Vilmos Noémi: Felejthetetlen, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2022. április 13., 20:00

Játsszák: Lipták Ildikó, Nyári Arnold, Blahó Gergő, Jobbágy Kata, író: Vilmos Noémi, látvány:Molnár Anna, rendező: Szalai Ádám 

Jó, hogy a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Felejthetetlen című előadása két jól elkülönített térben folyik, az egyikben maga az előadás, a másikban a ráhangolódás és az előadás utáni feldolgozó foglalkozás. Muszáj volt eltávolodnunk fizikailag is a Molnár Anna alkotta kékeszöld tértől, hogy újra levegőt kapjunk és össze tudjuk szedni a gondolatainkat. Vilmos Noémi zseniális szövege és a játék kisrealista hitelessége nagyon mélyen megérintett minket, és termékeny táptalaja lett a darabot kísérő vitaszínházi formát követő beszélgetésnek. Bár a Felejthetetlen elsősorban középiskolásoknak készült, mi úgy láttuk, hogy még erősebb keresnivalója lenne a felnőttek között.  

Blahó Gergő, Jobbágy Kata (fotó: Kerekasztal)

Ritka, hogy egy színházi előadás minden szereplő, minden korosztály felé egyformán empatikusan forduljon, minden karakter igazságát elfogulatlanul megjelenítse, és ne adjon kényelmes kapaszkodókat, hogy valaki mellé álljunk, hanem rákényszerítsen arra, hogy mélyen leássunk önmagunkba, szembesítsen minket saját helyzetünkkel és a véleményeink mögött álló tapasztalatainkkal, érzelmeinkkel és érdekeinkkel. A színházi nevelési előadások – mivel egy-egy korosztálynak szólnak, nekik akarnak tematizálni egy jól körvonalazott problémát – általában még kevésbé hajlamosak erre, tipikusan a célcsoport korosztályának megfelelő szereplő(k) köré szervezik a konfliktusokat, az ő nézőpontjukat kiemelve tematizálnak, a többi szereplő csak statiszta szerepet játszhat. Ebben az előadásban viszont a Mama, az Apa, és a Fiú is teljesen átélhető, valid problémával küzd, aminek a megoldásához szüksége lenne a többiekre, akiket ez nehezen meghozható döntésekre kényszerít. 

 Lipták Ildikó, Blahó Gergő (fotó: Kerekasztal)

Beni (Blahó Gergő) érettségi előtt áll, informatikus szeretne lenni Pesten. SOTÉ-ra járó barátnője viszont szeretné, ha elkísérné Franciaországba, ahová ösztöndíjat kapott. A fiú anyja már kiskorában elment a Győr melletti kisvárosból külföldre, mert otthon nem tudta megvalósítani terveit. Benit az apai nagymama és az apa nevelte, nagyon közel áll mindkettőjükhöz. A Mama (Lipták Ildikó) annyit szeretne, hogy fia és unokája a közelében legyenek, megfőzhesse nekik a vasárnapi ebédet. Az apának (Nyári Arnold) jól menő autószerelő műhelye van, szívesen dolgozna együtt ügyes kezű fiával, de kedve ellenére nem tartaná otthon. És ekkor üt be a krach, Mamának viharos gyorsasággal súlyosbodó demenciája van. És ettől Beni menni vagy maradni dilemmájának igazán jelentős tétje lesz. Kötelessége-e maradni, hogy segítsen apjának a mama gondozásában? Vagy a saját életét kéne élnie, felépítenie felnőttkori karrierjét és párkapcsolatát? Mit tegyen az apa? Hogyan gondozza idős édesanyját, végezze a munkáját és támogassa a gyerekét? Valószínűleg százezrek problémája a mai Magyarországon, hogy a szendvicsgeneráció tagjaként háromfele kéne szakadniuk, hogy minden elvárásnak és kötelezettségnek megfeleljenek. Ennek a jelenségnek a statisztikai adatokkal is megtámogatott leírását olvashatjátok például ebben a cikkben: 

Pán Péterek és nyugdíjasok "fogságában" – Mi lesz veled, szendvicsgeneráció? 

Mit tegyen a mama? Áldozza föl azt a vágyát, hogy békés öregségét a szerettei körében töltse vagy (ha a család anyagilag megengedheti magának) hagyjon ott minden ismerős dolgot, és költözzön otthonba, hogy tehermentesítse a családját? Ezen az estén mindhárom generáció képviselői ott ültek a nézőtéren, és bizony egyre sűrűbb lett a csend, ahogy kibontakoztak a dilemmák. Az előadás természetesen nem jut nyugvópontra, ezt valahogy nekünk kell majd megoldanunk a feldolgozó foglalkozás segítségével.

A harmadik szereplő, a fiú, Beni, barátnője, Anna (Jobbágy Kata) leginkább katalizátor szerepet játszik a kiscsalád történetében. A jelenetváltásokat is az ő népdalbetétjei jelzik, amik néhol előre néhol hátra utalva értelmezik is ezeket a jeleneteket. Az egyetlen problémánk egyébként az ő karakterével volt, kicsit hiteltelennek éreztük a Benivel való kapcsolatát. Az író túlságosan elbillentette Anna javára a kapcsolat dinamikáját. Nem elég, hogy idősebb a fiúnál, nem elég, hogy majd egy éve egyetemista (ez intellektuálisan hatalmas szakadék a középiskolához képest), nem elég, hogy a fővárosban él, míg a fiú Győrbe jár iskolába, még társadalmi státuszban is Beni fölött áll, hiszen ő egy orvos lánya, míg Beni apja autószerelő. Ráadásul, ha elkíséri Annát Lyonba, rá nem vár ösztöndíj, legfeljebb alkalmi munka. Ezt az aránytalanságot a nézők is érezték, és gond nélkül írták át az elhangzottakat a megbeszélésen, mintha Beni már informatikushallgató lenne és ő is tanulni menne ki Franciaországba.  

 Nyári Arnold, Blahó Gergő, Jobbágy Kata (fotó: Kerekasztal)

Az összes színházpedagógiai eszköz közül leginkább a vitaszínházat szeretjük. Ezen az estén három igen provokatív kérdésben kellett állást foglalnunk, és a kérdések mentén valamiféle megoldást találni az előadás által felvetett problémákra. És persze a választ megint csak nem a kimondott három kérdés körül kialakult okos és szórakoztató vitában megjelenő vélemények adták meg, hanem egy szinttel feljebb találtunk rá. Azok a közösségek, amiket akár a színház, de bármi más is, létrehoz már hatalmas segítségek és megtartó erők legalább a mentális egészségünk megőrzésében, de akár konkrét szinten is azzá válhatnak.  

♥

Kedves Ildikó, Arnold, Gergő, Kata, Noémi, Anna, Ádám, nagyon köszönjük ezt a megrázó, elgondolkodtató előadást!