Aurora – egy új Csipkerózsika történet, Coincidance Táncszínház, Városmajori Szabadtéri Színpad, 2018. július 28., 19:30

Szereplők: Szilágyi Violetta, Szarvas Krisztina, Ungi Krisztián, Albert Réka, Csibi László, valamint a Coincidance Táncszínház művészei. Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, zenei vezető: Dinya Dávid, jelmeztervező: Székács Zsófia, látványtervező: Potornai Norbert, dramaturg: Hegedűs Sándor, balett mester: Castillo Dolores, hang: Mazán Attila, fény: Hencz József, koreográfus: Gyulai Júlia.

Nagy öröm visszaemlékeznünk az Aurora bemutatójának nyári estéjére, és nagy örömünkre szolgál, hogy nem sokára ismét műsorra tűzi a produkciót a társulat, és december 19-én megint láthatja a nagyközönség a MOM-ban a táncszínház előadását. Az irodalmi művek döntő többsége férfiakról szól, éppen ezért volt izgalmas számunkra a gondolat, hogy egy olyan mesét választott a Coincidance Táncszínház és Gyulai Júlia koreográfus-rendező, ami női témát dolgoz fel. Tavaly, az Alinda által vezetett Jó kérdés c. beszélgetős esték egyikén, mutatott rá Székely Kriszta arra, hogy kevés a színpadokra írt női élettel kapcsolatos darab és kevés a női szereplő is, pedig ma már ennek illenék kiegyensúlyozottnak lennie, és ezért a kiegyensúlyozottságért a női rendezők és drámaírók tesznek is. Gyulai Júlia víziójában a Csipkerózsika, azaz egy lány fiatalságát bemutató  történet nem pusztán mese, hanem egy beszámoló egy nőkről nőknek. És persze minden, ami nőkről szól, egyben a férfiakhoz is szól. Az utóbbi több ezer évben nagyon sok minden szólt a férfiakról, itt az ideje, hogy végre nők is középpontjai legyenek az emberiség figyelmének.

Az előadás adatlapja: a MOM Kult oldalán és a Városmajori Sz. Sz. oldalán.

A Csipkerózsika egy klasszikus mese, ám egy mese, ha jó, akkor az abban is megnyilvánul, hogy sokaknak, azaz sok korosztálynak szól. A kisgyermekek eljátszanak a félelmetes, de szükségképpen feltoluló gondolattal, hogy mi lenne, ha a szüleik mégsem lennének olyan hatalmas védelmező erők, mint amilyeneknek látják őket, de aztán a megnyugtató vég miatt visszaáll a világ rendje, és a kitérő a szorongások erdejébe boldog véget ér. A serdülők átélhetik, hogy ami velük történik nem egyedi, a világ ismeri az átalakulásukat, és a mese sok mindent tanít nekik. Első sorban, hogy nem kell sietniük, a pubertás nem jelenti azonnal a felnőtté válást, arra még ,,100 évet kell várni'', de persze az út végén ott van a testi kapcsolatra való teljes felkészültség, ám addig még nagyon sok mindent meg kell tanulniuk. A felnőttek a Csipkerózsika kapcsán ezeken kívül már a párkapcsolatra és a gyermek családba érkezésére is gondolnak. A férfiak arra, hogy nem kontrollálhatják a gyermekük szexuális érését, felnövekedését, a nők pedig elgondolkodhatnak a megannyi női szerepen, a naivon, a családban kiteljesedőn, a jóságos, kívülről másokon segítőn, a lázadón, a felfedezőn, az önállón és így tovább... Nem véletlen, hogy a Csipkerózsikának tengernyi a pszichoanalitikus meseelméleti irodalma, aki akár Freud, akár Jung megközelítésében kívánja megérteni a mese mondanivalóját, talál hozzá megfelelő értelmezést.

Albert Réka Lilla (Demona) és Szarvas Krisztina (Királynő). (Fotó: Gálos Mihály Samu.)

Gyulai Júlia ugyan nem pszichoanalitikus, mindazonáltal pszichologikus módon állt hozzá a történethez. Nála a mese szereplői annyiban mesések, amennyiben a mi családi történeteink is mesések. Apa és anya a király és királynő, mi magunk vagyunk a kishercegek, kishercegnők. Önmagában a tánc és a zene is eléggé szimbolikus megnyilvánulási forma, ez már bőven absztrakttá tesz egy produkciót, a rendezés egy realista értelmezés kiválasztásával hétköznapi mondanivalóval ruházza fel a mesét, így adva izgalmas, változatos színeket az Aurorának, azaz ennek az új Csipkerózsika történetnek. A megfordított nézőpontra, a történet másképpen való bemutatására példa lehet a zseniális, 2014-es Demona (Maleficent) c. mozifilm. A Coincidance Táncszínház egy valóban új megközelítést tár elénk. A történet a Demonához hasonlóan a királyi házasság előtt kezdődik, de a fantasy elemeket némileg háttérbe szorítva, inkább arról beszélve, hogy az apa (Ungi Krisztián) milyen nőtípusokkal kerül kapcsolatba, és hogyan hatnak ezek rá.

Előtérben Szarvas Krisztina (királynő), Szilágyi Violetta (Aurora), Ungi Krisztián (király). (Fotó: Puskel Zsolt.)

