Flóra - Kétes létben a bizonyosság, Weöres Sándor Színház, Jurányi Ház, 2025. május 15., 19:00

Játsszák: Mari Dorottya, Domokos Zsolt, Sipos László Márk, látványtervező: Ferenczi Zsófia, zeneszerző: Bánki Mihály, konzulens: Tóth Réka Ágnes, fény: Boros Dániel, Simon Ottó, súgó: Jenei Ági, rendezőasszisztens: Ostyola Zsuzsanna, Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól című könyve nyomán szerkesztette: Sipos László Márk, rendező: Sipos László Márk

Cet être souffre, donc je l'aime

Ez az élõlény szenved, tehát szeretem

Jean-Marie Guyau

Ezt a mottót választotta Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra visszaemlékezéseihez kedvenc francia filozófusától, akiről a diplomamunkáját is készítette. És ez már önmagában egy visszatekintő öndiagnózis, a József Attilával töltött kilenc hónap összegzése. Illyés Gyuláné 1962-ben, a történtek után 25 évvel volt kénytelen papírra vetni visszaemlékezéseit József Attila utolsó hónapjairól címmel, mert ennyi idő elteltével sem csitultak a vádak, hogy ő és későbbi férje, Illyés Gyula, okozták volna a költő halálát. Bármennyire abszurd, ez a legenda még ma is makacsul tartja magát. Fontos vállalkozás tehát Sipos László Márk munkája, aki Illyés Gyuláné könyve, József Attila és Illyés Gyula versei, Illyés egy korai recenziója és nekrológja alapján állította össze dokumentumszínházi előadását. Nem csak a legendát dekonstruálja a Flóra – Kétes létben bizonyosság, nem csak három ember kapcsolati dinamikáját állítja színpadra, hanem azt a társadalmi közeget is felskicceli Flóra visszaemlékezéseinek segítségével, amiben történetük lejátszódott. Sok mindent adhat ez az előadás a nézőknek. Kielégíti a József Attila alakja iránti szűnni nem akaró érdeklődést. (Ennek legújabb példája az idén bemutatott Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise című film, ami József Attila (Sütő András) és egy másik fontos nőalak, Gyömrői Edit (Michl Juli) kapcsolatát dolgozza fel). Emellett a régi történetben felfedezhetjük akár saját kapcsolati buktatóinkat, felülvizsgálatra szoruló reflexeinket. És arra is felhívja a figyelmet, hogy bármilyen nehéz is megállni, ne ítélkezzünk embertársaink felett. Ha kicsit óvatosabban osztogatjuk a stigmákat az előadás után, már elérte célját a produkció.

A legkevésbé sem az ördögtől való mai tudásunkat mozgósítani az értelmezéshez, hiszen a visszaemlékező Kozmutza Flóra is ezt teszi. Egyre gyarapodó szakmai ismereteivel próbálja megérteni a negyedszázados eseményeket, olyan precíz diagnózisokat adva, aminek 1937-ben még biztosan nem volt birtokában. Nem csak azért, mert érzelmileg bevonódott, de a mentális betegségekről való tudás is csekélyebb volt. Nem csak a pályakezdő pszichológusé, gyógypedagógusé, de a pszichológia, pszichiátria tudományáé is. Számunkra a visszaemlékezés az első mondattól az utolsóig egy „red flag spartakiáda”. Rekedtre sikoltoztuk magunkat a fejünkben az előadást nézve, hogy a főhősnő azonnal meneküljön ebből a kapcsolatból. Domokos Zsolt nem csak Illyés Gyula megformálójaként van jelen, de ő játssza el a költő pszichiáterét és Ignotus Pált is, akik mindketten Flórára helyezik József Attila megmentésének terhét. Ők testesítik meg azt a korszellemet, ami szerint egy tanult, önálló egzisztenciára, akár még karrierre is vágyó nőnek minimum állandó bocsánatkérés legyen az élete, személyiségét, akaratát, törekvéseit rendelje alá az őt kiszemelő zseniális férfinak. Azt a kort, ahol a nő nem választ, hanem választják, ahol a nagy, önfeláldozó férfibarátságok nagylelkűen átnyújtott trófeái lehetnek csak. Kísértetiesen ugyanez a minta köszön vissza a Babits Mihály–Szabó Lőrinc kapcsolatban is Tanner Ilona esetében. Miért fontos ezekben a történetekben a legendátlanítás? Azért, mert az irodalom még mindig (bár egyre kevésbé) szocializációs közeg is. Az elénk kerülő versekből tanuljuk meg, mi a szerelem. Amíg csak a Szeptember végén – Elbocsájtó szép üzenet – Nagyon fáj – Semmiért egészen koordinátarendszerében mozgunk, azaz a középiskolai irodalmi kánonban, addig valami egészen torz kép rajzolódik ki a párkapcsolatokról.

