Euripidész: Médeia, KV Társulat, Trafó Ház, 2019. november 8., 20:00

Szereplők: Radnay Csilla, Spiegl Anna, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina. Látvány: Szabados Luca, bábkészítő: Palya Gábor, produkciós asszisztens: Cseh Adrienn, rendező: Czukor Balázs, Rakovszky Zsuzsa fordítása nyomán, külön köszönet: Karsai Györgynek.

A Médeia színpadra állításának egyik kulcskérdése, hogy lehet-e ép elmével eljátszani a gyermekeit meggyilkoló varázslónő szerepét. Nyilván lehet, kellően teátrális módon, távolságot tartva a szereptől, elkántálva a szép ógörög szöveget. A KV Társulat azonban nem színházmúzeumként gondol a színpadi munkára, hanem a hétköznapi, ám nem kevésbé éles helyzetek felmutatásán keresztül kívánja bevonni a közös gondolkodásba a nézőket. Ez a módszer a legkevésbé sem távolságtartást kíván a szereptől, így elengedhetetlen valamilyen szupervíziós eszköz bevetése. Ez a kiváló ötlet szolgál a Trafóbeli Médeia alapjául: mi lenne, ha Médeia még időben megjelent volna egy terápiás csoportban, és bekapcsolódott volna annak múltfeldolgozó, stresszoldó, problémamegoldó munkájába. Különben sincs távol a pszichoanalitikus elemzés az irodalomtudománytól, de nem kell ilyen messzire mennünk az előadás megértésében. A hétköznapi érdeklődés a pszichológiai motívumok iránt bőven elegendő. A produkció ugyanis egyaránt ajánlható a klasszikus irodalom kedvelőinek, akik a lelki motivációkat szívesen taglalják, és csemege a lélektannal illetve a csoportterápiákkal foglalkozók számára is. Mi magunk pedig kifejezetten örültünk annak, hogy kedvenc témáinkat látjuk viszont, úgy a bábtechnika alkalmazását, mint a bátor dramaturgi munkát, vagy a női téma színrevitelét.

Az előadás adatlapja a Trafó Ház oldalán.

Nagyon izgalmas felütéssel indul a dráma, mert nem tudjuk, hogy a kanapé mögött sírdogáló nő (Száger Zsuzsanna) és az őt hallgató és beinvitáló hármas (Radnay Csilla, Spiegl Anna, Urbanovits Krisztina) egy szimbolikus térben játszanak vagy valóságosan az a szituáció zajlik le, amit látunk. Voltaképpen ez a kettősség végig megmarad, és ezért a néző intelligenciája, a helyzetek gyors felismerésének képessége jó alaposan igénybe  van véve az előadás során. És ez tök jó, mert szeretünk okosak lenni, és örülünk, ha az alkotók is okosnak gondolnak minket. Valljuk be, kevesen vannak, akik Médeia történetét részletekbe menően ismerik, ezért kiváló választás, hogy egy távoli országból idetévedt munkavállaló és családja történeteként láttatják számunkra az ógörög drámát. A szövegből alaposan ki vannak metszve az elidegenítő fogalmak. Ezektől a néző amúgy is csak árván érezhetné magát. Tegye föl a kezét, aki kívülről tudja az aranygyapjú történetét, az argonauták viszontagságos utazásait és Iaszón és Médeia bonyolult kapcsolatában is képben van! No, most nem ezek fogják terhelni a néző figyelmét, hanem a múltbéli cselekmények felismerése, és az, hogy a boszorkánynő ezeket hogyan élte meg.

Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Kép: KV Társulat fb oldal)

Szeretnénk megjegyezni, hogy természetesen az ógörög kifejezések szerepeltetése, andalító hangzásukban való gyönyörködés ugyanúgy működőképes stratégiája lehet egy produkciónak. A Kovács D. Dani rendezte Kleist-féle Pentheszileia nem mentesül az idegen kifejezésektől, mégis kiválóan élvezhető. Ám, nincs is benne a szerep-a-szerepben játékot alkalmazó dupla színpad, ami a KV Társulat Médeiájában. Rövid úton kiderül ugyanis, hogy Médeiánk (Száger Zsuzsanna) egy takcsinéni, aki a neves csoportterapeuta (Urbanovits Krisztina) foglalkozásán jelenik meg. A módszer részben hasonlít az ismert szupervíziós technikákhoz. Az alany megoszt egy problémát a többiekkel, amivel ezután közösen dolgoznak. A baj (a strukturális hiba) ezután kezdődik. Az alany ugyanis ennél a terápiánál nem lép ki a körből és nézi, hogy a többiek miként viszonyulnak a mondottakhoz, mint mondjuk a Bálint-módszernél, hanem bevonódik a drámaterápiába. A tér nevű szőnyegen voltaképpen alkalma nyílik kiélni a vágyait és rávetíteni a többiekre a démonait. Sejthető, hogy Médeia esetén ez igen csak konfliktusos helyzet lesz.

Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó: Kovács JuJu)

Az előadás konfliktusváza jól kitapintható módon a közösségi korlátozásra épül. Miközben Médeia keményen dolgozik, és a férje gyakorlatilag mindent neki köszönhet, ő csak korlátokat, elhatárolódást, elnyomást kap jutalmul. Ezt a motívumot végig láthatjuk az előadás alatt, a terápiás csoport piszlicsáré szabályaitól kezdve a tér szabályain át, a normalitásra való hivatkozásig. Urbanovits Krisztina pszichológusa leereszkedő, kioktató, behízelgő óvónéni módjára bánik a pácienseivel, mindazonáltal ez nagyon jól áll neki és öröm nézni ezt a fontoskodó karaktert. Az is látszik azonban rajta, hogy nagyon nem hülye. Megcsinálta az üzletét és nagyon jól érzi azokat a határokat, amiken belül képes ezt a léleksáfár üzletet folytatni. A határok védik meg őt is, hogy túlzottan be kelljen vonódnia mások problémás életébe. Mindenki pont annyira lazuljon el, amennyire még uralkodni tud magán, és mindenki pont olyan élményeket osszon meg másokkal, amit még kényelmesen, egy délutáni foglalkozás során, kisebb erőfeszítéssel megoldhatnak. Bármi erősebb kilengés szabályellenes, abnormális.

Radnay Csilla, Spiegl Anna, Száger Zsuzsanna (Kép: KV Társulat fb oldal)

Nem csak a cukiskodó foglalkozások alatt, de a mi társadalmunkban is tabutéma arról beszélni, hogy a gyerekvállalás sokszor kellemetlen, idegölő, fáradtságos vesződséggel jár. Hajszál a levesben, hogy mindhárom páciens életében éppen a gyeremekvállalás-problémát kellene feldolgozni. Spiegl Anna várandós fiatal nőt játszik, aki különösen érzékeny minden gyerekekkel kapcsolatos kérdésre. Ilyenkor az emberben amúgyis feltolulnak a gyermekkori emlékek. Ha valaki nem tudná, hogy Anna bábszínész, akkor az első pillanatban, amikor Anna a gyermekbábokat a kezébe veszi észre kell, hogy vegye. Egy egészen erős és élethű fantáziakép elevenedik meg abban a jelenetben, amikor Spiegl Anna eljátssza, hogy a nagyobbik gyermek hogyan próbálja kontrollálni a kisebbiket: hogyan manipulálja, játékkal és büntetéssel, jó és rossz szóval, és hogyan veszti el a fejét, és esik a kisebbik gyermek családon belüli agresszió áldozatává.

Radnay Csilla férjét és gyermekeit elhagyó anyát játszik, aki ráadásul éppen azt a szerepet veszi föl Médeiával szemben a terápiás térben, aki Médeia férjét szimbolizálja. Erősen uralkodik magán mind a csoport tagjai között, mind a téren belül. Szimbolikus férjként próbál úgy tenni, minhta elhagyni azt a nőt, akinek mindent köszönhet a világ legtermészetesebb dolga lenne. Különösen érdekes Száger Zsuzsannával közös utolsó jelenete, ahogy végre kikel magából, és reflektál önnön helyzetére is. Nem spoilereznénk, nézzétek meg és figyeljetek! Bár állja Médeia csapásait, de a cérna végül nála is elszakad és elmenekül a térből.

