2021. okt 31.

Káli holtak (Katona)

írta: Két Lámpás
Káli holtak (Katona)

Káli holtak, Térey János regénye nyomán írta Dömötör András és Bíró Bence, Katona József Színház, 2021 október 29., 19:00

242359256_4331921843511450_5461902979141066302_n.jpg

Játsszák: Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Fullajtár Andrea, Bán János, Elek Ferenc, Takátsy Péter, Dankó István, Mészáros Béla, Vizi Dávid. Díszlet: Dömötör András, Kálmán Eszter, Szöllősi Géza, jelmez: Kálmán Eszter, jelmezkivitelező: Böhm Katalin, videó/operatőr: Török Marcell, operatőr: Kovács Bálint, vágó: Nagy Réka, dramaturg: Bíró Bence, konzulens: Perczel Enikő, zene: Vranik Krisztián, Vajdai Vilmos, fény: Lohár Antal, hang Wirth Tamás, súgó: Schaefer Andrea, asszisztens: Fejes Vera, rendező: Dömötör András. Munkatársak: Tóth László, Bokor László, Papp Gergő, Botka Zoltán, Tőzsér Gábor, Pető Sándor, Balogh Attila, Kormány Kristóf, Nedár Barnabás, Horváth József, Ignácz Éva, Gáspár Viktória, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Kántor László, Mészáros László, Pap Miklós, Méreg Mariann, Hűgel Katalin.

Kíváncsisággal vártuk a Katona József Színház Káli holtak című előadását, mert Térey János regénye nagyon fontos számunkra, ahogy maga Térey János is. Azon a nyáron, amikor megjelent, írtunk is róla egy kritikát, amelyben elsősorban – színházi blog lévén – azt boncolgattuk, hogy mennyire illeszkedik a Térey által felrajzolt kép a mai színházi körképhez. Persze nem tettük volna ezt, ha nem vesszük észre, hogy a szerző korábbi színházat illető megnyilatkozásai egy-az-egyben kerültek bele a regénybe, mint Csáky Alex véleménye. Érdekes volt számunkra, hogy ez a fikciós regény hogyan vegyíti az írói képzeletet a mai művészvilágból jövő tapasztalatokkal, és ez mit is mond számunkra erről az egész szakmai univerzumról, amiben bloggerek vagyunk. A rendező írását olvasva a darabbal kapcsolatban némi félelmünk támadt, és a növendéklámpás a színházba indulásunkkor meg is jegyezte, hogy sok szerencsét kíván a darabhoz, bár szerinte nem lesz benne részünk. Való igaz, hogy az előadás igazolta az előzetes aggodalmainkat, ám voltak benne remek megoldások, emlékezetes pillanatok is.

Ezúton szeretnénk megköszönni mecénásunknak, Hajdú Andrásnak, hogy lehetővé tette, hogy ezt az előadást megnézzük. Nélküle egészen biztosan nem állt volna módunkban ezt megengedni magunknak.

Az előadás adatlapja a Katona József Színház oldalán.

Csáky Alex (Tasnádi Bence) a fővárosi Füst Milán Színház fiatal színésze. Jászai Mari-díjas, kimagasló alakítást nyújtott Sulyok Mátyás (Takátsy Péter) Hamlet rendezésében, amelyet a trianoninak is neveznek, mert a rendező az 1920 körüli Kolozsvárra helyezte át a cselekményt, és a kor meghatározó traumáját célozta meg feldolgozni. Ez a rendezés (2018 a regény megjelenésének éve) végre a nagy tisztázó történelmi drámává vált ebben a párhuzamos univerzumban, természetesen megosztva ezzel mind a bal-, mind a jobboldali gondolkodókat. A fiatalon jött siker aztán felerősíti a főszereplő életkezdési válságát és – legalább is a regényből – egy fejlődéstörténetet olvashatunk ki. Ez esetben nyugodtan használhatjuk a felnövéstörténet kifejezést is, bár a regény és a darab között éppen ennek az értékelése tér el egymástól gyökeresen. Sikeres vagy kétséges-e ez a sztori?

