Heinrich von Kleist: Homburg herceg, Exit Generáció, 6SZÍN, 2022. december 29., 19:00

Játsszák: Porogi Ádám, Terhes Sándor, Bíró Panna Dominika, Kertész Péter, Sipos György, Jerger Balázs, fordította: Tandori Dezső, dramaturg: Hárs Anna, látványtervező: Miareczky Edit, fény: Markó Zsolt, zene: Horányi Juli és Oláh Dezső, rendező: Farkas Ádám  

Az Exit Generáció munkáinak felfedezésében a következő állomás Kleist Homburg hercege volt, amit a 6SZÍN Teátrumban láttuk. Úgy tűnik visszafelé megyünk az időben, mert ez a csapat második produkciója, az első a Feljegyzések az egérlyukból, amiről szintén írni fogunk a közeljövőben. Heinrich von Kleist amúgy pedig az egyik nagy kedvencünk, most már alig maradt olyan Kleist-darab, amit ne láttunk volna. És egészen biztos, hogy ez a szerző egy korát megelőző, rendhagyó gondolkodású zseni, amit már csak az is igazol, hogy a mai magyar fiatal független társulatok rendre műsorukra tűzik a műveit. Nos, abban a korban a Homburg szintén csúfosan megbukott 1821-ben a bécsi ősbemutatón, sőt 1828-ban Berlinben III. Frigyes Vilmos három előadás után levetette a színpadról. 

Az előadás adatlapja az Exit Generáció oldalán.

Hárs Anna dramaturg, Farkas Ádám rendező, Miareczky Edit látványtervező parádés összmunkája nyomán egy nagyon érdekes, többféleképpen értelmezhető alkotást láthattunk. A mi gondolkodásunkat egy adott irányba indította el a játék, miközben világos, hogy más, gyökeresen eltérő, mégis koherens értelmezés is kiolvasható az előadásból. Nekünk meggyőződésünk, hogy Kleist ezen műve, mint több másik, nagyon finom paródia, jelen esetben pedig a korabeli német hadsereg és nemesség paródiája. 

Johann Joseph Freidhoff mezzotinto lapja Karl Kretschmar festménye nyomán. A választófejedelem megbocsájt Hessen-Homburg tartománygrófjának a fehrbellini csata után.

Számunkra a Homburg herceg egy kudarc történetét mutatta be. Friedrich Wilhelm, Brandenburg választófejedelme (Terhes Sándor) maga mögött hagyná a középkort, a csodálatos és felemelő lovagi kultúrát, és modernizálná országát, de legalábbis a hadseregét. Kiszámítható, törvényeken alapuló működést vezetne be, az uralkodói önkény, a nemes gesztusok, a heroikus bukások és csodaszámba menő győzelmek kaotikus államvezetése helyett. Nehéz dolga van, hozott anyagból dolgozik. Ebben a világban teljesen természetes, hogy a kedves rokon, Orániai Natalie hercegnő (Bíró Panna Dominika), egy ezred tulajdonosa, hogy a másik kedves rokon, a holdkóros Frirdrich Arthur von Homburg herceg (Porogi Ádám), a lovasság parancsnoka. Ismeri Homburg gyengéit, nem véletlenül erősíti meg a veterán Kottwitz ezredest (Kertész Péter) mellette tanácsadói tisztében. És nem véletlenül figyelmezteti a herceget az eligazításon: 

„Te pedig nyughass, Homburg herceg!
A Rajnánál nemrég két győzelmemet
Puskáztad el: most fegyelmezd magad!”

Heinrich von Kleist válogatott művei (válogatta: Gyárfás Miklós), Európa Könyvkiadó, 1977, 496. o.

Kertész Péter, Jerger Balázs, Sipos György, Porogi Ádám, Terhes Sándor (Fotó: www.exitgeneracio.hu/homburg-herceg/)

Persze ő maga sem mentes a lovagi eszmények inspirálta allűröktől. Minden taktikai megfontolást félretéve egy hófehér ménen indul csatába, és ez majdnem saját halálát okozza, és ténylegesen a hibás lépést korrigáló istállómester életébe kerül. Terhes Sándor, mint választófejedelem, gesztusaival és intonációjával ezt a modernizálni akaró uralkodót jeleníti meg. Kleist mondatai az ő és a szintén profi katona Hohenzollern grófot alakító Sipos György megszólalásaiban élőbeszédszerűek, természetesek, míg Homburg, Natalie és Kottwitz szövegei patetikusan, színpadiasabban hangzanak el. Homburg hercege megmenekül, álmai valóra válnak, a választófejedelem azonban elbukik. Alattvalói az álmok világát választják a valóság helyett, még akkor is, ha ez a háború folytatását jelenti, aminek diplomáciai eszközökkel még aznap véget lehetne vetni. Homburg herceg teátrális gesztusai vonzóbbak a hétköznapi, törvényeken alapuló, az uralkodói szeszélyt korlátozó működésnél. És ez számunkra érvényes üzenetnek tűnik a ma a közéletet alakítani vágyók számára is.

„Nohát, urak, ítéljetek!
………………………
Hát mind e keserű leckék után
Megpróbálkoznátok vele – negyedszer?”

Heinrich von Kleist válogatott művei (válogatta: Gyárfás Miklós), Európa Könyvkiadó, 1977, 576. o.