Az alapvető kettősséget, az Éva és a Lilith típusú karaktereket a királynőt megtestesítő Szarvas Krisztina és a gonosz boszorkányt játszó Albert Réka Lilla testesíti meg. Természetesen ezek a szereplők csak a kicsibb nézők számára hatnak elsősorban királynak, királynőnek, gonosz boszorkánynak, a nagyobbak már észreveszik, hogy ők mindenféle varázslás nélkül hétköznapi szerepeket mutatnak meg. Mágia nélkül, de nem misztikum nélkül. Tudjuk, hogy bőven misztikus, ahogy kiragyog egy Albert Réka Lilla karakteréhez hasonló magabiztos, céltudatos és mindenféle naivitástól mentes nő a többiek között. Az, hogy a király (Ungi Krisztián) egy ilyen típussal is, mintegy véletlenül kapcsolatba kerül, örökre megpecsételi a királyi pár sorsát. Mondhatnánk, a darabban a sorstragédia éppen a királynőre (Szarvas Krisztinára) vetülő azon árny, hogy a párjának volt már nála mélységesebben ható párkapcsolata is. Ahogy Gyulai Júlia egy riportban utalt is rá, a jelen produkcióban az átok, mely Aurorát sújtja az, hogy átörökítődik-e a szülőket, első sorban a királynőt terhelő nehézség: a háttérben magasodó Lilith-szerű ősnő árnya Aurórára is rávetül-e. 

Demona az 1959-es Csipkerózsika c. Disney rajzfilmben és a 2014-es Demona c. mozifilmben. (Ez utóbbiban játssza: Angelina Jolie, r.: Robert Stromberg, forgatókönyv: Linda Woolverton.)

Szilágyi Violettát (Aurora) az előadás során számos interakcióban figyelhetjük meg, szüleivel, a boszival, a boszi világával, a barátságos nyanyákkal, a kérőkkel. A kicsik és a nagyok számára jól felfejthető szimbolikájú fontos jelenetekben követjük általa a történéseket: Demónával a duettjét, bolyongását a tüskés-bozótos-indás erdőben, szerelmes táncát a herceggel (Csibi László). Az előadás erős kihívások elé állítja azt a nézőt, aki nem olvas utána és pusztán egy szépséges Csipkerózsika történetre ül be a gyermekeivel. A táncnyelv, amit Gyulai Júlia koreográfus használ egyedi, de menet közben megismerhető és lefordítható. Hogy ez munkával jár, a nézők számára először meglepő, ám  gyorsan rájönnek, észreveszik, hogy nem egy sablonos előadást választottak, és nem megkerülhető a dolog: igen, itt bizony gondolkodni kell. Vegyük észre tehát, hogy milyen tisztelet mutat a rendezés a befogadó felé azzal, hogy bizalmat szavaz annak, hogy a néző igenis meg fogja érteni és meg fogja szeretni ezt a kortárs táncot alkalmazó előadást. És ahogy tapasztaltuk, a közönség meg is hálálja, és bár kényszerű, kelletlen, valóban el kezd gondolkodni és felzárkózik az okos előadáshoz: érzi, hogy fontos eseményben és emlékezetes élményben van része. 

 Szilágyi Violetta és Csibi László, Aurora és a Herceg. (Fotó: Gálos Mihály Samu.)

Potornai Norbert díszlete, a fémes színű kupola más és más színnel bevilágítva a mese éppen aktuális jeleneteivel harmonizáló hatást sugároz. Nem minden látványelem díszlet azonban. Gyulai Júlia remekül használ föl a társulatból egy sor táncost arra, hogy sokadalmat, erdőt, misztikus, áthatolhatatlan, indákkal teli ősbozótost jelenítsen meg. A kis hercegnő éretté cseperedésének közege fehérbe öltözött táncosok, mintegy tükrözik a lány ártatlanságát, és helyet adnak a testi változások kontrasztjaként, a kelmék terén remek, frappáns meglepetésekkel operálva (jelmez: Székács Zsófia). 

Valeria Nove, Dóra Dervalics, Tünde Dorcsák (vénasszonyok). (Fotó: Gálos Mihály Samu.)

A sok nehezebb momentumot számos izgalmas, könnyű, lazító elem teszi feldolgozhatóvá. A rendezés mindig hagy időt arra, hogy a látottakon elgondolkodjunk és még menet közben képessé váljunk arra, hogy Gyulai Júlia kortárs táncnyelvét megértsük. A zenei váltások és a fényváltozásokkal történő megszakítások is ezt szolgálják (Dinya Dávid, Mazák Attila, Hencz József). Fontosabb pillanatokban Csajkovszkij melódiája mellett felcsendül a rajzfilmből ismert ,,Hol volt, hol nem...'' (Once upon a dream) a Lana Del Rey-féle változatban. Hasonlóképpen élvezetes, ahogy az ír sztepptáncban penge társulat egyes vicces jeleneteinél rázendít a kopogtatásra, de az is nagyon emlékezetes, ahogy a balettben is profi táncosok kortárs balett elemekkel vegyítik a szabad táncra és mozgásra épülő koreográfiát (balettmester: Castillo Dolores, dramaturg: Hegedűs Sándor). Különösen emlékezetes Schell Martin szólója.

A Coincidance Táncszínház fb  oldalán még nagyon sok jó képet lehet találni az előadásról.

♥

 Kedves Társulat, nagyon szépen köszönjük, ezt a csodásan szép és elképesztően okos előadást!