dzsanni, Budapesti Skizo, Kőbányai Kortárs Kultúr Központ - 4K, 2023., május 6. 20:00

Játsszák: Váradi Gergely, Cseke Lilla Csenge, Trill Beatrix, Lestyán Attila, Bánki Mihály, Pálya Pompónia, Rezes Dominika, Béres Bence, Juhász Tibor, Pásztor Dániel, Sándor Anna Lujza, Sándor Róza Emília, látvány: Artim Rebeka, Kudar Máté, Osvárt Réka, Blahó Kristóf, technika, stream, kamera: Macsuka Patrik, Varga Soma, Todoroff Lázár, vágó: Takátsy Fülöp, dramaturg: Macsuka Patrik, asszisztens: Sebestyén Anna, rendező: Sándor Dániel Máté 

Egyszerre meglepő és megnyugtató is, hogy egy olyan kieső helyre koncentrálódott olyan sok nekünk fontos ember, mint a Kőbányai Kortárs Kultúr Központ, ahol a dzsannit láttuk. Persze hozzászoktunk már a sör- (vagy szalámi-) gyár kultúrát befogadó szerepéhez, de most valóban erősen kontrasztos, hogy a milliárdokból felújított Opera helyett egy számunkra teljesen otthonos külvárosi gyárkomplexum ad helyet a leginnovatívabb, a kultúrát élővé és ezért átmenthetővé formáló realtime operafilmnek. A dzsanni ugyanis minden várakozásunkat felülmúlta és még barátokkal is összefutottunk.

Az előadás fb oldala.

Volt már szerencsénk Sándor Dániel Máté rendezéséhez, mert a Secondhandet (az Örkényben) és az Én, Iphigeniát is láttuk (a Radnóti Teslában), bennük az ő egy-egy munkájával. Ez utóbbit sajnos nem írtuk meg, amit így utólag nagyon sajnálunk, mert remek módon harmonizált a többi rendezői résszel és Závada Péter szövegével. Úgy tűnik Sándor Dániel Máté nagyon jól választ alapanyagot, mert akár Puccini akár Závada megadja az előadás húzását, és közben nagyon jól fogyaszthatóvá teszi a rendező minuciózusan kidolgozott vizualitásközpontú koncepcióját. Minden mozdulat, minden arckifejezés a helyén van, és kiemeli számunkra a kulcspontokat, kiélesíti érzékeinket, és a legjobb időpontokban irányítja a karakterek érzelmi állapotaira a fókuszunkat. A dzsanni esetén a Budapesti Skizó csoport Puccini Gianni Schicchi című vígoperáját állította színpadra, pontosabban hozza létre újra-és-újra egy élő operafilmként.

"E bolond itt Schicchi Gianni,
és társait kinozni űzni kedve.
[...] magára vette,
hogy szert tegyen a ménes csillagára,
a meghalt Buoso Donati alakját,
hogy testamentumát ő megcsinálja."

Dante: Isteni színjáték, Babits Mihály fordítása  

1300, 1918, 2023 – Dante, Puccini, Budapesti Skizo. Gianni Schicchi, az imposztor, története ellenállhatatlanul vonzó és mulatságos hétszáz év elteltével is. Macsuka Patrik dramaturg épp csak annyira modernizálta Giovacchino Forzano librettista Puccini egyfelvonásos operájához írt szövegét, hogy az követhető legyen abban a kavalkádban, amit ez az összművészeti előadás létrehoz. Voltaképpen meglepő, hogy mennyire jól működik mindhárom korszakban. Igaz, ugyan, hogy az eredeti is éppen a modernizmus korában keletkezett és az opera színpadára egy magánokirat-hamisítót állított címszereplőként, ezzel ráerősítve az Isteni színjáték kortársaknak szánt jellegére és kiforgatva a patetikus hős szerepkörét. Az énekesek és a zenekar teljesítményéről reméljük nálunk szakavatottabb kritikusok majd szót ejtenek, laikusként számunkra abszolút meggyőző volt, élvezettel hallgattuk mindkettőt. Ami a dramaturgiát illeti, nézősimogató módon játszik a kezünkre. Amikor – nem ismerve az operát, vagy nem tudva, mit készít belőle a rendező – rájövünk, hogy itt a szöveghez hűen egy kisstílű maffiacsalád tragikomédiája bontakozik ki, az jelenik meg a játékban, amit az egyes eseményektől mi magunk is várunk. Ami a fantáziánkban megjelenik, a végrendelet megismerése vagy a csaló megérkezése kapcsán, az még színesebben és még viccesebben formálódik meg a színészek által, és így egyenesen lubickolunk a karakterek prognosztizált viselkedésének felfedezésében és csápolunk a történteknek.   

