Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál, Budaörsi Latinovits Színház, 2017. október 25. 19:00

Játsszák: Böröndi Bence, Sztarenki Dóra m.v., Ódor Kristóf, Páder Petra, Papp Endre, Chován Gábor, Bercsényi Péter m.v., Gaál Zsófia, Molnár Kinga, Csörögi Gábor Balázs, Kárpáti Barnabás.
Díszlettervező: Kálmán Eszter, jelmeztervező: Michac Gábor, dramaturg: Vörös Róbert, fordító: Áprily Lajos, zenei szerkesztő: Vajdai Vilmos, zeneszerző: Keresztes Tamás, súgó: Barnet Mónika, rendezőasszisztens: Juhász Gabriella, műszaki vezető: Bachraty Gábor, műszak: Czibor Attila, Szilágyi Dániel, Szász Antal, kellék: Hajdu Bence, rendező: Pelsőczy Réka.

Щ          Hol? Budapest belvárosához közel, metróval-busszal mintegy 30 percre, autóval 10 percre található a Budaörsi Latinovits Színház. Egészen biztos, hogy hallani fogunk róluk az elkövetkező időkben, hiszen Pelsőczy Réka a Katona József Színház művésze és Alföldi Róbert is rendez náluk darabot. Nem is akármilyet. Az Álarcosbál amellett, hogy egy okosan elkészített előadás, olyan a független színházi társulatokban szerepet vállaló színészeket vonultat fel, mint Sztarenki Dóra (aki a fizikai színházas Soós Attila rendező Orlandó c. darabjában is játszott) vagy Bercsényi Péter (aki az Szkéné Színházban látható I. Erzsébetben is főszerepet alakít). Ezek a kapcsolódási pontok erős élményt ígérnek és az előadás hozza is a remélt minőséget.

Böröndi Bence (Arbenyin) és Sztarenki Dóra (Nyina) (fotó: Borovi Dániel)

Д          A jó dramaturgia múlhatatlan fontosságáról. A kortárs Gogol kiválósága abban nyilvánult meg, hogy zseniálisan írt, a fiatal Lermontov kiválósága pedig abban, hogy nagyon érzékeny, figyelmes ember volt, és ezeket a benyomásait sűrűn papírra is vetette. Gogol szövegein semmilyen változtatást nem kell ahhoz eszközölni, hogy ma is díjnyertes színházi produkció kerekedjen belőle, de az Álarcosbált abban a formában, ahogy Lermontov leírta, valószínűleg már nem lehetne előadni. Ellenben nyilvánvaló, hogy ha a színművet alaposan kitisztogatjuk korának orosz arisztokrata fiatalságát bevonzó elemeitől, akkor a XIX. századi aktualitás alatt egy érvényes drámára lelhetünk. És valóban, Vörös Róbert dramaturg, aki 2005-ben már foglalkozott ezzel a darabbal, és azok, akik a dramaturgiába még beleszóltak az előkészületek során, kiváló munkát végeztek: egyetlen olyan szövegrészlet sem maradt az előadásban, aminek ne lenne valami jelentős funkciója vagy unalmas lenne. 

A szöveg feletti döntés másik aspektusa, hogy újra kell-e írni vagy fordítani a darab szövegét, azzal a céllal, hogy aktuális legyen vagy a néző számára otthonos nyelvi közeget biztosítson. Az alkotók nem követték el azt a hibát, hogy Áprily Lajos kiváló fordítását kidobták volna, és lecserélték volna egy rímtelen, dallamtalan szövegre. Az előadáshoz nem csak azzal ad ez hozzá, hogy mesterember munkája, amit hallunk. A lírai szöveg elemeli a párbeszédeket a mindennapokból, és előre jelzi, hogy ez nem egy bohózat lesz, ami az elcserélt karkötő esetéről szól. Ahogy az a trailerből is látszik az előadás egyértelműen két részre osztható, melyben a második rész megrendítő, szájtátós, maradandó élményt hozó jelenetekkel tarkított, és ezt nagyon alaposan előkészíti a veretes szöveghez való ragaszkodás.

