Fassbinder–Fengler: Miért lett R. úr ámokfutó? KV Társulat, HPS Kultúrszalon, 2020. szept. 1., 19:00

Játsszák: Dankó István, Stork Natasa, Major Erik, Urbanovits Krisztina, Mátray László (később: Schmied Zoltán), Száger Zsuzsa, Messaoudi Emina, Ördög Tamás. Fordító, dramaturg: Bíró Bence, látvány: Schnábel Zita, rendezőasszisztens: Molnár D. Márk, rendező: Ördög Tamás.

A KV Társulat által választott témák mindig nagyon közel állnak hozzánk, és ugyan Fassbindert eddig nem került fel a kívánságlistánkra, ám miattuk mindenképpen bevállaltuk. Az alkotógárdában olyan neveket olvastunk, amik lehetetlenné tették, hogy ne nézzük meg már az első előadást. Ördög Tamás rendező művészetét nagyon szeretjük, Bíró Bence dramaturg szöveggondozása garancia a minőségre, és ott vannak természetesen a színészek, legyenek vendégek, vagy a KV oszlopos tagjai, akiket hosszú órákig elnéznénk. Mindezek egy olyan előadásban konkludáltak, ami után jó sokat lehet beszélgetni a társadalmi nyomasztásról, az egyik napról a másikra feltorlódó konfliktusok ódiumairól és arról, hogy ha elviselhetetlennek látjuk a hétköznapokat, akkor ez mi miatt lehet.

Az előadás eseménye a fb-on.

A 70-es évek legelejének NSZK-jában vagyunk, dübörög a német gazdasági csoda. Az első világháború utáni kollapszus nem ismétlődött meg az országban, sőt, épp ellenkezőleg, a nyugatnémet gazdasági sikerek ámulattal töltik el a nagyvilágot. De nem csak gazdasági, hanem politikai és társadalmi csoda is ez. Béke, társadalmi gondoskodás és prosperitás egyszerre jellemzi a szövetségi köztársaságot. Akkor viszont miért lett R. úr ámokfutó?

Rainer Werner Fassbinder tipikusan az a II. világháború után született nemzedék tagja, akiktől az amerikaiak féltek és X, azaz ismeretlen generációnak nevezték el. Nem tudhatjuk mi lakozik az X generációban. A 68'-as kulturális, szexuális és ideológiai forradalom valóban elsodorta az addigi világot és ebből a változásból sajátos művészi látásmódjával, szinte követhetetlen hiperaktivitásával Fassbinder is kivette a részét. Hatottak rá a társadalmi felszabadítást hirdető ideológiák, ebben az alkotásában pedig kifejezetten erős hangsúlyt kap az a fogalom, amit elidegenedésnek nevezünk. Vagyis az, hogy mindennapi tevékenységeink idegenek számunkra, mintha nem velünk történne meg, ami megtörténik velünk, és hogy hétköznapi tevékenységeink céljai köszönőviszonyban sincsenek belső céljainkkal vagy vágyainkkal. R. úrral valami baj van, nincs jelen a Wirtschaftswunder világában, szerettei életében, egyáltalán, sehol sincs jó helyen.

A német középosztályi környezetet a produkció kiváló helyválasztással idézi meg a HPS Kultúrszalon falai között, ebben a belvárosi, nagypolgári lakásban. A jelmezek, a látvány (Schnábel Zita) remekül illenek egy olyan korba, amelyből polgári eleganciát sugározni szándékozó, mégis futószalagon gyártott, ásítóan unalmas tárgyi világ bambul vissza ránk. Önmagában is páratlanul erős ez a látvány, annak ellenére, hogy a produkciót nyilván nem veti fel a pénz. A szép lakások, divatos ruhák és elegáns dohányfüstben vég nélküli társalgás. Akinek még megvan: a Lakáskultúra magazin hamis, embertelen, tárgyiasító, a jól működtetett gazdaság eredményeképpen jó életet sugalló hazug világa ez. (Az előadás során a ,,szép'' prospektusok meg is jelennek egy adott ponton.)

