Ki ölte meg az apámat, Édouard Louis regénye alapján, Füge, ESZME, r. Szenteczki Zita és Kovács Domokos, Jurányi Ház, 2023. február 28., 19:00

Játsszák: Bánky Sára, Bartos Ági, Csarkó Bettina, Csernák Norbert, Hrisztov Toma, L. Nagy Attila, Szekeres Máté. Szerző: Édouard Louis, fordította: Pallai Mara, látvány: Lázár Helga, zene: Kákonyi Árpád, dramaturg: Bíró Bence, asszisztens: Szirtes Lili Lujza, produkciós vezető: Gulyás Dóra, rendezők: Kovács Domokos, Szenteczki Zita, fotó: Gulyás Dóra.

A Ki ölte meg az apámat című előadásnak legendásnak kell lennie. Ez teljesen nyilvánvaló volt abból a tapsból és érzelemhurrikánból, ami a bemutató végén áradt a színpad felé. Az is beszédes, hogy a hallgatás falát áttörve, nem kőszínházi előadás dacára, röpke egy hónap alatt tizenegy kritika készült róla. A premierközönséget a szuperprofi csapat úgy vezette az orránál fogva, hogy azt öröm volt nézni. Nem tudott nem minden erejével lelkesedni érte. Mi azonban nem most találkoztunk a témával, és nem lepett meg minket, hogy miről akar beszélni a fiatal alkotócsapat. A Ki ölte meg az apámat sokkal bátrabb, mint amit gondolhatnánk róla, és sokkal fontosabb is. Ez az előadás a Két Lámpás számára egy ünnep volt.

Az előadás adatlapja a Jurányi Ház oldalán.

A szerző korábbi regényéből készült Leszámolás velem című előadás Orlai Tibor produkciójában és Rába Roland rendezésében megrázó formában mesélte el Eddy történetét, és ezzel sok LMBT-fiatal történetét, nálunk, egy olyan országban, ahol a kormány rendre előhúzza a meleg kártyát, és néptömegek uszítására és szavazatmaximalizálásra használja azt. A gyűlöletet, amit Eddynek, a darab főszereplőjének, át kellett élnie, és ennek ellenére megvetnie a lábát ebben a gyilkos társadalomban, vágni lehetett. Hasonló kemény emléket csak a  Matrin Sherman drámájából készült Sodrásban című előadásában láttunk, ahol az idős amerikai karakter arról mesélt fiatalabb sorstársának, hogy milyen rettegést élt át, amikor rágyújtották a szórakozóhelyet az amerikai homofóbok. Sajnos azonban nem mindenhol zajlott le a polgárjogi forradalom és a zaklatások és gyűlöletbűncselekmények sok helyen jelen időben zajlanak. A kemény és megrázó előadás témái itthoni százezrek érzéseit visszhangozták. A Rába-rendezés idején még csak amiatt hisztiznek a homofóbok, hogy elveszik tőlük a jogot, hogy nevessenek a melegeken, ma odáig fajult a helyzet, hogy a kormány véres szájú propagandaszolgája melegek halálán röhög, és LMBT-emberek halálát kívánja az állami televízióban. Egy ilyen időben érkezett az a NEM, amit ez a fiatal művészcsapat nyilvánított ki a színpadon. 

(Fotó: Gulyás Dóra)

Édouard Louis ezúttal nem egy második Eddy-történetet írt meg, és az előadás is hű lett ehhez a célhoz. Már nem az a kor van, amikor egy érzékenyítő előadásnak kellene lezajlania a színpadon, mégoly felzaklató formában is. Ma már nem arról van szó, hogy jó irányba megy a világ, a tolerancia általánossá válik, és az emancipáció kiteljesedik, csak folytatni kell a szép feladatot, és érzékenyítő előadásokat kell csinálni. Az idő kereke rohamtempóban visszafelé kezdett forogni, és ütemesen lépegetünk vissza a fasizmus felé. A keleti országok már meg is érkeztek oda, nyugaton még csak veszélyes közelségbe került egy ilyen kormány lehetősége. A Ki ölte meg az apámat már nem individuális problémákkal foglalkozik, hanem azzal a tapasztalattal, hogy az államot alkotó polgárok kezéből észrevétlenül a gazdasági elit kezébe került a hatalom, és füstté kezd válni az a jóléti rendszer, ami a második világháború tapasztalatai és megrázkódtatása után konszenzuálisan létrejött a kontinens nyugati felén.