Az alapkonfliktus, hogy Csáky nem tud se magára, se az exénél élő gyerekére, se a szüleire elég időt szánni. Évad közben a próbák és turnék, nyáron a Káli holtak című filmsorozat forgatása köti le. És ez utóbbival el is érkeztünk a regény által felkínált színházi problémák közül a legjellegzetesebbhez. Mennyiben megengedett egy művészszínház színészének egy populáris sorozatban szerepelni? Vegyük észre, hogy ez a konfliktus a mi univerzumunkban ma már nem jelentkezik. Rujder Vivien, aki az előadásban három női karaktert is játszik, maga is a Tóth János című sikeres és vicces bulvársorozat fontos szereplője volt, mégsem bántja ezért a kutya se, már csak azért sem, mert a Katona nagyon-nagyon sok előadása szintén nem lépi túl a Tóth János szintjét, gondolhatunk itt a Háztűznézőre, a Nem minden kombi cirkóra vagy a Szürke galambra. Szemben Csáky Alexszel, akit a sajtótól a saját igazgatójáig mindenki kritizál ezért. Érdemes észrevenni tehát, hogy a meghatározó konfliktusok a regényben valóban egy fiktív világ problémái, a mi világunkban ezek a viharok a közéleti biliben már a 90-es években lezajlottak (amikor például Cserhalmi Györgyről mondták, hogy eladta magát a CIB Banknak (sic!)) és legkésőbb a 2000-es években nyugvópontra kerültek.

242326532_4331919286845039_3094017563359617256_n.jpg

Tasnádi Bence, Mészáros Béla, Vizi Dávid (fotó: Szokodi Bea).

Az előadásból megtudjuk tehát, hogy Csáky eladta magát egy szuperprodukciónak, ami egy rossz zombisorozat. Ezt látjuk is. A jelenetek, amiket élőben vesznek fel, és amiket főleg a színfalak mögött játszanak a színészek, valóban nem túl érdekesek. Nem olyan rosszak, hogy szekunder szégyent érezzünk, egyszerűen csak unalmasak a végtelenségig. Egy viszont biztos. Az előadás kíméletlenül pellengérre állítja a konzumidiotizmust, vagyis a tiszta és értékes művészetet piedesztálra emeli és a földbe döngöli a bulvárt. Ettől viszont már megjelenik bennünk a szekunder szégyen, mert ezt a világlátást leginkább templomok szószékeiről hirdetik és ásításig unalmas. Főleg, hogy az utóbbi évtizedben ez vált a hivatalos ideológiává, amellett, hogy a terjesztői még a bulvár szintjét sem képesek megütni. Térey János regényében ez nincs így, a zombisorozat elég szürreális művészfilm fordulatot vesz, a szerző nem teszi le a voksát a konzumidiotizmus ellen prédikálók mellett, sőt kíméletlenül kritizálja az elitistákat, ahogy mindenkit, akiről beszél. Bomborovics Géza rendező (Dankó István) karaktere nem egy primitív kapitalista. A probléma felvázolása tehát félremegy, vagy legalább is jó lett volna, ha az előadás reflektál erre.

242558313_4331912200179081_8440014323585008463_n.jpg

Dankó István, Mészáros Béla (fotó: Szokodi Bea).

Az előadásban egy nagyon szimpatikus, vívódó, szenvedő, küzdő Csáky Alexet látunk. Tasnádi Bence Alexe szerethető, drukkolunk neki, és alapvetően ő egy jóindulatú figura, és bár többekről van kritikus véleménye, de ennek nem ad komolyabban hangot. Azonban, ha a szöveget nézzük, ennél Csáky sokkal rosszmájúbb és gyűlölködőbb. Voltaképpen mindenkit utál vagy lenéz. Ha pusztán a szöveget nézzük, és nem a barátságos, szomszéd srác típusát alakító Tasnádi Bencét, akkor egy jóval gonoszabb karakter bontakozik ki előttünk, akit már egyáltalán nem szeretünk. Ráadásul mint arra több kritikus rámutatott Csáky karaktere teljesen reflektálatlan. Éppen azt csinálja, ami ellen prédikál. Regénybeli teljes küzdelme a reflexiónélküliségről szól, feladata a regényben nem megtalálni a saját útját, hanem megtanulni reflektálni magára, ami ott vagy nem sikerül vagy csak egy nagyon kínos módon, a színészi énjének felhasználásával, félig-meddig. Ez a vonal teljesen hiányzik az előadásból. Míg a regényben komplett művészetkritikai előadásokat tart Alex (ezzel némiképp öregítette Térey a figurát, nem a mai huszonévesek nyelvén szólal meg a főhős, ezzel is sugallva, hogy teljesen más időben vagyunk), addig az előadásban képtelen például a Saul fiával kapcsolatos nézeteit finoman artikulálni. Ami nem baj, az ennek helyet adó közönségtalálkozós jelenet ettől függetlenül is elég jó. Hála Takátsy Péter főrendezőjének, aki egyszerűen tökéletesen reprodukálja a mikrofon mögül megnyilvánuló kultúrhérosz beszédstílusát. A főhős saját színészi teljesítményére való reflexiós megoldás, amit az előadás alkalmaz, nagyon jól sikerül azonban. Remek rendezői ötlet, ahogy a regény szerint gyenge alakítást gyújtó Alex végigkommentálja a Haramiák előadása két felvonásának végét, és ezzel bemutatja nekünk, hogy a színész hogyan él meg egy nyilvánvalóan rossz alakítást. 

