Reisz Gábor: Nem beszélve arról, hogy…, KV Társulat, Radnóti Miklós Színház, Keres Emil Próbaterem, 2025. január 12., 19:00

Játsszák: Kenéz Ágoston, Szabó Domokos, Tarr Judit, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Walters Lili, technikus: Major Mátyás, rendezőasszisztens: Tüű Zsófia, író-rendező: Reisz Gábor

Nagyon izgalmas, amikor egy színházi előadás egy másik médium működésmódját próbálja megjeleníteni, színházi eszközökkel megvalósítani azt a hatásmechanizmust, ami annak a médiumnak a sajátja. Az utóbbi időben láttunk jobb-rosszabb próbálkozásokat a film, a filmezés láttatására. Az SZFE tavaly végzett prózai osztályának Vilmányi Benett rendezett egy ilyen tematikájú előadást. A Színész, szegény egy kevésbé sikerült variációja a témának. Ellenben az Apertúra egyik tavalyi hírszínházi előadása, a Cucli, A tápi rosseb című epizódja remekül imitálta az animációs filmek működését. A KV Társulat Nem beszélve arról, hogy… című decemberben bemutatott előadása is egy film megszületéséről mesél. A filmrendezői és a színházi tapasztalat egymásra találása ez esetben egy igen izgalmas produkciót eredményezett. És ez csak az egyik erénye az előadásnak.

Fotó: thealterphoto2024

Viola (Száger Zsuzsa) dokumentumfilm-rendezőként végzett, de eddigi felnőtt életét kitöltötte a gyerekek és a sikeres regényíró férj, Endre (Szabó Domokos) életének menedzselése. A 4-6-oson elkapott beszélgetés egy Laura nevű nő rejtélyes eltűnéséről azonban újra felébreszti benne a szakmája iránti érdeklődést. Nyomozni kezd, forgatókönyvet ír, filmet forgat. Endre meg csak pislog, mint hal a szatyorban, hogy ebben a házasságban van egy másik fél is, álmokkal, vágyakkal, tervekkel. Érdekes végigkövetni, hogyan kezeli a midlife crisis-t a férfi és a nő. Míg Endre kreativitása apadóban, kiszolgáló személyzet hiányában mindennapi élete szétesőben van, addig Viola magára talál, újra lesz identitása. A darab elején Endre egy rajongójának elmondja – valószínűleg már ezerszer elsütött, az évek során tökéletesre csiszolt – ars poeticáját a valóság és fikció viszonyáról, arról, hogy a valóságban elhangzott mondatoknak kontextusuk van és ha egy regényben szó szerint is hangoznak el, az új kontextus nagyon más jelentéssel ruházza fel azokat. A darab végén Viola egy rádióinterjúban kölcsön veszi szavait, egyfajta csattanóként demonstrálja, fegyverként fordítja vissza Endre modoros mondatait. Furcsa, parazita kapcsolat lehet Viola és Endre házassága, amelyben az egyikőjüknek árnyékban kell maradnia, hogy a másikuk kiléphessen a fényre. Mintha Endrének az első húsz év adósságát kéne törlesztenie, amikor Viola szakmailag sikeres lesz, Viola pedig kapcsolatuk első húsz évét áldozta fel férje sikerének oltárán. A kontextussal való játékkal, bizonyos mondatok ismételt elhangzásával az előadás maga is játszik Endre ars poetikájával, így ez jól összefűzi, összetartja gondolatilag a filmkészítés témája körül kavargó színházi produkciót. 

Fotó: thealterphoto2024

Dehogynem, csak akárhányszor összeraktam, mindig tank lett belőle.

Eszünkbe jutott a régi szovjet vicc a hűtőgépgyári munkásról. Viola Laura utáni nyomozása egyre inkább önmagához vezet. Hiába beszél a volt munkatársakkal (Kenéz Ágoston, Urbanovits Krisztina, Walters Lili), Laura szeretőjével, Károllyal, (Szabó Domokos) a választott főhős alakja homályban marad. Viola Endrével való kapcsolatát, munkához való viszonyát, saját szabadságvágyát projektálja az ismeretlen nőbe. Érdekes felvetés, hogy az alkotás, még a dokumentumfilm is, az alkotóról szól, az alkotás tárgya mintegy tükörként funkcionál. Ahogy a befogadóban is egy olyan jelentés képződik meg, ami róla tesz állításokat, és nem a megtekintett műalkotásról, Viola filmjéről. Viola csak a díszbemutató után találkozik Laurával (Tarr Judit), aki ugyan érdeklődéssel nézte a filmet, de a vásznon látott életről kerek perec kijelenti, hogy nem az ő élete, és az valóban nem az.

Fotó: thealterphoto2024

Nagyon jól szórakoztunk a filmkészítést bemutató folyamaton. Miközben a producertől a rendezőasszisztensen, a gyakornokon, a világosítón, a színészeken és a vágón át a marketing csapatig mindenki kap egy-két kedves fricskát, az világosan kiderül, hogy a filmkészítés (is) csapatmunka. A legcsodálatosabb és legfilmszerűbb jelenetsor, amikor Szabó Domokos és Walters Lili, mint a készülő film két főhőse bemutatja ugyanazt a jelenetet három változatban, ahogy azt a vágó (Kenéz Ágoston) összerakta. Ezek a filmkészítő karalterek, bár önző vagy a realitás kompromisszumait erőltető szempontokat felmutató ágenseknek mutatkoznak, lenyűgöző módon azonban azonban végül alárendelik magukat a Violában megnyilvánuló alkotói, kreatív forrásának. Viloa álma valahogy mégis megvalósul, még ha ez nyilvánvalóan nem is pont olyan, amilyennek ő álmondta meg. Ez a fantasztikus segítőkészsége, a dokumentumfilm ügye iránt elkötelezett alkotóknak voltaképpen lenyűgöző. Mi, nézők is részesei lehetünk a nemzetközi sikereket is arató Szék című dokumentumfilmnek, amikor az előadás egy pontján statisztákká válunk. A cím körüli marketinges brainstorming és hercehurca pedig elképesztően mulatságos. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film alkotójától, aki a darabjának is a szinte megjegyezhetetlen Nem beszélve arról, hogy… címet adta, kifejezetten poénos gesztus ez a szekvencia.

Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina ismét egy tökéletes csapatot hozott össze. Kenéz Ágostonnal , Szabó Domokossal, Tarr Judittal és Walters Lilivel nagyon egységes játékstílusú, elgondolkodtató, izgalmas és hangulatos produkciót készítettek, ami amellett, hogy izig-vérig KV-előadás, integrálja a Reisz Gábor filmjeire jellemző hangulatiságot is.

♥

Kedves Ágoston, Domokos, Judit, Zsuzsanna, Krisztina, Lili, Mátyás, Zsófia és Gábor, nagyon örülünk, hogy láthattuk ezt az előadást, szép este volt!