Mika Myllyaho: Káosz, Stúdió K, 2023. október 20., 19:30

Játsszák: Homonnai Katalin, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, fordító: Jankó-Szép Yvette, dramaturg: Gyarmati Kata, fény: Berta Ninett, asszisztens: Mátyás Viktória, látványtervező és rendező: Diego de Brea.

Erős bemutatóval kezdett a Stúdió K Színház az idei évadban. Sem nem régi, sem nem mai az a dráma, amit előadott a csapat három női tagja, hanem egy 2007-es finn színdarab. Lehetne poros és érdektelen, semmi sem predesztinál egy 15 évvel ezelőtti művet arra, hogy aktuális legyen, hiszen annyi minden történt már azóta. Mégis, a rendezői koncepció és az alapos, sok sallangot lefaragó dramaturgi munka ütőssé tette az előadást.

Az előadás adatlapja a Stúdió K Színház oldalán.

Az, hogy a Káoszból fekete komédia lett, ahogy a címlapon olvashatjuk, egyáltalán nem magától értetődő. Nem ez a darab ősbemutatója, más produkciók színesebb, harsányabb, komikusabb módon állították színre Myllyaho munkáját. Adná magát a forma: női témákat végigzongorázó bohózat vagy kabaré, néhol esetleg mélyebb részekkel. A Stúdió K egy másik megközelítést választott. A fekete falak közt inkább sötétebb vagy hivatalosabb öltözetű nők, Julia (Homonnai Katalin), Emmi (Pallagi Melitta) és Sofia (Nyakó Juli) meséli el gondjait, bajait. A sötét téren sem lepődünk meg Diego de Brea dolgozott már a Stúdió K-van, 2020-ban végső soron egy fekete-fehér némafilmet vitt színre Amikor én halott voltam címmel.

A panaszáriát Sofia kezdi. A munkájába kissé már belefáradt általános iskolai tanár azzal a konfliktussal küzd, hogy tudja, az új igazgató be akarja zárni az iskolát, de ezt a vezető utasítása szerint nem hozhatja nyilvánosságra, pedig ő fogja tartani az ünnepi beszédet az iskola alapításának 100. évfordulóján. Nyakó Júlia Sofiája törődött, halk hangon beszéli el a történeteket. El se hiszi, hogy neki ezzel kell foglalkoznia, hiszen ő egy vérbeli tanár, és nem az iskola megvédéséért kéne mozgalmat indítania. A két testvér, a másik két nő, látványosan nem figyelnek rá. Jellemző a rendezésre, hogy bár van benne sok vicces részlet, ám egyáltalán nem ábrázolja a karaktereket nevetségesnek. Nincs rózsaszín, nők lapja-szerű, sztereotipikus, burleszkábrázolás. Elmosolyodunk Nyakó Juli sértődésén, mert ismerős, de megértjük, mert mi is szoktunk passzív-agresszívak lenni.

Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, Nyakó Júlia (fotó: Stúdió K fb)

Gyarmati Kata ceruzája vastagon fogott, amikor szövegeket húzott a darabból, ami a Színház folyóiratnak köszönhetően online olvasható Jankó-Szép Yvette fordításában. Bátran átszabta arra az alakra, amelyik jól illeszkedik a sötétebb értelmezéshez. Néhány ereszd-el a hajam jelenet kikerült belőle megőrizve a bemutatott nők méltóságát. Olvasva a vágatlan szöveget, szerencsésen kimaradtunk a szerző által sokkal inkább karikaturisztikusra formált elképzelésből.

Emmire (Pallagi Melitta), aki újságíró nagy teher hárul, hogy egyedül álló anyukaként gondoskodjon a gyerekéről. Közben férje (a hangot Nagypál Gábor adja) nemcsak kiszáll a család életéből, de még aljas manipulációkkal ki is használja Emmi sérülékenységét, leterheltségét, hogy elperelje az anyától a gyereket. Emmi problémájába rosszul segítő félként involválódik Julia (Homonnai Katalin) is, aki bár pszichiáter, de maga is komoly életvezetési problémával küzd, tulajdonképpen kapcsolat- és szexfüggő. 

