Dömötör Tamás: Titánia, Stúdió K, 2017. október 13. 19:00 (bemutató)

Játsszak: Pallagi Melitta, Lovas Dániel, Sipos György, videó: Vella Péter, írta és rendezte: Dömötör Tamás.

Az első, ami eszünkbe juthat a darab címe hallatán, az Bacsó Péter 1988-as Titánia, Titánia c. kissé erőltetett, vicceskedő, eléggé megkésett, és ezért már a megjelenésekor sem túlságosan ható filmje. Fellélegezhetnek azonban azok, akik a Bacsó-filmet nem szerették, mert a darabnak szinte semmi köze sincs hozzá. Magyarországon az ötvenes évek óta nem volt totalitárius diktatúra és személyi kultusz, ezért az ilyen jellegű ,,meghökkentő-megrendítő'' alkotások nem tudnak ütni. 1988-ban az a film inkább Ceausescu romániai diktatúrájáról szólt, és bár ezzel jó helyen és jó időben érte a közönséget, mégis mivel a magyarországi személyi kultuszt már a 60-as 70-as években a szilveszteri kabarékban alaposan ki lehetett röhögni, ezért a felszabadító élmény 1988-ban, ebben az országban elmaradt. Persze, ettől még a Tanú (1969) kiváló Bacsótól...

Bacsó Péter: Titánia, Titánia (1988)

Miről szól? A darab egyértelműen aktualizál. Egyfelől az orbáni illiberalizmus 100 évvel későbbi képét vetíti elénk másfelől az arcunkba tolja azokat a kommunikációs trükköket, amikkel a jelenlegi Orbán-kormány él a választók megtévesztése, manipulációja, és a társadalmi mozdulatlanság megtartása érdekében. Maga a kommunikációs miniszter (Lovas Dániel) és felesége (Pallagi Melitta) munkájába pillanthatunk be, amint a következő napok híradóit rakják össze tele ,,fake news''-okkal, ,,alternatív tényekkel'' és politikai reklám- és propagandaanyagokkal. A színpadon megjelenő harmadik személy valamiféle belbiztonsági vezetőféle, a házaspár gyermekének ,,nemzethy'' mentora (Sipos György). A 141 éves diktátor keringése összeomlik, donorra van szüksége, és a párt a házaspár hat éves gyerekét jelölte ki a legalkalmasabbnak erre a célra. A családban meghasonlás támad, önmagukkal viaskodó szereplőket látunk, akik némi halovány kiutakat képzelnek el a helyzetből, majd vége lesz a darabnak.

⚒

Színészi munka. Nem rejthetjük véka alá, hogy nagyon szeretjük a Stúdió K színészeit. Véleményünk szerint ezek az emberek a mai magyar színjátszás élvonalába tartoznak. Mondhatnánk neveket, hogy érzékeltessük, hogy hozzájuk képest ki nyújt gyengébb teljesítményt. Nos, nagyon sokakat kéne felsorolnunk és nagyon kevesen lennének azok, akik megütnék a Stúdió K színjátszói mércéjét (mondjuk Kaszás Gergő, Kováts Adél, Tóth József, Szirtes Ági beleillenének ebbe a csapatba). Sipos György kiemelkedő a darabban: mesterivé fejlesztette a ,,nem-mozdulás'' színészetét, de ezt a csodálatos motívumot a többiek is bemutatják, és ehhez nem kevés tehetség kell. Sipos Györgyöt már láttuk idióta tábornoknak a Bakfittyben, szintén karikírozott karakternek a Babaházban, láttuk több szerepben, emberi mélységeket felmutatni a Szürke Galambban. Itt a házaspárt megfigyelő végtelenségig feszített koncentrációjú ragadózóként viselkedik, akárha az Apokrifből vette volna a mintát:

mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

Hogy a szék karfáján hova teszi a könyökét, hogy melyik arcizma rezdül, azt is érdemes figyelni, mert bár tökéletesen mozdulatlan, minden sejtjében elmeséli a karakter viselkedését. Szinte elképzelhetetlen hogyan lehet ilyen tökéletesen eljátszani azt, hogy valaki arról beszél, hogy nem szeret hazudni, de tudjuk, hogy ezt hazudja, mégis egyszerre elhisszük azt is, hogy  hazudik és azt is hogy nem. Ez a darab másik jellegzetes motívuma: nem tudod ki hazudik, bármi megtörténhet, semmi sem biztos. Sipos György ezt játssza el nekünk és mi teljesen őrjítő hatása alá kerülünk.

