W. S.: Téli rege, Radnóti Miklós Színház, 2018. február 24., 19:00

Játsszák: Pál András, László Zsolt, Gazsó György, Gyabronka József, Vilmányi Benett, Rusznák András, Hajdu Tibor, Schneider Zoltán, Konfár Erik, Dénes Viktor, Martinovics Dorina, Sodró Eliza, Kováts Adél, Lovas Rozi, Józsa Bettina, Bálint András. Fordította: Szabó T. Anna, jelmez: Benedek Mari, dramaturg: Morcsányi Géza, koreográfus: Hód Adrienn, zene: Melis László, világítás: Baumgartner Sándor, látvány: Pater Sparrow, ügyelő: súgó: Farkas Erzsébet, Kónya József, rendező munkatársa: Őri Rózsa, rendezte: Valló Péter.

❄

A Téli rege nem az a shakespeareiáda, amin olyan nagyon sokat lehetne gondolkodni, kicsit szedett-vedett, kicsit inkább a Globe Színház saját maga után írt utánérzése, vagy a szakmának írt darabja, de éppen ezért megvan benne a lehetőség, hogy a színházról szóljon, ha meglátják benne ezt az alkotók. És végül is szép: a sok emberi ocsmányság után, amennyire csak lehet, jóra fordulnak benne a dolgok. A Radnóti Színház előadása W. S. drámájának kifejezetten ezt a reflektív, továbbá azért az életben (a sok rossz mellett) a szépséget is megtaláló, halványan a néző felé mosolygó szemmel tekintő képét láttatja.

Az előadás adatlapja.

❄

A produkció két felvonása tizenhat év távolságban játszódik egymástól. Tizenhat év alatt már felcseperedik egy ember, tizenhat év múlva már nem vagyunk ugyanazok, tizenhat évnyi idő már begyógyít sebeket. Erre a cselekvő időre épül fel az előadás, és akár tudomásul akarjuk venni, mert már elég öregek vagyunk, akár nem, mert még fiatalok, a végére valamit mégis megértünk az idő erejéből, az eseményeket ránk kényszerítő hatalmából. Bálint András türelmes, megértő, néha komor, néha derűs, de főleg okos Idő. Bárcsak ilyen szeretetreméltó lenne a mi személyes vagy közös időnk is, ám ezt csak remélni tudjuk.  

Mielőtt tovább mennénk, nézzük meg az előadás trailerjét, amiben felcsendül Melis László melódiája! Emlékezzünk közben rá, aki számos legendás film és színházi produkció, köztük a Holdbéli csónakos zeneszerzőjére, és aki ebben a hónapban távozott közülünk :(

Trailer Melis László (1953-2018) zenéjével.

 ❄

A Radnóti Színház megteheti, hogy monumentális díszletet épít, még ha nem is túl nagy a színpada hozzá. A Pater Sparrow által megálmodott látvány magával ragadó, lebilincselő, emlékezetes. Hát, ez van akkor, ha valaki gondolkodik is, és nem csak kirakja a deszkákra, amit a színház lomtárában talál. Visszafogjuk magunkat, és mi, a független színházak szerelmesei nem irigykedünk ezért a Radnótira. Ennek az oka pedig az, hogy a nagy színházak sem tudnak mindig jó díszletet készíteni, még ha pénzük lenne is rá. Még a színpadi hóesést is megbocsátjuk, ami azzal, hogy aznap nekünk a szünetben kint, a Nagymező utcában is esett a hó egészen mágikus élményt keltett. Ám ne feledjük el, hogy éppen egy héttel ezelőtt volt szerencsénk egy szintén csodálatos látványt élvezni: Potornai Norbert színpadképe pazar és okos volt. Van hát hova kapaszkodnia a nagy színházaknak.

Bálint András (Az Idő), Pál András (Leontes), Kováts Adél (Paulina). Fotó: Dömölky Dániel.

A stilizált homokóra, az egyszer fent, egyszer lent kerék látványa, és az időnként leereszkedő vászon, amin XVII. századi metszetek jelentek meg egészen jól harmonizáltak a Purcellt idéző zenével. Összességében is kimondható, hogy a produkció erőssége első sorban a látvány és a hang. Az Idő (Bálint András) által uralt közjátékok audiovizuális tere az, ami a nézőkben az időnek, mint sorsformáló jelenségnek a rendező (Valló Péter) által közölni akart képét létrehozza: ez a darab fő mondanivalója, de különösen a rendezésé. 