Dankó István, Stork Natasa, Major Erik (fotó: Kovács JuJu.)

R. úr (Dankó István) egy műszaki rajzoló, persze nem pusztán mechanikus munkát végez, igenis van kreatív feladata, egyes épületrészek tervezését neki kell megoldania. Ezeknek ugyan bele kell illeniük a főnök (Mátray László) által hozott tervbe, és a főnök ezt ellentmondás nem tűrő módon be is hajtja rajta, de hogy ez hogy valósul meg, az az ő dolga. Viszonylagos nyugalommal tűri, hogy Frau R. (Stork Natasa) a többedik kocsit töri össze – nyilván nem figyelt oda véletlenül vezetés közben. Nem sztoikus nyugalom ez, hanem egyfajta praktikus. Mi értelme lenne, hiszen úgy is olyan sok gond nyomja az ember vállát, ez a harc a másikkal csak gyarapítaná az elvégzendő dolgok listáját, ami amúgy sem rövid. Meg aztán, más tervei vannak az asszonnyal, nem veszekedni vannak ők együtt, hanem azért, mert ez így szép. A dolgok így mennek. Összetalálkoznak, megházasodnak, gyerekük lesz, házuk, egzisztenciájuk. Ez így kell, hogy menjen. R. urat ugyan gondterheltnek látjuk, és hát, senkinek se kívánunk olyan asszonyt mint Frau R. – aki Stork Natasa alázó színészi eszköztárát ismeri, no, az tudja miről beszélünk :) –, mégis egyáltalán nem tudunk azonosulni vele. Szereti a romantikus zenét, de azért ne néger énekelje, mert az nem német, és jó dolog, ha egy nő szép, de azért csak a szokásos módon legyen szép és ne úgy, ahogy ő kívánna szép lenni. Már az zavarja Messaoudi Emina karakterében, hogy ő egy független nő. Ne legyenek szerinte független nők!

Stork Natasa, Ördög Tamás (Fotó: Kovács JuJu.)

Erős hasonlóságot mutat R. úr és fiának (Major Eriknek) viselkedése. A srác is elkalandozó, elvarázsolt, nem figyel oda. Ahogy a tanító néni (Száger Zsuzsa) mondja, nem buta és nincs is megfélemlítve (hiszen ,,arra figyelnek, hogy ne legyen kiközösítés''), de valójában nincs jelen. Ahogy Frau R. irányítgatja, uralja fiát, úgy uralja R. úgy anyukája is R. urat. Az Oma Raab-ot játszó Urbanovits Krisztina igazi utálatos anyós. Egyáltalán nem figyel a fiatalok saját céljaira (persze nincs is nagyon mire figyelni, lévén olyan üres a fiatalok élete, mint a legüresebb vákuum). Csak az számít neki, hogy a terv, ahogy megálmodta a fia jövőjét, teljesüljön. Ilyen szempontból ez a produkciója sokkal kontrasztosabb, kifejezőbb, mint az eredeti film amatőrszínészeinek munkája, amelyben nagyon sok viszony pusztán a szövegből derül ki, a színészek játéka nem annyira kifejező mint a KV Társulat profi színészeié. Ördög Tamás hihetetlenül figyelt arra, hogy a mindenki által jól ismert társalgási sablonok és viselkedési minták éppen úgy kerüljenek színre, mint ahogy azt a mindennapi éleben anyós/após/asszony pajtáson látjuk. 

Mátray László, Urbanovits Krisztina (Fotó: Kovács JuJu.)

