Biró Zsombor Aurél: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad, TÁP Színház, Jurányi Ház, 2025. április 14., 20:00

Játsszák: Hajdu Szabolcs, Rába Roland, Kizlinger Lilla, Bagossy Bálint, rendezőasszisztens: Gerstmár Anna, díszlet, jelmez: Csoma Gabriella, operatőr: Kis Márton, vágó: Hegedüs Csenge, rendező: Kizlinger Lilla

A 2024-es Litera Előszilveszter egyetlen valóban irodalmi élményét számunkra Biró Zsombor Aurél írásainak felfedezése jelentette. Rendkívül izgalmas és irodalmilag kiválóan megszerkesztett tárcája elégedettséggel töltött el minket, miután a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című regényét is elolvastuk, és rácsodálkoztunk a szöveg oszcilláló metaszintváltásaira, egyértelmű volt, hogy keresni fogjuk a munkáit. Nos, volt mit bepótolni, mert mind a Jurányiban, mint a Katonában futnak olyan előadások, amelyeknek a szövegeiért ő felel.

Az előadás adatlapja a Jurányi Ház oldalán.

A Mit csináljak, hogy jobban érezd magad szövegkönyvét Kizlinger Lilla rendező alapötlete alapján, a színészek improvizációinak felhasználásával Biró Zsombor írta. A rendező és az író önéletrajzi elemekből fűzte össze a tematikát és a konfliktushelyzeteket. Nem áll távol ez egyiküktől sem, hiszen a fent említett regény is autofikciós mintát követ, bár, ami a remek benne, hogy esterházyasan reflektált és formabontó. És meg is állunk egy pillanatra az autofikció ekézésénél. Nehéz helyzetben van egy kritikus, ha olyan előadást kell értékelnie, elemeznie, ami arról szól, hogy a szerzővel történt valami. Mert ugye mi van akkor, ha a produktum gyenge, vagy nem jó. Akkor azt hogyan közöljük? Hogy nem elég izgi az a traumatizáló sztori, ami a szerzővel történt? Vagy nem hiteles? Hogy tud nem hiteles lenni, ha megtörtént? Márpedig a magyar színpadokon, főleg monodráma vonalon elég sok az autofikció. Ha nem elég körültekintő a kritikus, traumatizáló lehet már csak azt is állítani, hogy nem elég traumatizáló a műalkotásban elmondott történet. Ez esetben könnyen sodródhatunk bele az érzéketlen, embertelen, részvétlen elitértelmiségi szerepébe, dacára annak, hogy ezek egyike se vagyunk.

A Mit csináljak... esetén szerencsére van elég érték magában a rendezésben és a játékban is, hogy ne kelljen csak azért figyelemreméltónak tartani, mert valakinek a szomorú tragédiájáról szól. A két rész, a színpadi és a filmes csodálatosan felelget egymásnak, a vászon nem csak a tekintetünket emeli fel, de a reményeinket és a rezgéseinket is.

Valamiért már a beengedésnél megcsap minket a FreeSzFE-szellemiség, és ezt a díszleten túl a bátor, ötletes, néhol kellően nem lekerekített, de izgalmas megoldások is megerősítik. A lakótelepi lakás díszlete tökéletes. És nem csak azért mert a három jelenlévő színész eredeti élményei támogatják azt meg, hanem mert az is látszik, hogy itt van egy nő a lakásban, aki minden szocreál jellege ellenére otthont rendezett be a gyárházi falak között. Lilla anyja a nyomorból menekült el, lelt ideiglenes szállásra Attila mellett, és az időlegességnek fittyet hányva komfortos lányszobává alakította át a kétkezi munkás lakóhelyét. Nyilvánvalóan felmerül bennünk az, hogy áldozatnak lássuk Sárit (Kizlinger Lilla), és ez kétségkívül így is van. A cselekmény előrehaladtával azonban kiderül, hogy Sári a lehetőségeihez képest igenis ügyesen irányítgatja a kajla férfiakat, hogy valamelyest az legyen, amit ő szeretne, és ez árnyalja a nő, mint áldozat képet.

