KV Társulat: Kedves Én! - II. világháborús kamasznaplók, Kugler Art Szalon, 2019. október 3. 20:00

Játsszák: Barna Lilla, Kovács Domokos, Száger Zsuzsanna, Terhes Sándor, Urbanovits Krisztina, Dramaturg: Enyedi Éva, látvány: Juhász Nóra, zene: Pálos Péter, produkciós asszisztens: Cseh Adrienn. Rendezte: Szenteczki Zita.

Nagyon úgy fest, hogy újabb zseniális független társulatra akadtunk. Külön-külön majdnem mindenkit láttunk már, és régóta tervezzük, hogy a KV Társulat valamelyik előadását is megnézzük. Az elhatározás egy hirtelen ötletől vezérelve jött, és nagyon hálásak vagyunk ennek a döntésnek. Szenteczki Zita és alkotótársai színháza éppen az, amire a napokban vágytunk. Egy elgondolkodtató és megrázó, mégis finom és gyógyító erejű játék. A Kedves Én! kiválóan összerakott, jól megformált előadás, mindazonáltal szolgálat is egyben: passiójáték, amit végig kell játszani, meg kell élni. Mindig minden generációnak, fáradhatatlanul, az emberiesség érdekében.

Az esemény adatlapja a KV Társulat fb oldalán.

A produkció szövege két forrásból táplálkozik. Az egyik Kunt Gergely Kamasztükrök című könyve, a másik Izrael Állam hősének, a Budapesten született Szenes Hannának a naplóját is tartalmazó dokumentumkötet. Három keresztény és két zsidó kamasz naplójából hallunk részleteket, illetve az előadás egy pontján Szenes Hanna édesanyjának beszámolója elevenedik meg dramatizált formában. A kiválóan megválasztott beszélők között van egy értelmiségi pályára készülő fiú (Terhes Sándor), egy feltörekvő parasztlány (Urbanovits Krisztina), egy középosztálybeli kiskamasz (Kovács Domokos), és két zsidó származású gimnazista lány (Barna Lilla, Száger Zsuzsanna). A sokszínű beszámolókból, a mindennapi eseményeken túl, nagyon jól kirajzolódik a 40-es évek fiatalságának nemzetképe, a identitásukkal való szembesülés, a társadalmi helyzetük szemlélése másokkal összevetve, röviden a közösségi énjük ébredése és kialakulása. A dráma elsősorban a monológok polifóniájából jön létre.

Barna Lilla és Száger Zsuzsanna, gimnazista lányok. (Fotó: Puskel Zsolt.)

És az elején nagyon drukkolunk is, hogy ez sikerüljön, hiszen a monológokat valami kötőanyagnak össze kell szerveznie egyetlen előadássá. A pont, ahol azt érezzük, hogy most már eljött a koherens egymásra találás, és egyben egy vicces, szellemes, a néző számára némi felszabadultságot okozó rész a Szenes Hanna naplókötetében található piciny színdarabrészlet. A gyakorlott színháznéző számára ez az előadás konstrukciójának első mérföldköve. Egyben előremutatóan megválasztott tartalom is, tekintettel arra, hogy a beágyazott színköri jelenet elsősorban a nő szerepéről szól. Míg az első felvonásban férfiak alkudnak egy a színen nem is látható lányra (Terhes Sándor mint apa, és Kovács Domokos mint leendő vő), addig a második felvonásban minden kezdeményező szerepet a lány (Barna Lilla) vállal magára. 

Urbanovits Krisztika és Terhes Sándor, színkörösök. (Fotó: Puskel Zsolt.)

Száger Zsuzsanna Szenes Hannája tökéletesen elhiteti velünk, hogy a Matula (jó, tudjuk: a Baár-Madas :) ) református gimnázium irodalmi pályára készülő komoly 17 éves növendéke beszél hozzánk. Kristálytiszta társadalomképe élesen szórja felénk a korát meghaladó felismeréseket, a nő szerepéről, az etnikai diszkriminációról, a kultúrrasszizmusról. A kivételesen intelligens fiatal lánnyal és törekvéseivel az első pillanattól kezdve azonosulni tudunk. Nem véletlen. Ma is olyan korban élünk, amikor évtizedek óta pontosan tudjuk, hogy mit kéne tenni a társadalmi igazságosságért, a hatalmon lévők mégis meggátolnak minden törekvést, hogy ezt az igazságosságot el lehessen érni.

Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Kovács Domokos, Barna Lilla (Fotó: Puskel Zsolt.)

Terhes Sándor fiú-karaktere is tökéletesen reflektált és huszonegyedik századi fejjel látja kora kihívásait, lehetetlenségét, akár a saját szexualitásáról, akár az értelmiség szerepéről van szó. Mégis van benne valami, ami (helyesen) megakadályozza, hogy a produkció hőse legyen. A tétlenség persze biztonságos az egyénnek és gyümölcsöző egy életmű kiteljesedése szempontjából, de egyben gyávaságot is rejt magában. Ennek ellenére ő az, aki a legfontosabb mának szánt üzeneteket megfogalmazza. A posztfaktuális világ jellegzetességét, hogy a propaganda azt is elhiteti velünk, hogy a fű nem zöld, hanem piros és hogy hiába a szabadság és igazság szinonimáiból épített szóbeli környezet, a korra a szélsőséges demokráciadeficit jellemző.

Kunt Gergely: Kamasztükrök. A hosszú negyvenes évek társadalmi képzetei fiatalok naplóiban, Korall Társadalomtörténeti Monográfiák, Budapest, 2017.

