Braun Barna: Folyóügy, Óvóhely, 2021. május 25., 19:30

A ,,szirén'' hangja mostanában az Óvóhelyre hív minket. Ott van az igazi élet az olyan függetlenmániások számára, mint mi. És ezt meg is háláljuk, és írni is fogunk róluk, amiről csak tudunk.Náluk zártuk 2020-at, egy még megírásra váró csodás monodrámával, és a nyitás utáni első előadást is náluk láttuk, éspedig Braun Barna írását/rendezését, a Folyóügyet. A háromfős társulat „érdemes művészeket” megszégyenítő hitelességgel ábrázolja hétköznapjaink démonait: a telefonos ügyfélszolgálati munkatársat, az ellenőrt vagy a kutyás kiscsajt a vonaton. Persze nem csak arról van szó, hogy minket idegesítenek. Bőven akad a karakterek között olyan, akivel nem tudunk mit tenni, mint azonosulni, miközben éppen mi válunk idegesítő polgártársakká. Ami pedig az egészet ügyesen helyrerázza, az Braun Barna élvezetes szövege és a minuciózusan gondos, mindazonáltal egységes koncepciót biztosító rendezés.

Játsszák: Németh Viktória, Kardos Tibor, Szabó Arnold. Zene: Ágoston Máté, díszlet, kellék, kivitelezés: PolyBijou, fotók, videók: Karvaly Bence, írta és rendezte: Braun Barna.

Az előadás adatlapja a jegy.hu oldalán.

Senki sem akar a karanténról beszélni. Már az önmagában csodás, hogy mint egy csúnya világháború után, összegyűlhetünk közösen egy kiváló előadást nézni. És ebben az előadásban nem utal semmi arra, hogy volt ez a rettenetes járványidőszak. Végre olyan, mint régen! A problémák békebeliek, az ellenőrrel ugyanott kezdjük, ahol abbahagytuk, hasonlóképpen a pékkel vagy a kollégákkal. Nos, ritka dolog az, ha egy produkcióról az alkotók úgy tudnak színlapszöveget írni, hogy az maradéktalanul kifejezze azt, ami az előadásban van, és amit mond a darab. Ugyan színlapot a függetlenek maguknak megengedni ritkán tudnak (hogy nőne be az orra luka az agyontámogatott kurzusszínházaknak), az előadás keretszövege tökéletes. Ilyet legutóbb Szikszai Rémusznál láttunk, aki a Macbeth színlapszövegével remekelt. (Ne gondoljunk bonyolultra, csak a hitelességre, ezt se képes a legtöbb szöveg hozni.) A forma adott, láttunk ilyet az Ügy-ben de az EztRádban is. A játék mégis más, jó és új.

Szabó Arnold (fotó: Óvóhely fb)

A 2017-es RS9-beli ősbemutatóhoz képest teljesen más csapattal és környezettel találkozhatunk itt. Nagyot fordult azóta az idő, megváltozott a független színházi stílus: a sűrű, fűszeres előadás lett a menő. És valóban, nincs is üresjárat az előadásban. Minden kellék mozgásba jön, minden tárgynak funkciója van, természetesen az ikonikus nyomkodós telefon kap központi szerepet. Most már a poénok kevesek. A mimikán, testtartáson, a valódi szóhasználaton van a hangsúly. Illetve azon, hogy a színész játékában ne csak a valóságban is lezajló jelenet mutatkozzon meg, hanem pontosan az, amit mi élnénk át, ha ebben a helyzetben lennénk. Ők most a mi reakcióinkat rekonstruálják. És ezt baromi jól csinálják!

Németh Viktória, Kardos Tibor (fotó: Óvóhely fb).

Mert nem kell idős nőnek játszania a kézihúzdancsos nénit, vagy elhízott bácsinak a taxisofőrt. Egy sapka vagy negrós zacskó bőven megteszi. Még most is, néhány napra rá, amikor eszünkbe jut, önkéntelenül felröhögünk a kutyás lányon (Németh Viktória), aki agresszióval leplezi, hogy a stressztűrő képessége olyan alacsony, hogy egészen pontosan a harmadik visszaszólás után már sírva fakad. Markó Istvánnal (Szabó Arnold) együtt rettegünk Sámánpusztától, mint Winston Smith a 101-es szobától, ahova akkor küldenek, ha a munka frontján könnyűnek találtattunk. És együtt csodáljuk Tóth Elemér (Kardos Tibor) kalauzt, aki a nyugalom kőszobraként áll a vártán, és aki szerencsétlenségére az egyetlen, akinek a behajtó cég el tudja mondani, mit akar.

Az előadás látványvilága és hangkulisszája egészen lenyűgöző. Az Óvóhely amúgy sem túl nagy tere még jobban leszűkül a fekete paravánok használatával, így még koncentráltabban tudunk fókuszálni az egymást követő mikroszituációkra. A piros-fekete-fehér színkombináció a legapróbb részletekben is megjelenik, akár olyan apróságokban is, mint egy kinyíló magazin oldalpárja vagy akár az emlegetett negrós zacskó. Külön élvezet figyelni ezeket a frappáns megoldásokat. A hangeffektek egy pillanat alatt megteremtik a soron következő jelenet helyszínét, legyen az iroda, lakás vagy metró. A színészek már a bemutatón is pontosan és természetesen lekövetik ezeket, látszik, hogy rengeteg aprólékos munka áll az előadás mögött.

Szabó Arnold, Kardos Tibor, Németh Viktória (fotó: Óvóhely fb). 

A rengeteg sok jelenet célja, hogy a karakterekkel együtt mi is belefáradjunk az egymással való packázásba, ahogy a színlap írja,

Felismerjük és visszafogjuk-e a bennünk szunnyadó „házmestert”? Meglátjuk-e önmagunkat másokban? A felskiccelt szituációk között a mi szemétkedéseink is ott vannak, a Folyóügy karakterei mi vagyunk!

Az előadás nem áll meg az epizodikusságnál. Egy halványan, de jól érzékelhető vonal visz végig minket a felismerésig, hogy ebből a gyűlölet-mókuskerékből jó lenne kiszállni, meg úgy is visszakapjuk valahol ebben a véget nem érő játékban. Ezzel együtt a darab nem szájbarágós véggel záródik, sikerült elkerülni a reflektorok nézőtérre kapcsolását vagy tükrök felmutatását, aminek – akármilyen meglepően hangzik is – a legfrekventáltabb helyeken rendezők se képesek ellenállni mindig.

Itt kell megjegyeznünk, hogy az alkotófolyamat során az Óvóhely egyik kiváló munkatársát, Kis Balázst is elragadta a járvány. A rá való emlékezés is célja a produkciónak.

♥

Kedves Viktória, Tibor, Arnold, Máté, Bence és Barna, nagyon köszönjük ezt a csodás estét!