Bartis Attila – Mikó Csaba: A vége, Radnóti Miklós Színház, 2024. február 5., 19:00

Játsszák: László Zsolt, Porogi Ádám, Katona Péter Dániel, Lovas Rozi, Kováts Adél, Rusznák András, Berényi Nóra Blanka, Bata Éva, Pál András, Bálint András, dramaturg: Sándor Júlia, díszlettervező: Schnábel Zita, LED design: Wurk Ikona, jelmeztervező: Pattantyus Dóra, zene: Dargay Marcell, Csizmás András, sound design: Csizmás András, ügyelő: Kónya József, súgó: Farkas Erzsébet, a rendező munkatársa: Ari Zsófi, rendező: Nagy Péter István

Bartis Attila 2015-ben megjelent regénye kifejezetten megosztó alkotásnak bizonyult, míg a kritikusoknak számos kifogásuk volt a művel kapcsolatban, az olvasóközönség szerette, szereti a regényt, a moly.hu portálon jelen pillanatban 554 értékelés alapján 93%-on áll, ami nagyon magas tetszési index. A színpadi adaptáció ezzel szemben egyszerre vette le a lábáról a kritikusokat és a közönséget is, 2023-24 sikerdarabja ez a Radnótiban. Az Iza színházba jár blog számára egyenesen az évad előadása volt, egyöntetűen pozitívnak értékelte a magyarnarancs.hu, a KútszéliStílus, és a szinhaz.net is. A Revizornak, a Kultura.hu-nak és a Mezei nézőnek már voltak bizonyos elemekkel fenntartásaik, de alapvetően ők is szerették az előadást. Az, hogy ennyi kritika született a produkcióról azt jelzi ,hogy mindenképpen figyelemreméltó alkotás született.

ÉS-Kvartett epizód

A regény több műfaji kód szerint is olvasható, kérdés, mennyit sikerül átmentenie ebből a színpadi adaptációnak és a rendezésnek. A legerősebb vonulat az aparegény-olvasat mind a regényben, mind a színpadon. Ritka, hogy a transzgenerációstrauma-láncolat férfiági lefutásának legyünk tanúi színpadon. Míg a női vonulat nagyon erősen jelen van a színházban, a legmeghatározóbb élményünk a témában a Helytelenek Társulat Gardénia című előadása, a férfiak mintha ebben is szemérmesebbek, rejtőzködőbbek lennének. Az elmúlt évad egyik meghatározó előadása, a Ki ölte meg az apámat  is felvillantja ezt a témát, de középpontba A vége helyezi, és ez valóban fontos és jelentős előadássá teszi a Radnóti produkcióját. 

Olvashatjuk a művet történelmi regényként is, a családtörténeten keresztül a II. világháború, az ötvenes évek és 1956, Gagarin, a holdra szállás, a rendszerváltás mind-mind megjelennek. Szabad András, a főhős, kamasz- és felnőttkora a Kádár-rendszer idejére esik, és itt már voltak problémáink. A privatizálás, vagyis a közügyektől való tartózkodás, a magánélet előtérbe helyezése kétségtelenül a hatalom által támogatott tömeges túlélési stratégia volt. Szabad András azonban ezt olyannyira tökélyre fejleszti, hogy a regénnyel ellentétben a színpadon, szinte semmi sem marad abból a fojtogató légkörből, ami a korszakot jellemezte.

Fotóirodalmi alkotásként is felfoghatjuk A végét, egy olyan típusnak, ahol a fotográfia, mint médium, formálja a prózapoétikát. És ez nagyban megnehezítette az átíró, Mikó Csaba és a dramaturg, Sándor Júlia dolgát. A retrospektív történetmesélés: Szabad András időskori, megfáradt, rezignált énje (László Zsolt) tárja elénk életének mozaikdarabjait, már önmagában nélkülözi a drámaiságot. Ezt fokozza az, hogy a főhős önmagától is eltávolítja a saját életét, csak a fotóin keresztül érzékel és érez, csak a Leica keresőjén keresztül tud kapcsolódni másokhoz. Így a darab szövege minden erőfeszítés ellenére epikus marad.

