The Flock Project, Harcsa utca 2., 2024. május 11., 20:30

Vertikális táncosok: Adolf Diána, Drávai Zója, Simor Ágnes, Turai Bálint, zenészek: Vázsonyi János, Németh Luca, zeneszerző: Vázsonyi János, író: Simor Ágnes, vizuál: Gabeetoo és Bala, fénytervezés, szcenika, műszaki vezető: Szabon Bala, fény és hangtechnika, ipari alpin, műszaki csapat : Duksa-Kovács József, Nádas Janka, Szabon Bala, jelmeztervező: Drávai Zója, jelmez kivitelezés: Drávai Zója, Nádas Janka, társulatvezető-rendező: Simor Ágnes

A hazai színházi életben kuriózumnak számító formációval ismerkedhettünk meg a minap. A 2016 óta működő The Flock Project társulat a vertikális tánc fantasztikus látványvilágára építi előadásait:

 „A tánc- és a cirkuszművészet elemeit ötvöző, akrobatikus elemekkel tarkított műfaj, amely egy 90° fokkal elforgatott színpadon valósul meg. A koreográfiákat falfelületeken való táncmozdulatok, és a magasban történő ugrások, forgások, futások, pörgések, szaltók képezik.” 

Az előadás a Budapest 150 emlékév keretében, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány támogatásával jött létre igazi városi produkcióként. Erős reflexió városi létünkre, a bolygón túlburjánzó jelenlétünkre, amely minden más életformát lassan kiszorít, míg végül saját pusztulását okozza.

Fotó: KNI Pictures

Az előadásnak koránt sem egyetlen erénye az a különlegesen attraktív forma, amit a vertikális tánc jelent, bár az sem lenne kevés ha csak ezzel az ismeretlen műfajjal barátkoztatná össze a közönséget. Erre a projektre is, ahogy Simor Ágnes  író – rendező – színész – cirkuszművész minden munkájára, jellemző az összművészeti látásmód, a páratlanul egységes koncepció, ami a produkció minden elemét összefűzi, egymást támogató, felerősítő építőkockává teszi. A The Flock Project előadásában a jelmez, a zene, a szöveg, a látványvilág, a mozgások és az igen emlékezetes bábos szekvencia is egy irányba mutat. A környezeti kihívások, a fenntarthatóság, mint téma adja a formát. A jelmezek mindennapi hulladékainkból, kávékapszulából, krumplis és fokhagymás hálóból, műanyag palackból új életre keltett légies kosztümök, Drávai Zója ötletei alapján készítette őket Drávai Zója és Nádas Janka. De ez a revitalizálás, újrahasznosítás nem csak a jelmezekre, de a zenére, a fényfestésre és a szövegekre is ugyanúgy igaz. Ez a patchwork-logika szövi össze az előadás minden mozzanatát.

Fotó: Medgyesy Gábor

Az előadás színpada a II. kerületi Harcsa utcai bérház udvaráról jól látható falfelület, ami Szabon Bala és Gabeetoo fényfestésével válik színházi térré. A város figuratív terével szemben a madarak élettere és a csillagok világa nonfiguratív. Organikus, ősi művészetet idéző motívumok és op art, pop art elemek között röpködnek a táncosok madárrajként vagy élik nyüzsgő, városi életüket az emberek. Mindez összehangolva a zenei történésekkel. Vázsonyi János egészen elképesztő zenét alkotott az előadáshoz. A jazz-es alapba beépített dallamtöredékek egyszerre teszik ismerőssé és távolivá ezt a zenei világot. Vázsonyi János és Németh Luca élő hangszeres játéka be-bekapcsolódik a zenei alapba nagyon gazdag hangzásvilágot hozva létre. A zene leköveti a látvány és a mozgások változásait gyönyörű hullámzást adva a produkciónak. De megkockáztatjuk, hogy ez a zenei anyag önállóan is megállna a lábán, mi legalábbis szívesen hallgatnánk a látvány nélkül is.

Fotó: Medgyesy Gábor

Egy, kettő, három, négy, Ha kiesel, hová mégy? Nem megyek én messzire, csak a világ végire.

A Simor Ágnes versmontázsaiból álló szöveget Turai Bálint tolmácsolja nekünk, és ő az, aki egy szépséges madárbáb segítségével közel hozza hozzánk az előadás elérhetetlen magasságokban játszódó világát. Ez a megérintés egészen konkrétan is megtörténik, a madárbáb habkönnyű farktollai végigsiklanak a nézők feje búbján, kezén. Turai Bálint egyszerre van otthon a földön és az égben, ezért lesz tökéletes vezetőnk az előadás alatt. A töredékes szöveg fenyegetettséget, hiányt és kétségbeesett segélykiáltást közvetít. Az élőhely, az otthon elvesztését, a táplálék méreggé válását. Az idézett gyerekmondóka is fenyegetővé válik, a világ vége már nem egy mitikus hely, hanem egy nagyon is valós időpont, ami közelebb van, mint gondolnánk. A zárlat egy félbe hagyott mondat, ami erős felhívó jelleget kölcsönöz az előadásnak, személyes választ követel minden egyes nézőtől.

Ha én madár volnék, tengerbe szállnék, gyöngyöt szedegetnék, hálóba akadnék.

Ha én ember volnék...

A táncosok, Adolf Diána, Drávai Zója, Simor Ágnes, Turai Bálint, könnyedsége valóban a madarakat idézi. Mintha mi sem lenne természetesebb, mint az égbe nyúló házfalakat használni táncparkettként. A lenyűgöző akrobatikus elemek azonban nem vonják el a figyelmet a történetről, nem cirkuszi attrakcióként, hanem színházi előadásként fogadjuk be a látványt. És valószínűleg ez az igazi csoda, a magasságba és könnyűségbe becsempészett mélység és súlyosság.

Legközelebb Magyarországon a Mediawave keretében lesz elérhető az előadás Somogyfajszon idén júliusban. 2025-ben a produkció európai turnéra indul, látható lesz Csehországban, Szlovákiában, Spanyolországban, Franciaországban és Budapesten. Figyelünk majd, és idejében szólunk, mikor jár újra felénk.

♥

Kedves Diána, Zója, Bálint, János, Luca, Gabeetoo, Bala, József, Janka, Bala és Ágnes, köszönjük ezt csodálatos előadást, a legszebb gyöngyszem az évad koronáján számunkra.