Királyhegyi Pál: Első kétszáz évem, Füge–Dekk–Jurányi Ház, Jurányi Ház, 2018. november 9. 20:00

Játssza: Szabó Zoltán. Fény: Major Mátyás, Újvári Zsolt, díszlet: Jankó Mátyás, Kovács Tamás, koreográfus: Horkay Barnabás, zeneszerző/hangdesigner: Csizmás András, asszisztens: Bordás Katinka, produkciós vezető: Kulcsár Viktória, Perjési Éva, rendezte Bánki Gergely.

Az előadás jelenleg is megtekinthető a Stúdió K-ban. Az előadás adatlapja.

Királyhegyi Pál publicista, író, forgatókönyvíró jelenléte épp úgy ragyog fel majd halványodik el a köztudatban, mint ahogy ő maga is bebolyongta a XX. század ember által teremtett mennyországait és poklait. Az Első kétszáz évem egy 1979-ben megjelent önéletrajzi regénye, amely mintegy enciklopédikusan mutatja be a nyugati társadalom alsó és felső rétegeit, az évszázad eseményeit, különös tekintettel a nagy traumákra, két kontinensen is. A humor segítségével teszi a néző számára elviselhetően befogadhatóvá, és talán valamennyire feldolgozhatóvá azokat a szörnyűségeket, amit ember ember ellen követett el a XX. század folyamán. Mindamellett mérhetetlen humanizmus és optimizmus árad az írásából, amit a színpadi produkció maradéktalanul meg is jelenít. Ez a 80 perc, amit Szabó Zoltán és az általa megjelenített kismillió Királyhegyi-karakter társaságában töltünk megrendítő, feloldó/felszabadító és mélyen elgondolkodtató. Bánki Gergő rendezésében egy új Azt meséld el Pista született, a legendás Örkény-előadás méltó párja, amelyet reméljük sok éven át nagyon sokan fognak megnézni itt a Jurányi Ház kamaratermében. Világos, hogy ma a humanizmus és az optimizmus lángját tovább vinni érdemes és fontos.

A produkció adatlapja a Jurányi Ház oldalán.

Szabó Zoltán (minden karakter). Fotó: Burszán Sándor.

Az előadás kezdetén azonnal egy ismert, varázslatos világban, a Tanár Úr, kérem! korában találjuk magunkat. Pontosabban ennek a világnak a Királyhegyi-féle változatában, mely feltehetően a Karinthyt otthonosan fogadó nézőben jó érzést kelt, így az iskolai élmények, az első szerelem, valamiféle közép-európai békeidő, poénok zápora.

"A tragédiát Völgyi Évikének hívták. Azt hiszem egykorúak lehettünk, kivéve őt, aki egy évvel volt fiatalabb."

A későbbiekkel összevetve érdekes kontrasztot ad a verés vagy a bunyó, mint a humor forrása. Vajon ha még az apa és a tanár is veréssel oldja meg a problémákat, akkor az aktuális állami miért tenne kivételt? Részválaszt kaptunk arra, hogy miért következtek be a világháborúk és azok mészárszékeket megszégyenítő következményei. Természetesen az a mód, ahogy kikísérjük Királyhegyit Amerikába tele van veréseket és nyomorúságot kiröhögő epizódokkal, mert az, amit az egyszeri ember tesz a túlélése érdekében a másikkal ebben a világban még akkor is emberibb, mint amit az állami gyilkológyár tesz a saját állampolgárával. Ez a lassan komolyra fordulás, mégis szellemes megjegyzésekkel oldás erősen jellemző a produkcióra.

"Huszonöt nap telt el [a hajófenéken]. Már kezdtünk lassan megőrülni. Mosakodni nem lehetett, a szakállunk úgy nőtt, mintha öntöznék, szemünk beragadt, és már csak arról álmodoztam, hogy még egyszer az életben megfürödhessek, szívből, igazán."