Czukor Balázs rendezővel az alkotók olyan ügyesen rakták össze a színdarabot, hogy nem válik a produkció one-man (pontosabban one-woman) show-vá. Az egyik interakciós párjáték adja át a stafétát a másiknak, egyre gyorsulóbb és idegtépőbb formában. Az előadás az érzelmek hullámvasútja: Száger Zsuzsanna többször fenekedik neki a csoport tagjai által szimbolizált karaktereknek, mint viharos tengeri hullámok a sziklás partnak. Végül ő győz, és ki tudja adni az indulatait a térben, ahol a szabályok és a szokások nem is engednék meg, hogy ezt megtegye. A baljós kendő végig ott kavarog körülötte, és már várjuk, már félünk, hogy mikor burkolja be halálos öleléssel a gyermekeket. Kétség kívül az előadás végére Száger Zsuzsannának kell olyan állapotba hoznia magát, hogy a legnagyobb társadalmi tabut – legalább kommunikációs szinten – áthágja, és elmesélje az elmesélhetetlent. Ez nem csak neki, de számunkra is megrázó, zsigeri élményt okoz. Ahogy a társulat általunk látott másik darabjában, a Kedves Én!-ben, úgy itt sem ússzuk meg, hogy a történetbe kódolt tragédiát átéljük. És ez így van rendjén mindkét produkció esetén.

Száger Zsuzsanna (Kép: KV Társulat fb oldal)

Külön dicséret illeti Szabados Lucát, akit mi már több produkció látványának felelőseként ismerünk. Szinte észrevehetetlen a hatás, amit létrehoz, pedig éppen ebben áll a zsenialitása. Nem uralkodik el a díszlet az előadáson, hanem éppen egy olyan tér illúzióját kelti az általa megálmodott látvány, ami egy belső folyamatot bemutató előadáshoz szükséges. Luca pontosan tudja, hogy támaszkodhat a színészi szó varázshatalmára: ezek a művészek egy-egy hangsúlyukkal, mondatukkal képesek a csupasz falakat is virágos mezővé változtatni (pl. Lucától ezt az igen minimalista Dear future me c. előadásban tapasztaltuk). Az ügyesen megválasztott úlőgarnitúra és a kisasztalra halmozott tárgyak zseniálisan dolgoznak a színészek keze alá.

Spiegl Anna, Radnay Csilla, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina (Kép: KV Társulat fb oldal)

Egészen figyelemre méltó az előadás azon törekvése, hogy a női mindennapokat bemutassa, a társadalomnak a nőkre erőszakolt viselkedésmintáit, sőt a nők által egymásra erőltetett szabályokat észrevetesse a nézővel. Ahogy Kleist Pentheszileiája a fonákjáról mutatja be a férfi-nő kérdést, úgy ez az előadás is Médeia nézőpontjából próbálja megmutatni azt, hogy mit élhetett át ez az asszony. Nyilvánvalóan nem jár felmentés neki, de érezzük súlyt, ami a vállait nyomta. És még valami súlyosat tanulunk a családon belüli erőszakról ebből a Médeiából. Napjaink szörnyű tragédiáiban a társadalom nagy többsége az úgy nevezett ,,szerelemféltésre'' teszi a hangsúlyt, amivel irtózatos szakmai hibát vét. Médeia ugyanis nem erős felindulásból öli meg a két gyerekét hanem kiszámított módon: azért teszi, hogy Iaszónnak a lehető legnagyobb fájdalmat okozza ezzel. Tartozunk társadalmunknak, hogy ezt tudassuk vele, és ez az előadást ezt kiválóan meg is teszi.

♥

Kedves Csilla, Anna, Zsuzsanna, Krisztina, Luca, Gábor, Adrienn és Balázs! Nagyon köszönjük ezt a csodálatos, megrázó és tanulságos előadást.

Az előadás trailerje a Trafó Ház youtube csatornáján