Soharóza – Halas Dóra – Nagy Fruzsina – Bartha Márk – Fekete Ádám: Az Ügy, Városmajori Szabadtéri Színpad, 2020 augusztus 1., 21:00

Előadók: Al-Farman Petra, Asbóth Szaffi, Biksz Judit, Birtalan Ilona Liliána, Bogdán Tamás, Botka Dóra, Eckhardt Fanni, Elek Judit Sára, Eörsi Sarolta, Göttinger Klára, Jankó Dániel, Justin Laura, Karosi Roland, Kégl Lóránt, Lokody Ákos, Lovász Ákos, Majkut Sarolta, Nagy Kata, Nagy Lilla, Nagy Zsófia, Perényi Luca, Rácz Dóra, Remes Zsófia, Sebők Anna, Simon Júlia, Sipos András, Somogyi László, Szalontai Bálint, Szilvay Máté, Tamási Borbála, Tárnoki Tamás, Zenei vezető, zeneszerző: Halas Dóra, jelmeztervező: Nagy Fruzsina, elektronika: Bartha Márk, dramaturg, szövegíró: Fekete Ádám, koreográfia: Cuhorka Emese, díszlet: Balázs Juli, fény: Kovács Áron, jelmezasszisztens: Tamási Borbála, Szelei Móni, Bartos Letícia, Ébner Aletta, Alix Abele, fejdíszek: az MKE másodéves látványtervező BA hallgatói, népi ének korrepetítor: Annus Réka, hang: Gulyás-Szabó Gábor, műszaki vezető: Éltető András, rendezőasszisztens: Szokol Jutka, Bogdán Tamás, Rendező: Halas Dóra, Nagy Fruzsina.

Az Ügy mindennapi életünk hivatalosságokkal való hadakozásainak sokaságából merít, és dolgozza fel ezen traumáinkat művészetközi módon. Témájában és hangvételében sajátosan mai és kelet-európai, miközben egyáltalán nem ennek a régiónak a fő élménye a divatbemutató, és a Székelyfonóról is már leginkább csak az iskolapadban hallunk ének-zene órán. Pedig ez a kompozíció nagyon is hasonló népi jellegű produkció, lévén hétköznapi nyűgjeiről szól. Nincs tehát hűebb a magyar népdalhoz, mint maivá tenni a témáját, megőrizni a zenét, és lehántva a skanzen-jelleget saját traumáink kibeszélésére alkalmazni. Mert az Ügy kétség kívül terápia azok számára, akik belefáradtak, belekeseredtek vagy beleuntak az állami és szolgáltatói ügyfélszolgálatok packázásaiba.

Az előadás adatlapja a Trafó oldalán.

Mindenképpen példamutató, bár nem egyedülálló, ahogy a Soharóza alapos és hosszú munka után szülte meg a produkciót, egy sajátos brainstorming, csapatfoglalkozás eredményeképpen. Mi ennek különösen örülünk, és látjuk az eredményét, ahogy pl. a MáSzínház KépMás produkciója is kilenc hónapig készült és kőszínházakat megszégyenítő minőség lett az eredménye. Bocsáttassék meg, hogy a jelmezekről nem írunk sokat, megvannak ennek értékeléséhez a megfelelő szakértők és ezek egészen biztosan nem mi vagyunk. Legyen elég annyi, hogy a hármas kompozícióban, zene, szöveg és látvány, nagyon lényeges a divatbemutató-szerű pazar forgatag. Nyilvánvalóan nagyon érdekes és bizsergető kontrasztot ad ez a megapolisz-kultúrát idéző performansz a kelet-európai témával, vagyis a hivatalok packázásaival, és a zenei formával, a népdallal együtt. Köszönet a Városmajori Szabadtéri Színpad új vezetőségének, hogy meghívták ezt a produkciót, és ezzel bátor és a fiatalabb, értelmiségi közönséget bevonzó gesztust tettek, bát mi korábban is csak az ilyen kuriózumokra jöttünk a Városmajorba. Külön örültünk annak, hogy az étteremben közönségtalálkozóra is sor került, és sok olyan dolog kiderült a társulatról és erről az előadásról, amit mi eddig még nem tudtunk.

A Soharóza néhány tagja (fotó: Mészáros Csaba).