(Fotó: Gulyás Dóra)

Még nem találtuk meg a nyelvet Kovács Domokos művészetének elemzésére. Tény, hogy az első maradandó benyomást az előadás tárgyi világa, vegyes humán és tárgyi benépesítése és ezek interakciója tette ránk. A fizikai bábszínház, ami Kovács Domokos művészetére jellemző, és egyedi ebben a nemében, olyan lenyűgöző, hogy nehéz rá szavakat találni. Hű ahhoz a magyar fizikai színházi hagyományhoz, hogy a díszlet egységes anyagból vagy egy asszociációs mezőben elhelyezkedő tárgyakból álljon, de egyedi az emberbábok és a bábemberek sajátos közös mozgatásának módjában. Ez a gesztusnyelv jól beazonosítható, és örömmel adjuk át magunkat a mozgásformák értésének, és élvezettel idézzük fel magunkban a korábbi Kovács-előadásokat. A Dancing On A Grindernek ráadásul egy olyan verzióját láttuk a Bethlen téri színház kirakatában, amelyben a jelen előadás főszereplője, L. Nagy Attila is szerepet vállalt, és még milyen remek összjátékban! A díszlet (Lázár Helga) most nagyrészt egészségügyi segédeszközökből, mankókból, kerekesszékből, valamint művégtagokból, gerincmerevítőkből áll, amelyek emberközeli és antropomorf jellege remekül illeszkedik a Kovács Domokost foglalkoztató páros, báb-ember mozgások megjelenítésére.

(Fotó: Gulyás Dóra)

A Leszámolás velem rekreálhatatlansága abban is megnyilvánul, hogy most az apa nagyon nem egy végső gonosz, hanem Eddy félresikerült előképe. Ember egy olyan korból, amikor még véletlenül se lehetett volna, még nagy erőfeszítések után sem, olyan szabad és teljes életet élni, mint ami végül a Suburbia-ból elszármazó szerzőnek megadatott. Ahogy a munkásruhából úszik elő a flitteres jelmez, úgy menekült meg Eddy ebből a gyárvárosi posványból. Az apának nem sikerült. Volt rá remény, volt egy fénykép, de a belső és külső nyitottság nem volt meg rá. A végtelenített párbeszéd mintázatát, ami az áldozat agyában zajlik le az agresszor, jelen esetben az apa, képzeletbeli alakjával, jól ismerjük. Ám ennél többről van szó. A megbékélés regénye ez, mert mindkét fél, nagyon komoly munkával, és nagyon sok fájdalom árán jut el oda, hogy a másik igazságának legalább egy darabját felismerje. A Leszámolás velem kegyetlen ütközéseinek élét most a szeretetteljes humor veszi el, visszaadva a nézők számára az apától korábban megvont tiszteletet és szeretetet. A Ki ölte meg az apámat tehát ott folytatódik, ahol a Leszámolás velem végét feloldó szerelmes Something About Us című Daft Punk dal felcsendül.

Azt már az Angyali üdvözletnél (dramaturg szintén Bíró Bence) is tapasztaltuk, hogy milyen csodálatosan finom humora van Szenteczki Zitának. Márpedig elvenni humorral a konfliktusok élét itt éppen központi szerepet játszik. Ami a felvillanyozó és innovatív ebben az előadásban a harsány humorba ágyazott finom kedélyesség. Nem is ugrotta meg mindenki a nézőtéren. Elég bumfordi módja a Titanic (1997) ikonikus dalának éneklése a szerelem fogalmának megtanulására, de ez adatott lehetőségként az alsó osztálybeli kiskamasz főhősnek. Hogy a hajóorr szcenáriót még be is mutatják, szintén vicces. Nem vicces, viszont örömteli látvány, hogy ez a jelenet Eddy számára két fiú közti szerelem képében jelenik meg. Igaz, ez sokaknál nem ment át, de nem baj: nem kell mindenre jól rezonálni. A terek és idősíkok cserélgetése, a fiú és az apa történeteinek váltogatása kellő intellektuális élvezettel szolgál, és örömmel vetjük bele magunkat a szálak kibogozásába, és a történetek jó helyre történő elhelyezésébe. Csodásan harmonizál az elbeszélt valóság és a megjelenített világ, a történetmesélés során bennünk életre kelő mozgókép például a tengeren való autózásról, és a felzaklató látvány, ahogy a testek a falnak ugranak.