Barna Lilla játéka a gyermeklét és hamar beköszöntő fiatal felnőtt lét közti fájdalmas átmenetet mutatja be. Az édesanyja elvesztése után elmondott monológja megrázóan idézi fel bennünk a gyermekkori rémálmainkat amikor arra ébredünk rá, hogy pusztán a balszerencse be nem következtén múlik egy gyermek számára, hogy biztonságos, nyugodt legyen az élete. Vele pedig nem a rémálmaiban, hanem a rémálomszerű 44-es évben zajlik le a valóságban az anya elvesztése. Az a tény, hogy a lány traumája ilyen jól átjön a játékból, teljesen átszínezi a róla alkotott képünket, hogy Lilla korábban egy felhőtlen kamaszkort megélő gimnazistát jelenített meg. Barna Lillát már nagyon sok előadásban láttuk, és ez az ismerős jelenlét hihetetlenül otthonossá tette számunkra az előadást magát is.

Száger Zsuzsanna mellett, akit őszintén szólva eddig még nem láttunk előadásban, a másik felfedezettünk Kovács Domokos. A legtöbb karaktert ő játssza, és lényegében még egy bábfigurát is életre kelt. Nem csak az általa megformált alakok állnak szemben egymással élesen. Központi szerepe, a kiskamasz, akit alakít, szintén  végletesen ellentmondásos módon gondolkodik. Egyszerre gyűlöli a nyilasokat és Hitlert, mindazonáltal utálkozva beszél a zsidó közösségről, és sokszor infernálisan beteljesülő kijelentéseket tesz a budapesti zsidóságról. Mivel ő a legkisebb a gyerekek közül, ezért a leginkább valószínű, hogy a szülei, a fortiori, a többségi magyar társadalom hiteit hangosítja ki. Ez a legfélelmetesebb és a legszívfacsaróbb az egészben. Arra mutat rá, hogy nem kívülről törtek farkasok a hazánkra, hanem mi magunk voltunk saját hóhéraink. A jövőben még nagyon sok ilyen összetett karaktert szeretnénk látni Domokostól, aki kétség kívül tehetségesen tudja uralni szerepei sokaságát.

Kovács Domokos, Terhes Sándor (Fotó: Kovács Juju)

A középosztálybeli pesti kiskamaszhoz hasonlóan korjelenség az Urbanovits Krisztina által megformált parasztlány. Az elvágyódás fogalmazódik meg minden mondatában. A vidékről való kivonulás neki túl későn érkezik, és túl sok sérelmet okoz a falu zárt társadalma számára. Olyan alapvető motívumokat ismerünk meg általa, ami magyarázatot ad a kommunisták radikalizálódására, a türelmetlenségre, a kíméletlen proletárdiktatúrára való törekvésre. Ez utóbbiban nyilván nem adunk igazat neki. Ennek ellenére igaz, hogy falusi társadalom tűrhetetlenül zárt, a városi pedig tűrhetetlenül elitista. Urbanivits Krisztina játékában a parasztlány őszintesége a fő alkotóelem, és nem párosul nevetségességgel, legfeljebb megmosolyogjuk néha erőltetett irodalmiasságát és eufemizáló kifejezéseit, ahogy a pasizásról fogalmazza meg a gondolatait. Az előadás lüktetésében erős feladata van Krisztina szerepének, újra és újra visszatérő monológjai pihentetik a gettóba zárt zsidók képének elviselhetetlenségét, mindazonáltal felmutatják a zárt társadalom, a családon belüli erőszak és a felsőbb osztályból jövő megalázás embert megnyomorító hatását. Nem csak ebben az előadásban jut elhagyhatatlan tartóerő Urbaniovits Krisztina játéka számára. A Lakatos Márkkal készített Kvartettben az ő hangjára, mint kősziklára épült föl az egész előadás.

A produkció a vége felé egyre inkább csodálatos passiójátékká válik. Száger Zsuzsanna anyájával együtt kísérjük végig Szenes Hannát a Golgotához vezető stációkon át. Tudjuk, hogy rossz vége lesz. A kedves színköri játék ártatlansága soha nem jön már vissza. Ilyen szempontból az előadás már nem ad helyet a játékosságnak. Mert a passiót végigjárni akkor is végig kell, ha megterhelő. Ez az a történet, amit minden generációnak a saját módján, de ugyanazzal a megrázó eredménnyel végig kell tudni mesélni.

Száger Zsuzsanna (Fotó: Puskel Zsolt)

Szenteczki Zita rendezéseire jellemzőek a finom gesztusok, és ezeket mi nagyon szeretjük. A történelem nem gázol át a színen, hanem hangok formájában szűrődik be a kamaszok otthonainak falai közé. A bombázást imitáló dörömbölés, az utcáról felhallatszó masírozás vagy indulók éneklésének hangjai. Egy-egy apró gesztus, ahogy Hanna rendezőként jelez a színészeknek, vagy ahogy a parasztlány szinte észrevétlenül a pálma mögé húzódik, amikor a többségi társadalom felelősségéről esik szó. Bár az előadás együtt lélegzik a Kugler Art dekoratív belső terével, talán kis átalakítással tantermi színházként is működhetne ez a különleges, átgondolt és megrázó produkció.

♥

Kedves Lilla, Domokos, Zsuzsanna, Sándor, Krisztina, Éva, Nóra, Péter, Adrienn és Zita, köszönjük ezt a csodálatos, megrázó és emlékezetes estét, amit veletek tölthettünk.