A Csáth Kollégium titkai, Heath Ledger Színkör, META Mesterek és Tanítványok Művészeti Központ, 2019. jan. 19., 19:00 

Játsszák: Dunai Ágota, Gaál Zsófia, Benkő Bence, Kiss Árpád. Írta és rendezte: Miklós Marcell.

Mi nagyon szeretjük az ilyen kis furi helyeket. És a META, ott Új Lipócia peremén, egy panelház tövében, ilyen. Ahogy Don Draper mondja a Mad Menben: ,,ez az, ahol a Broadway fogan'', ahol a művészet fogan. A Heath Ledger Színkör csapatából a rendezővel együtt, és magából a darabból is süt, hogy hajtja őket a vérük: játszani kell. A sikerek és kudarcok hullámvasútján, de csinálni kell, mert a színház szeretni való dolog, örömet okoz, értelmet ad az életnek. Aki észreveszi ezt a sodrást, és a Csáth Kollégiumnak van sodrása, annak tetszeni fog a színkör produkciója. Továbbá van még valami, ami szükségszerű is egy ilyen fiatal társulatnál, és mi is nagyon fontosnak tartjuk. Ez az ifjúsági problémákkal való szembenézés, a problémákkal, amik voltaképpen nem mások, mint a felnőtt társadalom diszfunkcionalitásának tragikus visszatükröződése a gyerekek, fiatal felnőttek világában. Ebben az értelemben a Csáth Kollégium titkai egy nagyon fontos továbblépési lehetőséget rejt magában, a színházi nevelés nevű küldetés felvállalását, ami úgy hiányzik a mai magyar iskolarendszerben, mint egy falat kenyér.

Az előadás eseménye a Heath Ledger Színkör fb oldalán.

Tipikus kollégiumi társalgó, 80-as évekből visszamaradt ülőgarnitúra, Junoszty tévé, ingyenes reklámújságok. A panel környezet, a mennyezeten futó lefolyócsövekkel visszaadja a 2000-es évek közepének hangulatát. Ifjúsági magazinokból kiszedett plakátokon mozifilmek. Nagyon jól pozicionálja a díszlet a közelmúltat, az okostelefon nélküli világot. Persze a színészek mai fiatalok, a portás karakterét játszó Kiss Árpád és a rendező Miklós Marcell diákkorát idézheti inkább környezet. A díszlet magárahagyottságot áraszt, és valóban, erősen jellemző ez az élmény évtizedek óta az közoktatás világára: benne minden ágens, tanár, gyerek, vezető és alkalmazott magára van hagyva a problémáival, éppen csurran-csöppen néha pénz, figyelem, segítség, szakértő támogatás semmi.

Felül: Gaál Zsófia, Benkő Bence, alul Dunai Ágota, Kiss Árpád (fotó: Heath Ledger Színkör fb).

Juan (Benkő Bence) a kiskakas a szemétdombon, a kollégium királya, mindenki engedelmeskedik neki, mindenkit sakkban tart. Nem feltétlenül erőszakkal, de az is benne van a repertoárban. Kedves fiúnak néz ki, de vonzó kinézete ugyanúgy a manipulációs eszköztárának része, mint a jól értesültségére épülő zsarolási potenciálja, az emberismerete, vagy hogy ott bánt, ahol a legjobban fáj. Bár az elején meglepő, hogy az Adri (Dunai Ágota) által ,,törpének'' nevezett karakter hogyan képes hatni, az előadás végére elhisszük, hogy ez egy a hatalmát észrevétlenül kiépítő szociopata.

Emese (Gaál Zsófia) a tipikus polgára a kollégiumi kiskirályságnak, ellenállást próbál kifejteni, de erőtlen, az üvegfal, mely körülveszi némává és hatástalanná teszi a lázadását, a törekvéseit a változásra. Persze része a hierarchiának, és megvannak a kialkudott előnyei az ő erőtlenségének, de még csak arra sem kell energiát pazarolnia, hogy az intrikus, Juan mellé álljon, a fojtott légkörben a szerepek mozdíthatatlanul vannak leosztva.  Az erőtlen ingadozása, a ,,sem a hatalom mellé'', ,,sem az áldozat mellé'' hezitálása az, ami garantálja a biztonságát a kollégiumban.

Adri (Dunai Ágota) számára a kollégium végre a figyelem közege. Végre nem az unalmas, semmilyen családja veszi körül, hanem fiatalok, mint ő. Már ez önmagában is vonzó lehetőség, végre a hasonló korosztályú másban magát látja. A társra találás reményében marad, de nem az élettárs értelmében hanem egyáltalán olyanokra vágyik, akik normális, emberi, reagáló közeget alkotnak számára. Ezen nyitottsága miatt rosszra fordulnak a dolgai, az elfojtott vágyak tárgyává válik, egy infernális világba kerül, amibe sosem vágyott, ám a családi ürességbe se menne vissza soha.

