Naptalan föld, TIM Stúdió, 2024. december 14., 19:00

Játsszák: Csoba Emese, Debreczeni Zsuzsi, Ferenczy Lili, Germán Peti, Gimesi Levente, Göbölös Bálint, Révai Zsófi, Sándor Barbara, Tillai Zita, Tóth Marci, zene: Zsótér Zita, rendező: Csapó Attila

21 gramm a lélek súlya. A legenda Duncan MacDougall amerikai orvos szinte minden tudományosságot nélkülöző XX. század elején elvégzett kísérleteihez köthető. A motívum a TIM Stúdió Naptalan föld című előadásában is fölbukkan. Egy kórház éjszakai ügyeletén, az alagsorban, kilenc ember sodródik össze, és vet számot a maga módján a halállal. Méghozzá nagyon személyes módon, hiszen a színen megjelenő tizedik szereplő maga a Halál. Több halálangyallal, lélekvezetővel találkoztunk az utóbbi időben; a nemrég látott Édesanyám, édesanyám... című előadásban a fekete kisasszonnyal, a Trainingspot Társulat Sűrítettjében Gabikával vagy a Sandman képregény és sorozat Death karakterével. A Naptalan föld homályba burkolózó írója vagy írói megalkották a saját mitológiájukat:

„Naptalan föld egy ország, ami nincs a térképeken. Egy hely, ami kívül esik az ismert téren és időn. Ha vége a földi létünknek, talán oda kerülünk. Élünk jó esetben 70 évet és egy örökkévalóságig leszünk halottak. Azt tanultuk, hogy egyedül jövünk erre a világra és egyedül hagyjuk el azt. Ez nem igaz. Mindig velünk tart egy barát, egy barátságos arc, aki meghallgat és kedvesen mosolyog ránk. Nem hagy minket egyedül. Ez a Halál ajándéka. Ez a Naptalan föld története.”

Fotó: Csapó Attila

Maga a Halál, Gimesi Levente, invitál minket a történetbe, miután megmutatta nekünk féltve gondozott lélekfáját, ami pont 21 grammos gyümölcsöket terem, hogy aztán átvezessen minket a kórházi váró terébe. Gimesi Levente, ahhoz képest, hogy milyen távlatokban kell gondolkodnia, igazán empatikus és türelmes Halál. Évezredekkel ezelőtt megküzdött már a munkahelyi kiégéssel, majdnem szakmát is váltott, de azóta rendben van magával. Kicsit emlékeztet Christopher Moore Mocskos meló című regényének Charlie Asher nevű figurájára, akinek szintén a Halál munkáját kell végeznie. Egyszerre hétköznapian megközelíthető és egyszerre karizmatikus lélekvezető, ha kell kicseréli az égőt a váróban, de ha kell rákoppint az orrunkra túl nagyra nőtt egónk miatt, és figyelmeztet minket, létezésünk és halálunk csak parányi hozzájárulás a világmindenséghez.

Fotó: Csapó Attila

A hétköznapiba ágyazott varázslattal Csapó Attila könnyedén teremt meg egy nagyon szerethető mágikus realista világot a színpadon, amihez – akármilyen furcsa is kimondani – könnyű kapcsolódni. Az előadás számtalan módon ragadja meg a figyelmünket olyan impulzusokkal, amelyek mindennapi életünkhöz köthetők, legyünk akár a legelvontabb kultúra iránt érdeklődők, mondjuk művészek, vagy a legprofánabb foglalkozásokat végzők, mondjuk biciklis futárok (a kettő manapság úgy sem zárja ki egymást). A monológok aztán önmagukban is megálló szépirodalmi szövegekké avanzsálnak, amelyek észrevétlenül ragadnak el minket és azon kapjuk magunkat, hogy a mulandóságon gondolkodunk. Az egyik legszöveghűbb fölbukkanását tapasztalhatjuk például Descartes híres mondatának (gondolkodom, tehát vagyok), amely nem csak frázisként hangzik el, hanem eredeti kontextusával együtt. A legszkeptikusabb nézőnek is meg kell adnia magát az előadás sodró lendületének, amely élőzenével, hús-vér akciókkal, meglepő, sőt elgondolkodtató kép és fényváltozásokon keresztül visz el minket a Halál várótermébe.

