Vilmos Noémi: Nem lehetetlen lenni, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Káva Kulturális Műhely, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2022 december 16., 19:00

Játsszák: Boznánszky Anna, Gyombolai Gábor, Kardos János, Lipták Ildikó, Milák Melinda, Nyári Arnold, Szalai Ádám, színházi nevelési konzulens: Patonay Anita, zeneszerző: Eklics Dániel, zenei konzulens: Jobbágy Kata, díszlet: Jeli Sára Luca, jelmez: Molnár Anna, dramaturg: Hajós Zsuzsa, írta és rendezte: Vilmos Noémi.  

A Vida József Színház társulata rossz hírt kap. Idén semmilyen támogatást nem kapnak az államtól. A társulatot a hír hidegzuhanyként éri. Mi, nézők, keserű rezignáltsággal nyugtázzuk a fejleményeket, hiszen a nyilvános és bennfentes információk éppen ezt jelzik előre: a valódi életben, "Fortinbras királyságában" (vö.: Lengyel László azonos című könyvét Orbán Viktor első miniszterelnökségéről), a független színházak valóban minden állami támogatástól el lesznek vágva. A komplex színházi nevelési előadás arra keresi a választ, hogy mitévő legyen a Z generáció és a millenniálok, akik ki vannak rekesztve minden érdekérvényesítő módból, nyugodjanak azok akár demokratikus szabályokon vagy autokratikusak hagyományon.

Az előadás adatlapja a Kerekasztal oldalán.

Vilmos Noémi nevét már akkor megjegyeztük, amikor Felejthetlen című szintén komplex színházi nevelési produkció írójaként bemutatkozott számunkra. Akkor a karakterekre jellemző stílus hallatlanul pontos rekonstrukcióját méltattuk, és azt, hogy elképesztően releváns témát választva vetette fel a fiatalok és az idősebbek világlátásában található égbekiáltó különbségeket. Most egy hatalompolitikai és kultúrpolitikai probléma adja a hasonló, de sokkal jobban elrejtett generációs konfliktus keretét. A produkció jól irányítja a – szándék szerint iskolás – néző figyelmét Dia (Boznánszky Anna) szerepére, óvatosan vezetve ezzel a problémaérzékelés fókuszát a fiatalok nézőpontja felé. Ezen szintén erősít, hogy a történet hátterét adó hamlet-i Dániában szintén az ország vezetésében lezajló generációváltás küszöbén járunk.

Az aktuálpolitikai áthallásokon túl az előadás kiválóan reflektál egy az utóbbi időben egyre nagyobb és nagyobb szerepet kapó társadalmi jelenségre (vagy annak rosszul funkcionáló voltára), a demokratikus döntési minták meg nem tanulására és az állampolgári nevelés teljes hiányára. A neveléstudományban már a 2000-es évek óta kutatott téma, hogy mennyire volt sikeres a rendszerváltás korában beharangozott demokratikus módszer, a közintézmények demokratizálása és ennek iskolai megvalósulása. A kutatók válasza kitalálható, mégis sokkoló: a demokráciára nevelés hazánkban teljesen intaktul hagyta a fiatalságot és összességében az egész társadalmat. Az előadásban egy olyan pici szervezetbe csöppenünk bele, amelyik nem csak szavakban tartja fontosnak a konszenzuális demokráciát, de működteti is. Miközben bár a Vida József színtársulat hat tagja részesül a kölcsönös megbecsülés ezen formájából, a körülöttük lévő világ egy puha diktatúra súlyától terhes, a szólásszabadságot öncenzúra korlátozza, az anyagi források elosztása kiszámíthatatlan, önkényes, de leginkább kultúra és demokráciaellenes. Az produkció páratlanul ritka módon mutatja be jól a XXI. századi diktatúrát és véletlenül sem – mint az szokott máshol lenni – keveri össze a totalitárius diktatúrát jelenünk autokráciáival.

Milák Melinda, Boznánszky Anna, Lipták Ildikó, Gyombolai Gábor, Kardos János, Nyári Arnold (Fotó: Gál Bereniké)

A millió érdekes kérdésből, amit a komplex nevelési előadás felvet az egyik, hogy kell-e demokratikusan működnie egy ilyen szervezetnek, és ha igen, így kell-e működnie demokratikusan. Az egyik malfunkció, amire rálátunk, hogy a Diának, aki még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét csak fél szavazata van. Sokféleképpen lehetne kezelni a gyerekek jogait, de ez különösen hülye szabály. Az előadás dramaturgiája szempontjából jelentős másik probléma, hogy mit kezdjünk azokkal a döntési helyzetekkel, amik nem egy békés szituációban, napi szinten bukkannak fel, hanem valami furcsa kataklizma során gyűrűznek be egy demokratikus szervezet hatókörébe. Hasonló témát érint például a Kenyértörés című vitaszínházi eladás is, amelyben egy görög városállamnak kell helytállnia a görög-perzsa háború forgatagában. A jelen produkcióban a felfordulást okozó betüremkedő konfliktus, hogy meghalt a király, az öreg Hamlet és a fiától, az ifjú Hamlettől (Szalai Ádám) kap a társulat egy nagyvonalú ajánlatot, amely bár részese az új király Claudius elleni puccsnak, de lehetőséget és nagyon-nagyon sok pénzt biztosít a társulatnak. A kérdés megválaszolása tehát, hogy elvállalják-e az előadást királyi várban vagy sem, nem pusztán napi rutindöntést igényel. A kis csapat közösségi döntéshozatali gyakorlata kudarcot vall és úgy tűnik átesik azok a tanulási folyamaton, amin a görög városállamok vagy Róma átestek, amikor rájöttek arra, hogy külső fenyegetettség esetén korlátozott időre (fél évre) diktátort kell választaniuk. A morális kérdésen túl, tehát, hogy eleget tegyen-e a társulat a királyfi kérésének, ügyrendi kérdés is előkerül: meddig tartanak a konszenzuális demokrácia határai.