Rostás, a portás (Kiss Árpád) nyilvánvalóan retardált, vagy inkább regresszálódott ember. Megragadt ugyanabban a világban, mint a kollégium fiataljai. Ugyanaz a figyelemhiány vonzza vissza a fiatalok közé, mint Adrit. Gyáva, kudarckerülő, számító figura, akin az idő előrehaladtával egyre jobban elhatalmasodik az abnormalitás, már nem bír szemlélő maradni és aktív résztvevőjévé válik a tragédiáknak.

Képek az előadásból (fotó: Heath Ledger Színkör fb).

A színkör tagjain már az elejétől látszik, hogy komolyan veszik a színjátszást, talán túl komolyan is. Egyáltalán nem lógnak ki akár a nagy színházak repertoárdarabjainak eszköztárából. Hozzávetőlegesen hasonló módon játszanak, hasonló szöveg és rendezés veszi körül őket, mint a Szkénébeli A lány, aki hozott lélekből dolgozott. Nagyon jó lenne, ha egy profi dramaturg kézbe venné a produkciót és végignézné a néző szemével, egy-két jelenetközt megszüntetne, gördülékenyebbé, organikusabbá tenné az események folyását, a stílusidegen szavakat kihúzná. Elég gyakran előfordul, hogy az író-rendező annyira figyel a színészei alakítására – és itt nyilvánvalóan nagyon gondoskodva, figyelve van a színészekre –, hogy a nagy egész áttekintése kimarad a produkcióból. Ehhez kell a jó szemmel rendelkező, társszínházakban tájékozott dramaturg. Amikor a játszók testi kontaktusba kerülnek, nagyon jól látszik a megtervezettség és az interakció, de a párbeszédek még nem belülről jönnek. Ha testükkel jól tudnak bánni a színkör tagjai, jól tudnak reagálni egymás közelségére, akkor miért ne tudnának két méter távolságból, egymásnak háttal állva is aktív páros játékot űzni? Ez is sikerülni fog idővel, mi belelátjuk a tehetséges színészekbe a pillangószárnyakat. Ahogy a Háy-darabot, a Lányt, úgy ezt is érteni és szeretni fogja a közönség, és ez fontosabb, mint hogy mi látunk sok helyen fejlődésre lehetőséget. Sőt! Az a jó, hogy mi látjuk, a felfelé ívelés potenciálját a színkörben és látogatni is fogjuk az alkalmaikat.

Erős és fontos darab ez, jó gyakorlóterep a gyakorló színészeknek. Fő kicsengése a tehetetlenségre kárhoztatottság. Mi a forrása kelet-európai társadalmunkban a sikertelenségnek, tehetetlenségnek, önbizalomhiánynak? A színészek lelkes játékukkal maguk cáfolják ezt az állapotot, de jól bemutatják amit Miklós Marcell megálmodott. Jól elkapta a drámaíró a kishitűségben őrlődő milliók életérzését. Ez az, ami mérgezi napjainkat. Sokszor még azt is tudjuk, hogy mit kéne tenni, de nem tesszük, mintha elfogyott volna a benzin és mi ott támasztanánk a Suzuki oldalát, hogy most akkor mit tudok tenni? Mit-mit? Gyalog menni, biciklivel, vonattal, repülővel, hajóval, űrsiklóval, bármivel! A jól elkapott érzés miatt javasoljuk, hogy az előadások után mindenképpen legyen közönségtalálkozó. Sok dologról szólhat egy ilyen beszélgetés, persze kell hozzá bátor moderátor vagy animátor, aki ha passzív a közönség, véleményalkotásra, az álláspontjának megválasztására kényszeríti, ha aktív, mederben tartja a beszélgetést. Már csak azért is, mert a záró jelentetben mindegyik karakter szóra fakad és beszél a motivációjáról. A másik lehetőség, hogy a produkcióval a társulat (némi tuningolás után) országos körútra megy, de legalább is budapesti kollégiumokban haknizik. Ehhez persze a legjobb lenne egy lelkes fiatal pszichológust megkérni segítőül, hiszen akármennyire is félelmetes a dolog, de ott problémák fognak felvetődni és nem lehet a megszólított fiatalokat magukra hagyni. Ebben pl. a szintén a fiatalok közötti agresszió témáját feldolgozó 7 nap c. előadás kapcsán Dr. Lénárd Kata pszichológus szokta segíteni a Nézőművészeti Kft. művészeit.

 ♥

Kedves Ágota, Zsófia, Bence, Árpád és Marcell, nagyon köszönjük az emlékezetes játékotokat, biztos fogunk még jönni hozzátok színházat nézni!