S(irály) generáció, MáSzínház, 2021. augusztus 27., 19:00 

  Bakonyvári Krisztina, Bakonyvári L. Ágnes, Márton Gábor Csaba (fotó: Oláh Gergely Máté) 

Játszák: Márton Gábor Csaba, Bakonyvári L. Ágnes, Bakonyvári Krisztina, jelmez: Galkó Janka, hangszer: Rimóczi István, dramaturg, társrendező: Eck Attila, rendező: Gyevi-Bíró Eszter.  

A MáSzínház, amely kiváló munkát végez színházi nevelési programokban, ezúttal Anton Pavlovics Csehov Sirály című darabját dolgozta át közösségi foglalkozás formájában. A Sirály néhány kellemetlen, nyavalygós alakról szól. Elsősorban is Trepljovról (Márton Gábor Csaba), fiatal színházi rendezőről, aki mamahotelben él, Arkagyináról (Bakonyvári L. Ágnes), Trepljov anyjáról, idősödő celebszínésznőről, és Nyináról (Bakonyvári Krisztina), aki egy wannabe színésznő. A profin megformált és kiváló ízléssel megválogatott jelenetek során és után a cél, hogy a nézők megértsék a karakterek motivációit és kitörési pontokat kínáljanak fel a megformált karakterek számára, hogy életük normális mederbe kerüljön. A hozzávetőlegesen 180 perces, mégis minden percében izgalmas foglalkozás során alkalmunk nyílik végiggondolni, az súlyos anya-fia, szakma és magánélet, sikeresség és boldogság fogalompárokat, mindamellett olyan színészi munkát láthatunk, ami simán lepiálja az úgy nevezett "átlagon felüli" minőségű művészszínházak előadásait. És valóban! Néhány éve láttuk az új, Ascher-féle Sirály-rendezést, amiből egy másodpercre sem emlékszünk, miközben a MáSzínház foglalkozásának számos figyelemfelkeltő, megrázó és emlékezetes pontját tudjuk felidézni.

Az előadás adatlapja a MáSzínház oldalán.

Ha Csehov Sirályára megyünk, általában arra számítunk, hogy az aktuális társulat ars poeticáját fogjuk megismerni, keményen vagy finomabban az arcunkba fogják vágni mi a véleményük jelen színházi életünkről, milyen színházfelfogást tartanak üdvözítőnek, hova pozicionálják magukat a színházi struktúrában, mit jelent ma (szín)művésznek lenni. A MáSzínház S(irály) generációja nem ezt az utat választja a dráma értelmezésénél, hiszen ők pontosan tudják, kicsodák, mit is akarnak, magabiztosan haladnak a saját útjukon. A Sirály kapcsán is minket, nézőket akarnak megszólítani, a mi problémáinkat akarják megfogalmazni, a mi élményeinket segítenek feldolgozni a dráma által. Mint minden általunk látott előadásukban, most is kifelé fordulnak, olyan érzékeny témákra fókuszálnak, ami a nézők számára lehet fontos ráismerések forrása. Ezért lett az előadás formája komplex színházi nevelési előadás, amit 17 éves kortól ajánlhatunk középiskolai osztályoknak, közös szülő-gyerek színházi élményként vagy bármilyen korú érdeklődő színházszerető számára. A bemutatón életkorát tekintve nagyon heterogén közösség jött össze, és mind a színészi játék mind a drámapedagógiai eszközök remekül működtek, egy nagyon tartalmas, érdekes irányokba kanyargó beszélgetés alakult ki, amit befejezni nem is nagyon lehetett, csak abbahagyni. 

Bakonyvári L. Ágnes, Bakonyvári Krisztina (fotó: Oláh Gergely Máté) 

Az első kérdés, ami már a színlapot látva felmerült bennünk, hogyan lehet a Sirályt három és fél szereplőre redukálni, és ennek milyen következményei lesznek a darabra nézve. A dramaturg és egyben társrendező, Eck Attila jó érzékkel válogatta ki a kulcsjeleneteket mind a négy felvonásból három nagyobb egységbe rendezve, melyeket megszakítanak a nézőket bevonó, közös értelmezésre invitáló feladatok. Hol kis csoportban, hol minden néző bevonásával. Így mind a három színész drámainstruktori képességeit is mozgósítja a játék során, és mind a hárman remekül irányítják a beszélgetéseket, képesek mederben tartani az eseményeket, tartani az időt, ami jót tesz az este feszességének, nem alakulnak ki holt idők, nem ül le az előadás. A Sirályra jellemző életszínház koncepció – mindig mindenki játszik, az élet és a színház egymásba folyik, a drámai csúcspontok rendre színházi jelenetként vannak megkomponálva, a szereplők nézői is egymás életének – megmarad abban a nagyszerű megoldásban, ahogy Csaba, Ágnes és Krisztina az instruktori szerepüket szinte észrevétlenül úsztatják át Trepljov, Arkagyina és Nyina figurájába. Ebben segítenek Galkó Janka nagyon egyértelmű, de egyáltalán nem tolakodó jelmezei is.

