Závada Péter: A széplélek, Stúdió K, 2021. szeptember 4., 19:30

Játsszák: Homonnai Katalin, Nagypál Gábor, Pallagi Melitta, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Sipos György, Lovas Dániel. Szöveg: Závada Péter, dramaturg: Gyarmati Kata, látvány: Bobor Ágnes, zene és sound design: Csizmás András, fény: Berta Ninett, asszisztens: Mátyás Viktória, rendező: Geréb Zsófia.

Závada Péter új drámája egy jéghegy csúcsa, ami alatt ott terebélyesedik legutóbbi verseskötetének világszemlélete és gondolkodási mintái. Illetve inkább azt kéne mondanunk, hogy ez az előadás egy csodás alpesi kilátó. Ide vagy turistabusszal ér föl az, aki csak betér a színházba, vagy gyalogosan érkezik meg – inkább kognitív kihívásokkal teli utat megtéve –, aki előtte végigjárta azt a túrát, amit a Gondoskodás című verseskötet elolvasása jelent. Az előadás a szövegben megmerülni szerető színháznézőnek ideális esemény, a Závada költészete iránt rajongónak pedig jutalomjáték.

Az előadás adatlapja a Stúdió K oldalán.

Nagypál Gábor idegenvezető üdvözöl minket a Neuschwanstein-kastély belsejébe. A játék a nézővel és a játék a szavakkal is megkezdődik. Az idegenvezető hirtelen belezavarodik, vajon melyik idegenvezetési program is ez? És mi is: vajon tényleg egy igazi várba lépünk-e be vagy inkább szavakból és eszmékből épített kastélyba?

A Marienbrücke. Vas szerkezetű függőhíd.
A negyvenöt méteres vízesés fölött kilencvenhárom
méter magasságban ível át: éteri német mondat
az alany és a hátravetett állítmány között.

És a kontraszt is azonnal megjelenik. A monumentalitást, fenségességet és örökérvényűséget egy rendkívül kedves alsó osztályból származó idegenvezető ellensúlyozza, akinek az apja betanított munkás volt. Talán csak azért nem betanított munkás most ő maga is, mert „valami török vagy paki” már az apjának elvette a munkáját. Menedék ez a vár a kinti világ elől, de nem csak II. Lajosnak, a Hattyúkirálynak, hanem az idegenvezetőnek is, aki egyetlen örökségével, németségével, és ehhez a munkához éppen elegendő vulgár-műveltségével, otthonra talál a német múlt, pontosabban egy fabrikált mitikus régmúlt XIX. századi díszletfalai között. A walkmanbe kapaszkodó idegenvezető néhol bájosan tudálékos, néhol taszító a szélsőjobboldali véleményével. Zavartsága, egzaltáltsága, összeomlása hűen tükrözi Lajos király belső állapotát. Egy fiktív német hősmúlt, Wagner és Rilke imádata transzparensebben, fenyegetőbben és életszagúbban jut el hozzánk tőle, mint az éteri király mániái Lajos felől. Az ijesztő, de ártalmatlan alak ebben a produkcióban nem csak Lajos, hanem Nagypál Gábor karaktere is, mégpedig egy hozzánk sokkal közelebb álló, hétköznapi ember. Az idegenvezető és Lajos végigkísér minket egy történeten, aminek mindketten csak mellékszereplői, mert a történet a váré.

Nagypál Gábor (fotó: Stúdió K fb).

A térdráma főszereplője ugyanis a Neuschwanstein-kastély, mégha furcsa is ez, vagy valami, amit a kastély szemszögéből lehet csak elmondani. Ahogy Kustos Júlia írja a Gondoskodás kritikájában: „A tárgy leegyszerűsödése (ami nem igazi egyszerűséget jelent, inkább egyfajta puritán fókuszt, böjtöt) a hangsúlyt a tárgy kontextusára, kísérő jelenségeire, hátterére és környezetére irányítja.” A beszélő kihátrálása az épített és természeti környezetbe Závadánál az utóbbi időben nagyon erős írói alapállás, olyan nem-trivialitást kölcsönöz ezzel a szövegeinek, ahogy Heidegger teszi, amikor kettőt lép hátra vizsgálatának tárgyától és onnan nézi önnön hűlt helyét.

Mikor idejövök, kiállok
elragadtatásom peremére, és magamhoz ölelem
a kilátást, szerelmemet.

Akinek van füle a hallásra, az már magától a Lajos királyt játszó Homonnai Katalintól ezt megtudhatja: nem a kastély peremére lép a beszélő, hanem a kastély jelenik meg a beszélő elragadtatásának peremén.

Homonnai Katalin (fotó: Stúdió K fb).

