David Seidler: A király beszéde, József Attila Színház, 2020. október 29., 19:00

Játsszák: Fila Balázs, Mucsi Zoltán, Szabó Gabi, Pikali Gerda, Schlanger András, Mihályfi Balázs, Előd Álmos, Ujréti László, Chajnóczki Balázs, Pethő-Tóth Brigitta, Blazsovszky Ákos. Díszlet: Horesnyi Balázs, jelmez: Kárpáti Enikő, logopédus: Szabó Katalin, zenei vezető: Dobri Dániel, dramaturg: Szokolai Brigitta, rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, fordította: Takácsy Gizella, rendező: Hargitai Iván.

Nagylelkű közbenjárónk invitálására néztük meg a József Attila Színház előadását. Őszintén szólva nem hittünk a kritikáknak, de aztán gyorsan meggyőződtünk arról, hogy a Váci úti társulat Mucsi Zoltánnal kiegészült kontingense remek munkát végzett. Mind a két felvonást feszült figyelemmel néztük, és egészen más szemszögből tudtuk szemlélni a David Seidler által színpadra adaptált darabot, mint amilyen képet a legendás mozifilm mutatott VI. György és Lionel Logue történetéről.

Az előadás adatlapja a József Attila Színház oldalán.

Aki a filmet látta, az tudja miről szól A király beszéde, aki nem, az pedig mindenképpen nézze meg. Hangulata van és húzása, ami nagy hatást gyakorol a nézőre. Elég az hozzá, hogy a szeretve tisztelt VI. György hozzávetőlegesen 10 évét öleli fel beszédhibájának és a trónhoz való viszonyának tükrében. Maga a film egy szép sikertörténetet és férfibarátságot mutat be, mondhatni patetikus módon. Ehhez ad hozzá sokkal keserűbb ízt, és néhol rémisztőbb hangulatot Hargitai Iván rendezése. Bátor és ambiciózus vállalkozás ez, és eléggé meglepő, amennyiben szó szerint vesszük az előadásban foglaltakat, és mellé tesszük a feltehetően magát apolitikusnak mondó, azaz a szokásos tapasztal szerint, konzervatív és jobboldali nézőseregletet.

Horesnyi Balázs díszlete a Big Ben látványa belülről, és a forgó csigalépcső is leginkább a Westminster toronyórájának mechanikáját idézi. Mégsem erőltetett ez. A szorítást, amit a második világháború fenyegető közeledte gyakorol ránk, szinte a torkunkon érezzük. A vasszerkezet néha pincelakás lejárként, néha táncparkettre néző galériaként, néha koronázási emelvényként funkcionál. Mindig izgalmas elébe nézni annak, hogy éppen melyik feladatot fogja ellátni.

(Fotó: Kállai-Tóth Anett.)

A dráma alapvetően két ember viszonyáról és motivációiról szól. De két színészéről is. Fila Balázs, a színész, a yorki herceg bőrében az üres szerepjátszás démonát, a megszólalni nem tudás rémálmát meséli el a nézőnek. Mucsi Zoltán beszédspecialistája és amatőrszínésze a kőszínházi elutasítás történetét mondja el, miközben tudjuk: a produkciónak éppen az csinál reklámot, hogy Mucsi a független szférában igazi sztár. Mindkét színésznek tehát nem csak szerepet kínált ez a darab, hanem vallomásként is nézhetjük, amelyben a karakterek vesződségei közepette elbeszélhetik saját színészettel való küzdelmüket is. Mindkét színész csodálatosan tesz eleget ennek a feladatnak. A népszerű Mucsi Zoltán ez esetben segítő szövetségese, kiváló katalizátora Fila Balázs tehetségének, amelyet ő kétség kívül meg is csillogtat York hercegének szerepében.

,,York napsütése...'' Mucsi Zoltán (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Érdemes egy picit beszélni arról, hogy milyen háttérkonfliktust látunk a színmű cselekménye mögött. A XX. századra Nagy Britannia már alkotmányos monarchia, ahol a királynak semmi lényeges szerepe nincs az ország kormányzásában. A legjobb király, amelyik nem tesz kivételező gesztust a parlamentet uraló egyetlen csoport felé sem. Ezt ismerte fel V. György (az előadásban Ujréti László), a Windsor-ház alapítója, és ezt a feladatot tűzte ki utódai számára is. Ilyen értelemben a jó király olyan, mint Margarita a Sátán bálján, akinek csak egyetlen feladata van, meghallgatni mindenkit és kimondani: ,,el vagyok ragadtatva''. Amivel azonban senki nem számolt, hogy mint minden családban, a Windsor-házban is vannak különcök, és ami a legkellemetlenebb, hogy ez éppen az V. György után trónra kerülő VIII. Edward (az előadásban Előd Álmos) lesz. A szerelméért küzdő király és az elváltakat nem toleráló bigottak harca csak a kutyakomédia egyik olvasata. Wallis Simpsont (az előadásban Pethő-Tóth Brigitta) valószínűleg idővel elfogadta volna a nép. Amit azonban a későbbi Windsor hercege, David, a visszavonulót fújó király, nem vett számításba, hogy Angliában nem a királynak van országa, hanem az országnak királya. Sőt, abban az időben ennél még keserűbb volt a helyzet. Az establishmentnek, az uralkodó osztálynak volt egy, a Brit birodalmat szimbolizáló, első számú gentlemanje. Márpedig ebbe a képbe nem fért bele egy kiszámíthatatlan, a hagyományokat felrúgni szándékozó, ráadásul nácibarát király.

