A tavalyi jobb volt – 16. Litera előszilveszter, Trafó, 2017. december 30., 20:00

Nem vág a profilunkba irodalmi portálok színes évbúcsúztatóinak értékelése, de ez az esemény most összekapcsolódott a Két Lámpás egy stratégiai döntésével, ezért nem leszünk féloldalasak és nem csak a helyről, hanem az eseményről is írunk valamicskét. 

A litera.hu idei sziveszteri eseménye a "Fake News" (álhír, hamis hír) köré szerveződött, ez adta volna a 16-odik alkalommal tartott ,,irodalmi kabaré'' témáját. Már a műsorvezető személye is rosszat sejtet. Vajdai Vilmos szakmai kvalitásaival semmi bajunk, sőt, bizonyítottan kiváló színész, de amihez hozzáér, az nekünk valahogy nem tetszik, illetve egyenesen viszolygunk tőle. Hasonlóképpen távol álljon tőlünk, hogy a litera portált bármilyen értelemben kiritizáljuk, nem is értünk hozzá és tiszteljük is annyira, hogy világos legyen számunkra: ennek semmi értelme nem lenne. Magáról az idei show-ról azonban elmondható, hogy messze alulteljesített a tavalyihoz képest. Nem kétséges, hogy legutóbb nagyon magasra tette a lécet Szilágyi Ákos, Parti Nagy Lajos, Szécsi Noémi és Kis Tibor Noé, de némi koherenciát, koncepciót számonkérhettek volna az idei szövegeken a szervezők, ha ívet vagy erőt nem is. Voltak, akik gyakorlatilag egyáltalán nem kapcsolódtak a Fake News témájához és voltak akik átértelmezték azt. Hazugságról beszélni, az még OK, de aki a fake-et a ,,töltelék'', ,,vatta'', vagy ,,giccs'', ,,közhely'' értelemében használta, annál azért felvetődhetett a hallgatóságban, hogy most akkor, végül is mire is jöttünk be, ugyebár. De mint mondtuk, ennek nincs jelentőssége,

Az egyenetlen mondanivalót súlyosbították a pantomímes-illúzionistás közjátékok. Ismételten: semmi bajunk a 3-12 éves korú célközönségnek szánt játékkal. A pantomímes bohóc kiváló volt, a közönség uszkve fele erősen be is vonódott a játékba. Pl. személy szerint Rodolfóval sincs, nem volt bajunk. Rodolfó egy zseni volt. De könyörgünk: irodalmi kabaréban cirkuszi bohóc? Miért? Ennyi erővel az Operában az Aida helyett rendezhetnének sakkversenyt is. Most miért??? Merje bárki azt állítani, hogy a sakk nem minőségi szórakozás! Mi magunk fogjuk a fejét leharapni! És különben is, magára valamit is adó értelmiségi nem zárkózik el az ilyen kreatív, újszerű ötlettől.

Hogy ne érje szó a ház elejét (a Két Lámpásét). Kiemelnénk egy-két jó írást. Meg egy-két rosszat. Darvasi László és Szilasi László szövege, még ha nem is voltak teljesen kidolgozottak, egészen jók voltak. Darvasi lényegében arról a mára már archetipikussá vált nagymamáról beszélt, viccesen, aki napi fake news fogyasztó. Szilasi pedig a csavaros kupakos szörpről beszélt jól, amit alkalmatlansága folytán a perforáció mentén kell késsel felvágni és ami ezért nagyon balesetveszélyes. Németh Gábor és Para-Kovács Imre írásai teljesen összefüggéstelenek és érelmetlenek voltak, de voltak bennük figyelemreméltó szakaszok. A többiek írásait viccesnek vagy érdekesnek mondanánk, de mint említettük ezeket a sorainkat nem szabad túl komolyan venni, mert még amatőr szinten sem értünk az irodalmi szövegek kritikájához. Az előadások néhány hét múlva megtekinthetők lesznek a litera youtube csatornáján.