Sipos György, Pallagi Melitta, Lovas Dániel (fotók: Stúdió K)

Pallagi Melitta már a Mielőtt az éj leszáll! főszerepében és a Peer Gyntben is csodálatos munkát végzett. Ez a kis etűd, ami valójában a Titánia, újabb teret nyitott a színészi kifejezőeszközei bemutatására. Karaktere teljes nyugalommal és profizmussal, gondos háziasszony módjára végzi munkáját – azaz a nemzet megvezetését, Orbanisztán lakosainak hamis hírekkel való kormányzati etetését – és erőtlenül omlik össze a személyes  tragédia közepette érzett tehetetlenség hatására. Átalakulása és őrült monológja egyetlen negyedórában zajlik le, a fal kiszögelésének támaszkodva, aláhullva a semmibe, ahogy az ország is aláhull, alá fog hullani a papírmasé világ összeomlása után. Lovas Dániel karaktere most nem  centrális figura. Az előadás elején még a testére feszülő pólójával és félig leeresztett overáljával, a magával és életével tökéletesen elégedett és felszabadult profit játssza, de a végére a teljes zárkózottságban végzi. Az elején még érteni véljük, hogy miként gondolkodik. Nyitott könyvet mutat nekünk, de a végére már semmit sem tudunk róla. Tökéletes fekete, áthatolhatatlan gömbbé alakul, akinek a belső világába már senki sem képes bepillantani.  

⚙

Iphigeneia Auliszban. Dömötör Tamás mint író és mint rendező vesz részt a produkcióban. Nem tudjuk mind a két munkáját egyaránt dicsérni. Rendezőként kiváló munkát végzett, erről később. De íróként nagyon mellé lőtt a dologgal. A dramaturg fájó hiánya jól érzékelhető. A dramaturg nem csak egy olyan ember, aki utánaolvas az irodalmi háttérnek, lefénymásolja a szöveget, stb., ahogy az angol wikipédia írja. A dramaturg segít a néző szemével nézni az előadást, figyel a cselekmény jó felépítésére, segít az alkotóknak együtt gondolkodni a karakterek motivációinak feltárásában, a feleslegesen redundáns, szájbarágós, a közönség befogadási és konvertálási terét nem tiszteletben tartó részeket kihagyni. Ez most nagyon kimaradt.

Az alapbeállítás szerint a máj, ami a diktátornak kell, az a pár gyermekében van, ezért fel kell áldozniuk a gyermeküket. De miért nem teszi el láb alól a belbiztonsági ember a lányt és állítja be véletlennek a történteket? Mert szereti őket, megsajnálja őket? És? Ha meg akarja tenni, bármikor megtehetné. Mit vár a családtól? Van-e bármi, amit várhat? Egy lehetőség, hogy el akar menekülni ebből az országból. A férj rendel Francia Guyanába három jegyet, talán ezek egyikére fáj a foga. De miért nem maga szervezi meg a menekülését, ha el akar menekülni? Minden hatalma megvan a család felett, mégis bevonódik a családi perpatvarba. Miért? Összességében egyik értelmezés sem koherens, nem értjük mire ez a nagy felhajtás. Vagy ez egy hatalmi játszma lenne? A férj befolyásos párttag. De ez a vonal egy idő után már egyáltalán nincs felhasználva a cselekményben.

Sajnos pont az alapprobléma motivációja hiányzik. Mindez Euripidésznél a hadak felett diszponáló Agamemnonban magában történik. Ott nincs  külső intrikus szereplő. Minden, ami a darabban konfliktus, az Euripidésznél is van: a tömeg felhergelése az urak által egy mondva csinált fenyegetettséggel (ahogy Helénát ,,elrabolták'', úgy az összes hellén nőt el fogják rabolni a trójaiak), az irracionális kérés: a leány feláldozása, a csapdahelyzet, amibe az urak lavírozták magukat, a morális válságba jutás, a barát megrendülése, a férj tépelődése, a nő kétségbeesése. Mi az, amit nyerünk a darab szövegének XXI. századbeli áthelyezésével? Hogy ki van mondva az a tételmondat, hogy ,,mi tettük ilyenné a népet''? De az már kiderült, hogy ő tették ilyenné a népet, miért kell ezt a szájunkba rágni? Hogy ki vannak mondva olyan szavak, mint Köln és kalifátus? De hát a trójaiak veszélyes fellépése is pont ebben a vonatkozásban merül fel: a nők elragadása.