Míg Európára egyfajta törzsi világszemlélet jellemző, annak minden pozitív és negatív jellemzőjével, addig Amerikában a nemzetiség egyáltalán nem fontos szempont. Ott a harmincas években a fehér embert a mélységek és magasságok ugyanúgy megtalálhatták, nem korlátozva a származás által. Más Triesztben és más Amerikában éhezni, vagy befutott polgárnak lenni. Királyhegyi pedig mindegyikből kivette a részét. Már önmagában is ámulatba ejtő vagy megbámulandó, hogy a főhős detroiti bőrgyári munkásként és hollywoodi filmipari szakemberként is tevékenykedett, miközben itthon sikeres író és forgatókönyvíró, munkaszolgálatos vagy kitelepített is volt. Az előadásban mintát vehetünk ezen világok mindegyikéből. Megismerhetjük a szegény és gazdag amerikás magyarok életét, a screenplay-írók csillogó világát, és a koncentrációs táborok poklát is.  

"Akkor már régi bennszülött voltam és nem csodálkoztam semmin filmfelvétel közben, mégis bosszantott a dolog és ingerülten mondtam:
 – Szólhattál volna, hogy ilyen trükköket csináltok. Majdnem beleestem.
Felnéztem Kertészre [...] alig tudta kinyögni:
 – Földrengés. Valódi."

A játék a díszlettel és a jelmezzel a XX. század sokadalmát plasztikusan, mégis minimalista módon rekonstruálja. Egy zakó, ha panyókára van vetve vagy kényelmetlenül feszengünk benne egyszerre mutathatja a befutott hollywoodi írót vagy a munkát kereső jövevényt. A földön egyre csak halmozódó sok-sok tárgy az élet eseményeinek temérdek sok hordalékát szimbolizálja. A lavór egyszerre kondér, melybe a krumpli hámozódik vagy a dézsa, melyben az oltári büdös nyúlszőr ázik. A központi elem, a forgó vázra tett szekrény maga az épített környezet. Kocsma, hajó, málnaszörpös bódé, lépcsőház, filmstúdió.

Szabó Zoltán. Fotó: Burszán Sándor.

Bánki Gergely első rendezése remekül sikerült. Az előadás dinamikája egy percre sem hagyja lankadni a néző  figyelmét, a gyerekkor és az amerikai évek harsányabbra vett, sziporkákra épülő történetét a Magyarországra visszatérő csendesebbre, visszafogottabbra hangolt rész követi, és amikor már azt gondoljuk, hogy így elcsendesedve, elgondolkodva, kicsit szomorkásan hagyjuk el a színházat, Bánki Gergely az előadás végére bedob egy hatalmas zárópoént, amitől feldobva, felpörögve tapsolhatjuk meg Szabó Zoltán ezerarcú produkcióját. Kell-e nagyobb dicséret egy monodrámának, mint hogy a 80 perces játékidő végén úgy éreztük, szívesen hallgatnánk még ugyanennyi ideig a mesét?

Ehhez az élményhez persze az is kellett, hogy az előadást létrehozó minden alkotó remekeljen. Major Mátyás és Újvári Zsolt fényei Jankó Mátyás és Kovács Tamás rendkívül sokoldalú díszletével egyenrangú játszópajtásai Szabó Zoltánnak. És hogy ez a játék létrejöhessen, szükség volt Horkay Barnabás koreográfusi munkájára, hogy belakható, bejátszható legyen az elénk varázsolt tér. A zeneszerző/hangdesigner Csizmás András munkája szintén kiemelendő, nélküle nem végződhetett volna ilyen kedvesen, bohókásan az este.

Nálunk azt is sikerült elérnie az előadásnak, hogy hazatérve sietve leemeltük a könyvespolcról Királyhegyi Pál művét, és boldogan merültünk vissza az előadás világába.

♥

Kedves  Zoltán, Mátyás, Zsolt, Mátyás, Tamás, Barna, András, Katinka, Viktória, Éva és Gergő, nagyon szépen köszönjük ezt a csodás élményt!