Ketrecharc film
Szivák-Tóth Viktor: Ketrecharc – FILMBEMUTATÓ, Láthatáron Csoport, Cirko-Gejzír Filmszínház, 2023. február 13., 17:00
Játsszák: Feuer Yvette, Márfi Márk, Somhegyi György, a Burattino Iskola és Gyermekotthon diákjai, író, rendező, színházi nevelési szakértő: Szivák-Tóth Viktor, EMK-tréner: Rambala Éva, operatőr: Ofner Gergő, filmrendező: Konrád Zsuzsa
Éppen egy éve láttuk az Eötvös 10-ben a Láthatáron Csoport Ketrecharc című előadását, és azon melegében meg is hívtuk a produkciót abba az iskolába, ahol az egyik lámpás tanít, így a filmváltozat már harmadik találkozásunk volt az anyaggal. A bemutatóról írt kritikánkat itt olvashatjátok: Ketrecharc. Ez az alkalom kifejezetten pedagógusok számára lett meghirdetve, hogy megismerkedjenek az erőszakmentes kommunikációval, és az előadás vagy a film segítségével be tudják vezetni ezt a konfliktuskezelési és -megelőzési módot saját csoportjaikban. A film megtekintése után ezért kerekasztal beszélgetésen is részt vehettünk a színészekkel, a darab író-rendezőjével és Rambala Éva erőszakmentes kommunikációt tanító trénerrel. Számunkra a két legfontosabb kérdés az volt, hogy a részvételi színházi keretek között feldolgozott történet működik-e a filmvásznon, és az, hogy ebben az esetben miképpen fog bonyolódni az előkészítés és a feldolgozó foglalkozás.
Trailer
Konrád Zsuzsa filmrendező maradéktalanul képes volt átültetni a film nyelvére a történetre jellemző és a szereplők közti feszültséget, létrehozta ugyanazt a félelmetes túszdráma-helyzetet, ami az előadást jellemzi. Az egyik növendéklámpást vittük magunkkal, hogy friss szem is lássa az elkészült alkotást, és ő is arról számolt be, hogy görcsbe rándult a gyomra a film egyes jeleneteit nézve, és sikerült teljesen bevonódnia a konfliktusba. Talán az előadáshoz képest még sikerült is fölerősíteni a Somhegyi György által játszott Márió igazságát, így kiegyensúlyozottabb lett a Sebi (Márfi Márk) és közte eloszló figyelem és empátia. Ehhez persze kellett Ofner Gergő operatőri munkája, aki parádésan irányítja a figyelmünket. Így viszont Gitta néni (Feuer Yvette) karaktere kevésbé hangsúlyos, inkább katalizátor szerepe lesz, nem egy harmadik, felfejtendő motivációkkal rendelkező ágens. Egy kifejezetten sikeres megoldásnak voltunk tanúi, a színházi előadás közvetlen filmes adaptációja működött mozgóképen.
Márfi Márk, Feuer Yvette (Fotó: Reviczky Zsolt)
A feldolgozó foglalkozáshoz az alkotók egy rendkívül részletes óravázlatot készítettek, amely még a gyerekcsoportok tipikus reakcióit is számba veszi. Az óravázlat a rendelkezésre álló idő függvényében rugalmasan variálható, és abszolút teret hagy a feldolgozást vezető pedagógus saját ötleteinek is. Sőt, az alkotók arra is lehetőséget biztosítanak, hogy előzetes konzultáció keretében minél jobban felkészülhessen a drámapedagógiai módszerekben járatlan tanár is egy ilyen foglalkozás levezetéséhez. Ennél jobb lehetőség valószínűleg nincs ma az országban, hogy egy pedagógus egyszerre nyerjen betekintést az erőszakmentes kommunikáció módszerébe, a drámapedagógiában rejlő lehetőségekbe, és egy olyan komplex csomagot kapjon a kezébe, ami a diákoknak meghatározó önismereti és színházi élmény is lesz egyben. A résztvevő pedagógusok fel is villanyozódtak a lehetőségtől, és a beszélgetés után komoly tárgyalásokba bonyolódtak az alkotókkal az előadás vagy a film megrendeléséről. Ezt nem csak tanárként, de szülőként és diákként is kezdeményezhetjük, és biztatnánk is erre titeket.
Somhegyi György, Márfi Márk (Fotó: Reviczky Zsolt)
A kerekasztal beszélgetésen betekintést nyerhettünk abba az előkészítő munkába, ami megelőzte az előadás létrejöttét. Megtudtuk, hogy kifejezetten a Láthatáron Csoporttal kapcsolatban álló iskolák igénye volt, hogy az indulatkezelési problémákra fókuszáló előadás szülessen, és az alkotók fontosnak tartották, hogy egy olyan osztálytermi produkció jöjjön létre, ami nem csak felveti a problémát, de hatékony módszertani segítséget is tud az azt megtekintő közösségek kezébe adni. Így találtak rá Rambala Évára, aki egy tréning keretében megismertette a társulattal a darabban felhasznált krízisteszt-modellt és azokat a verbalizációs technikákat, amiket szintén beépítettek a darabba. Az eseményen a résztvevők is kaptak ebből ízelítőt, Rambala Éva egy minitréninget tartott nekünk, ami igencsak felcsigázta az érdeklődésünket. De a legkíváncsibbak a Láthatáron Csoport egy másik produkciójára lettünk, az iskolai bullying jelenségét feldolgozó Pitbull Kamilla Gimnázium címűre, reméljük sikerül valahol elcsípnünk.
♥
Kedves Yvette, Márk, György, diákszereplők, Viktor, Éva és Zsuzsa köszönjük a meghívást és az élményt!