❄

Egészen kiábrándító, amilyen színészi teljesítményt a Radnóti Színház középgenerációja produkált. Ezen még Kováts Adél (udvarhölgy) sem tudott segíteni, aki azért el tudja az embert kápráztatni egy-egy jól átgondolt alakítással. Pál András (Leontes, szicíliai király) hozta a tőle megszokott gyatra játékot. Azt azért el lehet mondani, hogy a Lear király óta elég sokat javult. Már vannak olyan percek, amiben teljesen hihető a karakterformálása. A maradék időben azonban ordibál, járkál, csapkod, zihál a szöveg diktálta kiszámítható ütemre. Bár, mint mondtuk, voltak áldott pillanatai, amiért nem mernénk azt mondani, hogy teljesen elveszett figura ő, de azért kell még 5-10 év, hogy beérjen. László Zsolt (nemesúr) és Rusznák András (cseh király) is olyan gyengére formálta a karakterét, mint a harmat. Gazsó György (nemesúr) akkor kezdett el játszani, és régi zseniális önmagát adni, amikor egy decatlonos dzsekiben egyedül maradt a kitaszított királyi csecsemővel. Akkor végre színészi és nem csak szövegmondói nagyságát is megszemlélhettük. Persze ez alapvetően rendezői hiba, aki mellőzte a színészi alakítások fontosságát, és csak a látványra figyelt. Nagy butaság volt azt gondolnunk, hogy Gyabronka József (nemesúr) miatt kell jegyet vennünk erre az előadásra. Most ő mellékszereplő volt, és nem is mutatott ennél többet. Legendás színészeinket itt lapátolni láthatjuk a színpadon. Mivel a színházjeggyel karácsonyra leptük meg egymást – igen, kedves Vajdai Vilmos, semmi gázos nincs abban, ha valaki karácsonyra vesz színházjegyet(!) – közben, a hosszú idő alatt történt egy-s-más, és egy facebook beszélgetésben felmerült, hogy a radnótis fiatalok lennének azok, akik miatt látogatnunk kell a helyet. És valóban! Ők nem okoztak csalódást.

Vilmányi Benett (futár) Fotó: Püskel Zsolt.

Vilmányi Benett (futár) és Bálint András (az Idő) duettjénél éreztük először, hogy színházban vagyunk és nem egy – amúgy igen jó – felolvasóesten. Egyébként is döbbenetes, hogy Bálint András milyen fantasztikusan uralja a figyelmünket, még amikor kilép az ajtón, akkor is minden porcikájával játszik. De a legdöbbenetesebb, hogy ugyanezt a csúcsteljesítményt tudja produkálni Vilmányi Benett egyetemi hallgató is, továbbá, hogy ez ennyire kitűnik. Voltaképpen nevetséges, hogy a Radnótiban oly szépen tartják a tapsrendet és a primadonna, meg a bonviván zsebeli be a tapsot, miközben nem is ők a legjobbak. Ez a függetleneknél nincs így, ott mindenki egyenlő, mindenki feltétele a másiknak. Hasonló zsenialitásról tett tanúbizonyságot Sodró Eliza (Perdita, szicíliai királylány). Leírhatatlan az amatőr kritikus érzése, amikor azt látja, hogy valakinek a játéka nem kiszámítható, hanem benne van a személyisége, a kezei között jön létre a karakterének mondanivalója, amikor a megszólalásának első pillanatában még nem gondolunk róla semmit, amikor pedig végigcsinálja, amit megformált, egy egészen új valóság jön létre. Ezt tudják ezek a csodás fiatal színészek. Mi most már nem Olasz Renátóval láttuk az előadást, viszont Hajdú Tiborról (Florizel, cseh királyfi) egyértelműen kijelenthető, hogy tökéletes partnere Sodró Elizának. Kettejük örök szerelmet sugalló játéka, és karaktereik csetlése botlása a nagypolitikusok között plasztikus és reményt adó az öreg királyok letargikus világában. Nagyon szerettük őket.  

Hajdú Tibor (cseh királyfi) és Sodró Eliza (szicíliai királylány) Fotó: Dömölky Dániel.

A cseh parasztok képében hálás szerepet játszottak Schneider Zoltán, Konfár Erik és Józsa Bettina. Jó látni, hogy vannak, akiknek akkor is van színpadi jelenléte, amikor nincs szövegük. Ők azok, akik ezzel elvarázsolják a nézőt, és nem hagyják, hogy kizökkenjen. A nagymonológok közben a színpadon lévő mellékszereplők játéka vagy játéktalansága behúzhat minket oda vagy eltávolíthat a színjáték teremtette világtól. Ők képesek a nézőt elvarázsolni. Feltehetően a tragikus hőst játszó Martinovics Dorina is jól alakított volna, ha lett volna alkalmas partnere.

Parasztok: Konfár Erik, Schneider Zoltán és Józsa Bettina. Fotó: Dömölky Dániel.

A rendezés számos ziccert hagyott ki, számos helyen nem aknázta ki a színészi játékban rejlő lehetőségeket. Még jó, hogy vannak, akik maguktól is képesen jó alakításokra. Korábban megtanultuk, hogy van olyan, hogy táncdramaturg. Jó lenne egy produkciónál a rendező mellé nem csak dramaturg, de színész-dramaturg vagy színész-koreográfus is, aki tanácsokkal szolgál egy-egy karakter megformálásánál. A fiatalok és a középgeneráció elütő minőségű játéka (a hallgatók javára) eléggé kiábrándító volt. Ennek ellenére egy csodálatos előadást láthattunk, csak lehetett volna még csodálatosabb is, és talán akkor az előttünk ülő gimnazista párocska nem ásította volna végig az előadást a rossz jeleneteknél. Az üresjáratot, amit a színházhoz alaposan hozzászokott korosodó néző, mint mi, türelemmel, megértéssel nézne el, az újszülött színháznéző taszító dögunalomnak fogja fel. Akinek örök emléke Gazsó György Hóhérok havában mutatott alakítása, annak elég csak néznie az érdemes művészt. Aki most látja először nagyjainkat, azt most kell elkápráztatni, ahogy Bálint András meg is teszi. Nem mindenkit húz be pusztán az idő látványba öntött szép melankóliája. Színházban, ahova minden generáció jár, színészetet is kell mellékélni, ám mivel a Radnótiban sok a jó szakember, ezért ez nem is lenne olyan nehéz, ha lenne, aki odafigyelne rá.  

 ♥