Daoud Dániel–Kliment János–Somló Dávid–Szabó Veronika: Animal City, Trafó Ház, 2019. március 19., 19:00

Alkotók, előadók: Daoud Dániel, Kliment János, Somló Dávid, Szabó Veronika Díszlet, látvány: Rácz Lőrinc, fény: Dézsi Kata, producer: SÍN Kulturális Központ, produkciós asszisztens: Balogh Zsuzsanna.

Kétszer is sort kerítettünk arra, hogy az Animal City előadását megnézzük. Ez már csak azért is furcsa jelenség és kihívás számunkra, mert elsősorban verbalizált produkciók szövegcentrikus elemzésében vagyunk érdekeltek. Természetesen volt, hogy táncelőadásról is írtunk, ám ezeknek is van mondanivalójuk, még ha ez a mondanivaló a tánc nyelvén is van elmondva. Zsákbamacska volt, hogy mit találunk az Animal City-n és valóban nem azt találtuk, amire előzetesen gondoltunk, hiszen az előadásban tulajdonképpen csak ,,tárlatvezetésként'' van jelentősége a szónak. A szereplők, az állatok, akik mi vagyunk, ugyanis nem beszélnek (persze kivéve, ha gimnazisták, és mint sehol, itt sem tudják megállni, hogy ne használják a csak a homo sapiensre jellemző kommunikációs formát, mármint az okostelót). Ki lehet azonban nőni a fránya átmeneti korból, és a két másik korosztály, a gyerek és fiatal felnőtt tökéletesen fel tudta venni az állatokra jellemző viselkedésmódot. Mi több, a legfelszabadultabb, leginkább a produkció életérzésének magát átadó korosztály az iskolapad szorongató érzését átélő kiskamasz és a munkahelyre beszorított életvitelű harmincas decens polgár volt. Másodszor már a kislámpásokkal mentünk, és adtuk át magunkat fészekaljként a mindenkiből az állatot kihozó produkcióból. És valóban, voltunk a szemlélődő vagy aktív, védelmező vagy offenzív illetve a társas vagy individuális lényei a Földanya közösségének. És hogy mi a történet? Vajon egy állattal mi történik? Néz, figyel, eleséget gyűjt, vackot épít, társas kapcsolatot teremt vagy éppen elbújik, rácsodálkozik az esőre, napra, éjre... és este lett, majd reggel a második napon.

Az előadás adatlapja a Trafó Ház honlapján. 

Először egy novemberi estén, az év legfrusztrálóbb munkanapja után indultunk el az Animal City előadására. Minden előismeret nélkül találkoztunk valami számunkra egészen új és váratlan élménnyel. Az még nem lepett meg minket, hogy a performance már a büfében elkezdődött – egy nagymacska jelmezes klubtársnő (Szabó Veronika) elmesélte, hogyan lett az Animal City aktív tagja, hogyan talált rá leopárd mivoltára – hiszen a színházi tér tágítása mindig izgalmas lehetőségekkel kecsegtet. A játszóhelyet, ami voltaképpen a Trafó nagy színházterme egy számunkra ismeretlen, zegzugos folyosón keresztül közelítettük meg, ami így mindenre hasonlított, csak éppen a színházteremre nem. Félhomály, szénaillat, szalmabálák, papírok, fahasábok, állatbőrök. Az estén végigkísérő narrátor utasítására állatmaszkot választottunk, és kerestünk egy kényelmes sarkot. (A maszkokat Palánki Hedvig látványtervező a Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumba járó tanítványaival készítette.) Fejünkre illesztettük a majom és a feketepárduc maszkot, és lesz, ami lesz, vártuk, hogy a többi állat is elvackolódjon.

Fényjátékok (Fotó: Trafó Ház)

Ekkor már sejtettük, hogy részvételi színházba csöppentünk, ami különböző okokból kihívás lesz számunkra. Egyikünk szélsőségesen introvertált, mondhatni, rejtőzködő életmódot folytató állat, másikunk olyan erősen kötődik a verbalitáshoz, hogy minden más kommunikációs formát nehezen értelmez. És már itt megérkeztünk a játék lényegéhez, itt önmagunkról tudhatunk meg sok mindent, ha ahhoz érzünk kedvet, de ha más beállítódásúak vagyunk, akkor a közönség többi tagjának megfigyelésével az emberi viselkedésről szerezhetünk tapasztalatokat. Szorongásunk teljesen alaptalannak bizonyult, az előadás olyan okosan van felépítve, hogy mindenfajta ember jól érezheti magát közben. Ha befelé forduló, szemlélődő állat vagy, viselkedj nyugodtan a természeted szerint, és tépdesd csendben a papírt, hallgasd az esőcseppek koppanását vagy a tábortűz ropogását. Ha aktív, játékos állat vagy, találd meg a hangod, védd meg a vacsorád a vad gorillától és saskeselyűtől, építs odút vagy vackot, ahol jól érzed magad. És ha nem tudod, milyen is vagy, akkor sincs baj, egy zsebtükör segítségével a narrátor elvezet önmagadhoz. Sose gondoltuk volna, hogy egy általunk létrehozott fényfoltba ki tudjuk vetíteni önmagunkat, és mennyivel könnyebb így interakcióba bonyolódni a többiekkel.  

Kliment János, Szabó Veronika, Somló Dávid, Daoud Dániel, emberek az állatok mögött.  (Fotó: Staféta)

A szavak eltűnése is fokozatos. Először csak mi nem beszélhetünk, aztán a narrátor szövegei lesznek egyre rövidebbek, és mire leszáll az éj a dzsungelre, már csak a természet hangjai és állattársaink vonyítása, makogása, vijjogása marad. Reggelre kelve hatalmas tábortűz épül egyetlen szó nélkül, köré települünk, megosztjuk egymással az eddig elrejtett diót, mogyorót. Végül kissé vonakodva a tűznél hagyjuk állatarcunkat, és kisétálunk az emberek közé. És meglepve tapasztaltuk, hogy ez az egy óra felért egy forró fürdővel vagy relaxációval, a frusztrációt, amivel érkeztünk, mintha elfújták volna.

Ismerkednek. (Fotó: Bartha Máté)

Ezért is éreztük úgy, hogy mihamarabb szeretnénk ezt az élményt megosztani a növendék lámpással és a zseblámpással is, amire márciusban sort is tudtunk keríteni. A családi színházazás során kiderült, hogy minden korosztálynak maradandó élmény lehet az előadás, és persze leginkább a kisgyerekek képesek feloldódni. A kisebbik lámpás önfeledten hempergett a vad gorillát játszó színésszel. A pszichológusnak készülő gimnazista lámpás inkább a megfigyelő szerepét választotta, és fontos tapasztalatokkal gazdagodott a territoriális viselkedés és az utánzásos tanulás témakörében.  

♥

Kedves Dániel, János, Dávid, Veronika, Lőrinc, Kata, köszönjük ezt a két csodálatos estét!