De Sade – A bűn filozófijája, NemArt Színház, Kettőspont / színház & spirituális ügynökség, 2025. május 29., 19:00

Játssza: Kovács András, Marquis de Sade írásai, levelezése és Peter Weiss: Marat/Sade című drámája alapján írta: Zeck Julianna és Kovács András, rendezte: Zeck Julianna

"Játék ez inkább, nyilvános önboncolás és filozófia, a bűn filozófiája, amit Sade élvezettel tár elénk. A legfélelmetesebb nem is ő maga, hanem az, hogy a végén talán hiszünk neki, és a pokol nem tűnik már olyan sötétnek és távolinak, mint előtte."

Végtelenül kevés elegendő ahhoz, hogy létrejöjjön a színház, megtörténjen a találkozás. A Zeck Julianna–Kovács András alkotópáros De Sade – A bűn filozófiája című előadása esetében elég egy csupasz, fekete tér, egy kübli, némi fehér dekorhomok, egy bádogbögre, és egyetlen ember, hogy egy órára bevonódjunk egy titokzatos elme világába. Ez a minimalista színház igen csak kockázatos, a nézők közreműködése nélkül nem jön létre az az illúzió, az a közmegegyezés, hogy most éppen a charentoni tébolydában vagyunk az Úr 1801. esztendejében és Marquis de Sade szól hozzánk. Azt már kinek-kinek magában kell tisztáznia, hogy a tébolyda lakójaként vagy csak a korban szokásos, szórakozni vágyó látogatóként gondol-e magára ebben a helyzetben. A tér elrendezése, a körberakott székek, ahová a márki is néha letelepszik, mindkét szereplehetőséget fölkínálja a nézőnek. A választás valószínűleg azon múlik, mennyire tudunk azonosulni ezzel a bizarr figurával. Így átélhetjük extrém csoportterápiának vagy freak shownak, tetszés szerint. Mi az első opciót választottuk, és ez nincs is olyan messze a realitástól.

"1804-ben, miután De Sade márkit újra áthozták a Bastille-ból, az igazgató François Simonnet de Coulmier, egy katolikus pap a pszichodrámát alkalmazta terápia gyanánt, lehetővé téve, hogy a betegek saját maguk színdarabokban játszhassanak."

Milyen Sade márkit mutat nekünk Kovács András? Egy két lábon járó feloldhatatlan ellentmondást, egy folyton önmagába visszatérő filozófiai zsákutcát. A felvilágosodásban gyökerező, de azt az istenséggé emelt ész és logika eszközeivel kritizáló, sőt kiforgató eszmerendszer kiagyalóját. Blaszfémiájában is a transzcendenssel viaskodó elveszett lelket. Századokkal a "the personal is political" szlogen kitalálása előtt az erotikát központi szervezőelvvé tévő fenegyereket. És az időt elvesztő, rettenetesen szánni való embert, aki rója reménytelen köreit a cellájában. Talán ezért a homok, mint látványelem, az ujjaink közül megállíthatatlanul kifolyó idő. És ez igenis valódi dráma, akkor is, ha körbe-körbe járunk, ha nincs katarzis. A márki kaján mosollyal a szája sarkában hagy magunkra minket összezavart gondolatainkkal. A csíny sikerült, időt lopott tőlünk.

A szöveg egészen zseniális. A színlapon jelzett forrásokon kívül sikerült több Faludy György által fordított Villon-verset is a dráma részévé tenni, úgy, hogy azok szervesen illeszkednek a márki által írt regényrészletekhez, levelekhez és a Peter Weiss-dráma beemelt elemeihez. Számunkra a Nyári ballada szegény Lovise-ról okozott valamiféle katarzist, hogy a márki gondolatkörében maradjunk, nevezhetjük akár esztétikai orgazmusnak is az átélteket

Minket további olvasgatásra ösztönzött a De Sade – A bűn filozófiája, a szegedi Gondolat-jel folyóirat Írás, mint vérfertőzés címmel egy egész számot szentelt Marquis de Sade-nak, érdemes beleolvasni. És feltétlenül érdemes lesz megnézni a következő évadban visszatérő monodrámát a Kettőspont Színházban!

♥

Kedves András és Julianna, köszönjük ezt az elgondolkodtató és bámulatos utazást!