 Rába Roland, Kizlinger Lilla, Hajdu Szabolcs

Tény, hogy egymillió a nők traumatizálását bemutató előadás után már némi kéreg nőtt a lelkünkre, és felül tudunk emelkedni azon, hogy a színpadon a nőkkel megengedhetetlenül viselkedő férfiak cselekedeteit kizárólag a sötét megrendülés ködén keresztül nézzük. És ily módon szemlélve a történéseket gyorsan feltűnik nekünk, hogy a színpadi rész voltaképpen nem más, mint egy bohózat, minden karakterével, helyzetével és kellékével. Állati ügyesen kivitelezve, és a XXI. század kendőzetlenségével megvalósítva, de a panelproli-történet tényleg egy kacagtató bohózat. Különösen elgondolkodtató és vicces figura Rába Roland Giorgo-ja, aki magát maffiafőnöknek mutatja. Talán az is, de eléggé kispályás, és ez ki is derül éles szituációkban. Sári láthatóan tökéletesen tudatában van annak, hogy ki Gyuri, és bizonyos típusú ellentét is van a két férfi viselkedésében. Miközben Attila (Hajdu Szabolcs) arról papol, hogy ő milyen jó fiú, valójában erőszakos Sárival, ezzel szemben Gyuri voltaképpen kedves és figyelmes Sárival, miközben viselt és nem szép dolgairól vagy dolgokról beszél neki. 

A megcsalás, titkolózás, bujkálás, lebukás örvénylésében élő és normálisan kommunikálni nem tudó generáció önsorsrontó módon éli az életét, és valljuk be, van ennek egy társadalmi üzenete is. Meg lehet változni és meg lehet javulni, de nyilvánvalóan ehhez sokat kell dolgoznia egy boomernek vagy X generációsnak. A kommunikációs panelek könnyen a szánkra állnak, és kevesen vannak, akik előbb gondolkodnak és utána beszélnek. Ennek kontrasztját mutatja be a filmes rész. Bálint (Bagossy Bálint) és Lilla (Kizlinger Lilla) karaktere csúcsértelmiségi fiatal párocska, színházi és filmrendezők, sikeresek és ennek ellenére figyelmesek egymással. Minden potenciális konfliktust jó előre képesek dramatizálni és kezelni, ami az életükben felmerülhet. És nemcsak kezelik a konfliktusokat, de még élvezik is ezt, lévén mindketten nagyon értenek a jó dramaturgiához. Lenyűgöző, felemelő és lebilincselő azt látni, hogy van két ember, aki úgy élvezi egymás társaságát, hogy mindent lejátszanak, amit emberek egy jóféle party-n, azzal a különbséggel, hogy ők és csakis ők vannak jelen: a karaokétól kezdve az alkoholgőzös nagy beszélgetésekkel bezárólag.

Bagossy Bálint és Kizlinger Lilla

Amiért jöttünk, ezen az előadáson megkaptuk. Biró Zsombor Aurél szövegei elképesztően hitelesen hangoznak, akár a 2000-es évekbeli jelenetekben, akár a mát ábrázoló filmen. Nem döccen sehol, nem zökkenünk ki, sodor minket a szövegár előre. A rendezés pedig a bevezetőben említett autofikciós problémát messze elkerüli azzal, hogy megvan az előadás szuverén esztétikája, ami remélhetőleg még sok Kizlinger-rendezésben tetten érhető lesz. Persze nem kérdés, hogy a toborzott, jól kiválasztott csapat hatalmasat lendített a produkció értékén. Jól tudjuk: Hajdu Szabolcs a kisrealizmus mestere, Rába Roland neve pedig mindig garancia arra, hogy kiváló minőséget lássunk a színpadon, nekünk X generációsoknak ő "a" színész.  

Jóllehet mindkét közegnek megvan a félelmetes oldala, mindkét rész vicces és elgondolkodtató. Nem pusztán a nyomorúságos panelbörtönt látjuk, az előadásban ott van Sickratman Evvel a dalban mondom el világának harsány komikuma. Ugyanakkor a filmes rész sem pusztán vicces és példamutató. Amikor Bálint kiskutyaként várja Lilát, nem csak a cukiságot érzékeljük, hanem az érzelmi zsarolást, a kötődés beteges mértékét is. Mindezek ellenére az értelmiségi fiatalok megoldása, életfelfogása, amennyiben képesek azt működtetni a hétköznapokban is, óriási előrelépés a kiszámíthatóan szánalmas panelviselkedéssel szemben. Útmutató a fiataloknak is, és ha tudják, idősebbek is elkezdhetik.

♥

Kedves Szabolcs, Roland, Lilla, Bálint, Anna, Gabriella, Márton, Csenge és Zsombor, nagyon köszönjük ezt a csodálatos előadást!