Szabadok Klubja, KB35, 2021. augusztus 30., 19.30

Játssza, írta, rendezte: Boda Tibor, társrendező: Kovács Zoltán 

Érdemes kalandvágyónak lenni, és belevetni magunkat a lakásszínházak fel-felbukkanó új előadásainak felfedezésébe. Gyors döntés, jó reflexek sem ártanak, mert sajnos a legtöbb előadás nagyon kevésszer vagy nagyon nagy időeltérésekkel kerül csak színpadra, ritkán van időnk jegyvásárlás előtt tájékozódni, kritikákat, ajánlókat olvasni, ismerősöket körbe kérdezni. A biztonsági háló nélküli ugrás kockázatát viszont legtöbbször sokszorosan kompenzálja a felfedezés és a meglepődés öröme, a játék újdonsága és különlegessége. Ehhez képest és önmagában is elképesztő, hogy Boda Tibor egy kisebb csapattal már több mint negyvenedszer játssza a Replay című szobaszínházi előadást, aki még nem találkozott evvel a remek produkcióval, feltétlenül keresse! Ebből is látszik, hogy az alkotók személye azért némi kapaszkodót ad a választáshoz, a minőség garantált, még ha nem is sejtjük mi fog történni velünk a Szabadok Klubjában.

 Az esemény facebook oldala.

A Krúdy Söröző előtt gyülekezünk az előadásra, házigazdánk, Elemér, szed össze minket, és visz a saját lakásába, ahol hamarosan kiderül, hogy egy filmkritikai klubba érkeztünk, az este témája pedig Elemér vesszőparipája, a Harcosok Klubja lesz. Elemért könnyű zavarba hozni, már avval se nagyon tud mit kezdeni, hogy a 15 fős közönségből hárman egyáltalán nem látták a filmet. Nagyon szeretne velünk beszélgetni, csak hát borzasztóan nehéz kapcsolódni zavaros monológjaihoz, egyre több személyes történetbe kanyarodó mondatkigyóihoz. Elemér már másfél éve nem tette ki lábát a lakásból, újságírói munkáját is elvesztette a karantén alatt, evvel a filmklubbal akarja újraindítani az életét, de láthatóan sok neki a szituáció, az összeomlás elkerülhetetlen. És ekkor jelenik meg Ákos, aki Elemér tökéletes ellentéte. Nagyon macsó, nagyon alfahím, süt belőle a kontrollált agresszió. Lenézi Elemért és utcáról felszedett filmbuzi társaságát, az értelmiségi vekergést. Simán ledominál mindenkit a szobában, azt csináljuk, amit ő mond, követjük a galériára, zenélünk vele, hagyjuk, hogy ránk kapcsolja a tévét és otthagyjon minket. És közben mesél. Sokat megtudunk Elemérről, sokat megtudunk róla, Ákosról, kezd összeállni a kép, ami kicsit sem megnyugtató. 

Boda Tibor (fotó: Mészáros Zoltán).

És innentől spoiler nélkül nem folytatható a történet. A spoiler kérdése egyébként is megkerülhetetlen az előadással kapcsolatban, hiszen szinte minden mondata, motívuma a Harcosok Klubjára épül. Szabad-e beszélgetni egy több mint 20 éves filmről, egy ennyire kultikussá vált alkotást tekinthetünk-e az általános műveltség részének, vagy tekintettel kell lennünk azokra, akik még nem találkoztak vele, és illetlenség megemlíteni a végkifejletet? Nincs jó válaszunk a kérdésre, de leginkább Bárány Tibor álláspontjával tudunk azonosulni spoiler-kérdésben.

Aki ismeri a filmet és/vagy a regényt, annak háttérprogramként folyamatosan fut az előadás alatt a fejében, a filmhez képest rakosgatja az Elemértől és Ákostól megtudott információdarabkákat, hogy összeálljon valamiféle történet. Sőt, a karakterek értékelését is erőteljesen befolyásolja az este elején előhívott filmélmény. Aki nem ismeri, annak más munkát kell elvégeznie, nemcsak Elemér és Ákos sztoriját kell összeraknia, de a Harcosok Klubját is rekonstruálnia kell valamennyire. A növendéklámpás még nem látta a filmet, de elmondása szerint teljesen tudott menni az előadással és a karakterekkel, ha bepótolja a Harcosok Klubját, utólag rakja az előadás értelmezéséhez azokat a rétegeket, amiket a „beavatottak” az előadás alatt építettek össze.

Boda Tibor (fotó: Mészáros Zoltán).

Nagyon sokat hozzátesz az élményhez és az értelmezéshez, ahogy játéktérré válik az egész lakás. Elemér lenti kuckója és Ákos fenti galériája élesen elkülöníti a két karaktert és jelzi a köztük lévő viszonyt. A fényekkel való játék szintén nagyon átgondolt, a különböző lámpák, ledek, zseblámpa használata szintén jól jellemzi a szereplőket, és segít szabályozni a jelenetek érzelmi intenzitását. Szükség is van néhány nyugvópont beiktatására, a nézőnek nagyon széles, egyre fokozódó érzelmi skálát kell bejárnia, ami az előadás hosszát tekintve nagyon megterhelő lenne ezek nélkül a nyugvópontok nélkül. Boda Tibor persze mindent (is) el tud játszani, ez nem is kérdés. A két karakter közti váltást ehhez az elváráshoz képest is zseniálisan oldotta meg, miután felocsúdtunk a sokkból, fejben elismerően csettintettünk, annyira meglepő és mégis természetes volt az átmenet. Igazi álomszerep ez számára, mint balettosoknak a fehér és fekete hattyú eltáncolása, és mind a két karakter nagyon jól áll neki. Nézőként folyamatosan oszcillálunk a teljes bevonódás és a nézői szerep között. Feszengünk és rettegünk Elemér és Ákos társaságában és közben gyönyörködünk Tibor játékában, a motívumok összecsengésében, a tér és a fény mesteri használatában.

♥

 Kedves Tibi, nagyon köszönjük ezt a csodás estét!