Lev Tolsztoj regénye alapján írta Balassa Eszter és a társulat: Anna Karenina, Trojka Színházi Társulás, KuglerArt Szalon, 2018. március 29., 19:00

,,Én ugyanaz vagyok. Csak van bennem egy másik; hogy félek tőle! Az szeretett belé; meg akartalak gyűlölni, de nem tudtam elfeledni azt, aki előbb voltam. Az nem én vagyok. Most vagyok az igazi, én egészen.'' (Lev Tolsztoj, Anna Karenina, Németh László fordítása.)

Játsszák: Gryllus Dorka, Eke Angéla, Nagy Dóra, Bárnai Péter, Mátrai Lukács Sándor, Soós Attila. Jelmeztervező: Szlávik Juli, dramaturg: Balassa Eszter, rendezőasszisztens: Piróth Kinga, rendezte: Soós Attila, producer: Gáspár Mihály László.  

A Deák téri KuglerArt Szalon, vagyis egy galéria és lakásszínház adott helyet a Trojka Színházi Társulás legutóbbi bemutatójának. Ahogy Soós Attila novemberben mondta: a terek szűkülnek, amin azt lehet érteni, hogy a Jurányi Ház nagyszínpada után kamaraterembe, onnan pedig egy polgári lakás szobájába kívánkoznak a társulat előadásai. Pedig ezer oldalas műről beszélünk, és az olvasó számára a regény talán a tágas terek, a lóversenypályák, a széles kaszálók, a báltermek miatt lehet emlékezetes. Meglepő vagy sem, ennek az így kétszeresen is monumentális műnek jelen adaptációja, ez az Anna Karenina, a KuglerArt szobáiban van a legjobb helyen.

Az előadások fb eseménye.

,,No, mit csinál Frufru?'' Van valami az Anna Kareninában, ami arra predesztinálja, hogy kamarateremre lehessen szabni. Ez pedig Tolsztojnak az a sajátos világleírása, amiben a természeti környezet – növények, állatok, lovak, kutyák, emberek alkotta környezet – létezik csak, de épített, mesterséges környezet nem. A regény nagy részében a pétervári vagy moszkvai események szinte csak szobákban zajlanak le, és ha mégis van valami tér jellegű leírásuk, jó példa erre a vasútállomás, akkor az Annát bámuló tekintetetek, a hozzá közelebb húzódó vagy tőle eltávolodó alakok látványa jelenik meg bennünk a sorok olvasása közben. Arcok, mozdulatok, gesztusok, és mindennél inkább a lelki folyamatok leírásai töltik ki a szöveg nagy részét. Muszáj csinálni egy olyan előadást, ahol legtávolabb két méterről látjuk a regény szereplőit eljátszó színészek arckifejezéseit. Köszönet a Trojkának, hogy megadta nekünk ezt az élményt!

Ha pedig szobák, akkor nem is kell más, mint a KuglerArt nagypolgári (bár nyilván nem báltermi, csak hétköznapi polgári) tere, azzal a lebilincselő látványú kazettás mennyezettel, a széles ablaksorral és a mindig a helyzethez illő bútorzattal – például a lóversenyes jelenetben kempingszékkel :).

A KuglerArt belső tere

Párok. No, most az a helyzet, hogy beszélnünk kell egy kicsit arról, hogy mely karakterek között milyen események zajlanak anélkül, hogy azok számára, akik nem ismerik a regényt elárulnánk a történet fordulópontjait. Ha most ez egy facebook bejegyzés lenne, akkor biztos nagyon sokan írnák, hogy életük legszebb olvasmányélménye az Anna Karenina volt, ennek ellenére szinte biztosak lehetünk benne, hogy alig néhányan vannak azok, akik valóban olvasták, hiszen egy ilyen vastag könyvet még akkor is nehéz végigolvasni, ha az embert érdeklik a cári Oroszország arisztokratáinak szerelmi ügyei, hát még, ha nem. Ha viszont valahogyan szeretnénk megközelíteni a regény mondanivalóját és hogy ebből az előadás mit hozott át, akkor legalább a párkapcsolatokat vázolnunk kell.

A legfontosabb, ami eljut hozzánk és ez az előadás alcíme is: ,,love is the answer'', a négy különféle párkapcsolati viszony, amibe az este során beleláthatunk, és talán (nyilván csak a pozitívokban) fel is ismerhetjük magunkat. Az első ilyen Oblonszkij herceg (Mátrai Lukács Sándor) és kedves felesége Dolly, Darja Alekszandrovna (Nagy Dóra) párosa. Ismerős ma is ez a jelenség: a férfi megcsal, a nő emiatt összezuhan. Neheztelünk rá, sőt utáljuk a férfit, és együttérzünk a nővel. A hiteles játékok miatt kiválóan elterelődik a figyelem arról, hogy nem ilyen egyszerű ez a dolog, mert a Oblonszkij–Dolly-páros tükörképe a Karenin (Mátrai Lukács Sándor) és Anna (Gryllus Dorka) alkotta pár. Milyen más is egy megcsalás története, amikor az a társadalom szemében bocsánatos bűn, ha férfiről van szó és halálos bűn, ha nőről. És milyen páratlan látvány, amikor egy megcsaló és egy megcsalt férj a szerepkettőzés miatt ugyanabban a színészben jelenik meg.

