2023. nov 07.

Versmegfejtő Nagypál Gáborral

írta: Két Lámpás
Versmegfejtő Nagypál Gáborral

Versmegfejtő Nagypál Gáborral, VerShaker, Stúdió K Színház, 2023. november 5., 15:00

398759381_826250112837235_7275179349521493945_n.jpg

Beszélgetnek: Nagypál Gábor, Zoltán Áron

A Ráday Utcai Színházi Találkozó zárónapján ülhettünk be a Stúdió K Színházba meghallgatni a VerShaker Versmegfejtő alkalmának legújabb epizódját. Ezeken az alkalmakon Zoltán Áron fölkér egy-egy művészt, hogy hozza el azt a verset, ami a leginkább foglalkoztatja mostanában. Hatalmas bizalmat szavaznak meg a beszélgetés vezetőjének azok a színészek, akik elfogadják a fölkérést. A legfontosabb vers előadása és a róla való beszélgetés egy rendkívül bensőséges, intim helyzet, a lélek olyan lemeztelenítése, amihez elengedhetetlen az a védett közeg, amit Zoltán Áron felkészültségével és empátiájával megteremt. Nagypál Gábor nem könnyítette meg sem a saját, sem a közönség dolgát, amikor Sziveri János 1990-ben keletkezett költeményét, a Dunamedencecsontot választotta. A vers például a 2014-ben a Vajdasági Magyar Intézet által kiadott Pasztorál című kötetben olvasható.

Bevezetésképpen Nagypál Gábor azokról az élményeiről mesélt, amik Sziveri János munkásságával való találkozásairól, a kapcsolódás kialakulásáról szóltak. Amikor a színművész kamaszkorában a diákszínjátszáson keresztül bekapcsolódott a vajdasági kulturális életbe, Sziveri már meghatározó alakja volt a közösségnek, nem csak költőként, de a Szabadkai Népszínház dramaturgjaként is. A Sziveri-szövegek többször képezték alapját egy-egy fontos előadásnak. Például a Soltis Lajos rendezte Csantavéri passiónak, illetve a Szelidítések című drámatöredékből Gyarmati Kata dramaturgiai munkájával készült produkciónak. Ez a kapocs még most is nagyon erős, Nagypál Gábor számára egyfajta értelmezési keretként működik Sziveri János költészete a közép-kelet-európai létezés megértéséhez és túléléséhez.Ezután hangzott el először a vers a művész nagyon előzékeny, értelmezést segítő előadásában. Első hallásra is jól követhetőek voltak a gondolati ívek és a verset beszövő motívumháló. Nagypál Gábor nem tartja saját műfajának a versmondást, hiányzik neki az a színházi védőháló, amit a karakterek és a játszótársak nyújtanak a színházi munkában. Félelmetesnek tartja hozzányúlni a rengeteg munkával létrejövő verssorokhoz, melyek számtalan gondolati lepárlás esszenciái.

399336887_829431312519115_3531855743084130620_n.jpg

Fotó: Oláh Gergely Máté

Ezután néhány motívum kibontása következett, Zoltán Áron kulcsmondatok elemzését kérte a színésztől. Nagypál Gábor nem csak a vers szerkezetéről, a verszenéről, a központozás hiánya miatti értelmezési nehézségekről és lehetőségekről tett olyan érvényes és találó megállapításokat, hogy azonnal tiszteletbeli magyartanárrá fogadtuk, hanem olyan nagyon személyes gondolatokat is megfogalmazott, aminek nagyon megtisztelő volt a befogadójának lenni.

"Dunamedencecsont mi bennünk sajog

rázkódnak jámboran változó népfajok

nem vagyunk jók mi már csak túsznak

vizszinten fekáliák úsznak"

Sziveri János a délszáv háború kitörését már nem érte meg, bár halála után néhány évvel a behívóparancsát azért megkapta. Verseiben azonban már érezhető a kitörni készülő vihar előszele. A háborúval kapcsolatban hangzottak el a délután legsúlyosabb mondatai, amikkel maximálisan azonosulni tudunk. Nagypál Gábor szerint, aki túlélt egy háborút, és nem lett pacifista, azzal ő egy bolygón se akar élni. Szintén nagyon mélyre menő kérdés volt, hogy mi a művész stratégiája arra, hogy túlélje ezt a századot. A nehézség, hogy ne történjen meg, a vers szavaival kifejezve, hogy

„a hitvány látvány akár a verklit

felhúzza időnap előtt a cukrunk

csettinteni kell és máris ugrunk”

De azt is el kell kerülnünk, hogy közönyössé váljunk, a két reakció közti egyensúly megteremtése napi szintű szellemi aprómunka.

398397250_681498357459225_5050082939169748644_n.jpg

Fotó: Oláh Gergely Máté

A beszélgetés végén még egyszer elhangzott a mű, ezúttal egy hangsúlyosan a vers zeneisége, a lüktetés, a rímhelyzetek hangsúlyozásával egy igen szuggesztív előadásmódban. Közönségként abszolút jó értelemben súlyosnak, megterhelőnek éreztük a Versmegfejtő mai alkalmát. Életre szóló ajándékként visszük magunkkal a verset és Nagypál Gábor gondolatait. A beszélgetést ti is meghallgathatjátok 2024. márciusában, Sziveri János születésének 70. évfordulója tiszteletére lesz közzétéve a VerShaker csatornáján.

Kedves Áron és Gábor, köszönjük ezt az érzékeny és őszinte beszélgetést!

Szólj hozzá

vers fesztivál Nagypál Gábor Stúdió K VerShaker RUSZT