 Előd Álmos (VIII Edward) (fotó: Kállai-Tóth Anett)

A előadás kiválóan festi le a kort, amelyben Angliát feszítő gondok sokasága gyötri. Mondhatjuk bigottnak York hercegét, hogy azt rója fel fivérének, hogy elvált asszonnyal él. Ám emögött sokkal kevésbé a bigottság, mintsem inkább a felelősség és a kötelesség komolyan vétele volt. Egy királyról, amelyiknek az uralkodásról – ahogy a darabbeli Churchill (Mihályfi Balázs) fogalmaztott – egy fekete lyuk vonja el a figyelmét, nem hihető el, hogy megfeleljen annak a színészi feladatnak, amit a brit uralkodónak válság idején kell eljátszania. Elfogadható indokok, de ezek az indokok egy ponton mégis elhagyják a tiszteletreméltó, az országot féltő nemesemberektől elvárható moralitást. A canterbury érsek (Schlanger András) nem pusztán ellenszenvet kelt bennünk amiatt, hogy a szívünknek kedves egalitárius logopédussal szembeni intrikál. Kifejezetten undort érzünk vele szembe, ahogy meghalljuk, hogy az utolsó király halálának időpontját olyan módon állította be, hogy az esemény, egyfajta kifacsart méltóságot tükrözve, már a reggeli lapokban is megjelenjen. Hogy a király meddig él, és egyáltalán ki lesz a király, az csak részben a hagyományok által meghatározott. A dráma sötét jellege a három politikus Baldwin (Chajnóczki Balázs), Churchill és az érsek közti erőviszonyokat bemutató jelenetben válik nyilvánvalóva. Ez színmű nem Colin Firth sármosságából, hanem a második világháború fenyegető rémképéből építkezik.

Szabó Gabi, Fila Balázs (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Különös ízt ad a darabnak, hogy éppen Mucsi Zoltán karaktere az, aki egyáltalán nem káromkodik. A módszer a királytól várja el a felszabadulást, ő lesz a csúnya beszéd bajnoka. Pikali Gerda (Myrtle, Lionel felesége) és Szabó Gabi (Erzsébet királyné) egymásnak feszülése, és a kitörni készülő vihartól menekülő férjek hatásos komikus jelenetet alkotnak. Mindazonáltal Myrtle nem pusztán a nevetség tárgyát képező cekkeres háziasszony. Drámája, hogy a királyért fel kell áldoznia ausztráliai álmait, szintén a darkosra hangszerelt darab jellegzetes szelete.

Láthatóan a nézőseregletet teljesen magával ragadja a produkció sodró lendülete. Egyetlen pillanatra sem kell unatkoznunk, a jelenetek hatásosak és jelentéssel teliek. Ismerve a József Attila Színháznak a politikailag megosztott színházi életben elfoglalt szerepét vicces, hogy a nézők éppen az érsek tekintélyét megsemmisítő churchilli poént jutalmazták nyílt színi tapssal. És megint nagyon sajátságos, hogy az angol lobogónak, a nyugat-európai demokrácia kétség kívül erős jelképének kibontása, milyen elsöprő pozitív érzelmeket vált ki a színház közönségéből. Úgy tűnik arra az egy pillanatra megértették a népek a király beszédének azt a részét, amely arról szól, hogy ha levesszük az álcát az Angliát veszélyeztető hatalom arcáról, akkor azt a primitív elvet találjuk a helyén, hogy a hatalmasok mindent megtehetnek, ha megvan hozzá az erejük.

♥

Kedves Balázs, Zoltán, Gabi, Gerda, András, Balázs, Álmos, László, Balázs, Brigitta, Ákos, Balázs, Enikő, Katalin, Dániel, Brigitta, Gabriella, Gizella és Iván, köszönjök ezt a csodálatos és emlékezetes előadást!