2021. nov 14.

xx84

írta: Két Lámpás
xx84

Sipos László: XX84, Hungary Live Studio, 2021. november 11., 19:00

237838722_255247769780700_1903133922533199741_n.jpg

Alkotó játszók: Sipos László Márk és Berényi Nóra Blanka, szöveg: Sipos László, dramaturg/harmadik szem: Zrinyifalvi Eszter Anna, zene: Pecze Ádám, fény: Wunderlich Nicolette és Németh Joci, divattervező: Madácsi Réka, díszlet: Juhász Kitti és Bánhegyesi Antal, operatőr/fotós: Katona Tamás, popvideóklipp/rap: Krusniczky Richárd, plakát: Mihály Marietta.

Nem igazán jó hír közéletünk állapotára nézve, ha rövid időn belül három alkotócsapat is úgy érzi, hogy elő kell vennie George Orwell 1984-ét. Már pedig a Szegedi Nemzeti Színházban Horgas Ádám (bemutató: 2020. október), az Örkény István Színházban Widder Kristóf (bemutató: 2020. szeptember) és Sipos László Márk (bemutató: 2021. augusztus) is úgy érezte, hogy az 1948-ban íródott regény ma is égetően érvényes. Ha ehhez azt a negyedik eseményt is hozzátesszük, hogy a Helikon Kiadó az eredeti megjelenés után szinte azonnal megjelentette a brazil grafikus, Fido Nesti képregényadaptációját, akkor aggodalmunk tovább erősödik. Először – hasonlóképpen az előadás narrátorához – 17 évesen, majdnem harminc éve, egy boldogabb korban olvastuk a disztópiát, egy elmúlt korszak leírásaként. Milyen olvasatot kell rátenni az eredeti műre, hogy egy 2021-ben érvényes értelmezést kapjunk? Sikerül-e ez ennek az előadásnak, és ha igen, milyen eszközökkel éri ezt el? 

covers_630865.jpg

Az előadás adatlapja a fb-on.

Miközben a szöveg nagy része változatlan marad – Sipos László Márk íróként Zrinyifalvi Eszter Anna dramaturg segítségével úgy alkotta meg a az előadás szövegét, hogy nincs hiányérzetünk a regényhez képest, és mégis belefér a nézőbarát 120 perces időtartamba az egész történet – számtalan apró ötlettel transzformálja át a szituációkat és a Nagy Testvért a XXI. századba. Az előadás tere a Hungary Live Studióban, de a bemutatónak helyet adó Kispont Galériában is a hatalmas, utcára néző ablakokkal egy kivilágított akváriumra hasonlít (fény: Wunderlich Nicolette és Németh Joci), így nemcsak Winston és Julia érezhetik magukat mindig szem előtt úszkáló kishalaknak, de a nézők is. A járókelők néha be is kukucskálnak az előadás alatt. Winston (Sipos László Márk) videónaplót vezet, telepakolja lakását kamerákkal, melynek képeit egy monitoron mi is követhetjük, mintha a telekép nem lenne elég; ezek a kamerák később a Szeretet Minisztérium megfigyelőrendszerévé válnak.  

240115629_258135726158571_500557356768561061_n.jpg

Berényi Nóra Blanka (fotó: Formanek Csaba)

A videótechnika bravúros alkalmazásáról (Katona Tamás és Krusniczky Richárd) eszünkbe jutottak azok az előadások, ahol ez az eszköz több-kevesebb sikerrel és dramaturgiai funkcióval bevetésre került, és azt kell mondanunk, hogy ez az előadás ebből a szempontból benne van a Top 3-ban. Több előadásban csak díszlethelyettesítő, dekoratív funkciója van a videóháttérnek, sokat nem ad hozzá az előadáshoz, de nem is ront rajta. Ilyen szerintünk a Bábszínházban a Coraline vagy a Helló, Héraklész! megoldása vagy a Stúdió K Heilbronni Katicájáé. Vannak olyan előadások, ahol a videó alkalmazása merőben funkcionális, mint a Social Karaokeban a többnyelvűség miatt vagy a Rosencrantz és Guildenstern felkészül című előadásban, hogy követni tudjuk a színpadon kívül zajló Hamlet-előadást. Van olyan előadás is, ahol inkább teher, felesleges sallang a videózás. Ezt éreztük a Káli holtakban és a Szkénés Karton papában is, felesleges szájbarágás, redundancia az eredmény. Vannak azonban jó példák is, hogyan is lehet még egy értelmezési réteget rárakni az előadásra a videotechnika segítségével, hogyan lehet szervesen integrálni ezt az eszközt. Dömötör Tamás a Titániában a gyilkos humor eszközeként és az infernális végkimenetelhez használja, Orosz Ákos a Homokemberben Hoffmann steampunk-világát fordítja át cyberpunk látványvilágra. A kedvencünk ebből a szempontból Szenteczki Zita és Juhász András rendezése, A halál kilovagolt Perzsiából, ahol az írás folyamatát modellezik az előadást keresztül-kasul beszövő videóbejátszások.  

240387123_258135659491911_693664367626710031_n.jpg

 Sipos László Márk (fotó: Formanek Csaba)

Sipos László Márk arra használja a mindenhonnan ránk ömlesztett videótechnikát, hogy a folyamatos agymosás egy pillanatra se szüneteljen Winston világában. A 2 perc gyűlölet közszolgálati híradója, Nagy Testvér trendi videóklipje, Goldstein mindent leleplező youtube-videója mind kellemetlenül ismerősek, akárcsak a proliknak készült, állandóan visszatérő aktuális sláger. Ebben az Óceániában nem a folyamatos megfigyelés a legnyomasztóbb, hanem a szünet nélküli zaj, amivel az állam elárasztja a polgárait. Nagy Testvér már nem csak a Haza Atyjaként követel feltétlen engedelmességet és gyermeki bizalmat népétől, de celebeknek kijáró kritikátlan rajongást is kicsikar belőlük, szexszimbólum és divatdiktátor is egy személyben. És ettől érezzük a bőrünkön azt a nyomasztást, amit Winston és Julia (Berényi Nóra Blanka) is átél, ettől válunk mi is menekülő utat kereső riadt és összezavart egerekké az előadás lehetőségeket egyre szűkítő labirintusában.  

239961352_258135882825222_4166096258157448389_n.jpg  Sipos László Márk (fotó: Formanek Csaba)

Berényi Nóra Blanka Juliája egyszerre magabiztos és törékeny, a rendszert kiismerni vélő cinikus és könnyen lelkesedő, a végletekig naiv lány. Megtörése nem feladat a rendszer számára, kiüresedett bábuként látjuk viszont a Szeretet Minisztériumban tett látogatása után. Sipos László Márk remekül él a lehetőséggel, hogy eljátszhatja saját maga megkínzóját O'Briant és áldozatát Winstont is. A szerepváltások, a rengeteg hang- és képeffekttel való együttjátszás gördülékeny, egy érdekes beszélgetéseket generáló, átgondolt, okos előadás jött létre. Aki nem hiszi, járjon utána!  

240153413_258136036158540_6833102023485564129_n.jpg

Berényi Nóra Blanka (fotó: Formanek Csaba)

 Kedves Sipi, Nóra, Eszter, Ádám, Nicolette, Joci, Réka, Kitti, Antal, Tamás, Richárd és Marietta, köszönjük ezt a sokszor vicces, máskor rémisztő, de feltétlenül legondolkodtató és megfejtendő előadást.

Szólj hozzá

Apertúra Kettőspont freeSZFE Hungary Live Studio Kispont Galéria Sipos László Márk