Felhőkakukkvár, az Apertúra és a KV Társulat koprodukciója, Apertúra, 2024. február 17., 18:45

Játsszák: Formán Bálint, Jászay Dorina, Király Dániel, Száger Zsuzsa, Urbanovits Kriszta, zene: Razvaljajeva Anasztázia, rendező: Fábián Péter

Azt már megszokhattuk, hogy az ógörög tragédiák 2500 év távlatából is képesek megszólítani minket, örökérvényű, univerzális emberi helyzetek. Nil novum sub sole, nincs új a Nap alatt. Az viszont már megdöbbentő, hogy ugyanez a politikai szatírára is érvényes. Arisztophanész vígjátékai rémisztően rímelnek a XXI. század világtörténelmi és hazai eseményeire és közhangulatára. Az Apertúra és a KV Társulat Fábián Péter rendezésében egy olyan előadást rakott a színpadra 2022 tavaszán, aminél aktuálisabban, napra készebben szinte semmi sem reagált a kitörő háborúra és az itthoni közélet színvonalának mélyrepülésére. Természetesen a szöveg erőteljes modernizálásra szorult, a hozzáférhető Arany János-fordítások mára olvashatatlanná váltak, igazán megérdemelne már a szerző egy modern fordítású kiadást. Nem csoda, hogy a játszók az Arisztophanész-kötetet kinyitva fuldokolnak a portól, de ez a por valójában csak 150 éves, a megtisztított antik komédiák frissen maradtak.

Mi először 2022 májusában a Trafóban találkoztunk az előadással, az akkor még munkabemutató fázisban járó produkcióra már csak az utolsó kiigazítások vártak. A szerencsések később láthatták az Ördögkatlan Fesztiválon, és végre, 2023 végén, állandó otthonra talált az Apertúra Bázison. A Felhőkakukkvár a fennmaradt tizenegy Arisztophanész-műből hetet használ fel az előadáshoz. A hosszan elhúzódó peloponnészoszi háború alulnézetből, az otthon maradt nők, vének, szőlősgazdák szemszögéből egészen másmilyennek látszik, mint a történelemkönyvek politikatörténeti és hadtörténeti tirádáit olvasva. A rombolás képei, a félelem, a hátország szenvedése, a békevágy átélhetővé teszi a háború valóságát, amik felett a történetírók hajlamosak nagyvonalúan átsiklani. Az előadás hatásmechanizmusa nagyon ravasz. Miközben harsányan hahotázunk az elrajzolt karaktereken, a háború teremtette abszurd szituációkon, az előadás végén mégis a szomorúság lett a rajtunk eluralkodó hangulat. A küzdelem a békéért kilátástalan, hiába a nők szexsztrájkja (Lüszisztraté) vagy a kísérlet arra, hogy átvegyék a népgyűlésben a hatalmat (Nőuralom), és végre, talán felül kerekedjen a józan ész a háborús pszichózis felett, hiába a kísérlet a különbékére (Az Akharnaibeliek), és még az istenek is inkább befogják a fülüket, hogy ne hallják, ami a Földön folyik (Béke). Az utolsó megidézett vígjáték, A madarak, a menekülés kilátástalanságáról szól. El innen, de hová? Ahogy szó szerint elfogy a szereplők talpa alól a föld, úgy lesz rajtunk is úrrá egyre inkább a szorongás.

Ebben az előadásban szinte minden benne van, amit szeretünk. A klasszikus, kánonba merevedett művek újragondolása mindig új felfedezésekkel kecsegtet. A modernizált szöveg szellemes, a politikai aktualitásokra utaló szóviccek, utalások belesimulnak a komédiákba, és nem várt kapcsolódási pontokat teremtenek az évszázados művekkel. A játékstílus brechtesítése igen jól áll az előadásnak, ez a felelős azért, hogy nézőként folyamatos párbeszédet folytassunk a látottakkal, mérlegeljük a stratégiák működőképességét magunkra vonatkoztatva, felismerjük a saját döntési helyzeteinket az ógörög történetek tükrében. Hasonló megoldással élt nem sokkal később Fábián Péter a Láthatáron Csoporttal létrehozott tantermi színházi előadásában, a Kenyértörésben is.

Különleges csemege a két általunk nagyon szeretett társulat kooperációja. Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsa együtt mókázása Király Dániellel és Formán Bálinttal tökéletesen működik. A Gyöngy Zsuzsa szerepét átvevő, a Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadásán megismert Jászay Dorina remekül egészítette ki a formációt. Ebből az estéből nekünk valószínűleg Formán Bálint alakításai maradnak a legemlékezetesebbek. A különbékét kötő dacos szőlősgazda, szemben a fanatikus, más bőrét szemrebbenés nélkül a vásárra vivő veteránokkal (Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsa, Jászay Dorina), a gigantikusra hizlalt ganajtúró bogár, aki felrepíti az égbe a Király Dani által alakított másik gazdát, és legfőképpen a Demagóg, aki orránál fogva vezeti Démoszt, a népet (Száger Zsuzsa). Ez a Lovagok című komédiából átvett szekvencia témájánál fogva is a leütősebb része az előadásnak.

A harmadik, általunk nagyon kedvelt elem, az élő zene átgondolt alkalmazása az előadásban. Razvaljajeva Anasztázia hárfajátéka nem csak aláfestő zene, nem csak effekt. Folyamatos párbeszédben van a színpadi történésekkel, a művésznő több ponton is interakcióba lép a játszókkal, a második hahotában, a Lüszisztratéban, az agilis címszereplő (Urbanovits Krisztina) őt is lerángatja a pódiumról, és beszervezi a sztrájkba. Végül az ő birodalma válik Felhőkakukkvárrá, az egyetlen még élhető hellyé az összeomló világ felett.

♥

Kedves Bálint, Dorina, Dániel, Zsuzsa, Kriszta, Anasztázia és Péter, köszönjük ezt az igen szórakoztató és elgondolkodtató előadást!