Jean Genet: Az erkély, Auróra, 2023. november 14., 20:00

Játsszák: Földi Natália, Kecső Andrea, Kis Benjámin, Kőrösi Maja, Matus Laura, Mészáros Fanni, Nagy Noel, Osvay Róza, jelmez: Varga Sári, Aczél Sára, smink: Sorosi Eszter, borító, plakát: Szilágyi Pötyi, rendezte: Iványi Domokos

A hely, az Auróra pincéje, és a darab is új volt számunkra. Szégyen ide vagy oda, nem láttunk még Genet-darabot, noha a mostani előadásnak azonos alapanyaga volt mint amit a Maladype Színházban Zsótér rendezésében A Balkon címmel játszottak, amit akár fel is kereshettünk volna. Mindenesetre egészen biztosan jól jártunk, hogy megnéztük az IDX és barátai által alkotott Az erkélyt, mert újszerű és éles ábrázolását láthattuk a Jean Genet 1956-os darabjának.

Fotó: Nényei Lujza

Az előadás fb eseménye.

A színházi újító és baloldali mozgalmár Genet hozzájárulását az irodalomhoz különféle hasonlatokkal írják le, de az biztos, hogy a modern dráma sokat köszönhet neki. Abszurdnak, a francia Beckett-nek, az ógörög dráma felelevenítőjének vagy a keleti színház nyugatra hozójának is nevezik. Számtalan tanulmány témája a művészete, de ami számunkra fontos ebből, hogy olyan megoldásokkal dolgozik, ami szívünknek kedves, éspedig fel kell tárnunk, meg kell tanulnunk menet közben a darab formanyelvét, hogy eljussunk a megértéshez.

Márpedig van mit megfejteni, nemcsak a darabban, hanem az előadásban is. Ahogy Iványi Domokos rendező kifejtette a Klasszik Rádióban (ahol Kecső Andrea színészővel volt vendég), olyan darabokhoz szeret nyúlni, amelyek olvasás közben ellenállnak annak, hogy megfejtsük az üzenetüket vagy a bennük szereplő kapcsolatok hálóját. Kétség kívül ilyen volt Az idő és a szoba is. Már a Zsótér-féle Balkont is nehéznek nevezte Mezei Néző, ezúttal pedig Iványi Domokos inkább fejtvényt rejtett, mint rejtvényt fejtett ebben a rendezésben. És jól tette! Hűen a genet-i nem-evidens színházhoz.

Fotó: Nényei Lujza

A helyszín egy előkelő bordély, ahol a madame, Irma (Mészáros Fanni), direktriszként igazgatja a speciálisan szerepjátékokra szakosodott prostituáltakat. Az első jelenetekben a vendégek püspökké, bíróvá és tábornokká vedlenek át. Eközben a városban, amely akár a Párizs is lehetne, forradalom zajlik, és a bordély lakói türelmetlenül várják megmentőjük, a Rendőrfőnök (Nagy Noel), érkezését. Kint tehát a világ haddal tele, teljesen kiszámíthatatlan, hogy ki győz és milyen lesz a rend ezután, ha lesz egyáltalán. Eközben bent az emberek a két legfontosabb vágyuknak adóznak: a hatalomnak és a szexnek. A borbély különlegessége nem abból fakad, hogy gazdag emberek járnak ide. Talán nem is feltétlenül gazdagok, hisz van, aki csak néhány frankot fizet, mások több ezret. Ahhoz, hogy ezeket a szerepjátékokat űzzék, mind a ledér hölgyeknek, mind a vendégeknek egyfajta képességüknek kell lennie a szerepek eljátszásához. Nekünk, nézőknek pedig feladatunk megérteni, mire megy ki a játék. A darab főtétele, hogy nincsenek emberek, csak szerepek, akár a bordélyban, akár a társadalomban. Iványi Domokos a bordélybeli szerepek szerepeinek összevonásával él. Püspök, Bíró, Tábornok és Lány helyett két szereplőbe ömlenek a szerepjáték figurái, Gyötrelem (Kőrösi Maja) és Szenvedelem (Kis Benjámin). Hogy éppen melyik ki, az nem fontos, mert a bordélybeli vagy társadalmi szerep adja meg a karakter jellemét, visszafejthető ugyan, de indifferens.