Szűk zakó, sál, szűk nadrág, cipő. Ami szintén érdektelen, legfeljebb öltözködésszociológiai jelentőssége van, az a szemet szúró rétegviselet. Nem írnánk róla, ha nem rúgott volna minket erősen pofán a látvány, mely arra enged következtetni, hogy magas presztizsű humán férfi értelmiségieinknek ugyanaz a sztájliszt alakítja az öltözködését. Ki író-szerkesztő a litera előszilveszterén? Nos, aki szűk zakóban és nadrágban, magasszárú cipőben, az elengedhetetlen vagy 5 évvel ezelőtti divattal megkötött sálban vagy a most (ezek szerint) náluk divatos, lazán körbetekert sálban van. Nem vagyunk persze igazságosak, mert voltak kivételek, akik akár műszaki értelmiségiek (szigorúan az egyetemi szférából és nem az iparból) is lehettek volna, akik ,,rendesen'' a Tescoból, a Decatlonból öltöznek. (Itt kell megjegyeznünk, hogy ez utóbbi divat egybeesik a klerikusok nem ünnepi öltözékével is, tehát nem csak műszaki értelmiségi viselet, kérem szépen.) Nem fontos, de ha megállapítjuk, hogy ,,jé, idén minden fiatal térdben kivágott szűk nadrágban járt'', ahogy ez azért mindenkinek feltűnik, akkor ugyanennyi erővel azt is megállapíthatjuk, hogy ,,jé, ha valaki a litera szerkesztője, akkor a fenti egyenöltözetet viseli''.

Lényeg: Stop Trafó. És most, hogy miért nem megyünk többet a Trafóba. A Trafó nézőtere nagyon nagy. Van vagy 600-700 fő. Előadás előtt gyakorlatilag nem férünk el a házban. A ruhatárról egy szót se, de az, hogy a Trafóban előadás előtt az egyszeri színházlátogató (aki fél és háromnegyed között érkezik) vagy a lépcsőn szorong, vagy a színházterem előtti büfé asztalai között lábatlankodik egyenesen kínos. Igazán kellemetlen a lépcsőn átélni, hogy míg egyesek ki-be járkálnak, te ott vagy beszorulva a lépcsőn, a terem ajtajai és az előtted lévő kb. 300 ember között, akik sűrűn egymásnak préselődve várakoznak a belépésre. Vagy ha nem háromnegyedre hanem félre jössz, az asztalok között kell préselődnöd és azt kell nézned, hogy a táskád melyik ücsörgőt veri fejbe, vagy kinek a sörét sodorja le. Minden alkalommal hallani is összetörő poharakat. Közben az irodalmároknak (kinézetükre nézvést lásd a fenti leírást) szabadjegyük van a színházterem ajtaja közelébe, ők jogot formálnak arra, hogy előretolakodjanak, mondván, hogy ,,ott a Gábor, ott a Gábor.'' A terembe való belépés két szűk, egymás melletti ajtón át történik és a beléptetőknek nincs vonalkódos leolvasója (nem baj, csak az is lassít). Mindeközben minimum 15 percen át kell hallgatnod a körülötted álló ideges emberek mérgelődését és méltatlankodását, hogy ,,neki meg miért lehet bemenni, mikor nekem nem''. Míg más helyen egy kellemes pohár borral vagy kávéval tudsz ráhangolódni az előadásra, addig itt a ráhangolódás gyakorlatilag a 7-es busz csúcsforgalmi utazóközönségénél egy kicsit dühösebb társaságban való várakozás. A teremből való távozás kb. ugyanez. Az jár jól, aki alul vagy bal kéz felől ül, mert aki a kijárat felől ül le, az olyan keskeny helyen kényszerül távozni, hogy beszorul. Miközben a magas presztizsű humán értelmiségi férfiak és népes női rajongótáboruk már rég a pezsgőjüket isszák a büfében (lásd még: bohócnézéssel egybekötött társasági esemény), addig te vagy még a színházteremben várakozol, hogy kiférj az ajtón vagy már a lépcsőn ácsorogsz, vagy sorban állsz a ruhatárban. Miért mennénk egy olyan helyre, amelyik nem foglalkozik azzal, hogy nekünk jó legyen? Ennyi erővel a csepeli HÉV-vel való utazás élményét is választhatnánk hétfőn reggel 7:30-kor. Miért ne olyan helyre mennénk, ahol figyelemmel vannak arra, hogy jól érezzük-e magunkat? Biztos vannak, akiknek az élmény (lásd fenn) megéri a tolongást. Nekünk ezek az élmények nem érik meg ezt a kínlódást.

Ez így már  nagyon sok! Innentől a Trafó ignorálva.