A szöveg további gyengesége, hogy egyéb esetekben is túlírt, szájbarágós. A férfi fizikailag bántalmazza a feleségét, majd közvetlenül ezután papol arról, hogy ha a diktátor meghal és jönnek a muszlimok, akkor a nőnek burkában kell járnia. Hogy többször kimondja: a nőnek a konyhában a helye, de közben tökéletesen kielégítőnek tartja a nő szakmai tevékenységét, és elfogadja az érveit a közös munkában. Ennek az ambivalenciának nincs célja a drámában, csak ott lóg a férfi karakterén, amire mindent rá akart az író aggatni, ami erre a diktatúrára jellemző. A darab majdnem háromnegyede expozíció, azaz arról beszélgetnek a szereplők, hogy mi a társadalmi- politikai helyzet, kinek mik a lehetőségei, mit tudna vagy nem tudna és mit kellene vagy nem kellene tennie. Ezzel szemben a bonyodalom, kibontakozás elég gyorsan lezajlik, kb. 30 perc alatt.

Nem akarjuk elvégezni a dramaturgi feladatot az alkotók helyett. De mivel a darab vége felé beillesztett Euripidész-szöveg annyira elüt minőségben a többitől, ezért nyilvánvalóvá válik, hogy jobban jártunk volna, ha ragaszkodnak a görög drámához, és ez egy Iphigeneia Auliszban c. darab lenne, nem Titánia. A cselekmény fő mozzanatai így is Euripidésztől vannak véve, és a dramaturgiai minőség érdekének jobb lett volna az eredeti dráma szövegére építeni. Mindamellett megtartva az előadás számos audiovizuális utalását és azokat a dramaturgia megerősítésére használni.¹

☸

A rendezés számos olyan ötlettel él, ami erősen üdvözlendő és otthonossággal, megnyugvással tölti el a nézőt itt a XXI. században. Ha az Iphigeneia Auliszbant a 70-es években színházában képzeljük el, akkor a színpadon megjelenne mind a 8-10 szereplő. Ez teljesen felesleges lenne, mivel a fő konfliktus 3-4 emberrel tökéletesen eljátszható. Ezt a rendező felismerte, és a mellékszereplők jeleneteit kivette a darabból és olyan videó- bejátszásokkal helyettesítette, amin valódi, magas szintű színészi munka látható. Nyakó Júlia a videó felvételen eljátssza nekünk a titkárnőt (ez Euripidésznél Akhilleusz), aki nem beavatott, és az anya számára a szavai hallatán nyilvánvalóvá válik, ő most itt nagyon át lett verve a gyermeke sorsát illetően.

Nyakó Júlia (fotók: Stúdió K)

Hasonlóképpen érdekes jelenet Anger Zsolt Skype-hívása, amelyből először tudhatjuk meg, hogy az emberek igenis tudják, hogy a gyereknek meg kell halnia, nincs visszaút. Spilák Lajos több videófelvételnek adja a szinkronját és narrációját, nagyon ötletes az MTVA Híradójának és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság híradójának vegyítése. A rendező minden olyan feladatot, ami színészekkel, színpadi effektekkel kapcsolatos kiválóan látott el, csak a betűvel és a gondolattal volt  baja. De ez nem olyan meglepő. Ugyanebbe a hibába esett a k2 Cájtstükkje, amikor saját hozott szöveggel dolgozott, és ez az amúgy kiváló ötleteket eléggé lerontotta. És emiatt nem hibádzik a k2 Holdkő c. előadása vagy a Sömmi, mivel ott minőségi anyagból dolgoztak, Závada Pétert ill. Mikó Csabát kérték fel, hogy írják meg a darab szövegét a rendezők kiváló ötletét beleépítve a munkába, de nem magára hagyva azt. Itt is valami ilyesmi lett volna jó.

Anger Zsolt (fotók: Stúdió K)

Összességében valami nagyon pofátlant fogunk mondani. A Stúdió K egy minden ízében kiérlelt színházi műhely. Ám, ez az előadás most egy kísérlet volt, ami szerintünk nem sikerült, de nem menthetetlen a dolog. Több Euripidész, kevesebb rossz párbeszéd, a videók maradhatnak, talán éppen ezekkel a bejátszásokkal lehetne szétszálazni a 2400 évvel ezelőtti, amúgy elég ütős dráma szövegét a mai utalásoktól. Az élőben játszó színészek mondják el Euripidész minőségi szövegét, az audiovizuális betétek pedig szállítsák nekünk a mai áthallásokat, mai beszédet. Szerintünk így lett volna jó ez az amúgy mind színészileg, mind rendezésileg, mind dramatikus anyagában kiváló nyersanyagból dolgozó előadás. 

Jegyzetek

^{1. Pedig annak a magyar irodalomban hagyománya van, hogy a görög drámákat saját nevükön, újra és újra interpretálják. Ezek egyike pl. Eörsi István Huligán Antigonéja. ↩}