Barátomhoz - koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján, Átrium, 2024. november 22., 19:00

Játsszák: Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, harmonika, ének: Ferenczi György, melodika, vokál: Apáti Ádám, kürt, vokál: Bizják Gábor, cajon, vokál: Jankó Miklós, mandolin, vokál: Pintér Zsolt, brácsa: Árendás Péter, hegedű, ének: Halmos Attila, hegedű: Koncz Gergely, nagybőgő: Lelkes András, cimbalom, brácsa, ének: Liber Endre, producer, zenei szerkesztő, szövegkönyv: Liber Endre, szövegkönyv, dramaturg: Enyedi Éva, zene: Ferenczi György, rendező: Hégli Dusan

Koncertszínház, dokumentumszínház, versszínház – nagyszabású és nagyszerű előadás Hégli Dusan rendezése, a Barátomhoz. Liber Endre és Enyedi Éva szövegkönyve igazi irodalmi csemege, a két költő, Arany János és Petőfi Sándor, 63 egymásnak írt leveléből, versekből, újságcikkből összemontázsolt történet. Jók az arányok, szép a bejárt ív, a levelezésben felmerülő témák és események a főszereplők életének minden szegmensébe bepillantást engednek. A zenét Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák valamint a Tükrös Zenekar adja hozzá az előadáshoz. Ferenczi György versmegzenésítései urbánusabb, modernebb dallamok, a főképp erdélyi, azon belül mezőségi népzenét játszó Tükrös Zenekar a népies vonulatot hozza a zenében. Ami fontos, hogy mindkettő populáris műfaj, és ezzel az előadás zenei világa alájátszik a levelezés során egyre jobban kimunkált, kikristályosított esztétikának, amit Arany és Petőfi programszerűen meghirdetett és felvállalt.

 Az előadás születéséről a Librettó című műsorban mesélt Liber Endre és Liber Ágoston (10:39-18:49 percek között)

Az elhangzó versek és levélrészletek az idősebbeknek ismerősen csenghetnek, hiszen legtöbbjük memoriterként is az általános és középiskolai tananyag része volt. Mára ez megváltozott, a mai középiskolások már nem időzhetnek el kényelmesen tanórai keretben Arany és Petőfi barátságának kibontakozása fölött, ezért számukra, valószínűleg, az előadás minden momentuma az újdonság erejével fog hatni. Szép és sikeres vállalás a két irodalmi ikon kétdimenzióssá merevedett alakját háromdimenzióssá tenni. Liber Ágoston vagány, harsány, önbizalomtúltengéses Petőfije, Krasznai Vilmos visszafogottabb, fanyar humorú, önmarcangolóbb Arany Jánosa élő, megismerhető és nagyon szerethető figurákká válnak a két színész alakításában. Az igazán érdekes, az, amikor ez a barátság olyan méllyé válik, hogy a levelezőtársak le merik dobni magukról azt a gondosan felépített personát, amit az irodalmi nyilvánosság számára konstruáltak.

„Meghaltál-e? vagy kezedet görcs bántja, imádott Jankóm, vagy feledéd végképp, hogy létezem én is, Vagy mi az ördög lelt?... híred sem hallja az ember.”

Petőfi kétsébeesése, mert Arany nem válaszol neki azonnal, felfedi azt, mennyire szomjazza ez az irodalmi fenegyerek a valódi kapcsolódást, hogy, bár befutott költőként, ő tiszteli meg Aranyt a felajánlott barátsággal, mégis neki van nagyobb szüksége a másikra. A harcokból – a politikaiakból és a valósakból – való kiábrándulás, az utolsó pár hónap fásultsága is árnyalja a lánglelkű, a hősi halált áhító világforradalmár közvéleménynek szánt képét. Arany a magára öltött álszerénységet veti le, amikor tapasztalt házasemberként ad tanácsot a friss vőlegény Petőfinek, a megfontolt, rezignált filoszt is fölváltja a forradalomért lelkesedő kockázatvállalás.

Ahogy a népköltészet, mint etalon és ihletforrás egyre fontosabb lesz a két költőnek, úgy vált a zene is, egyre tisztább, egyszerűbb népi dallamok kísérik a verseket. Petőfi Sándor Alku és Hegyen ülök... című verse és Arany Nemzetőr dala is szép példája annak az oda-visszahatásnak, ami Petőfi és Arany esetében a műköltészet és a népköltészet között lezajlott. A két mű ugyanis nagyon hamar folklorizálódott, népdallá vált, sokan már népdalként ismerték meg. Részben ennek is köszönhető, hogy az előadás kiteljesedésében fordulópont a műdalok, a popularitás megjelenése. A legszkeptikusabb, a rossz iskolarendszer által elrontott irodalomképpel rendelkező diáknak is meg kell adnia magát annak a sodró lendületnek, amit a két előadó és a talpuk alá húzott zene ad számunkra. A jó ülő, oda-vissza poénok, a heroizálás hiánya, mindazonáltal a költők érzelmeinek átélhető ábrázolása igazi drámává alakítja a koncertszínházat.

Mindezek ellenére, nekünk a zenekarok jelenléte kicsit szervetlenül hatott az előadásban. A technikai túltengés – túl volt hangosítva a zenekar, és ez néhol nem tett jót az énekesek hallhatóságának – könnyen korrigálható. Jobban bele kéne őket építeni a történetbe, ahhoz, hogy a produkció még egységesebb legyen. A mi titkos vágyunk egy olyan kamaraváltozata ennek az anyagnak, ahol Liber Ágoston és Krasznai Vilmos egy szál hegedűvel játssza el nekünk Arany és Petőfi barátságát.

Még a népdalokkal kapcsolatban megemlítenénk, hogy számunkra érdekes koincidencia volt, hogy a Nemzetőr dalt (Süvegemen nemzetiszín rózsa) egymás után két este is hallhattuk nagyon eltérő szituációban. Míg a Barátomhoz-ban a mű megszületésének pillanatát láthattuk, addig az Apertúra a Nagy erdő mely tele van homálylyal című előadásában majd 35 évvel később, 1883-ban csendül fel, az Országos Antiszemita Párt megalakulása környékén. Ez nem csak arra szép példa, hogy egy vers aurája mennyire függ a kontextustól, de arra is, hogy a vers már Arany életében közkinccsé, népdallá transzformálódott.

Az átriumos Arany-Petőfi előadás mellett nagyon ajánljuk még nektek Krasznai Vilmos parádés rendezését, a Frontátvonulást, amiben Liber Ágoston Vizit játssza, és Vilmos Lehel Spoon River-i holtak rendezését, amiben szintén Liber Ágostont láthatjátok, és amely szintén versszínházi alkotás. 

♥

Kedves Vilmos, Ágoston, György, Ádám, Gábor, Miklós, Zsolt, Péter, Attila, Gergely, András, Endre, Éva és Dusan, köszönjük ezt a szép estét és ezt a szép történetet!