Fábián Péter–Benkó Bence: A baranyai gyöngyösbokréta, k2 Színház, MU Színház, 2018. október 6., 20:00

Játsszák: Borsányi Dániel, Piti Emőke, Boros Anna, Kučov Boris, Domokos Zsolt, Szvetnyik Kata, Horváth Szabolcs, Benkó Barnabás. Rendezőasszisztens: Erdélyi Adrienn, zene: Horváth Szabolcs, írta és rendezte: Fábián Péter, Benkó Bence.

Nagyon bejött a k2 Színháznak ez a népszínmű műfaj, bár mi csak kettőt láttunk ilyet tőlük. A többivel is hamarosan megismerkedünk azonban, hiszen az előadások előtt megvásárolható Nagyharsányi menyasszony címmel az a kötet, mely összegyűjti az eddigi Ördögkatlan Fesztiválon játszott népszínműveiket. A baranyai gyöngyösbokréta még nincs benne ebben a gyűjteményben, így joggal reménykedünk egy még újabb kötet kiadásában, ami még sok, jobbnál-jobb Fábián–Benkó-szöveget tartalmaz majd.

k2 Színház:  Nagyharsányi menyasszony (2018)

Már önmagában is meglepő, hogy a népszínművet, mint olyat, egy társulat képes feltámasztani és releváns mondanivaló kereteként felkínálni a nézők számára. Mi is voltaképpen a népszínmű, és mire jó? Erre a kérdésre most nem fogunk választ adni, már csak azért sem, mert a népszínmű abban a formájában, ahogy kitalálták, ma már nem működik. Sokkal fontosabb ugyanis, hogy a k2 Színház ezekből az elemekből hogyan tud mellbevágóan mai előadást csinálni. Nem véletlenül mondta a Fábián–Benkó–Horváth-féle, a Soltis Lajos Színház által játszott A cigány c. produkció után Fehér Elephánt, hogy ,,ez a nemzeti színház''. Nem azért mert ingben, gatyában, csizmában és szalmában játsszák, hanem mert könnyedén, a csepű-lapu-gongyola hagyományos kontextusát felhasználva húz be minket egy nagyon is fájó társadalmi kontextusba. A soltisos Cigány, a cigányság és cigányellenesség problematikáit járta körül, a Baranyai gyöngyösbokréta pedig a magyar zsidóság, a magyar svábság, a nemzetieskedés és a diktatúra problémáit dolgozza föl terápiás erővel. Hol van a nagy történelmi/tisztázó sorsdráma? – kérdezi Térey János interjúiban és a Káli holtakban. Hát János, vagy elő a farbával, és írd meg te, vagy méltóztassál elfáradni a MU Színházba (illetve Celldömölkre vagy a Stúdió K-ba) és megnézni Fábián és Benkó már meglévő tisztázó és gyógyító, terápiás és színházi nevelési előadásait. Ezek a produkciók ugyanis, szemben a művészieskedő vagy aktualitásokat a színpadra citáló előadásokkal, igazán szembesítenek minket a magyar társadalom világképével, a magyar emberek – amúgy nem működő – túlélési stratégiáival, és azzal, hogyan nem megy, és hogy valamit tenni kéne a tanult tehetetlenség és a rossz beidegződéseink ellen.

A produkció adatlapja a MU Színház oldalán.

Március 15. a fényességes szabadság ünnepe. Mégis mire emlékszünk ezzel kapcsolatban? Ünneplő ruha, kettes oszlop, ,,hol a kokárdád?'', beszédek, versek. Legjobb esetben történelmi vetélkedő, emlékhelyek felkeresése, nagyjaink tetteinek felidézése... Szól itt bármi a szabadságról vagy a szerelemről? Pláne 1949-ben, a padláslesöprések, a lefüggönyözött autók, a politikailag megbízhatatlan munkavállalók B-listára tételének és elbocsátásának korában. És igen, abban a korban, amikor az aktuális pártlap írókat, művészeket pellengérezett ki, alkotásokat sorolt át a nemes kánon tagjaiból a haza ellenségeinek sorába. Így járt például Ady Endre Tompa Mihály, a szabadságharc költője, aki annak idején, a Habsburg megtorlást követően a szabadságot siratta A gólyához írott költeményében.

Boros Anna (Gitta), Horváth Szablocs (Sanyi), Piti Emőke (Hohmanné Maczkó Rozi), Borsányi Dániel (Hohmann Elek). (Fotó: Vener Orsolya.)