Az előadás trailerje. A kiemelt képen Páder Petra (bárónő) és Chován Gábor (Sprich), a színház két színésze látható. Az előadás zenéit Vajdai Vilmos válogatta össze, alkotó módon pedig Keresztes Tamás adott hozzá a hanghoz zeneszerzőként (mindketten a Katona József Színházban is játszanak, Tamás Gogol-előadásáról már írtunk a blogon: Egy őrült naplója).

Ч          ,,Bikabornyak bálja'' Az előadás beharangozója szerint ezeknél az orosz újgazdagoknál vagyonok sorsa dől el a kártyaasztalok mellett. Valójában a darab egyáltalán nem a fiatal orosz oligarchák világába kalauzol el bennünket (még szerencse!) hanem egy erősen mindennapi helyzetbe. Akár van pénze a férfinak, akár nincs, ebben a kelet-európai kényszerpályás világban a férfiak a feudális szerepek – számukra felismerhetetlen – rabságában tévelyegnek, valós interperszonális viszonyok helyett jól definiált társas szerepeket játszanak, és születési előjogaik elhomályosítják előttük a tényt, hogy a nő mellettünk ugyanolyan értelmes, érző, istentől adott egyenlő jogokkal rendelkező fél. Még ha komolyra fordul is a játék, és párbajozni, menekülni vagy öngyilkosnak lenni kell, akkor is a férfi számára ott van a választás lehetősége.

Pedig de! Valójában a hercegek, oligarchák egyáltalán nem a saját teljesítményük miatt szerezték kitüntetéseiket, hanem azért mert jókor voltak jó helyen, ráadásul férfinak születtek. Hozzájuk képest a nőknek ez nem egy játék, amiben egyenlő félként hozhatnak döntéseket. A nők ebben a kelet-európai világban csak sakkfigurák a játéktáblán. Le a kalappal Lermontov előtt, hogy beleérző képességének köszönhetően felismeri ezt, és olyan olvasatát produkálja a darabnak, aminél ma semmi sem aktuálisabb. És megdöbbentő a nézőtéren fellelhető röhigcsélő, forgolódó, kínosan fészkelődő bikaborjak látványa, akik ezzel a súlyos egzisztenciális konfliktussal képtelenek szembenézni, hiszen ők csak egy mai, macsó bohózatra vágytak, ezzel szemben Pelsőczy Réka nagyon fontos dolgokra reagáló, okos rendezésének kellős közepén találták magukat.

Cyndi Lauper: Girls just wanna have fun
"Some boys take a beautiful girl / And hide her away from the rest of the world / I want to be the one to walk in the sun"
"Néhány fiú elvesz egy gyönyörű szép lányt / és elrejti előle a világot / én az akarok lenni, aki a napfényen jár"

Ы          Színház!!! Mi a jó színjátszás? Amikor bejön egy ember a színpadra, akiről gondolunk valamit, eljátszik valamit és ettől az egészről utána már egészen mást gondolunk. Ilyen átalakulást számosat láthatunk az előadásban. Az egyik legemlékezetesebb Páder Petra (bárónő) monológja, ahol programszerűen szembesülhetünk azzal, hogy miről szól valójában a darab:

Az egyik legizgalmasabb az előadásban a számos szerepben többszöröző csuklyás Bercsényi Péter, aki titokzatos inast, intrikus idegent, túlvilági hangot is játszik ugyanabban az öltözetben. Centrális pont a darabban a karkötő cseréje, és mivel Péter arca egészen az előadás végéig nem látszik Sztarenki Dóra (Nyina) és ő a testükkel játsszák el nekünk a központi infernális eseményt, a dráma őspillanatát, ami előtt még minden rendben, és ami után már egy éjjsötét világba kerülünk. Már önmagában ez is elég lenne, hogy kiemeljük Bercsényi Péter munkáját, de az idegen (inas, álarcos) és Nyina közti kitörölhetetlen sorskapcsolatot végig jelzi a két kiváló színész.

