Sömmi

Cserna-Szabó András

A k2 Színház előadása, 2017. február 23. 20.00 Jurányi Inkubátorház

Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Mészáros Martin, Piti Emőke, Viktor Balázs

Dramaturg: Bereczki Csilla, Gábor Sára, jelmez: Kálmán Eszter, díszlet: Fekete Anna, zene: Rozs Tamás és a társulat, fény: Kehi Richárd, produkciós vezető: Erdélyi Adrienn, rendező: Hegymegi Máté

Ha Rózsa Sándor neve szóba kerül ‒ nem, nem is Rózsa Sándoré, hanem Ruzsa Sándoré ‒, máris mosoly szélesedik ki az arcokon. Jönnek a közös televíziós emlékek: “Jött ősz főcsősz, Gödöllőről, fröccsöt hörpölt, [...]” (innen), és az iskolás anekdoták: “Emlékszel, amikor a Rózsa Sándor féltórusz alakú kalapjába eső víz térfogatát kellett kiszámolni?” (tórusz). De a Cserna-Szabó András írásából készült előadás nem fog megfelelni ennek a bohókás, könnyed, vagy múltba révedő idilli képnek. Akár a Móricz-adaptáció filmsorozat, akár a Rubicon tudományos igényű cikke már tartalmazza azokat a részleteket, amit a mémek, (amit Hofi Géza vagy a romantikus utókor készítettek) eltakarnak. Ez a kép ugyanis megrázó, felkavaró, húsba vágó. A k2 Színház előadása pedig iszonyúan súlyos, ahogy annak lennie is kell.

Ebben a világban nincs Isten. Nem is emlegetik. Egy kínos félreértés erejéig ugyan felrémlik Jézus Krisztus, a testet öltött istenség, de ez csak a pusztai ember mesékkel átitatott elméjének kivetülése. A jó ebben a világban csak embereken keresztül jelenik meg, egy-egy pillanatra, rémséges pillanatokban. Az üresség és magárahagyottság a hófehér díszletben is láttatja magát, amit csak egyetlen, a színpad közepén ágaskodó stilizált fekete gémeskút tör meg. Nem is kell más. A k2 társulat színészei, mint mindig, megtöltik a teret, és az ámuló közönségben olyan képzeletvilágot hoznak létre, hogy annak mindent látnia kell: kocsmát, lovakat, lakodalmat, városi kávéházat, a császári-királyi bálterem forgatagát. Fekete Anna díszletének aranymetszetében a gémeskútnak univerzális szerepe van. A fizikai színházat csináló Hegymegi Máté ebben a mérleghintában lenyűgöző módon meglátja a variabilitást és a színészeivel végig mozgatja is.

“Van egy világ, ahol az ördög az igazgató.” Nagyon valószínű, hogy ez az a világ. A Sátánnak adatott minden hatalom a pusztán, és ha az emberek, akikben ott a jó, küzdenek is ellene, ezt a harcot ember meg nem nyerheti. Legyen inkább paraszt itt az Isten, ahogy Móricz mondja.¹ A Sátán azonban valóság: Piti Emőke tekintete tomboló tűz, teste bármikor ugrásra kész állati izomzat. Ő a gonoszok ősatyja (vagy ősanyja), aki úgy játszik az emberrel, mint macska az egérrel. Ezt a természetfölötti lényt már láttuk az Át az ingoványon című előadásban, de most ő itt nem epizódszerepet alakít, hanem a fő intrikust, a villaint, akibe az ember egyszerre mindenestül szerelmes, de halálosan retteg is tőle.

Ennek a világnak a kisembere Veszelka Imre, Rózsa Sándor legkedvesebb embere. A legkedvesebb, legjóságosabb és legegyüttérzőbb. Domokos Zsolt tiszta baritonja valóban körbefonja az ember lelkét és szívesen mi is a karjaiban nyugodnánk, mint Piros. Ki más is tudna narrálni végig, mint Domokos Zsolt?² És mi hallgatjuk őt, mert jó hallgatni. Pedig ez a darab nem a szöveg felmondásáról szól. Nincs olyan pillanat, amikor a színészek ne mozognának, vagy ne feszülne az izmuk. A bemutató végén érezhető volt, hogy szegények majdnem összeestek a fáradtságtól. Hegymegi Máté mozgásszínház-mester rendesen megmozgatta őket. Az előadást néhány napra rá láttuk, hogy szerencsénk lehetett megtekinteni a Stúdió K Szürke galambját, Horváth Csaba koreográfiájával és rendezésével. Igen, ez kell most! És a két amúgy is egymást erősítő társulat megállja a helyét a fizikai színészetben is, ez világos. Évtizede megy már ez a stílus, de az, hogy két, elsősorban szöveges darabokat játszó társulat ennyire felvállalja a mozgásszínházat az korszakot fog nyitni.