Mika Myllyaho egy nagyon furcsa, a jóléti államokban kialakított társadalmi konszenzust felmondó társadalmat mutat be. Azok a helyek, ahol ezek a nők dolgoznak, iskola, rendelő, hírújság, központi fontosságú egy jóléti társadalom szempontjából. Ezek diszfunkcionális működése a jóléti társadalom szomorú leépüléséről árulkodnak. Az iskolabezárás, terápiás foglalkozás helyett pasizás, drogok felírása, újságírás helyett bulvárcikkek írása aláássák, aláaknázzák a társadalmi kohéziót. A dráma forrása, hogy amit mi látunk, azt a nők, akikkel történnek az események nem látják. Tudják, hogy baj van, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kéne, de nem tudják miért. Ezek a ráébredések nem is történnek meg az előadásban, a zárójelenetben úgy ülnek ott hárman újra a kávézóban, mint Orwell 1984-ében az átmosott agyú, leszedált Winston Smith.

Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Homonnai Katalin, Diego de Brea (fotó: Stúdió K fb)

A darabnak van egy párja, amelyiket mi nem láttunk, és ami férfiakról szól (Pánik) és egy harmadik, amelyben úgy tűnik Myllyaho a szintézist adja meg (Harmónia). Addig, amíg ezeket nem olvassuk, vagy nem látjuk nehezen tudnánk véleményt mondani, legfeljebb a formáról, ami a skandináv művészeben ismert, a hármas ciklusokban gondolkodás. A férfiak hiánya azonban nem csak a trilogikus szerkezetből adódik. Akár szándékos ez a szerző részéről, akár nem, a darab arról szól, hogy a társadalmi kohézió számára létfontosságú terekből a férfiak kivonulnak. Egy posztbaloldali világban találjuk magunkat, amelyben a rend, a férfiasság, a hatalom, az anyagi sikeresség a támogatandó érték, a vágyott cél. Mindez egy olyan rendszerben, amelynek a szóhasználata és  struktúrája még őrzi a régi balos világot.

A férfiak hiánya mellett a dráma fő konfliktusa, hogy a nők is kivonultak egymás életéből. Fizikailag ott vannak, de valóságos segítséget nem nyújtanak egymásnak. Részvételük egymás életében pusztán a magány enyhítésére szolgál, sőt, amikor arra kerülne sor, hogy egymás felé kellene fordulniuk, inkább a megúszós és egymás életében kárt tevő utat választják. Sofia ellenlábasa, a bezárásra ítélt iskola igazgatója nő. Emmi Juliától kapja azt az antidepresszánst, ami miatt dühkitörése lesz és nekitámad párkapcsolati riválisának. Emmi viszont belső ellenérzése ellenére minduntalan segít Juliának új és új viszonyokba belekeveredni. A bíró is, aki úgy dönt, hogy el kell venni Emmitől a gyerekét, szintén nő, mégis a manipuláló férfinak ad igazat. Ezek a nők többé-kevésbé, de nem látnak rá arra, hogy azért vannak ebben a helyzetben, mert elmúlt a társadalmi kohézióért felelős konszenzuális empátia. Hogy általában a férfiakkal mi van, az kérdéses, de legalább is Emmi és Julia partnerei egészen tudatosan irányítják úgy a helyzetet, hogy a nők húzzák a rövidebbet, vagy alárendelt szerepben legyenek. Sofia férje talán csak lustaságból vonja ki magát a család humán feladataiból. 

Diego de Brea sötétre festő koncepciója és Gyarmati Kata bátor szövegátalakításai egy elgondolkodtató és ízlésesen vicces, ám mély előadást eredményeztek. Félelmetes belegondolni is, hogy ez a szöveg Finnországban készült még jóval azelőtt, hogy itthon elkezdett volna bennünk derengeni, hogy nagyon rossz irányba indultak a dolgok. Aki igazán figyel, annak semmi bohózatszerű nem fog eszébe eszébe jutni ezekről a nőkről, és ha a karakterekkel ez nem is történik meg, mi rálátunk a megoldásra: amire ebben a világban a legnagyobb szükségünk van, az a valódi empátia egymás iránt.  

♥

Kedves Katalin, Júlia, Melitta, Yvette, Kata, Ninett, Gábor, Viktória, és Diego, nagyon köszönjük ezt a kiváló és elgondolkodtató előadást!