Fotó: Mészáros Zsolt

Sipos László Márk rendezőként nagyon finom egyensúlyt állított be a szereplők között. Mindenkinek meghagyta a maga igazságát, mindhárom szereplő áldozat, áldozathibáztatás nélkül. Ez annál is nagyobb bravúr, hiszen József Attila alakítójaként egyszerre kellett kint s bent egeret fognia, átlátni a nagy egészet, külső szemmel nézni a dinamikákat, és része is lenni ezeknek, belülről átélni, megformálni, viszonyulni. Arról nem is beszélve, hogy olyan gesztusrendszert kellett létrehoznia, amely karikatúráktól és sablonoktól mentesen mutatja be a költő lehetséges mentális állapotait. Érzékeltetni ennek a személyiségnek a vonzó és taszító oldalát egyaránt. Megmutatni azt az önszabotázst, aminek a karakter nincs is tudatában. Tudatában lenni önnön zsenialitásának és közben végtelenül bizonytalannak és sebezhetőnek lenni. Úgy elszavalni az ikonikus verseket, mintha azok valóban akkor születnének, mintha mi is most hallanánk őket először. És végül árnyékká válni, elmúltként hangsúlyosan jelen lenni a túlélők életében.

Fotó: Mészáros Zsolt

Mari Dorottya finom, visszafogott alakításáról nem tudtuk levenni a szemünket. Arcjátéka, testbeszéde fejezték ki azokat a nagyon erős érzelmeket, zsigeri reakciókat, amiket fegyelmezett, tárgyilagos szavai lepleztek. Így valójában két monológ futott egymás mellett, a testé és a szavaké, amik hol ellenpontozták, hol kiegészítették egymást. Egyszerre lenni annak a kora harmincas, fiatal nőnek, aki belesodródott ebbe a történetbe és egyszerre lenni annak az ötvenes asszonynak, aki számot vet vele, igen összetett feladat. Megmutatni a férjét az egész világ ellen vehemensen védő feleséget, és a magának a sorok között felmentést kereső nőt.

Domokos Zsoltnak egyszerre jutott nagyon hálás feladat a kisebb karakterek megformálásával, az ő játéka hozta be rendre azokat a finom humorú oldásokat, amik nélkül nagyon nehezen emészthető lett volna az előadás. Illyés Gyulaként sokkal nehezebb szerep jutott neki. Hangsúlyosan, fájdalommal, de a háttérbe húzódva végig asszisztálni szerelme és barátja tragédiába forduló kapcsolatát, nagyon komoly színészi munka. Néhány, nagyon jelentős szövegtől eltekintve csak a jelenléttel súlyt adni a figurának, megmutatni a csak Flóra narrációjából megtudott válságokat, élethelyzetbeli változásokat igazi bravúr.

 Fotó: Mészáros Zsolt

Az előadás tere a koncepcióhoz illően letisztult és a játékot szolgáló látványvilág. Ferenczi Zsófia a Rorschach-teszt motívumait tette fő szervezőelvvé, minden díszletelem és kellék hordozza ezeket. Bánki Mihály versmegzenésítései önálló produkcióként is megállnák a helyüket, jó lenne hallgatni őket. Kifejezetten bátornak érezzük, hogy a Kaláka megzenésítésében tábori dallá folklorizálódott és mindenki által ismert Rejtelmek című versnek is mert adni egy olyan új hangköntöst, ami illeszkedik az előadáshoz, visszaadja a súlyát a költeménynek.

♥

Kedves Dorottya, Zsolt, Zsófia, Mihály, Réka Ágnes, Dániel, Ottó, Ági, Zsuzsanna és Márk, köszönjük, hogy elhoztátok nekünk ezt a csodálatos előadást!