Friedrich Schiller: Stuart Mária, Stúdió K Színház, 2024. október 25., 19:00

Játsszák: Pallagi Melitta, Homonnai Katalin, Nagypál Gábor, Kaszás Gergő m.v., Fodor Tamás, Samudovszky Adrian, Lovas Dániel, Spilák Lajos, Kálnoky László fordítása alapján a szövegkönyvet készítette Sándor Júlia és Nagy Péter István, dramaturg: Sándor Júlia, látványtervező: Schnábel Zita, jelmez kivitelező: Vas Kitti, zeneszerző: Matisz Flóra Lili, technikus: Berta Ninett, asszisztens: Papp Letícia, rendező: Nagy Péter István

Schillert nem érdekli a történelem. Annál inkább foglalkoztatja az a szappanoperai bonyodalmakban bővelkedő történelmi helyzet, ami házasságokon, viszonyokon, lefejezéseken és gyilkosságokon át végül elvezet a csúcspontig, Stuart Mária és Tudor Erzsébet szemben állásáig. „A nő törékeny, gyönge, mint a nád” – érvel Talbot Mária mellett Medici Katalin, Véres Mária, Stuart Mária és I. Erzsébet korában, akkor, amikor egy nő világbirodalommá teszi Angliát. És érvel Schiller Mária Terézia és Nagy Katalin cárnő korában. A nő és a hatalom kettőse az a gordiuszi csomó, aminek kibogozásával küzd a szerző öt felvonáson át, hogy végül Mária és a lélek fölötti hatalom felmagasztosuljon, Erzsébet és a világi hatalom erkölcsi vereséget szenvedjen. Szerencsére Sándor Júlia dramaturgot és Nagy Péter István rendezőt valami egészen más foglalkoztatta, amikor a Stúdió K csapatával és Kaszás Gergővel létrehozták a saját változatukat.

Fotó: Dömölky Dániel

A szöveg és a szereplőgárda is jelentős kurtításon esett át. Mária teljesen egyedül van fogságban tíz hosszú éve, se dajka, se komorna nincs a közelében, ékszerei, ruhatára már rég nincs, nem egy kies kastély, hanem egy hideg fényekkel megvilágított elhagyatott, kísérteties vágóhídra emlékeztető tér a börtöne. Schnábel Zita indusztriális tere és Berta Ninett hideg, éles fényei alkotják a környezetet akkor is, ha Erzsébet udvarában vagyunk. Vágóállat itt mindenki, csak az a kérdés, milyen közel a tőkéhez. A dramaturgiai változtatások azt eredményezik, hogy, míg az eredeti szövegben a két királynő udvartartása csak asszisztencia a párharchoz, itt minden karakter kiteljesedik, megteremtődik a saját drámája. Ha Schiller szomorújátékát szappanoperához hasonlítottuk, a színpadi változat leginkább a celebek szereplésével készített reality-ket juttatta eszünkbe. Ez az olvasat is kiásható a drámából, ugyanis Schiller szerint nem csak a nők viselkednek nádként, de a nép is. A két metaforasor egymás mellett fut, a közvélemény, mint legfőbb érv, ami a viták során előkerül, szintén szeszélyes, változékony és befolyásolható. Végső soron a köznek játszik mindenki. A politikai döntések csakis a pillanat uralását szolgálják. A hatalmas energiákkal létrehozott, áldozatokkal járó házassági tervet az Anjou herceg és Erzsébet között Burleigh (Kaszás Gergő) szinte mellékesen ejti, azt, hogy ezzel Anglia az egyetlen európai szövetségesét veszítheti el, szóba sem kerül. És így már rögtön ismerős a történet: magánéleti botrányok és politikai döntések szétválaszthatatlan összefonódása, a közvéleménytől függő, szélkakasként viselkedő hatalom, és az ehhez törleszkedő slepp, a felelősség minden áron való áthárítása, az a politikai valóságshow, amit nap mint nap nézni vagyunk kénytelenek.

Fotó: Dömölky Dániel

Az ötödik felvonás tizenöt jelenetéből 6 jelenetet hagynak meg az alkotók, Máriának (Pallagi Melitta) mintegy négy sora marad elbúcsúzni. Nem kapja meg a lehetőséget, hogy felmagasztosulva Erzsébet (Homonnai Katalin) fölé kerekedjen, és bármilyen erkölcsi diadalt arasson. Míg Scillernél Erzsébet a darab végére teljesen elmagányosodik és elnémul, itt az ő középpontba helyezésével ér véget a játék. Nincs erkölcsi győztes. Még Talbot (Fodor Tamás) sem, aki bár szabad akaratából végül elhagyja az udvart, és jó akaratához és humanizmusához kétség nem fér, mégis végig asszisztálta a testvérgyilkosságig vezető utat, békepártisága pedig üresen kongó frázisgyűjtemény marad. Paulet (Lovas Dániel), a becsületes börtönőr, ráébred, hogy a „csak a munkámat végzem” hozzáállás egy ilyen rendszerben kizárólag morális megsemmisüléshez vezethet. Bukik a politikai kalandor, Leicester (Nagypál Gábor), a könnyen fanatizálható ifjú titán, Mortimer (Samudovszky Adrian), az eurokrata francia követ (Spilák Lajos) és bukik a magát nélkülözhetetlen szürke eminenciásnak képzelő Burleigh is. Megrendülést talán egyszer érzünk. A tekintetes urak megtalálják a gyenge láncszemet, akivel elvitetik a balhét. Davison (Samudovszky Adrian) titkárként úgy téblábol a színpadon, mint Rosencrantz és Guildenstern. Halálát is hasonlóképpen egy irat okozza, mint erzsébetkori társaiét, pont olyan értetlenül áll az események forgatagában, mint ők, és halála is pont olyan értelmetlen. Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.

Fotó: Dömölky Dániel

A briliáns dramaturgiai munka volt számunkra a legérdekesebb ebben az előadásban, de még számos erényét ki tudnánk emelni. Gyönyörű volt a zene (Matisz Flóra), a kórusok elhelyezése remekül tagolta az előadást. A szalagfüggönyökkel való játék, a tér tágítása és szűkítése remek megoldás. A hidraulikus kiskocsi kreatív használata rendkívül szórakoztató. A fizikai színházra oly jellemző következetes tárgy és anyaghasználat csodálatosan működik, és itt anyag a fény is, amit a neoncsövek szolgáltatnak. Letisztult, nagyon precíz a színészi játék, mindenki, de tényleg mindenki, egyenrangú társként vesz részt benne. Jó volt látni Homonnai Katalint, aki II. Lajos király után egy királynőt is eljátszhatott és Pallagi Melittát, akinek a legnagyobb érzelmi skálát kellett megmutatnia. Óhatatlanul eszünkbe jutott Szikszai Rémusz rendezése, az I. Erzsébet, ahol Fodor Tamás Erzsébetet Kaszás Gergő Medici Katalint, Nagypál Gábor a boszorkánymestert és a zsidó bankárt alakította. Érdekesen színezi át múltbeli emlékeinket és aktuális élményeinket.

♥

Kedves Melitta, Katalin, Gábor, Gergő, Tamás, Adrian, Dániel, Lajos, Júlia, Zita, Kitti, Flóra, Ninett, Letícia és Péter, köszönjük ezt a nagyon érdekes és emlékezetes képekben gazdag előadást!