242367552_4331911683512466_1615457718723751513_n.jpg

(fotó: Szokodi Bea)

Azt persze tudjuk, hogy a Katona színészei nagyon jól bohóckodnak. Emlékezetes megrendülést csak Fullajtár Andrea anyája volt képes bennünk okozni, emlékezetes komoly jelenetet csak Bán János tudott nyújtani. Igaz, Elek Ferenc is nagyon félelmetes zaklatórendező volt, de ez a három esemény egy háromórás előadásban nagyon kevés. Persze érthető, hogy miért nyúlt ilyen hosszúra a Káli holtak. Nem volt elég, hogy elmondta a narrátor Csáky Alex, hogy milyen a film, a trianoni Hamlet, a vívódás az apjával, ezt még el is kellett játszani. Ez a felesleges redundancia növelte ilyen hosszúra az előadás játékidejét. A redundanciák és a hosszúság arra mutatnak rá, hogy a regényt nem sikerült jól dramatizálni. Ugyan minta lenne bőven. Balassa Eszter, Anna Karenina, Gáspár Ildikó József és testvérei, Gyarmati Kata Kutyaévek, és nemrég: Bódi Zsófia és Fodor Orsolya Orlando. Ezek mind kiváló adaptációk. Lehet, hogy Bíró Bencét jobb lett volna egyedül hagyni dolgozni és csak utána előhúzni a rendezői koncepciót, amikor már megvan egy koherens anyag.

242498447_4331911080179193_8363763589635614840_n.jpg

Tasnádi Bence, Rujder Vivien (fotó: Szokodi Bea).

De nem csak előadáson belül van redundancia. Az egész produkciót körüllengi valami másodlagos frissesség. Szinte minden megoldást láttunk már valahol egy független előadásban. Ráadásul nem csak láttuk, de sokkal jobban megvalósítva láttuk. Itt van például a videotechnika. Most azt hagyjuk, hogy a kép a kivetítőn sietett. Igaziból sokkal izgalmasabb, amikor jelen van a színész és azt látjuk, hogy ő hogyan viselkedik és nem a képe. Ilyenből kevés volt. Ha már monologizálás, a videotechnika nem jutott el a kreativitás olyan szintjéig, mint a Szentecki Zita által rendezett A halál kilovagol Perzsiából előadásban. Ott a pszichedelikus irodalom születését a vásznon szürreális látványelemek és video-loop technika is megtámogatta. Megúszós dolog, hogy Tasnádi nem maga kezelte a loop-gépet, mint mindenhol máshol, hanem a technikusok. A terepasztal témát pedig Kovács D. Dániel Petheszileia rendezése használta nagyon kreatívan, itt ez csak nyomokban jelentkezik. Kétség kívül igaz, hogy a Pirx kalandjait idéző makettel vegyített zöld háttér megoldás együtt már emlékezetes jeleneteket okozott, de ez éppen akkor lett volna nagy dobás, ha egy rövidebb előadásban egy jól meghatározott helyen bukkan fel Alex és a makett terepjáró, és nem folyamatosan erodálja az ötletet a feleslegesen sok makettjelenettel. Ha pedig az ünnepelt szereptöbbszörözésekre gondolunk, az a független színházban már szinte kötelező elem, trivialitás, ezért Tasnádi megjegyzése, hogy "ez érdekes áthallásokra ad lehetőséget" olyan, mint azt méltatni, hogy a színpad kinyílik a nézőtér felé: hol nem nyílik ki? Rettenetesen örülünk annak, hogy a Katonába végül "felszivárogtak" a független szféra eredeti megoldásai, de azért ne csináljunk már úgy, mintha a Katona lenne a vezető művészszínház. Épp ellenkezőleg: a Katona egy az innovációkat követő vagy másoló, a trendek után jó késéssel bandukoló bulvárszínház, még ha kiváló minőségű bulvárszínház is.