A másik két pár, a komikus és tragikus, felszabadult és súlyos, támogatott és tiltott jelzőkkel illethető. Kitty (Eke Angéla), bár a regény szerint arisztokrata, de itt a tipikus ,,egy közülünk'' csitri és a tisztességes, kreatív, független Kosztya Levin, (Soós Attila) örömöt, nevetést, megbocsátást, szeretetet visz az előadásba, Ezzel szemben Anna, Karenin felesége (Gryllus Dorka) és Vronszkíj gróf (Bárnai Péter) a szerelem és a szerelem felszámolódásának fájdalmát mutatják föl nekünk.

Bárnai Péter (Vronszkíj), Gryllus Dorka (Anna) (Fotó: Bokor Krisztián)

Van itt persze egy ötödik pár is. Eke Angélát már dicsértük a Bányavíz kapcsán, hogy milyen hitelesen tud kamasz lányt alakítani – és persze, mint látjuk nem csak azt. Karaktere, Kitty, a csitrik lelkesedésével rajong a tiszti egyenruhába bújt fiúsan jóképű Vronszkíjért (Bárnai Péter), és a csitrik számára rendelkezésre álló eszközökkel fejezi ki szeretetét pl. akrobatikus tánccal. És bár a fiatal, agglegény Vronszkíjnak az eladósorba került lányok iránt kéne lelkesednie, Kitty rajongását mégsem viszonozza. Nem utasítja el – majd bolond lenne, nincs ő fából – de nem is tüzeli fel túlságosan.

Grófnak lenni, nőnek lenni. Mindig megvizsgáljuk, hogy egy produkció mit mond a mának. Noha a regény mondanivalóját, azaz Anna és Vronszkíj szenvedését a könyörtelen társadalmi nyomás alatt az előadás kiválóan kifejezi, mégis bennünk marad a kétely, hogy vajon megtalálható-e egyáltalán a rokon szituáció a mi világunkban. Ha csak ezt a történetet tartalmazná a produkció, akkor egy nagyon jó múzeumfoglalkozás lenne arról a korról, amikor a szigorú normákat áthágó párkapcsolati helyzetben sem a nőnek sem a férfinak nem volt valódi mozgástere. Ma már nincsenek szigorú társadalmi normák melyek ennyire megkötnék a felek mindennapjait, habár a törvény előtti egyenlőség bármely párkapcsolat számra még mindig várat magára (sőt ettől az egyenlőségnek a megvalósulásától kezdünk egyre távolodni). Tragikus ugyan, hogy a gróf úrnak nincs annyi saját kompetenciája, hogy képes legyen legalább egy polgár szintjén megélni, de az is igaz, hogy Vronszkíj nem is akarja, még a szerelméért sem elhagyni a lovassportok amúgy eléggé drága világát, így a családja pénzére szorul. Feledteti azonban velünk a kesergést arról, hogy a régi orosz arisztokraták problémáit az előadás számos értékes pontja. Már csak azért is, mert már maga Tolsztoj regénye sem azért zseniális, amit mond, hanem azért, ahogy meg van alkotva. És ez igaz a produkcióra is.

,,No, mi az, Matrjosa?'' Nem könnyű tehát egy ilyen hosszú regényt adaptálni, hacsak nem talál a dramaturg valamilyen mintázatot, ami bemutatható egyetlen színházi este keretében. Balassa Eszter dramaturg munkáját nem csak az dicséri, hogy jól megtalálta a főbb dramaturgiai pontokat, amik mentén plasztikusan bemutatható Anna története. Ennél sokkal többet tett! Jól áthozta az előadásba azokat az értékeket is, amik Tolsztoj Anna Karenyináját irodalmilag kimagasló alkotássá teszik. Az egyik ilyen páratlanul értékes elem, hogy Tolsztojnál az egyik pillanatról a másikra feltorlódó érzelemhullám úgy képes átalakítani az adott karakter viselkedését, hogy azt a megelőző jelleméből és világlátásából egyáltalán nem vagyunk képesek levezetni. Ilyen észkifordító pont Mátrai Lukács Sándor Kareninjének átalakulása Anna betegágyánál vagy Soós Attila Levinjének a karakter racionális jellemével szemben megnyilvánuló pánikja, amely a halál valóságosságával való szembesüléskor tör rá. És erre a jelenségre van ráépítve Gryllus Dorka egész karaktere is. Az előadás kezdetén, mintha nem ugrana bele azonnal az általunk várt Anna Karenina bőrébe. Ám ennek megvan az oka. Annának, a feleségnek és anyának először fel kell fedeznie magában azt a Matrjoska-babát, ami azzá az Anna Kareninává teszi, ami valójában ő, és ezt az egzisztenciális robbanást Gryllus Dorka zseniális alakítása meg is mutatja nekünk.