Fotó: Nényei Lujza

Az eredetileg Nagy Balkon nevű tágas hely az Auróra pincehelyiségébe szorul vissza, csakúgy, mint az RS9-ben látható Zord időkben, amikor Izabella királyné udvartartása, amikor a német és a török Budát ostromolta. Ez a dungeon jelleg a messzemenőkig ki van aknázva az alkotók által. A pincében mi magunk is átéljük a bent tartózkodók rettegését attól, hogy a külvilág gyilkos zűrzavara ránk tör majd. Nincs meghatározva, hogy melyik forradalomról van szó, a frizurákban néha a Nagy Francia Forradalom köszön vissza, néha a 19. századi francia forradalmak ruházata. Ezekben a társadalmi kollapszusokban újraszabták a társas szabályokat, az állami szerepeket és a nagy átalakítások közepette nagyon sok ember lelte értelmetlen és kiszámíthatatlan halálát. Ahogy a generalisszimusz mondta: ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács. Az alak, a forma átszabásakor az elhulló felesleg, az ember. Márpedig a díszlet és a sápatag arcok egy furcsa halottasház, vagy halloween-est hangulatát is megidézik. Egyáltalán nem véletlenül! Az egész előadás során vissza-visszatér a halállal való incselkedés. Jóllehet a Tábornok életére fognak törni, az Erkélyben nemes halálát játssza el. De később, már a valóságos társadalmi szerepek közül többen átélik a halált, vagy a halálból való visszatérést, vagy a hírnévben való halál utáni életet. Aki megmarad az a Királynő (Matus Laura) és a vértől csöpögő szájú intrikus, a Hoppmester (Osvay Róza). Úgy tűnik a probléma az élet végessége, amire a megoldás a szerepekben való továbbélés. 

Fotó: Nényei Lujza

Mindegy, hogy kint vagyunk-e vagy bent, mindenki ikonná akar válni, akár az élete árán is. Az egyéniség föladható, a szerepeket be kell tölteni. A kiugrott prostituált, Chantal (Földi Natália), a forradalom jelképévé és mártírjává stilizálja magát, minden forradalomnak kell egy Marianne. A forradalmárok között sincs valódi szolidaritás, és valójában változtatni sem akarnak. Elitcsere történik, a gépezet marad ugyanolyan. Irma a palota romjai alatt rekedt királynő szerepét veszi magára, a királynő viszont Irma szerepét. Már teljes az összeolvadás, már nem megkülönböztethetők a szereplők a szerepekben. Bár eddig úgy hittük, Irma a játékmester, ő az, aki önazonosan fölötte áll a mechanizmusnak, rá kell jönnünk, hogy van olyan szerep, van akkora hatalom, ami őt is elbódítja.

Fotó: Nényei Lujza

Iványi Domokos alapos dramaturgi munkája révén csúcsra járatta a Genet-szövegén belül formai és tartalmi szimmetriák kiemelését. A szerepjátékost jeleneteket szikárabbra húzta, hogy csak tényleg az az élmény maradjon meg számunkra, ahogy a játékosok a játékot belülről megélik. Vehette volna komikusabbra is a figurát, amelyben a bíró vagy a püspök szerepét játszó polgárokon nevetünk, de ez a kedélyes göcögést előhívó ironizálás aláásta volna annak a jelentőségét, hogy itt szerepben lenni és a szerepet jól játszani valóban életmentő fontosságú aktus. Így a darab célja szempontjából felesleges monológok és időzabáló előjátékok kimaradtak, bevezetésnek megmaradtak a kellően súlyos Irma és Carmen (Kecső Andrea) párbeszédek rövidített változatai. Rendőrfőnök (Nagy Noel) gyötrődése amiatt, hogy bekerüljön a vállalható szerepek közé egyszerre megmosolyogtató és megható. A halál, halálfélelem és a halál iránti delejes vonzódás a fokozatos előkészítés után ebben a jelenetben hág a tetőfokára. 

A hely, a jelmezek (Varga Sári, Aczél Sára), a szereplők sminkje (Sorosi Eszter), a fényezés és a szöveg együttese nagyon erős atmoszférát teremt. Nényei Lujza nyugtalanító képei hűen adják vissza az előadás hangulatát. Az idő, ahogy a darabban is, olyan sűrítetten telik, hogy az egy órányi első részt húsz percnek éreztük. 

Haza kell menniük, ahol minden, ne kételkedjenek benne, még hamisabb lesz, mint amilyen idebent volt… Menniük kell… Jobbra menjenek!

Az előadás zárlata igen nyugtalanító. Genet elemi részecskékre, alapvető ösztönkésztetésekre redukált társadalomképe minden illúziótól megfoszt minket. A jelen idejű felszólítás átemeli ezt a mába, és szomorú módon egyetlen utat hagy csak nyitva: Jobbra menjenek!

♥

Kedves Natália, Andrea, Benjámin, Maja, Laura, Fanni, Noel, Róza, Sári, Sára, Eszter, Pötyi és Domokos, köszönjük ezt a felejthetetlen előadást!