Boznánszky Anna, Gyombolai Gábor, Lipták Ildikó (Fotó: Gál Bereniké)

A társulat tagjai között lappangó feszültségek és évtizedes, rutinosan kerülgetett problémák is felszínre kerülnek ebben a krízishelyzetben. A társulatot irányító Szilárd (Gyombolai Gábor) és Rozi (Lipták Ildikó) házaspár (Dia szülei), így e házaspár tagjai közötti dinamika és a 17 éves kamaszlány és köztük fennálló konfliktus alapvetően befolyásolja a társulat életét. Szilárd mindent alárendel a családi békének, kötelességének érzi Rozit támogatni akkor is, amikor szíve szerint a többiekkel ért egyet, és e szerint cselekedne. Félixnek (Nyári Arnold) és Gerinek (Kardos János) kezd elege lenni a szegényszínházi létből, és megragadnák a lehetőséget. Ezt az ágról szakadtságot nemcsak a dialógusokból értjük meg, Jeli Sára Luca kifejező díszlete is megmutatja. De ugyanilyen fontos számukra Szilárd barátsága és a társulatalapító Vida József öröksége is, amihez leginkább Geri kötődik. E motívum Józsi bácsi székének folyamatos kerülgetésében és ki-becipelésében manifesztálódik. Zia (Milák Melinda) a  királyság sztárjaként jár vissza a kis, független csapathoz, valószínűleg van ebben egy nagy adag kompenzáció is, mert mint később kiderül, az ifjú Hamlet volt barátnőjeként tett szert országos ismertségre, a királyfi miatt kapott lehetőséget. Döntésében fontos hajtóerő, hogy segíteni szeretne exének, akiben a szerelem múltával is megbízik. Amikor Rozi, elveihez a végsőkig ragaszkodva vétót jelent be, a társulat tagjai külön utak keresésébe fognak, kettes-hármas csoportokban próbálják megkerülni ezt az évtizedes, de jelen helyzetben teljesen alkalmazhatatlan szabályt. Kétszer nyílik ki az előadás a nézők felé. Először Hamlet provokál minket ajánlata megtétele után, nem érti, a színészek miért nem kaptak azonnal a lehetőségen. Azt próbálja kihúzni belőlünk, mi kell ahhoz, hogy valaki kockázatot vállalva megpróbáljon változást elérni. Ez jó előkészítése az előadás második részének, ahol a színjátszók is ezekkel a kérdésekkel szembesülnek. Másodjára az előadás végén vitatkozhatunk kisebb csoportokban, és el is játszhatjuk a szereplők bőrébe bújva, mi hogyan döntenénk a darab végén felvázolt szituációban. 

Nyári Arnold, Gyombolai Gábor, Szalai Ádám, Kardos János (Fotó: Gál Bereniké)

Az előadás legnagyobb erényének ezeket a nézőket is bevonó részeket tartjuk, mert úgy érezzük, az ilyen alkalmak rengeteget tesznek a vitakultúra fejlesztéséért, az önkifejezés gyakorlásáért és az önismeret gyarapításáért, amely készségek fejlesztése fájóan hiányzik a középiskolák mindennapjaiból, ugyanakkor számos színházi csemegét is tartogatott számunkra a produkció. Kezdve Molnár Anna jelmezeivel, főleg Hamlet zakója telitalálat. Folytatva Boznánszky Anna mozgásetűdjével, amivel a sorshúzás atavisztikus szertartását vezeti elő és Gyombolai Gábor, Nyári Arnold és Kardos János egyszerre vicces és megható kocsmajelenetével. Szerettük, hogy a darab jól működik Hamlet fanfiction-ként is, egy teljes történet épült az Egérfogó-jelenet köré, és még Hamlet Ophélia előtti korszakába is bepillanthattunk. Érdekes viszont, hogy az eredeti történet végkimenetele nem befolyásolta a várakozásainkat, végig reménykedtünk Hamlet akciójának sikerében. Lenyűgöző volt, hogy a két társulat tagjainak játéka milyen tökéletesen egybesimul, miközben apró fricskákban fel-felsejlik a két csapat munkamódszere közti különbség is. 

 ♥

Kedves Anna, Gábor, János, Ildikó, Melinda, Arnold, Ádám, Anita, Dániel, Kata, Luca, Anna, Zsuzsa és Noémi, köszönjük ezt a felvillanyozó estét!