242332443_4331914286845539_2275497380057582531_n.jpg

Rujder Vivien (fotó: Szokodi Bea).

Dömötör András beszél arról, hogy már a regény egy harmadánál megfogalmazódott benne az a gondolat, hogy a Káli holtakból előadást kéne rendezni. Térey óvta is ettől, hogy azért előtte még olvassa el a regényt. Úgy tűnik nem nagyon sikerült megértenie, vagy inkább egy olyan saját olvasat hatása alá került, amit az első 100 oldal alapján alakított ki magának. A magyar értelmiség minden szeletét éles, maró, kellemetlen kritikával illető regény hangvételéből csak nyomok maradtak vagy valami nagyon gyáva problematizálás. Már említettük, hogy a Füst Milán Színház nem a Katona, és a szereplők nem azonosíthatók be egyértelműen. A Katonában ma már nincsenek a trianoni Hamlethez hasonló korszakos előadások. Olyan legutoljára talán éppen a Kazamaták voltak vagy húsz éve. A Hazám-hazámat a Krétakörtől láttuk, Peer Gynt-öt Hegymegi rendezte meg a Stúdió K-ban, a MacBeth-et Szikszai Rémusz a Szkénében, a Mi osztályunk a tatabányaiak előadásában sokkal jobban ütött. Nem is lenne jó Térey regénye, ha a helyek és szereplők beazonosíthatóak lennének. A társulat viszont nem volt képes megállni, hogy az Ascher Tamás Háromszéken mintájára ne tegye bele a tagokat kedvesen megidéző paródiákat. Akárha 1962-ben lennénk, amikor Kern András a nagyrendező Várkonyit parodizálja. Amit azonban az előadás kritizálni óhajtana, a rendezői színházat, a gyereksorban tartott önállótlan színészeket, a hosszú darabokat meghúzni képtelen dramaturgokat, az mind ott van ebben az előadásban is. Senki sem szólt a rendezőnek, hogy a vég banális, giccses, hogy a redundáns megoldások miatt unalmas és hosszú az előadás, és hogy Térey bonyolult regénybeli dimenziói ki vannak simítva egyetlen lineáris bukástörténetté és egy primer megigazulás eseménnyé. A közel három órában azonban nem jelenik meg a regénybeli éles kritika mindennel és mindenkivel szemben.

242338058_4331915926845375_659539684375124240_n.jpg

Tasnádi Bence, Fullajtár Andrea (fotó: Szokodi Bea).

De nem akarunk igazságtalanok lenni, az előadásban nagyon sok jó is volt. A második felvonás nagyon izgalmas módon mutatta be a színházban történő eseményeket. Tasnádi Bence kiválóan tud együtt dolgozni a páros jelenetekben, igazán profi módon reagál a partnereire. A jelenetváltások gördülékenysége egytől-egyik profi munka, példaértékű sok előadás számára. Dömötör András ötletessége és a delikát témák iránti páratlanul finom érzékenysége egyértelműen felfedezhető és tanulhatnának tőle a kritikusok által sztárolt rendezők közül, akár Ascher Tamás akár Alföldi Róbert. A Jászai Mari-díjjal párkapcsolatban élő magányos színész képe szórakoztató poén és egészen jól illeszkedik a regényhez. A változatos és absztrakt mozgásformák beemelése a hétköznapi szituációk ábrázolásába és a karakterek valóságérzékelésébe üdítő módon az alkotók kreativitására vall.

Örömünkre szolgált, hogy lehetőségünk volt látni, hogy a szakmai útján hol áll most Dömötör András és a Katona József Színház.

Szólj hozzá

Katona József Színház Dömötör András