Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség: The Walking Trash, Kispont Galéria, 2022. május 13. 19:00

Alkotók: Sütő András, Háda Fruzsina, Debreczeni Imre, Formanek Csaba, zene: Kettős Tamás, Nagy Lajos.

Vannak olyan alkotók, akik vagy tudatosan vagy a körülmények kényszerítő ereje miatt színházi mandalákat alkotnak, olyan műveket, melyeket egy-két előadás után elfúj a szél, és csak az alkotók és a maroknyi közönség emlékeiben élnek tovább. Ilyen volt az idei KirakArt legátgondoltabb, a kirakatszínház műfaját komolyan vevő, valóban színházi élményként értelmezhető performansza, a Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség The Walking Trash-e is.  

Fotó: Két Lámpás

Két becketti véglény vonaglását követhetjük végig a negyven percnyi játékidő alatt valahol a nem túl távoli poszt-apokaliptikus jövőben. Semmi élő nincs már a Földön, csak néhány szál tulipán, két vegyvédelmi szkafanderben élő humanoid és mérhetetlen mennyiségű műanyaghulladék, ameddig a szem ellát. Ehhez a szeméthegyhez a szervezők kérésére mi is hozzájárultunk egy műanyag palackkal, legalább az az egy jó helyre került. Háda Fruzsina és Sütő András mozgásszínházi eszközei egyszerre groteszkek és hátborzongatóak. Nagyon kevés maradt nekik az emberi élet most még meglévő sokszínűségéből. Táplálkozni a mérgező levegő miatt csak egy csövön keresztül képesek, az intimitást is csak mintha tudják megélni, a szkafander közéjük áll, tehetetlen frusztrációjuk miatt kitörő agressziójuk is tompított és infantilis, a műanyag palackokkal dobálják és püfölik egymást, de mi ez a körülöttük lévő környezet halálosságához képest.  

Fotó: Két Lámpás

Ahogy a díszlethez való pet palackunk hozzátevésével kollaboránssá tesz minket a produkció, úgy nézőként is rá kell döbbennünk felelősségünkre a környezet tönkretételében. Ugyanis ebben az előadásban nemhogy hátrány lenne a kirakat becsillogása, hanem jelentősen hozzásegít a látottak értelmezéséhez. Az ácsorgó és ücsörgő közönség visszatükröződése a régi kor árnyaivá tesz minket, szellemként folyamatosan jelen vagyunk a két alak szánalomra méltó életében, és nem felejthetjük el, hogy ezt a földi poklot mi hoztuk létre nekik. A darab vége felé, amikor már csak annyi vigasz marad, hogy „ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.” megjelenik valami mégis-morál, ami reményt adhat.

Fotó: Két Lámpás

Közeleg az este, a két lény előtúrja a hulladék alól molyrágta parókáját és cilinderét, egymásra igazítja a frakkot és az estélyi köpenyt és elindulnak. Lehet, hogy a világ elpusztul, de a színház örökké él, amíg egyetlen ember lesz világon, és segít megőrizni emberségünket.  

Fotó: Két Lámpás 

És még mindig marad egy csattanó a produkció végére is. Formanek Csaba játékmesterként elősétál a színfalak mögül a szereplők pattogatott kukorica vacsorájával és egy palack ásványvízzel. A nézősereg tagjai ijedt galambokként ugranak félre a pet palack látványától. Reméljük ez az ijedtség az előadás után is megmarad és tartós attitűdváltozást hoz legalább néhányunkban, hogy elkerüljük a riasztó véget. 

Fotó: Fekete Attila 

♥

Kedves András, Fruzsina, Imre, Csaba, Tamás és Lajos, köszönjük ezt a váratlan és mélyre menő élményt!