A dráma fő konfliktusa, hogy mit jelent a nemzeti nagyság? Mire költsön az állam pénzt? Mit tudhat csinálni egy pre-demokratikus ország, aminek a vezetője még nem egy racionálisan gondolkodó közösség által választott kormány, hanem az ország arisztokráciája és a befolyásos polgárok megbízásából uralkodó önkényúr. Jóllehet  Bajorország alkotmányos monarchia volt, ez egyáltalán nem jelenti, hogy a mai értelemben lett volna az. Lajos hóbortjaira a bajor állam mérhetetlen sok pénzt költött, ez még akkor is így van, ha mindezt saját zsebből tette, hiszen honnan lett volna neki pénze, ha nem abból, hogy uralkodó. Nem csak Wagnert magát részesítette királyi  ellátásban, de lényegében még a bayreuth-i fesztiválszínház felépítését is kifizette neki. És persze a Hattyúkirály kastélyán kívül több méregdrága palotát is építtetett. Eközben Bajorország elvesztette szuverenitását. Bismarckról (Sipos György) azonban nem készülnek színdarabok és filmek, nem lesz a Disney Stúdió ikonja a kastélya, nem emlegetik, mint operaszerzők mecénását. Az általa propagált német militarizmus miatt viszont embermilliók pusztultak el véres háborúkban és véres békeidőkben.

Halló, központ? A dicsőséges bajor múlttal
szeretnék beszélni! Halló, igen, maga az?
Csak a mítoszai érdekelnek! Hagyjon békén
a területköveteléseivel!

Sipos György, Homonnai Katalin, Nagypál Gábor (fotó: Stúdió K fb).

Őrült Lajos rovásán egyre több lesz. Wagner (Spilák Lajos) iránti költséges rajongása, húzódozása a Zsófiával (Pallagi Melitta) való házasság elől, meleg kapcsolatai Thurn und Taxis herceggel és Kainz színésszel (Lovas Dániel), és a háborúskodástól való tartózkodása. Mindezeket a bűnöket az idegenvezető a fejére is olvassa. A rendpárti, férfiasságot számonkérő hang azonban megremeg, amikor a militarizmus a nácizmusban csúcsosodik ki. A békés, kultúraépítő, fenséges és nagyvonalú lajosi hatást felváltja a tolvaj, gyilkos, kirekesztő és kicsinyes náci erő. Ettől a feldolgozhatatlan konfliktustól menekül az idegenvezető is a kastélyba, rehabilitációjának színhelyére. Mindannyiunknak jobb, hogy egy ilyen Lajos volt Bajorország trónján, és az is nagyon rendben van, hogy az idegenvezető nem kezd el politizálni, hanem múltat imádó lelkületével egy hasznos helytörténész vagy idegenvezető szerepét tölti be.

Nagypál Gábor, Homonnai Katalin (fotó: Stúdió K fb).

A grandiozitás a lelki szemeink előtt képződik meg, de a termek és tárnák mélyére menekülő emberek világa a Stúdió K fekete játszóterében, a sejtelmes és stílusos díszlet és a kiváló fénykezelés révén mégis a színpadon is megelevenedik. Nem tudnak mesevárat építeni abból a költségvetésből, ami a produkcióra jut, de meg tudják mutatni a lélek mélyét egy hógömbbel és az ezt kiemelő fénnyel. Az előadás célja amúgy sem a XIX. század világának kosztümös eljátszása, hanem a szembesülés a nemzeti nagysághoz, férfiassághoz, hősiességhez és a fenségeshez kapcsolódó démonainkkal és félelmeinkkel.

Miközben elmerülünk a szövegszínházban, ami egyszerre idéz fel bennünk művészetfilozófiai gondolatokat és mutatja fel nekünk a saját magyar társadalmunkat is szétszakító kulturális háborúnk állomásait, észrevétlenül leszünk részesei annak, hogy a Stúdió K társulata operarészletek előadásával színesíti előadói repertoárját. Láttunk már tőlük némajátékot, hallottunk nemzeti rockot, sanzont, népdalt, kuplét, popzenét, de operát még nem. Geréb Zsófia, aki a többszólamúság mestere a prózai színházban is, ezúttal Wagnert énekeltet a csapattal. Lajos és az idegenvezető, párhuzamosan, néhol egymásnak felelgetve adnak hangot egyfelől az ország sorsát magára vállaló arisztokrata, másfelől a voltaképpen szolgasorban lévő alantas polgár fájdalmának. Lajos Závada Péter Kastély című versével búcsúzik tőlünk, az idegenvezető Rilkét szaval, és kismagnóján meg akarja velünk hallgattatni a teljes Lohengrint. Ez a két, riasztó, de mégis ártalmatlan széplélek külön-külön, ebben a kastélyban végül nyugalomra talál.

♥

Kedves Katalin, Gábor, Melitta, Júlia, Lajos, Gyuri, Dani, Péter, Kata, Ágnes, András, Ninett, Viktória és Zsófia, köszönjük ezt a csodálatos estét!