Kánonkórus - 17. Litera előszilveszter, 2018
Litera előszilveszter 2018 – Kánonkórus
Kedves szilveszteri népszokásunkká vált megtekinteni a Litera irodalmi portál óévbúcsúztatóját, amit idén is a Trafóban rendezett meg a neves irodalmi e-újság. Az est vezérfonala az irodalmi kánon volt, a szerzők hogyan gondolnak a kánonra, milyen kánonhoz sorolják magukat, milyen írói hagyományból táplálkoznak. A műsor mellékszála, ami kétségtelenül főszállá vált, a kánon szó zenei jelentéséből bomlott ki, amelyben a Soharóza kórus és performertársulat jelentős szerepet vállalt.
A műsor alaphangját Mán-Várhegyi Réka felolvasása adta meg. Nem fogjuk magunkat halálra röhögni, mint két éve, viszont nagyon jól fogunk szórakozni a szellemes, okos szövegen. Mán-Várhegyi Réka nevét jó, ha megjegyezzük. Az idén megjelent Mágneshegy című regényét nagyon szeretik a kritikusok, és amikor a Litera felteszi a műsort a youtube csatornájára, akkor azt is tapasztalhatjuk, hogy nem alibizett az előszilveszterre készülve, hanem egy kerek-egész, kidolgozott világot bemutató bámulatos írással tisztelte meg a hallgatóságot. Rajta kívül még Erdős Virágot kell megemlítenünk, aki egy valóban szórakoztató verssel készült az előszilveszterre. A srácok most gyengébbek voltak. Persze szeretjük, amikor Szilágyi Ákos szilágyiákosozik, de azért a két évvel ezelőtti poszt-Petőfi történet sokkal végiggondoltabb és szellemesebb volt, mint a mostani nótavariációk. Fekete Vincének, Kubiszyn Viktornak és Nemes Z. Máriónak az érthetetlenség modorában készült szövegei most nem ragadtak meg bennünket, nem mintha a lila köd, mint stílusirányzat nem lenne szerves része az irodalomnak, de nem feltétlenül ez az, amit a logosztól, azaz a szövegtől az ember elsősorban is vár. Bőven elég volt ebből tavaly Németh Gábor hasonló modorban írt mondandója.
Darvasi László: Édesanyáink, ha beindulnak, Litera előszilveszter 2017
Külön dicséretet érdemel Litkai Gergő, az est házigazdája, aki sokszor megmentette a hangulatot a srácok izéi után. Picit féltünk attól, hogy stand-up-osként túl harsány lesz egy ilyen irodalmi eseményre, de kellemesen csalódtunk. Gergőben egy nagyon finom humorú, talpraesett, csodásan tehetséges konferansziét ismertünk meg, aki a legjobb helyen van a kortárs irodalom közegében.
Szécsi Noémi: Rohadt állatok, Litera előszilveszter 2016
Számunkra, és feltehetőleg a közönség számára is, színházi értelemben az est felfedezettje a Soharóza társulat. Január 5-6-án lesz a legközelebbi előadásuk a Trafóban, de arra már nem lehet jegyet kapni. Minden bizonnyal tele lesznek a kritikai portálok a munkáik értékelésével, amely diskurzusba mi legközelebb a márciusi Az Ügy előadásaik révén tudunk bekapcsolódni.
Soharóza: Az Ügy (Fotó: Nagy Gergő)
Valóban kellemes meglepetés volt Horváth Kristóf és Oláh Edmond rendhagyó irodalomórája (Arany János a házban). Szintén a bakancslistánkon szerepel a Cigány magyar című színházi nevelési foglalkozáson részt venni a Jurányi Házban, melyben mindketten benne vannak (Kristóf rendezőként, Edmond szereplőként).
Tehát ne feledjétek! Soharóza és Cigány magyar.
♥
Frissítés: szöveg és videó