Soós Attila (Levin), Eke Angéla (Kitty) (Fotó: Bokor Krisztián)

A másik jellegzetesség, ami Tolsztojnál megmutatkozik, hogy az időt milyen csodálatosan lassítja be, állítja szinte meg vagy gyorsítja föl. Egy-egy mondat után hosszan beszél arról, hogy a karakterek mit gondolnak erről az egész szituációról és néha még olyan gondolatokat is megfogalmaz, mely információval szolgál a szereplőkről, de azok azt nem tudhatják, azaz egy magasabb nézőpontból világítja meg a helyzetet. Az előadás ezt az irodalmi eszközt a jelenetek kimerevítésével oldja meg. Soós Attila karjaiban Eke Angéla karaktere, Bárnai Péter karjaiban Gryllus Dorka mélázik, reflektál arra, hogy ő most voltaképpen mit is csinál. Míg ez Tolsztojnál minden szereplő esetén alkalmazott eszköz, az előadásban csak a nők reflektálnak ily módon. Ez a darab elsősorban a nőkről szól. Ahogy világrengető volt annak idején egy ,,megesett'' asszony nevét a máig konzervatív Oroszországban regénycímnek adni, úgy ma sem árt, ha túlnyomórészt férfi perspektívából való szemlélődés után belehelyezkedünk a nők érzés és gondolatvilágába.   

Soós Attila koreográfiáira jellemző a repetíció (reméljük ezt most nem olvassa, és nem hagyja el ezt a kifejezési módot, mert nekünk nagyon-nagyon tetszik :) ), amit más és más funkcióra szokott a rendezéseiben használni. Most az időt lassítja  úgy le, hogy időhurkokra utaló jeleneteket dob be a játék bizonyos pontjain. Ezek a déjà vu érzést keltő elemek mintegy végtelenítik az előadás időtartamának érzetét, ezzel helyettesítve (imitálva) a regény 1000 oldalának valós idejű eljátszását. (Vagy nem, de ez volt az érzésünk, és jól esett.)

Olvasópróba. Mátrai Lukács Sándor és Nagy Dóra. (Fotó: Trojka fb.)

Elvitathatatlan, hogy az este Nagy Dóráé. Nem dramaturgiailag, hanem a szélesebb színészi eszköztár mozgósítása szempontjából. Olyan jó, hogy ott ültünk mellette, és Betsy, a Soma Mamagésa-szerű nagyasszony néha közvetlenül a szemünkbe nézve tartott kiselőadást a párkapcsolati problémákról és ezek Nők lapja stílusban megfogalmazott megoldásairól. Betsy-Tverszkaja hercegnő, a fölényeskedő ház asszonya karakter valósággal elbűvöli/elbájolja a KugletArt nézőközönségét. Viszont Nagy Dóra Dolly (Oblonszkíjné) szerepében is számos helyen mutatott olyat, amit kikerekedett szemmel néztük. A mindig terhes Dolly, gyakorlatilag házvezetőnői gonddal takarítja föl a hercegek és grófok ott maradt kellékeit és minden igyekezete ellenére sem képes súlyosabb érzelmi kitörés nélkül a család fontos ügyét elintézni. Bárnai Péter észrevétlenül csusszant át a szerethető, Kitty névnapján cukiskodó kedves fiatal srácból a szenvedélyes, önmagát teljesen a partnerének szentelő szeretővé, majd a rideg, számonkérő, megfáradt, csalódott, Annától lassan eltávolodó élettárssá. Soós Attila, Eke Angéla és Nagy Dóra szülési performansza félelmetes, de főleg megható, megérintő, felemelő, felvidító. Kell ez a feloldás a végére, míg ha a dolgok a másik szálon rosszra is fordulnak. Anna bőröndjét fogva elmegy, és tudjuk mi jön utána, mégis ott van mellette Levin és Kitty jól sikerült párkapcsolata, ami a Trojka Színházi Társulástól átvehető óriási szeretetcsomagot maradéktalanul közvetíti is felénk.

♥

Kedves Trojka! Jó volt veletek lenni, köszönjük ezt a csodás estét!

[Csemege a Trojka rajongói számára észrevenni a játék során azokat a kabalákat, amiket az előadásban elrejtettek, és amikről Attila legutóbb a Szkénébeli közönségtalálkozón beszélt. Aki látta az O. márkinét, az észre fogja venni az Anna Kareninában is feltűnő, az arcunkra mosolyt csaló ismerős tárgyakat.]