Ne feledjük persze, hogy a Sirály nehéz anyag. Nem azért, mert súlyos a mondanivalója, hanem azért mert Csehov a drámatörténetben egy előfutár, a groteszk utáni, de a XX. századi abszurdot előkészítő szerző. Alakjai mesterségesen és minuciózusan megformált karakterek, a cári orosz társadalmi élet eltúlzott démonai vagy fantomjai. Amikor beszélnek nem azt mondják, amit gondolnak, hanem beszédaktusokkal kevert társalgási panelekben kommunikálnak. Amikor hallgatják a másikat véletlenül sem azt értik a mondatokon, amit a beszélő szándékozott mondani, hanem azt, amit ők ebből ki akarnak hallani. Egy kommunikációba zárt mozdulatlan világról van itt szó. Legkontrasztosabban ez Nyina monológjából olvasható ki, amikor számtalanszor egymás után kimondja, hogy "de nem is erről akartam beszélni", miközben a tényleg belüről jövő és őszinte vallomások ez előtt hangoznak el.

Bakonyvári L. Ágnes, Márton Gábor Csaba (fotó: Oláh Gergely Máté) 

A mellékszereplők kiiktatásával változik a szerepek közti viszony is. A Csehov-drámához képest, ahol minden intim jelenet nézők előtt zajlik, vagy megszakít egy-egy bebóklászó szereplő, ahol a kis művészkommuna tagjainak minden apróbb és nagyobb titka évek óta köztudott, itt sokkal intenzívebb, bensőségesebb a dialógusok hangulata, fullasztóbbnak érezhető a szereplők összezártsága, plasztikusabbak az egymással folytatott játszmázások. Fontos változást hoz a szereplők viszonyrendszerébe, hogy nem csak Szorint (Arkagyina testvérét, a kúria házigazdáját) iktatja ki ez a változat, aki Trepljov számára valamiféle apafiguraként funkcionál, de még az a mákszemnyi információmorzsa is eltűnik, ami a dráma első felvonásában elhangzik Trepljov apjáról. Ennek következtében Trigorin (Arkagyina neves író szeretőjének) alakja jelentősen fölnagyítódik, a szereplők hozzá való viszonya sokkal erőteljesebben fogja struktúrálni ezt a Sirály-változatot. Annál is inkább, mert Trigorin csak egy kabát, egy üres halmaz, akire először mi, nézők, projektálunk mindenféle tulajdonságokat, majd Márton Gábor Csaba, Bakonyvári L. Ágnes és Bakonyvári Krisztina bújnak rendre ebbe a kabátba, és játsszák el Trigorint a különböző dialógusokban. Ez a kabáttal való játék tehát nem csak színháztechnikailag csemege – lenyűgözőek azok a jelenetek, ahol ketten mozgatják – hanem az értelmezésben is jelentős, az apa hiánya így még központibb motívummá válik, illetve az, hogy Trigorinra vetíti ki mindhárom másik szereplő a vágyait, félelmeit, jövőképét. 

Márton Gábor Csaba, Bakonyvári L. Ágnes (fotó: Oláh Gergely Máté) 

A komplex színházi nevelés nem üres ígéret az alkotók részéről. Miközben küzdünk a szüleinkkel és gyerekeinkkel való viszonyunkkal, a leválás vagy a le nem válás fájdalmával, nagyon sokat megtudunk a Sirály működéséről is. Hogyan elemezhetünk egy szerepet? A töredékes információk alapján, hogyan építhetjük föl a múltjukat, tárhatjuk föl motivációikat? Mit akar magáról mutatni ez a figura, és milyen valójában. Ennek megmutatására talán nincs is alkalmasabb alapanyag, mint egy Csehov-dráma. A szöveg ellen való játék, a szöveg alatti szövegek, az elhallgatások, a különböző párbeszédtöredékek szereplők által szándékolatlan egymásra válaszolása mind segítenek megfejteni a szereplőt. Egy másik feladat kapcsán érzékenyedik a figyelmünk a karakterek térbeli elhelyezkedésének és egymáshoz való távolságának megfigyelésére. Miközben azon agyalunk, hogy milyen pozíció, milyen távolság fejezheti ki legjobban Trepljov és Trigorin viszonyát, észrevétlenül megtanuljuk a színházi nyelv egy fontos szegmensének működését, amit később más előadásokban is kamatoztathatunk. Ezért ajánljuk különös nyomatékkal középiskolai magyartanárok figyelmébe ezt az előadást. A tizen-huszonévesek számára aktuális életfeladat boncolgatása mellett észrevétlenül megtanulhatnak látni is, értő szemmel nézni egy-egy előadást, színházértő, színházszerető felnőtté válni.  

♥

Kedves Anton, Gábor, Ágnes, Krisztina, Janka, István, Attila és Eszter, köszönjük ezt a tanulságos és lebilincselő előadást.