Bercsényi Péter (álarcos, idegen, inas, hang) (fotó: Borovi Dániel)

A szöveggel rendelkező férfi mellékszereplők, Chován Gábor (Sprich) és Papp Endre (Kazarin) kidomborítják azt a rendezői koncepciót, hogy itt a férfi és női karakterek közötti tökéletes meg nem értésről van szó. Mindkettejük valami olyan jelenséget testesítenek meg, amelyik elvonja a karakterek figyelmét a valódi emberközi kommunikációról és az embertelen játék játszásának folytatására ösztökélik a szereplőket. Összességében el lehet mondani, hogy a színészek bejátsszák a teret és kijátsszák az időt. Minden eszközt, kelléket megmozgatnak és a tér minden pontját bejárják, a technikai helyiség kukucskálójától az összes kijáratig, a talajszinttől a vastraverzig. A Budaörsi Színház szocreál terme nagyon jól harmonizál a putyini cárság kommunizmusban gyökerező képi hatásával. A mozdulatok és mimika a szöveggel nem rendelkező színészek esetén nagyon lényeges és ők, Gaál Zsófia, Molnár Kinga, Csörögi Gábor Balázs és Kárpáti Barnabás aktív részesei az interakciókban gazdag előadásnak.

Böröndi Bence (Arbenyin), Ódor Kristóf (Herceg) és Bercsényi Péter (idegen)

 Ю          Arbenyin a pszichopata. Egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a férfi főszereplő esendő és érthető figuraként fogható-e fel, vagy pedig egy sátáni alak. Az 1962-es vígszínházi Álarcosbál – a színházi adattár szerint – egy olyan rendezés, melyről a kritikusnak azt jutott eszébe, hogy ez a darab ,,akárcsak az Othello, [...] féltékenységi dráma,'' és elhiszi Arbenyint az őt játszó színésznek, éspedig, hogy Arbenyint nem szeretjük, de szánjuk félig romantikus alakját.² Pelsőczy rendezésében szó sincs romantikáról. Lermontov több helyen, de Nyina szavaival is gonosznak nevezi Arbenyint és ahogy Böröndi Bence eljátssza nekünk az valóban egy sötét, hidegvérű, önnön igazában rendíthetetlenül hívő, nőgyűlölő, nekrofil gyilkos. Arbenyin felesége Nyina, de ez a kapcsolat nem egy élő kapcsolat, csak a báb és a bábmester kapcsolata; egy színpadi világ, amit Arbenyin rendezett be és meggyőződése, hogy joga van a bábui felett bárhogyan dönteni, és ezt gátlástalanul meg is teszi. Valamiképpen Arbenyin ellenpontja vagy pozitív ,,doppelgengere'' a herceg figurája (törökül ,,arbat'' herceget jelent). Ódor Kristóf hercege egy élettel teli, a viccet értő, a tragédiákat megértő, empatikus nagy gyerek, aki még kinőhet abból a szerepből, amibe beleszületett és értékén kezelheti a nőket, és ezzel rálelhet saját emberségére.

Szót kell még ejteni a darab végéről. A nő halálával tulajdonképpen be kellene, hogy fejeződjön a színmű. Lermontov még húzza az időt, de valójában teljesen feleslegesen. Az eredetileg négy felvonásos darabot simán bele lehetett tenni 120 percbe, szünet nélkül és még a feszességet sem érzékeljük. Csak ki kellett venni belőle a XIX. századi vattát. A rendezés érzi is a csúcspontot és nem is akar ezután már életet belevinni a darabba. Nem akarjuk, hogy megértsünk bárkit is, hiszen egy ártatlan fiatal meggyilkolását képtelenség is lenne megérteni. Ami ezután történik, a herceg színeváltozása és hogy a csuklyás felfedi kilétét már nem ebben a világban történik. Azok már ikonok, archetipusok. A kezdeti bohózatszerű vagy aktualizáló világból átkerültünk egy totálisan másikba. A halál absztraktságába, a semmibe, ahol már csak fejet hajtani illetve tapsolni lehet a súlyos színházi élmény után.

Kedves alkotók, köszönjük szépen ezt a csodálatos színházi élményt!

 ♥

Jegyzetek

^{1. Lermontov: Álarcosbál, (ford.: Áprily Lajos). In: Lermontov: Válogatott művek. Európa Kiadó, 1974. pp.: 397-505. ↩}

^{2. Rajk András: Álarcosbál, Lermontov verses drámája a Vígszínházban. Kritika. Népszava, 1962.05.23. ↩}