A mintavétel mindennapi nyűgjeinkből egyszerre szórakoztató, lebilincselő és néhol megrendítő. Megvan az a jó érzésünk, hogy a performansz nekünk szól, és nem kell elképzelnünk, hogy egy teljesen más időben és térben nézünk egy nem nekünk készült előadást, amit feszengve értenünk kell, és ezért nézőként mindent meg is teszünk, hogy valóban értsük is. Boldogan dőlhetünk hátra, vagy érdeklődve dőlhetünk előre, mert most komoly traumáktól fogunk megszabadulni. Az ógörög színházi pszichológiát idéző klasszikus módszer valósul meg itt a részvételünkkel. Ezt az összetartozást erősítik a választott népdalok, a Székelyfonó plebejus hangvétele, társadalmi csoportokat átmetsző témájú jelentsorozat. Lesz itt szó gyerekvállalásról, öregségről, életkezdési válságról és szolgabíróról, már a maga módján.

Kismamák (fotó: Mészáros Csaba).

Sem a hivatali téma, sem a daljáték nem ismeretlen a magyar színház- és filmművészetben. Schilling Árpád és a Krétakör, a rájuk jellemző komor, éles stílusban hasonló témákat dolgozott fel stilizált, elemelt módon a FEKETEországban. Emlékezzünk vissza például Péterffy Bori énekére annak a hírnek a kapcsán, hogy a Köztársaság téren egy pszichiátriai kezelés alatt álló nő felgyújtotta magát. A Soharóza performansza ennél lényegesen felszabadultabb és pozitívabb kicsengésű, mindazonáltal ott a fájdalmas jelenet a kézihúzdancsba öltözött nyugdíjasokról, ami mindenképpen érett művészi gondolkodást feltételez az alkotók részéről és nyilvánvalóvá válik, hogy nem rekedünk meg a Gálvölgyi Show szintjén.

Krétakör: Feketeország, részlet (2004, r.: Schilling Árpád)

A másik téma a társadalmi elidegenedés már sokkal ismertebb fogás, és citálhatjuk ide akár Gusztávot is, a rajzfilmfigurát, akit mindenki megaláz, és akit kisebbrendűségi komplexusa pszichológushoz üldöz. Érdemes feleleveníteni Turbuly Lilla írását, aki úgy fogalmaz, hogy egy középosztályi problémákat feldolgozó előadás ez. És valóban! A jóléti társadalom kialakulása, ami hazánkban a 60-as évek gulyáskommunizmusára tehető, olyan milliós néprétegekhez juttatta el a minőségi életszínvonalat, akik addig ebből nem részesülhettek. A közművekkel, alanyi jogon járó egészségüggyel és oktatással azonban egy milliós embertömeget kiszolgáló hivatalrendszer is létrejött, ami elfogadható kellemetlenség ahhoz képest, hogy addig a kútról kellett a vizet húzni, hogy a komolyabb, életveszélyes hiányosságokat ne is említsük. Ma egyre többen vannak, akik ezekből a kiváltságokból nem részesülnek. Nekik nem szól ez az előadás. Hatásos, de  könnyen leleplezhető fogás például kijelenteni, hogy ,,életünk végéig adósságban úszunk'', hiszen ha megrendelünk egy szolgáltatást, akkor természetesen azt fizetni is kell.

Gusztáv kisebbrendűségi komplexusa (1977, r.: Nepp-Jankovics)

Fekete Ádám keze nyoma jól érzékelhető a produkción. Már a Reggeli dinoszauroszokkal c. opuszában is meghatóan fejtette ki társadalmi ideálját, amivel messzemenőkig egyet kell értenünk, hogy társadalmunk tagjainak sokkal jobban figyelnie kellene egymásra. Valahogy Magyarországon az a helyzet, hogy ha valaki egy picit is kiszolgáltatottabb helyzetben látja a másikat, azonnal lekezelő alapállásba lép vele szembe. A tanári asztal túloldaláról, a sztetoszkóp mögül, az ügyfélszolgálatok plexiüvege túloldaláról megannyi kis plüss Pinochet feni ránk a fogát.

A Soharóza tagja (fotó: Mészáros Csaba).

Fekete Ádám velünk együtt egy olyan világot szeretne, ahol nem aláz meg minket a postás, az orvos, a tanár, az ügyintéző, a rendőr. Nem megy nekünk ez a Magyarország project. Nem tudunk magunknak országot építeni, csak magunk ellen. Félelmetes az Ügy végén, ahogy átadjuk a hatalmat az ufónak, aki kellemesnek ítéli világunkat, csak soknak találja benne a feszültséget. Ám, be kell látnunk, hogy ez az ufó sokkal jobb Magyarországot tudna építeni számunkra, mint amit mára sikeredett nekünk összegányolnunk.   

♥

Kedves Alkotók, nagyon köszönjük ezt a csodás élményt!