A k2 társulata az Ördögkatlan fesztiválon, csodás augusztusi éjszakákon dolgozott finom borok mellett a színműn, és ott, Nagyharsányban adta elő a Bokrétát először. Jellemző is az előadásra, hogy nem akar nyomasztani, és nem használja a megszokott kliséket a negyvenes évek nemzettragédiáinak bemutatására. Sőt, kellemesen töltjük az estét velük, és mégis beférkőznek azok a gondolatok az agyunkba, amik egy súlyosabb előadás során is felbukkannának bennünk. Éppen ezért lenne jó a produkció például osztálytermi (vagy tornatermi) előadásként, és ezért lenne alkalmas arra, hogy a mai fiatalság a történelmi és nemzeti kérdéseket ennek az előadásnak a segítségével át tudja beszélni. Nem nyomaszt, nem ijeszt meg, és mégis mélyre megy.

Kezdetben az előadás a népszínművek (ill. a klasszikus, népies szórakoztató magyar mozifilmek) karaktereit kölcsönzi. A szórakozott családfő Hohmann Áron (Domokos Zsolt), aki csak a méheivel van elfoglalva, a ház körüli teendőkkel foglalkozó bölcs-gondos asszonya, Hohmanné (Szvetnyik Kata), a lelkes, első generációs értelmiségi fiú, Hohmann Elek (Borsányi Dániel), a zsörtölődő, féltékenykedő meny, Hohmanné Maczkó Rózi (Piti Emőke), a feltörekvő, a fiatal gazdával a levet összeszűrő cselédlány, Gitta (Boros Anna). Dramaturgiailag lényeges szereplő a kezdetektől az egyszerű, alig makogó, de lelkesen az ünnepi készülődésbe magát belevető Korcsmáros Sanyi (Horváth Szabolcs). Nagyon kellett nekünk már egy olyan kedves, jóságos figura, mint Domokos Zsolt Áron bácsija. Zsolt a k2 Cenci-házában és a Hűségben igazi vadembert, pszichopatát alakított, és most már végre láthatjuk egy olyan szerepben, amely voltaképpen a darab legpozitívabb karaktere. Az, hogy Hohmann Áron semmi mással, csak a méheivel (tehát például a heréivel) foglalkozik, voltaképpen túlélési stratégia, és a család védelmét szolgálja. Példamutató emberségre vall, amit Áron tesz és tett, mindazonáltal stratégiájának megvannak a korlátai. Az elhallgatás, kínos titoktartás, amit gyakorol megvédi az időlegesen köréje gyűlőket, de nincs átformáló ereje a későbbi generációkra. Nem formálja át a társadalmat, sőt akár attól sem véd meg, hogy a második világháború szörnyűségei megismétlődjenek. Mindazonáltal véletlenszerű kiszólásai, ha a családtagok értenék, jól helyre tennék a konfliktusokat. Azt a dramaturgiai fogást, hogy egyes párbeszédekbe kívülről egy öregember beledumál, és a téma értelmességét vagy értelmetlenségét hangsúlyozza ki a Miskolci Nemzeti Színház ,,Ahogytetszik''-ében is láttuk, nyilván máshol is alkalmazzák... Az elhallgatás, a kertjeinkbe való elvonulás azt eredményezi, hogy a humanizmusa és érzékenysége nem öröklődik át fiára, Elekre. Illetve Hohmann Elek az apja példájából nem tud tanulni, mert az apja stratégiája éppen a csönd, ezzel szemben sajnos tanul a többségi társadalomban - mint Pandora szelencéjéből - előtörő reflektálatlan gondolatokból. A kis tanító (Borsányi Dániel) oda tart, amerről a korszellem fúj, azt gondolja, amit az emberek többsége. Megkésve, a kommunista párti diktatúra alatt ismeri föl a népies kultúra pozitív oldalát, a szabadságharc szellemét, amikor viszont az emberségre a legnagyobb szükség lett volna, a nacionalista ancien régime-ben, a népeket kiirtó ideológiák mellé állt, és az ő keze is beszennyeződött. Hohmann Áron humanizmusa, a másokat és saját magát megmentő vállalás lángja nem él tovább, a társadalom nyomása könnyen a befolyása alá keríti Eleket.

Szvetnyik Kata (Id. Hohmanné), Kučov Boris (Steiner István), Boros Anna (Gitta). (Fotó: Vener Orsolya.)

