Botho Strauss: Az idő és a szoba, Három holló, 2022. március 8., 19:30

Játsszák: Bouquet Gergely, Glasznova Maja, Kállay Albert, Kecső Andrea, Pálinkó Petra, Takáts Bálint, Tóth András, Virók Eszter, valamint Veress Kamen. Gitáron közreműködik: Ambrus András, mozgás: Tamaskó Helén, Béky Emma, látvány-jelmez: Sorosi Eszter, Varga Sári, borító: Szilágyi Pötyi, technika: Marcsek Zoltán, rendezőasszisztens: Báthory Zita, rendezte: Iványi Domokos.

Kellemes kötelességünknek tettünk eleget, amikor az alkotók szíves meghívására, a nemzetközi nőnapon, megnéztük Az idő és a szoba című előadást a Három Hollóban. Sejtettük, hogy most valami ilyesmi kell nekünk, és tény, hogy úgy érezzük, ennek a rendezésnek mi voltuk a célközönsége. Botho Strauss nem könnyű szerző, de Németországon kívül Magyarországon is dédelgetett író, és időnként kedve van egy-egy itthoni színháznak próbálkozni vele. Mivel témái között ott a színház, így ideális választás olyan társulatok számára, akik valami önreflexiósat vagy színházzal kapcsolatosat szeretnének mondani nekünk. Iványi Domokos rendezésében ez a hang most nagyon erősen kihallható a produkcióból. Aki komplett látleletet szeretne arról, hogy hol tart, mit csinál a mai magyar színház, annak kötelező előadás Az idő és a szoba.

Az előadás fb oldala itt.

Straussról néha fontosnak érzik megemlíteni, hogy a német újjobboldali művészet és gondolkodás egyik képviselője. Kedvencei Heidegger és Nietzsche, és ciklikusan eregeti esszéit Németország sajnálatos nyugatosítása illetve identitásának elvesztése vonatkozásában. Legutóbb a 2015-ös menekültválság idején rémisztgette a népeket azzal, hogy el fog veszni a német kultúra. Persze, ez egy értelmiségi alapállás a részéről, és inkább valami intellektuális értékválságtól tart, mintsem az lenne, hogy valami náci ideológiát propagálna. Kritikájában, és ez az előadásban is felismerhető, inkább az egyén kiüresedésétől fél, ami a konzumidiotizmus velejárója és következménye az ő értelmezésében. Az újbaloldali Fassbindernél ugyanez a Marx-féle szellemi invenció, az elidegenedés problémájaként vetődik fel (lásd Miért lett R. úr ámokfutó?).

Nagyon jól mutatja a konzumizmussal való szembenállást az első jelenetek egyike, amikor a Lány az utcáról (Virók Eszter) kifejti, hogy olyan tülekedés volt a teljesen ugyanolyan csomagokért a reptéren, hogy ő egyszerűen csak elvett egyet és azzal indult tovább. Ebben az önmagában is értelmetlen, önfeladó jelenetben összegződik, hogy Strauss aztán hogyan gondol ezekre a szereplőkre. Mi értelme lenne megelégedni más holmijával? Hiszen nincsenek benne az ember saját dolgai. A csere csak akkor értelmes, ha annak a táskának és annak az embernek teljesen ugyanolyan a tartalma, mint bármelyik másiknak. Mégsem elítélő ez a monológ, mert a lány szájából halljuk, valójában ott van ő, csak mégse. Mintha egy ablakon keresztül nézné az életét. Mintha egy örökre ott felejtett bicikli lenne (ja, bocs, ez egy másik előadás :) ). Van is ő, meg nincs is.

  Tóth András, Veress Kamen, Takáts Bálint, háttérben Kállay Albert, Kecső Andrea

Az a típusú abszurd, ami Strauss ezen darabjára jellemző nem annyira divatos a magyar színházi életben. Nem arról van szó, hogy nem létezik, mert Beckett darabjaival találkozunk, de az olyan teljesen fragmentált és sehova se tartó színdarab, mint ez is, elég ritka. Önmagában ez a mű sem állná meg a helyét, nem lenne olyan magyar közönség, ami tolerálná. Valamiről beszélnie kell, hogy a közönség együtt tudjon vele rezonálni. A társulat számára Az idő és a szoba egy kiváló hordozóanyag, amiben az alkotók stílusgyakorlatokat tudnak végezni, és ami a mai magyar színház enciklopédiáját nyújtja. Ebben a maiban persze az is benne van, hogy a Strauss által körüldöngicsélt heideggeri Semmi átalakul, és nem marad meg a jobboldali önsajnálat és nyavalygás formájában, hanem ennek a generációnak az értékfelmutatásává válik, szóval pont az ellenkezőjévé, ami felett Strauss kesergett volna. Jó, sokféle ez a színházi kultúra, nem egy uniformisba öltöztetett választ kapunk, de mégis egy pontos képet erről a színes kavargó világról. Ami pedig direkt fricska lehet az újjobboldal felé, hogy ma a konzumidiotizmust már nem az piaci szereplők teremtik meg, hanem a populista politikusok. Nem is a kereskedelmi tévécsatornák jutnak az eszünkbe Veress Kamen, Tóth András és Takáts Bálint közös jelenetekor, hanem a hatalompolitikai néphülyítés. 

