készülünk, mert tudjuk, hogy itt nem lesz megúszás, olyan húsba vágó témákkal fogunk találkozni, amit legszívesebben egy jól bezárt szekrényben tartanánk és elveszítenénk a kulcsot. Legyen ez a vészkorszakhoz vezető út (Kedves Én!), az anyasághoz való viszonyunk (Lenni vagy nem, ill. Médeia), vagy annak megélése, hogy gyári hibás fogaskerékként őrlődünk a különböző társadalmi szerepeink között lassan elveszítve önmagunkat (Miért lett R úr ámokfutó?) Jól illeszkedik ehhez a társulat új előadása, a Kiállok magamért, melyet a Láthatáron Csoporttal együtt hoztak létre, és ami a Kiállok érted című hat éve futó előadás folytatásának tekinthető. Nem véletlen a sikeres kooperáció a két társulat között, a Láthatáron Csoport ars poeticájában megfogalmazottak pontosan ráillenek az eddig általunk látott KV Társulat produkciókra is.  

Az előadás fb oldala.

„Célunk, hogy művészeti és színházpedagógiai tevékenységeinkkel hozzájáruljunk társadalmunk szolidárisabbá és toleránsabbá tételéhez, hogy felszabadult, elmélyült, gondolatébresztő és szemléletformáló párbeszédet folytassunk olyan témakörökben, amelyeket társadalmilag sokszor tabuként, bizonyos rétegek problémájaként vagy családi magánügyként kezelünk. Fontos számunkra, hogy előadásainkkal felhívjuk a figyelmet olyan társadalmi csoportokra, akik ritkán hallatják a hangjukat, vagy bemutassunk olyan élethelyzeteket, – együttérzéssel és/vagy humorral – amelyekről nem szívesen beszélünk. Szeretnénk erősíteni az egyéni és társadalmi önreflexiót, mert egy egészségesebb és derűsebb társadalom kialakítása mindannyiunk közös érdeke.” (Láthatáron Csoport küldetésnyilatkozat)

Urbanovits Krisztina és Feuer Yvette (fotó: Varga Tímea)

A Kiállok magamért az állami gondoskodásban élők életesélyeiről beszél az érintettekkel – egykori gondozottakkal és egy nevelővel – készített interjúk alapján. Az interjúkat Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsa és Urbanovits Kriszta készítette, az összegyűlt anyagból három élettörténet került feldolgozásra, ezt Cukor Balázs írta egységes anyaggá, és ő is rendezte belőle az előadást. A Kiállok magamért főleg az érintetteket, a most állami gondoskodásban élő gyerekeket és fiatalokat célozza, nekik akar olyan megerősítő történeteket bemutatni, ami alapján elgondolhatják jövőjüket, ráláthatnak, hogy milyen esélyeket lehetséges megragadni, milyen módokon lehet egyes, nagyon nehéz élethelyzeteket kezelni. Természetesen az előadáshoz feldolgozó foglalkozás is társul, ahol nem csak az alkotókkal együtt értelmezi a közönség a látottakat, hanem valamely interjúalany is elkíséri a társulatot, és mint leghitelesebb személy, ő is beszélget a fiatalokkal. A későbbiekben érzékenyítő előadásként is szeretnék utaztatni a produkciót, ehhez persze egy egészen más típusú feldolgozó foglalkozásra lesz szükség a nem érintett közönség számára, ami valahogy kanalizálja az előadás során óhatatlanul feltámadó tettvágyat és az ezt kísérő frusztráció érzését. Mert jól segíteni is nagyon nehéz, erről regényeket mesélhetnének a különböző hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó civil szervezetek.  

A beszélgetések olvashatóak a Láthatáron Csoport honlapján.

  Háda Fruzsina, Száger Zsuzsa, Kőszegi Judit (fotó: Varga Tímea)

Norbert, Nándor és Ramóna történetét Száger Zsuzsa, Kőszegi Judit és Háda Fruzsina meséli el nekünk, a kulcsjelenetek pedig megelevenednek Feuer Yvette és Urbanovits Kriszta segítségével, akik a főhősök életének segítő és akadályozó felnőtt és kortárs szereplőit jelenítik meg. Ezek a szereplők túlnyomórészt kártékonyak, gonoszak vagy hidegen közömbösek, de minden fiatal életében van egy barát, egy tanár vagy egy nevelő, aki jókor van jó helyen, és a jó dolgokat teszi és mondja. Meghatározó tényező az ő empátiájuk és segítségük, de mit sem érne, ha a Norbiban, Nándiban és Ramiban nem működne egy olyan belső iránytű, ami a legnehezebb pillanatokban segít nekik olyan döntést hozni, ami segít a céljaik elérésében. Ennek a belső iránytűnek lehet a magja az anyai szeretet, az igazságkeresés vagy az álmodozás, és a nézőkkel való beszélgetés során még számtalan ilyen felmerülhet, talán pont az a legfőbb célja az előadásnak, hogy minél több érintett fedezze fel magában ezt a saját belső iránytűt, ami vezérelheti. Mert másban nem igen bízhatnak. A külvilág ellenséges, érthetetlen és idegen. Ezt jelenítik meg a felnagyított kellékek is. A telefon egyszerre vágyott és félelmetes tárgy, hiszen anya nagyon ritkán hív, akkor se mond semmit, ami segítene túlélni. A 18 évesen kapott pénz egyszerre felfoghatatlanul sok és felfoghatatlanul kevés. A rendőr lehet ellenség és lehet segítő, ki tudná eldönteni? A szerelem és a barátság éppúgy lehet megtartó, mint pusztító erő.  

Száger Zsuzsa, Feuer Yvette, Háda Fruzsina (fotó: Varga Tímea) 

A három fiatal története valamilyen szerencsés nyugvópontra jut. Mindhárman megtörik az átkot, a bántalmazó, elhanyagoló család és az ugyancsak, rendszerszinten bántalmazó és közömbös rendszert túlélték, és nem viszik tovább a mintát. Mindhárman a gondoskodásban, a segítségnyújtásban teljesednek ki. Norbert rendőrként dolgozik, Nándor családsegítő lett, Ramóna édesanyaként otthont teremtett kisfiának. A pozitív üzenet mellett azonban az alkotók felhívják a figyelmünket arra, hogy ők a kisebbség. Hogy csak egy rémisztő adatot említsünk, az állami gondoskodásból kikerülők majd 70%-a hajléktalanná válik. Rengeteg tennivalója és adóssága van a szerencsés többségnek evvel a kisebbséggel szemben is. Ezért lenne fontos, hogy ne csak az állami gondoskodásban élőkhöz, de minden emberhez eljusson ez az előadás.

Ha akár egy segítségre szoruló gyerekről is lemondunk, sose leszünk erős közösség, egy ország. 

♥

Kedves Yvette, Fruzsina, Judit, Zsuzsa, Kriszta, Nóra, Balázs, nagyon köszönjük, ezt a megrázó, elgondolkodtató, tettre sarkalló produkciót!