(Fotó: Radnóti Színház honlap)

Nagy Péter István rendezése tele van zseniális ötletekkel, a karaktertükrözésektől kezdve, az idősebb klónok fiatalabbakkal való interakcióiig, de korántsem olyan letisztult, mint az általunk pár nappal később látott két SzFE-s előadás, A vihar kapujában és a Troilus és Cressida. Indokolatlanul keverednek a stilizált, fizikai színházi elemeket mozgósító és a kisrealista játékstílusú jelenetek. Megdöbbentő, de még jelentős hangerőbeli különbségek is vannak, Pál András és Rusznák András mintha egy másik darabból esnének be néha a színpadra, abszolút nem harmonizálnak a többiek játékstílusával, élőbeszédszerű megnyilatkozásaival. Ez alaposan kizökkentett minket az előadás során. Remek megoldás a szerephasítás, kőszínházban ritkán látható megoldás. Szabad András három életszakaszát, az Éva előtti gyerek- és kamaszkort, az Évára találó, Évával élő és Évát elvesztő felnőttkort, és az Éva halála utáni öregkort Katona Péter Dániel, Porogi Ádám és László Zsolt jelenítik meg. Az idősebb ének végignézik fiatalabb énjeik csetlését-botlását, László Zsolt fel is vezeti és kommentálja is korábbi döntéseit. A szereposztás itt telitalálat, a struktúra működése a darab végéig döccenők nélkül kitart. A kettőzések, többszörözések Kováts Adél esetében jól működnek, talán a pótanya grófnő figurájában a leghitelesebb, de az édesanya és az idősebb, egzaltált szerető is jól áll neki. Ráadásképpen ez a szerepösszevonás jelentéses, az anyát és az anyapótlékokat egy színész alakításában összevonni remek ötlet.

(Fotó: Radnóti Színház honlap)

A regényben is rendkívül bosszantó, és a kiváló színésznők küzdelme ellenére a színpadon is az maradt, Szabad András nőinek megjelenítése. Nem elég kontrasztosak, egyediek, hiába van fölskiccelve mögéjük egy történet, az annyira vázlatos, hogy nem tud megélni a színpadon. Ez ugyan jól jellemzi a főhőst, akit három és fél órányi szenvedése és szenvelgése ellenére sem érdekelnek a partnerei, egyedül a benne kiváltott hatás az érdekes számára, végtelenül kellemetlen ezt nézni, és hatalmas hiányérzetet keltett bennünk. Lovas Rozi, Bata Éva és Berényi Nóra Blanka ennél árnyaltabban megírt figurákat érdemelnek. Kifejezetten zavaró volt a tanár-diák szex vagy a családon belüli erőszak reflektálatlan ábrázolása. Nem önmagában, viszont a koncepció szempontjából mindenképpen. Amennyiben itt valóban egy transzgenerációs traumaláncolatról van szó, akkor éppen ezek a romanticizált erőszakesemények olyanok, amelyeket célunk lenne bevallanunk, elítélnünk és magunk mögött hagynunk. Jóllehet szájbarágós lenne megváltoztatni a Bartis-szöveget úgy, hogy a nézőnek egyértelmű legyen, hogy ez a sok rossz dolog nem OK, de annyira mindenképpen bízunk Nagy Péter Istvánban, hogy valami reflexiót ízlésesen, a Bartis-féle férfinyavalygásra rátrompfolva, meg tudott volna jeleníteni. Viszont Porogi Ádám kiváló alakításánál nem tudtunk nem gondolni annak a rendkívül kellemetlen fráternak a szintén kiváló megformálására, amit a Feljegyzések az egérlyukból című színdarabban hozott.

(Fotó: Radnóti Színház honlap)

Az előadás látványvilága lenyűgöző, a teljes mélységig bejátszott színpad és a fantasztikus képeket létrehozó LED-fal igen emlékezetes, Schnábel Zita és Wurk Ikona munkája. Természetesen nem hiányozhat a színpadon elhelyezett doboz, ami szinte minden Nagy Péter István-rendezésben felbukkan, már szinte hiányozna is, ha nem lenne. Pattantyús Dóra jelmezei jól illeszkednek a többi látványelemhez, korfestőek, de nem kosztümszerűek. Ha nem is sikerült bevonódnunk az előadás világába, elemeiben érdekesnek találtuk azt, továbbra is keresni fogjuk az alkotók munkáit. Ahogy láthattátok, Nagy Péter István-hetet tartottunk február közepén, nektek is javasoljuk, hogy keressétek a rendezéseit! Sajnos Mikó Csaba és Sándor Júlia legújabb dobására, az Alice Csodaországban-ra csak vágyakozhatunk, reméljük, a Debreceni Csokonai Színház elhozza nekünk valamikor.

♥

Kedves Zsolt, Ádám, Péter Dániel, Rozi, Adél, András, Nóra Blanka, Éva, András, András, Júlia, Zita, Ikona, Dóra, Marcell, András, József, Erzsébet, Zsófi és Péter, köszönjük, hogy láthattunk titeket!