Horváth Szabolcsnak elhittük, hogy ő Rózsa Sándor. Láttuk őt már zseniálisan formált epizódszerepekben, láttuk, ahogy azonnal átváltozik, könnyedén vált szerepet és jól játszik, de nem láttuk még ennyire mélyen figurát alakítani. A vad, szikár pusztai embert pont annyira alakítja sajátosan lágyan, mint amennyire az embertelen terroristát dermesztően hidegen. Mindenestül megértjük Rózsa Sándor motivációit. Ez a darab nem Csuklyás Robinról szól, aki elveszi a gazdagoktól és odaadja a szegényeknek. Nem a szegényekkel szemétkedő módos gazdát megbüntető munkásmozgalmi legendát láthatjuk. Nem az a mondanivalója, hogy igazságtalan a világ és egy jobb korba kell lépnünk, ahol vigyázunk egymásra, segítjük egymást, egymásért élünk. Veszelka talán ilyen világ felé tart, de a Sömmi Sándora ennél univerzálisabb és individuálisabb karaktert jelenít meg. Ez a darab Rózsa Sándorról szól és csakis róla. Horváth Szabolcs pedig elmeséli nekünk töviről hegyire, szóban, mozdulatban, arcvonásban, testtartásban, tekintetben, izmokban, hogy mi ő és miért az, aki. Köszönjük Szabolcs, hogy elmesélted Rózsa Sándor belső történetét.

(fotó: Slezák Zsuzsi)

Több szerepben találjuk Borsányi Dánielt, és mindegyikben iszonyat erős. Rajta nem látjuk a szerepváltás pillanatát. Ő mindig pont az, amit játszik. Nincs döccenős átmenet, észrevehető színpadi megálló. Ez az ember mindent el tud játszani. Gyűlöljük benne a kegyetlen rácot, kinevetjük a kisszerű korcsmárost, és megértjük benne idősebb Rózsa Andrást. Természetesen zenél is, ezt is nagyon szeretjük benne.

Viktor Balázs lett a városi ficsúr. Akár a kávéházi életunt orvosról, akár Jókai Móricról van szó, ő a városi polgár. Az életet nem túl komolyan vevő, de nem tudjuk végül is a világgal hányadán álló világfi szerepéhez hasonlót már láttunk tőle a Züfecben, de láttunk már olyat is, amikor halálosan komoly arcot alakít. Természetesen ő sem vonul ki a színfalak mögé, amikor nincs színen, hanem beszáll a zenélésbe.

A darab nagy meglepetése Boros Anna, ő ugyanis még nem mutatta meg mennyire kiváló színész. A szereposztás úgy hozta, hogy gyakorlatilag minden női karaktertípust el kellett játszania és még egy férfit és fiút is. A közjátékokban, az anekdotikus epizódokban szinte mindig ott volt. Teljesen az volt az érzésünk, hogy azt mondták neki, “jó, akkor te most ezeken kívül minden szerepet eljátszol”, és Boros Anna minden szerepet eljátszott, mégpedig igazán kiválóan.

(fotó: Slezák Zsuzsi)

El ne feledkezzünk Mészáros Martinról, akit mi csak most láttunk először játszani, és ezt sajnálhatjuk is, mert nagyon jó volt. Gyakorlatilag végigugrálta, végigtornázta a darabot és amikor nem, akkor gitározott. Reméljük még láthatjuk más előadásban is. A szereposztásban nem jelezték, hogy a darabban szerepelt egy szőke lány. Kutatásaink szerint Erdélyi Adrienn. Neki mindenképpen fontos egyensúlyi szerepe volt a dramaturgiában, de nem volt szövege, a mozgásokban vett részt.

[...] Daróczy uramnak pediglen elmagyaráztuk, hogy a nagy laposságban csak a betyár akaszthat, a pandúr nem, mert a nemes városban azt lógatnak fel az urak, akit csak a szívük óhajt, az az ő dolguk, de itt a pusztán, itt csak a Kegyelmes Paraszté az utolsó szó [...]

Cserna-Szabó András Kegyelmes Parasztja tehát rettegett vadnyugati igazságosztó, de az igazságot ‒ ahogy a Rubicon cikke fogalmaz ‒ csak a maga szemszögéből tudta értelmezni és így kegyetlenségben és részvétlenségben nem ismert határt. Mégis felmentést kap a szerzőtől. Nem azért mert lenne egy szemernyi igazsága vagy valami jócselekedete, ami ellensúlyozná a tetteit. Hanem azért mert a darab világában Rózsa Sándor testestől-lelkestől, mindenestől az ördögé, akár akarja akár nem.

Az utolsó jelenet nagyon erős és visszatérő képet idéz. Természetesen nem mondunk róla többet, de azt elmondhatjuk, mi jutott róla eszünkbe. Egy igazi megrendítő anime ending. A Death Note utolsó jelenete, Yagami Light halála.

 ^{(elég 7:30-tól)}

Jegyzetek

^{1. Nem ezt mondja Móricz, de mondhatná. Pontosan így hangzik: “Gazdálkodni csak az Isten tud a paraszt rovására.” Móricz, Rózsa Sándor a lovát ugratja. ↩}

^{2. Nem narrálja végig. Sok karakter a saját történetét maga mondja el egyes szám harmadik személyben. A regényben van az, hogy mindezt Veszelka beszéli el. De a vezérfonal mégiscsak az, hogy Veszelka Imre a darab központi beszélő figurája. ↩}