Sipos György Hohenzollern grófja testesít meg leginkább az a felfogást, amit a választófejedelem meghonosítani szándékozna. Ő látja át leginkább, hogy a herceg troll ebben a civilizatorikus harcban, de nyilván nem fog szeretett barátja ellen tenni, miközben minden rezdülése árulkodik arról milyen düh feszül benne a hülyeség apoteózisával szemben. Ő az, aki számon kéri a fejedelmet, hogy mégis, hogy lehet egy futóbolond egy professzionálisan működő hadseregben a lovasság parancsnoka. De milyen számonkérés ez? Kleist drámájában a tragikus események sora mentén a komédia búvópatakként tör elő a legváratlanabb pillanatokban. A fejedelem szembesítése azzal, hogy az ő felelőssége is megáll, ha jól megfigyeljük, akár egy kiváló bohózat jelenete is lehetne. Kertész Péter Kottwitz ezredesének megerősített hűbéresküje az utolsó szög a halva született modernitás koporsójában. Az egyetlen stabil nézőpont, Jerger Balázs Dörflingjének egyedülálló távolságtartása. Az úri becsületszónak esik áldozatul és bonyolódik el a cselekmény egy banális huzavonává. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egész brandenburgi sereget Natalie ezredesasszony vezeti félre, teljesen érthető a tény, hogy a korabeli néző színe előtt ennek a darabnak meg kellett buknia. Szarkasztikus, pusztító társadalomkritikában Kleist utolérhetetlen. 

Bíró Panna Dominika, Porogi Ádám (Fotó: www.exitgeneracio.hu/homburg-herceg/)

A fények használata (Markó Zsolt), a zene és a hangzásvilág (Horányi Juli és Oláh Dezső) képes a minimalista díszletek között megteremteni a kastélykert és a kastély álomszerűségét az első és az utolsó jelenetben, és a csata egyre fokozódó izgalmát, ami érthetővé teszi, hogy ez a nagyon impulzív, lunatikus herceg, hogyan képes fanatizálni veterán bajtársait, és megszegni a fejedelem egyértelmű parancsát. Miareczky Edit díszlete, kellékei is nagyon kifejezőek és variábilisak. Az egységes anyaghasználat – tüllök – is valami álomszerűen megfoghatatlant adnak a játékhoz. A jelmezek nem kosztümök, csak nagyon finoman megidézik a katonai uniformist, a tiszti kardokat zseblámpák jelképezik, amik az előadás fényezésénél is fontos szerepet játszanak. A produkció látványvilága tehát jelentéses, letisztult és elegáns, nem csoda, hogy teljesen lenyűgözött minket. 

Bíró Panna Dominika (Fotó: www.exitgeneracio.hu/homburg-herceg/)

Hárs Anna dramaturg zseniálisan redukálta hat szereplőre az eredetileg tizennégy szereplőt és számos statisztát fölvonultató színművet. Női szereplőből csak Natalie hercegnőt hagyta meg, aki így sokkal jelentősebb szerepet játszik a drámában, és fölsorakozhat Kleist többi aktívan cselekvő hősnőjéhez. Bíró Panna Dominika Natalija eldönti, hogy ő ezt a férfit választotta, és kitart választása mellett akkor is, amikor csalódnia kell szerelmében. Mélységesen megdöbbenti és megrázza, hogy a halálfélelem Homburgot lealacsonyítja, kész minden eszméről lemondani, sőt, kész lemondani szerelméről is a túlélésért. Nathalie nem csak azért tesz meg mindent, könyörög, parancsot hamisít, lázadást szít, hogy megmentse szerelmét, hanem azért is, mert nem tudja elviselni, hogy a herceg elveszíti az arcát, hogy az a szerep, a hős lovagé, amit Homburg egész életében alakított, amivel összenőtt, az lehulljon róla. 

„...Odajött,
Köpenyben és tollas kalapban, a
Sötétség leple alatt, lopakodva,
Riadtan, hozzá méltatlan iszonnyal:
Ó, szánalmas látvány volt ez szívünknek!”

Heinrich von Kleist válogatott művei (válogatta: Gyárfás Miklós), Európa Könyvkiadó, 1977, 542. o.  

Porogi Ádám alakítása megengedi, hogy egy másik nézőpontból is értelmezhessük Kleist drámáját, egy olyanból, ami valószínűleg szintén része a szerzői szándéknak. Mi történik, amikor az álmok fejedelme találkozik a valóság fejedelmével? Létezik-e még a valóságban megélhető sors? Vannak-e jósálmok, csodás előjelek, létezhet-e párbeszéd a felsőbb, égi hatalmakkal, rámosolyoghat-e a hősre Fortuna? A modernitás társadalma kiveti magából a különöst, az egyedit, azt aki saját szabályai szerint működik, és nem a gépezet apróbb-nagyobb fogaskerekeként. Egyetlen megoldással hajlítható a valóság az ideák felé, a saját halál felvállalásával és megélésével. És ezek az ideák a lovag kor középkori ideái. Günter Blamberger Kleist-életrajzában így ír erről a Homburg hercege kapcsán: 

„Aki nem akarja elszenvedni a szociális halált, annak be kell bizonyítania, hogy nem fél a természetes haláltól, s hogy a társadalmi elismerés érdekében kész feláldozni az életét. Ez a nemesség rendi viselkedése, amihez Kleist még halálával is tartja magát, hogy méltónak látsszék az utókor szemében. (…) Utolsó drámája kiutat mutat neki.”

Günter Blamberger: Heinrich von Kleist, ford.: Földényi F. László, Kalligram, Pozsony, 2015 

♥

Kedves Ádám, Sándor, Panna Dominika, Péter, György, Balázs, Anna, Edit, Zsolt, Juli, Dezső és Ádám, köszönjük ezt a lenyűgöző előadást!