Fotó: Csapó Attila

Az éjszakai ügyeletet benépesítő szereplők különböző viszonyban vannak a halállal, a sajátjukkal vagy szeretteikével. A felvázolt élethelyzetek ismerősek, a haláltabló tágas és belakható. A halállal való szembesülés stációi mind megjelennek egy-egy szereplőn keresztül, és még néhány egyéb variációt is megismerhetünk.

Csoba Emese doktornője a depresszió fázisában van, túl sok a veszteség a saját életében, túl sok a halál a munkájában. Ezért is nem tud ráhangolódni szerelmére (Göbölös Bálint), aki túladagolásban meghalt barátját gyászolja, és éktelen haragot érez a világ, önmaga és Emese iránt. Az ő dinamikus dialógusuk a felütése a játéknak, és sorban érkeznek a többiek is. Ferenczy Lili, a híres színésznő, szereti a halál teatralitását, épp Júlia szerepére készül, a tökéletes színpadi halált akarja eljátszani, de amikor szembesül saját mulandóságával egy nem túl biztató lelet formájában, a tagadásba menekül. Asszisztense, Révai Zsófi, azt a stratégiát választja, hogy már életében halott, alárendeli magát Lili akaratának, rajta keresztül él, majd Lili sikerének leáldozó szakaszában jelenik meg csak saját élete. A két figura történetének egymásba úsztatása izgalmas módon vezetheti át a néző empátiáját az egyik karakterről a másika. Germán Péter fiatal forgatókönyvírója keresi a halált. A halál pedig épp ezért, menekül előle. Az öngyilkossági kísérletek olyan stimulánsok számára, amivel a Naptalan földre akar tiltott pillantásokat vetni, hogy ezeket megírva jöhessen létre a mestermű. A halállal kacérkodik Sándor Barbara terhes fiatal lánya is, amikor az abortuszt fontolgatja, mert nem tud bízni Marciban (Tóth Marci), az apában. Debreczeni Zsuzsi a forgatókönyvíró Peti testvérét játssza, és egy csodálatos bábos megoldással, botcsinálta pszichológusként segíti a többieket.

Tillai Zita festményei

Aki miatt a Halál valójában ott van a kórházban, az a festőművész Tillai Zita, akinek tényleg lejárt az ideje. Ő az alkudozástól jut el az elfogadásig. A Halál megengedi, hogy befejezze utolsó művét, és az alkotás során valóban barátjává fogadja a Halált. Ahogy a többi karakternek is, a festőnőnek is az elfelejtődés, a nyom nélküli elmúlás okozza a legnagyobb szorongást. Az, hogy a Halál időt ad befejezni a festményt, és azzal, hogy ő biztosan emlékezni fog rá az idők végezetéig olyan ajándékok, amik megkönnyítik a búcsút.

Rendkívül bátor vállalás a játszók részéről, hogy saját nevükön játszanak, nem távolítják el maguktól a halál gondolatát. Az is sejthető, hogy a karakterek történetébe sok autobiografikus elem beleszövődött. Példának okáért, Tillai Zita a valóságban is képzőművész is, a Naptalan föld galériáját az ő művei népesítik be. Ez a bátorság a nézőket is arra készteti, hogy saját félelmeiket, gondolataikat hozzáadják az előadáshoz.

♥

Kedves Emese, Zsuzsi, Lili, Peti, Levente, Bálint, Zsófi, Barbara, Zita, Marci, Zita és Attila, köszönjük ezt a nagyon hangulatos és elgondolkodtató előadást!