A grandiózus operafilm forgatásába csöppenünk, Bánki Mihály csapóval indítja el a játékot, és mi hatvan percen keresztül kapkodjuk a fejünket: az előadás egyetlen mozzanatáról se szabad lemaradnunk. A nézők szemben ülnek a vászonnal, ahol a szemünk előtt jön létre a fekete-fehér filmalkotás, míg oldalra nézve a szereplők élő játékát és az operatőrcsapat szédítő cikázását figyelhettük. Ez a megoldás végtelenül szórakoztató, és közben olyan dolgokon gondolkodhatunk el, mint a személyes jelenlét és a film általi közvetített valóság viszonya, vagy hogy mennyiben másképp hat ugyanaz a karakter fekete-fehérben, mint színesben. Végül a tekintetünk hosszú hezitálás után a filmvásznon történteknél ragadt, annyira izgalmas alkotást hoztak létre nekünk kameráikkal Macsuka Patrik, Varga Soma és Todoroff Lázár valamint a vágó, Takátsy Fülöp. Mi az expresszionista némafilm eszköztárát véltük fölfedezni. A szédítő tempó és a vágások, a beállítások, a némafilmekből ismerős mimika és gesztusrendszer, a montázstechnika használata mind ennek a korszaknak a filmművészetéről élő képünket mozgósította. Ennek megfelelően a színészi játéknak nagyon pontosnak és koncentráltnak kellett lennie az előadás első pillanatától, ebben az esetben nem fordulhat elő, hogy a szerep a színész után csak percekkel érkezzen meg az előadásba. Igaz volt ez a két gyerekszereplőre, Sándor Anna Lujzára és Sándor Róza Emíliára is, fantasztikus partnerei voltak a csapat többi tagjának.

Abban a szerencsében volt részünk, hogy véletlenül éppen Váradi Gergely játszotta nem csak Dzsanni, hanem a megboldoguló Buono Donati alakját is. Ez a kettőzés különös ízt adott a történetnek, mintha azt súgta volna, hogy akár így, akár úgy, a család sorsa a csúfos kisemmizés. Rezes Dominika és Bánki Mihály komikus párosa mindenek felett elérte célját és létrehozta bennünk a kárörömet, amit kell is éreznünk. Cseke Lilla Csenge és Lestyán Attila megható szerelmespár, bár a rendezés él ebben az esetben is a komikus elemekkel, és hozza a szerelemesek viselkedésének kiszámíthatóságból adódó vicces elemeket. Pálya Pompónia orvosának tudálékosságát  egyöntetű kacagás követi, Béres Bence közjegyzője pedig az ismerős zsivány jogász cinkos karakterét játssza.

Nagyon sokan dolgoztak ebben a projektben, de ami igazán lenyűgöző, de akié egyértelműen ez a produkció, az a rendező. Sándor Dániel Máté munkája nyomán minden egyes kézmozdulat, minden egyes arckifejezés, minden mozgás és beállítás tizedmásodpercre ki van munkálva. Persze a film, mint technika ezt meg is követeli, de az általunk eddig látott előadások egy jó részében a film csak egy új médium, míg itt a moziszerűség az alkotás központi magja. Ettől a filmszínészeti cunamitól lesz felejthetetlen előadás a dzsanni. 

♥

Kedves alkotók, nagyon köszönjük ezt a páratlan és érdekes élményt!