Itt érdemes megjegyezni, hogy támadások kereszttüzébe került a filmek színpadi adaptációjának kérdése. Nényei Pál óva inti a kőszínházakat, hogy filmeket adaptáljanak. Érdekes, ám egyértelmű kimenetelű vitát lehetne folytatni arról, hogy lehet-e, érdemes-e filmeket adaptálni. Már miért ne lehetne akármit színpadra adaptálni, akár ezt a billentyűzetet is, amit éppen verünk. Fassbinder ráadásul éppen olyan alkotó, aki a film és a színház furcsa gabalyodását hozta létre. Filmjei színházi előadások, előadásai film jellegűek. De olyan sikeres és az alapanyagból sokkal többet kihozó produkciókat is említhetünk, mint Székely Csaba Kutyaharapás c. drámája (a Kutyaszorítóban átirata), amit a Tatabányai Jászai Mari Színházban hoztak létre, vagy a baráti közösségekben, lakásszínházakban sikerrel játszott RePlay, (a Tape c. filmből), amit a Trainingspot társulat készített. A magyar színházi színvonal jellemzően olyan magas, főleg a független szférában, hogy a filmek színpadi adaptációi jellemzően sokkal jobban sülnek el, mint az eredeti alkotások. Kétség kívül ebbe a körbe tartozik a KV Társulat Miért lett R. úr ámokfutó? című produkciója is.

Messaoudi Emina (Fotó: Kovács JuJu.)

Végezetül nem kerülhetjük el megválaszolni, hogy miért lett R. úr ámokfutó. Ha megnézzük a beszélgetéseket, amiknek R. úr tanúja volt, nem látunk sokkal másabbakat, mint, amilyenekben mi is részt szoktunk venni. Úgy értjük, sok ilyen beszélgetés akad. Amikor Herr R. és Frau R. együtt hallgatják a tanító néni elemzését arról, hogy milyen is a gyermekük, semmi mást nem látunk, mint szakszerűséget, törődést, mindazonáltal némi mechanikus gyakorlottságot a tanár részéről. Félelmetes ugyan  Száger Zsuzsa robotszerű viselkedése, de ugyanezt látjuk a szülők részéről is. R. úr mintha ott sem lenne, Frau R. pedig próbálja felszínes reakciókkal fenntartani a figyelés látszatát, de áthatóan nem érdekli a dolog. Egészen addig nem lenne baj, míg mindenki csak a saját prospektusából, saját protokolljai szerint működne. De ezek az célok másoknak feszülnek, és ezeknek a végén leggyakrabban R. úr áll. Neki kellene letenni a jogsit, pontot tenni a szomszéd zajongására, kijárnia az előléptetését, kezébe venni a gyermeke nevelését, megjavíttatnia a felesége által összetört kocsit, és így tovább vég nélkül. Pedig R. úr láthatóan legszívesebben semmit se szeretne tenni. Csak ülni, nézni ki a fejéből és dohányozni. De nem hagyják ezt mások.

Száger Zsuzsa (Fotó: Kovács JuJu.)

Száger Zsuzsa félelmetesen plasztikusan hozza napjaink azon figuráját, amit Marx leírása szerint az igazi proletárnak nevezhetnénk. Munkahelyén gépies munkát végez, a kapitalizmus teljesen megfosztja az önálló életcéloktól, tevékenységének minden pillanatában a cég érdekeit szolgálja ki. Egész évben két hetet él, akkor amikor elmegy szabadságra és síel. De ezt, a szabadidőt is éppen úgy végzi, ahogy az a vendéglátóipari think-tank-ek kitalálták neki. Ott és akkor, abban a ruhában parádézik, és abban az életérzésben lubickol, amit a szolgáltató cég előre megtervezett vevőik számára. Ennek elmesélése az utolsó csepp a pohárban R. úr számára. Pedig semmi sem indokolja, hogy R. úr ezen jobban kiakadjon, mint mi. Mi éppen ilyen vakációs beszámolókat hallgatunk végig szeptemberenként, vagy tavasszal, a síelős szezon végén. A fegyverdörrenés nem R. úr bekattanását jelzi.

Nekünk szól, hogy ébredjünk fel ebből a rémálomból!

Luxúria hamis álmot kínál nekünk, ennek a gépies társadalomnak semmi értelme. Az egyetlen szerethető figura a gyerek, aki a társalgás közepén kioson és a közeli erdőben egy kis kuckóban végre elkezdené élni a saját életet. Ameddig hagyják...

♥

Kedves István, Natasa, Erik, Krisztina, László, Zsuzsa, Emina, Tamás, Bence, Zita, Márk, nagyon köszönjük ezt a csodás színházi élményt és elgondolkodtató előadást!