Julius és Olaf, a darab két központi karaktere most mint nő és férfi jelenik meg a színen. Kecső Andrea egy dobogón áll, nem mozdul, Kállay Albert, a csapat egyik legmagasabb tagja játssza az alacsonyabb karaktert. Valójában összemosódik, hogy ők egy dizájnos barométer két alakja vagy egy öreg, jól összecsiszolódott házaspár, akik már őszintén beszélnek egymás előtt korábbi kalandjaikról és jelenlegi crush-jaikról. Vagy csak az egyik valós, Olaf, a másik valami képzelt alak.

- de hiszen egyáltalán nem is ismernek. Meglátnak innen az ablakukból, és már kész is az elítélő vélemény.

veti oda a lány ennek a két figurának és valóban, valamilyen módon Marie Steuber kalandjairól lesz szó az előadásban.

Az dramaturgia játszik a nézői elvárással. Valami komolyat, mélyet próbálunk belelátni a darabba, talán itt lesz az alkalom, hogy megértjük végre Az idő és a szobát, de nem. Persze nem is lehet, mert a szerkezet olyan, hogy elindul valami, azt gondoljuk, hogy megértjük a helyet, a szituációt, de aztán semmi nem kerekedik ki belőle. Tettünk néhány lépést egy szituációban és kb. ennyi. Hasonlóképpen van ez a türelmetlen nővel (Glasznova Maja) és a férfivel, akinek nincs meg az órája (Bouquet Gergely), de Marie Steuber és Frank Arnold megformálói, Virók Eszter és Veress Kamen egyik izgalmas jelenetével is. Ők azok, akik azt alakítják, hogy a nőt a férfi, mint egy ott felejtett poggyászt hazaviszi.

Ekkor ugrik be nekünk, hogy ez egy vicces, pazar seregszemléje annak, amit az utóbbi időben a Trafóban vagy a Szkénében, vagy mindenféle eldugott helyeken, mondjuk az Óvóhelyen vagy a Stúdió K-ban láttunk. A Vaterland repetitív fizikaizása köszön vissza a kezdő jelenetekben. Majd kezdjük megtanulni, hogy ezek létező cselekvéseket mintázó mozdulatsorok (mozgás: Tamaskó Helén, Béky Emma). A jelenetismétlések kiemelnek mozzanatokat (pl.: Három nővér), a karaktereket játszó színészek cserélgetése szintén olyan fogás, amivel már nem csak a függetlenek kísérleteznek. Felcsendülő klasszikus zene, hát, még ha énekel is Olaf (Kállay Albert), szintén ismert innovációja a színházaknak (A széplélek). Központi jelentősége van annak, hogy Olaf végül kimászik a barométerlény pozícióból és interakcióba kezd Marie-val. Bereményi bús, fatalista költészete jut az eszünkbe, amint elbúcsúzik a két fél egymástól, pedig éppen valami igazán élő kezdődhetne mindkettőjük életében. És valóban felcsendül az alkalomhoz illő Cseh Tamás-dal (Ambrus András).

Glasznova Maja, Virók Eszter, Tóth András, Pálinkó Petra, Bouquet Gergely, Veress Kamen

A Médeia-jelenet volt az, amikor nem tehettünk mást, meg kellett adnunk magukat az előadásnak (Médeia). Olyan átéléssel adta elő Tóth András és Virók Eszter a jól definiált szerepek szerint folyó vitát, hogy minden egyes, a fejünkben már ezerszer lezajlott (és Strauss által rekonstruált) fordulatnak ujjongva örvendeztünk. Hasonlóképpen volt ez a Peer Gyntöt idéző oszlop-jelenettel, amiben a Görbét itt a szerző melankolikus oszlopként személyesítette meg (Peer Gynt). Persze ezek a jelenetek az eredeti darabban is benne vannak, de nagyon jól illeszkedtek az enciklopédia-koncepcióba. Az abszurdot az Örkény-parafrázis képviselte, amiben Pálinkó Petra a kézihúzdancsos nagyit jelenítette meg. Alföldi Róbert primer/brutálszimpla művészetét Takáts Bálint és Tóth András idézte fel egy pofozkodós jelenetben. És végül egy utolsó haláltáncban a politika-, ideológia- és hatalommentes nemzeti oldal is megkapta, amit megérdemel.

Még mindig nem tudjuk, hogy az alkotók ki fia borjai, de azt biztos, hogy ezerszer ilyet, mint egy kőszínházi művészkedést. Ráadásul minek is azt a hurkot beiktatni. A kőszínház sokat merít a függetlenekből, az innovációk idővel felszivárognak a nagyszínpadokra. De akkor minek a másolatot megnézni, ha eredetiben is csodálhatjuk a kreatív alkotók munkáit. Ráadásul, ahogy az Idő és a szoba megmutatta, ez a közeg a reflexió és tisztázás képességével is rendelkezik.

♥

Kedves Alkotók, nagyon köszönjük a meghívást és ezt a csodás, érdekes, tanulságos, felemelő estét!