Lebeg a világ, TÁP Színház - SzFE, Feneketlen tó, 2024. szeptember 27., 18:00

Játsszák: Bari István, Fülöp Kristóf, Gál Réka Klára, Kiss Dorina, Kovács László Márton, Lehel Vilmos, Tóth Norbert Márk, zenei vezető: Fülöp Kristóf, koreográfus: Lehel Vilmos, kiállítás tervező: Várkonyi Vince, írta, rendezte: Nagy Regina

Az Ördögkatlan és a Kolorádó Fesztivál után, a Lebeg a világ, a Nagy Regina harmadéves bábszínházi rendező-hallgató rendezte performansz, Budapestre is megérkezett. A szerencsések az ELEVEN ŐSZ programjainak keretében futhattak bele, akár szó szerint is, kora este pénteken, a Feneketlen tó partján. Nagy Regina remek csapatot hozott össze a produkcióhoz, közülük is kiemelendő Fülöp Kristóf zenei vezető és Lehel Vilmos koreográfus. A Lebeg a világ ugyanis egy kifejezetten zenei szerkesztettségű alkotás, lévén a konstrukció Orbán György kórusműveire, mint pillérekre épül. József Attila Medáliák versciklusának három megzenésített darabja, sorrendben az első, a negyedik és a második köré szerveződik a játék.

Fotó: Almádi Ágnes

Jonah Westerman szerint:

„a performansz nem egy művészeti médium, és soha nem is volt az. A performansz nem lehet műtárgy vagy színház, mivel a performansz csupán kérdések sora. Azt kérdezi a résztvevőktől, hogyan viszonyul a művészet a mindennapi élethez és a tágabb szociális helyzetekhez?”

Ilyen alkotás a Lebeg a világ is. József Attila műveire felhúzott sűrű asszociációs háló, amiből összeáll egy olyan problémakatalógus, ami a pályakezdő játszókat foglalkoztatja, egy nem kevéssé provokatív kérdéssor, amire ez a generáció választ vár. Ne gondoljuk azonban, hogy ez valami korspecifikus megnyilvánulás: mindannyian, akik velük egy időben élünk részesülünk ezekből a gondokból, és nem csak mint kortársak kötelességünk odafordulni hozzájuk, hanem saját magunk számára is magyarázatot adhat a bajok eredetére, ha odafigyelünk arra, amit mondani akarnak. Mindezekhez kiváló választás a Medáliák és a Szabad ötletek jegyzéke amelyekből az előadásban a legtöbb szöveg elhangzik, hisz mindkettő az én és a külvilág disszonáns viszonyát tematizálja. A politikum sem maradhat ki egy ilyen előadásból, a Nekem mindegy, az Ember is; magyar is; magam is és a Külvárosi éj sorainak beemelése nem személyes fájdalomként hanem közösségi traumaként fogalmazza meg az alkotók által detektált problémákat. A közösségben való gondolkodást a stilizáltan kisminkelt arcok, a szerepek egyenrangúságát megjelenítő játék is megidézte, utalva arra, hogy akik megszólalnak főként archetípusok. A játszók fehérre festett arca a clown-figurához tapadó értelmezéseket is előtérbe helyezte: a szomorú kívülállást, az outsiderséget, végül is egyfajta posztapokaliptikus hangulatot.

Fotó: Almádi Ágnes

Az előadás kezdete, mintegy nyitánya, az összeverődött közönség elkalauzolása a voltaképpeni játék helyszínére, egyben játékos bevezetése is a nézőknek a performansz eszköztárának, kódrendszerének világába. A Feneketlen tó sétányait övező köztéri bútorzat adta lehetőségeket kezdő etűdjében Bari István, Lehel Vilmos és Kovács László Márton nem csak kreatívan felhasználja, de a figyelemfelkeltő attrakciók hozzák azokat a gondolati békaugrásokat is, amelyek megteremtik a preformansz abszurd, absztrakt atmoszféráját. Hol egy szó, hol egy mozdulat, hol egy tereptárgy indítja a gondolatsort. Lélekben hatalmas utat járunk be, míg elérjük a közeli tóparti füves területen kialakított színpadot. Mire odaérünk, már értjük a játék asszociatív működését.

Fotó: Almádi Ágnes

"Az a szerencsétlen, aki ezeket irta, mérhetetlenül áhitozik szeretetre, hogy a szeretet vissza tartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni."

Amit látunk, amit láttatnak velünk az alkotók az végtelenül elkeserítő. Jogos félelem a jövőtől, egymástól, önmaguktól. Lesz munkám? Ha lesz megöli a lelkem? Lesz társam? Ha lesz, pokollá tesszük egymás életét? Megélhetem önmagamat vagy kirekesztenek azért, amilyen vagyok? Üres az ég vagy van még transzcendencia a világban? Miért engedi ezt Isten? Mérhetetlen frusztráció, és emiatt rengeteg agresszív késztetés, ami kiszámíthatatlanul robbanhat akár a külvilág, akár az egyén irányába. Tüskések ezek a karakterek, folyamatosan felsebzik egymást és önmagukat. Mégis reménykeltő, ahogy a játszók felteszik nekünk ezeket a rettentő kérdéseket. Orbán György harmóniái, a kórusban való éneklés, a koreográfia megvalósításában adott és kapott segítség, az alkalmi társulat összehangoltsága azt sugallja, hogy legalább is van esély a kapcsolódásra. A világ ugyan lebeg, de lebeghetünk benne együtt.

Fotó: Almádi Ágnes

"A nyomor országairól térképet rajzol a penész."

Prüdériától és hazug meritokráciától fuldokló világunkban bátor választás József Attila baloldali verseinek és a nyomdafestéket nem bíró szabad ötleteinek színpadra állítása. Ez utóbbi szöveghalmaz jól öregedett. Attila trágár, sértő, sebző mondatai, amikről 50 éve még lehetetlen volt akár beszélni is, ma közszájon forognak és jogosan kiáltják égbe a soha kimúlni nem hajlandó, sőt egyre inkább normává avanzsálni akaró álszentséget. Maga az, hogy egy ilyen előadás intézményeken kívül tud csak lezajlani, pláne, hogy Budapest leggazdagabb helyszínén, a milliós árú esküvőknek helyet adó Feneketlen tó partján valósul meg, lázadássá teszi az alkotást, éppen ezért a Lebeg a világ a performansz mint olyan, alapvető, és ezért felemelő élményét nyújtja.

♥

Kedves István, Kristóf, Réka, Dorina, Márton, Vilmos, Norbert, Vince és Regina, köszönjük ezt az elgondolkodtató, emlékezetes, fergeteges estét!