Nagyon erős Id. Hohmanné (Szvetnyik Kata) karaktere. Ugyan nem lép ki a bölcs öregasszony szerepéből, de láthatóan nagyon nagy szükség van arra, hogy a családból lényegében hiányzó Hohmann úr helyét valaki betöltse, és ez lesz ő. Nem véletlen, hogy az előadás elején abban a bluesban, amit ketten énekelnek Horváth Szabolccsal, Kata énekli a mélyebb, Szabolcs a magasabb szólamot. Mindazonáltal nem kétséges, hogy a mégoly erős nők is ebben a produkcióban csak a bonyodalom kedvéért vannak jelen. Gitta (Boros Anna), Elek szeretőjének karaktere, színesíti az előadás társasalmi valóságát azzal, hogy megalázott cselédként a még a létező szocializmus alatt is megmaradó ősi falusi kasztrendszer vesztesét jeleníti meg. Miközben a szélsőbaloldali diktatúrától retteg mindenki, fenntartják azt a rendet, melynek ellenpontjaként éppen a szélsőbaloldali mozgalmak létrejöttek, és amit a jogos elégedettlenséget kihasználó, minden hájjal megkent kommunista politikusok használtak ki hatalomszerzési célból. A társadalmi igazságtalanság nem csak abban nyilvánul meg, hogy Gitta cselédsorban van tartva, de abban is, hogy mint alsó osztálybeli nőt Elek kényére-kedvre használ ki, még azzal együtt is, hogy Gitta rajong a tanítócskáért. Hohmanné Maczkó Rózi (Piti Emőke) veszedelmes viselkedéssel, foggal-körömmel próbálja fenntartani gazdasszonyi előjogait, nyilván elsősorban a magyar falu meg nem rengetett szokásai mentén. Korcsmáros Sanyi (Horváth Szabolcs) makogása, komikus viselkedése, beszűkült világa spontán túlélési technika, poszt-traumás stressz. A Don-kanyart megjárt katona egészséges lelkiállapotát hozzák vissza a 115 éves garabonciás, varázsló vagy legalább is varázslatos öregember, Hangya Palkó bácsi (Benkó Barnabás) szavai.

Horváth Szabolcs (Korcsmáros Sanyi) (háttérben Domokos Zsolt). (Fotó: Vener Orsolya.)

A népieskedő, nemzetieskedő gyöngyösbokréta mozgalomtól és a népszínművektől teljesen idegen, hogy a darab voltaképpeni centrumában egy Buchenwaldot megjárt zsidó pék, Steiner István (Kučov Boris) található. Magát ezt az elhallgatást jelképezi Elek azon mondata is, hogy ő maga évek óta nem eszik kenyeret, ti. Steiner pék boltját azóta kerüli, mióta családjából egyedüliként tért vissza – tudjuk: Elek aktív részvételével hurcoltak el a családját. Szintén a nemzetből való kitörlést mutatja, mégha együgyű, jóindulatú szándékkal is, Hohmann Áron kérése, hogy felejtsük el a szörnyű időket. István erre élesen reagál: nem felejthetjük el. Fábián és Benkó részéről nagyon egyedi ez a pozicionálás, és a falakat, melyek a nemzetrészek között, azaz a magyar zsidóság és a magyar falu (akár sváb) népe között húzódik, egyetlen kulturális közegbe helyezve bontja le. A zsidó boltosok és feltételezett szeretőinek emléke vándormotívum a falusi kultúrában, amit például Grecsó Krisztián a Klein-naplóban énekelt meg. Steiner István (Kučov Boris) karaktere voltaképpen misztikus lényként jelenik meg ebben a népmesében, nem téve semmit, ami bármilyen cselekményre kihatna, hacsak nem azzal, hogy valamire ráébreszti a népszínmű egyes tagjait, csakúgy, mint a garabonciás Palkó bácsi, hiszen a valóságban akkor már nem voltak Steiner Istvánok a magyar falvakban, ahogy a középkori mesék garabonciásai sem léteztek.

Szvetnyik Kata (Id. Hohmanné), Piti Emőke (Hohmanné Maczkó Rozi), Domokos Zsolt (Hohmann Áron), Kučov Boris (Steiner István). (Fotó: Vener Orsolya.)

És ezzel el is érkeztünk Fehér Elephánt kijelentésének magyarázatához is. Azért nemzeti színház a k2 Színház és holdudvara, mert nem az aktuális szekértáborok egyikeként nyilvánul meg, hanem gyógyító, összeforrasztó, szembenéző, összehozó játékot mutat, mely minden ízében az oldalfüggetlen egységes magyar kultúrában gyökerezik, és ami problémafelvetéseivel a jelen sorskérdéseit célozza meg, mintegy egy pohár bor mellett, barátsággal, elfogadással és módfelett okosan.

♥

Kedves Dániel, Emőke, Anna, Boris, Zsolt, Kata, Szabolcs, Barnabás, Adrienn, Péter és Bence, nagyon köszönjük ezt a fontos, emlékezetes és kellemes estét!