(Fotó: Gulyás Dóra)

Kétség kívül L. Nagy Attila előadása ez. Természetesen kiváló munkát végeznek a többiek is, de azért a jelenetek gerince ő. Nagyon jó hallani a Budapest Bábszínházban, csukjában, mondjuk bárányt játszani, és remek a fizikai bábszínházi munkája is, de most láttuk először olyan szerepben, amiben megmutatkozott kifejezőképességének sokszínűsége és magával ragadó ereje. Kiváló kezdet ez a darab, és nagyon várjuk, hogy legyen mihamarabb egy olyan szerepe is, ahol egy kisebb térben az alternatív társulatokban tapasztalt interakciós erő is előjön belőle. 

Eddig mindez olyan mint egy nagyon szép és nagyon profi előadás, ami békeidőben sokat mond a szakmának, sokan sokat tanulnának belőle. Csakhogy ennek a generációnak és ezeknek a művészeknek elegük van a kussolásból, a gyávaságból, a pénzért való meghunyászkodásból, a karrierféltésből, a lovagkeresztért való nyelvcsapkodásból. Egyetlen egyetem volt az, amit nem sikerült a NER-nek bedarálnia, a színművészeti. Akkor se sikerült elpusztítani, ha a helyén most valami meghatározhatatlan izé van. A hallgatók egy ponton átvették a kezdeményezést, és nemet mondtak az agresszornak. A Free SzFE azóta is működik, és mindennemű állami támogatás nélkül, rövid időn belül diplomát adó hellyé fog válni, és nem kell semmiben sem megfelelnie az autoriter hatalomnak. Márpedig a Ki ölte meg az apámat elsősorban arról szól, hogy a hatalmasok hogyan darálják le azt, akinek nincs semmilyen eszköze megvédenie magát. És itt a darálást nyugodtan vehetjük szó szerint. Amelyik államban a neoliberális álom megvalósul, ott a gyógyszer is piaci termék lesz. Márpedig ha üzemi baleset ér és elveszted a munkád, a gyógyszert nem fogod tudni kifizetni és meghalsz. Ha nem éppen akkor, majd egy elnyújtott szenvedés után, mert nem lesz elég pénzed arra, hogy az egészségeddel törődj. És ez a világ itt van a nyakunkon. Ahogy Mácsai Pál mondta legutóbb a Magvető Café-ban: az egészség, így egy egészséges színész is nagyon drága dolog. 

(Fotó: Gulyás Dóra)

Ki kell mondanunk, hogy ez egy baloldali előadás. Nem abban az értelemben, hogy ellenzéki. Abban az értelemben, ahogyan a pesti nagyérdeműnek a legjobban fáj. A vágyott nyugat beteg, Magyarország pedig már elhullott. Ebben az értékítéletben semmi keletpártiság és nyugatellenesség nincs. Egyszerűen arról van szó, hogy vége annak a világnak, amelyre a töretlen fejlődés volt jellemző. Az a generáció, amelyik abban élt, hogy mindig minden egyre jobb lesz, mert szépen épül a jóléti állam, mára elvesztette a realitásérzékét. Bocs, apu és anyu, bocs nagyi, de ez a kor már a válságok és az államok leépülésének kora. És valamit tenni kell, hogy ne sodorjunk bele egy szörnyű társadalmi katasztrófába. Ti álomba szenderültetek a pénzhalmaitokon, mondják ezek a fiatalok, de mi LMBTQ emberek és ally-ok, művészek és humanisták, ha szegényen és a befolyásosság bármi reménye nélkül is, de itt vagyunk és nem hagyjuk magunkat. Mivel ti már csak bénán és bódultan várjátok a véget és álmodoztok a hajdan volt nagyságról, csak mi maradtunk, akiknek a feladatává vált tenni azért, hogy megmeneküljünk a társadalmi kataklizmától.

♥

Kedves Sára, Ági, Bettina, Norbert, Toma, Attila, Máté, Mara, Helga, Árpád, Bence, Lujza, Dóra, Domokos, Zita,  és Dóra. köszönjük ezt a csodálatos előadást!