MAGYAR-ÉLET Fesztivál a Tér 12, a Fiatal Drámaírók Háza és az RS9 Színház szervezésében, RS9 Színház – Vallai Kert, 2022. szeptember 22-24., 19:00

Volt egyszer egy frissen alakult színházi csapat, a Tér 12 Kulturális Egyesület, néztek erre, néztek arra, de egy fia független színházi produkcióra sem volt pályázati kiírás se égen, se földön. Gondoltak egy merészet, és beadták tervüket az NKA irodalmi kollégiumának a magyar szellemi élet felpezsdítésére kiírt pályázatára. Akár nyerhettek is volna vele. Végül Erzsébetváros önkormányzata karolta föl a kezdeményezést. Így született meg a Fiatal Drámaírók Házával és az RS9 Színházzal kooperálva a MAGYAR ÉLET Irodalmi Fesztivál. A magyar és az élet hívószavakra 41 pályamű érkezett, ebből négy alkotó kapott lehetőséget, hogy felolvasó színházi formában láthassa életre kelni írását. További nyolc fiatal drámaíró a fesztivál utolsó napján egy Kárpáti Péter által vezetett drámaírói workshopon vehetett részt, az ekkor született jeleneteket a fesztivál zárónapján a közönséggel is megismertethették. A tizenkét, friss, kortárs szöveg meghallgatása, megnézése mellett az első két estén 3-3 meghívott íróval hallgathattunk felolvasással dúsított kerekasztal beszélgetést. A technikai feltételeket Vadász István és Fehér Balázs biztosította, köszönet nekik. A továbbiakban napi bontásban próbáljuk meg összefoglalni az igen érdekes, erre is, arra is elkacskaringozó beszélgetéseket, és a bemutatott jelenetekről is ejtünk néhány szót. Azért is érdemes lesz megjegyezni az egyfelvonásosok szerzőinek nevét, mert a későbbiekben valamilyen formában lehetőséget fognak kapni arra, hogy egy egész estés színdarabot írjanak a Tér 12 számára, nagyon figyelünk majd, mikor lesz az ősbemutató.

1. nap: MAGYAR

Az első napon Fehér Balázs Benő vállalta el rendezőként a feladatot, hogy egy fél nap alatt megrendezi Töreky Zsuzsi, Walters Lili, Kovács Ádám, Fehér András segítségével Keményfi Eszter Crescendo – Corona és Noblet Péter Látlelet című írásait. Mivel az utolsó napon felolvasva is megismerkedhettünk a szövegekkel, érdekes volt látni, hogy Fehér Balázs Benő milyen szabadon bánik a szöveggel, akár egy teljes monológot is elhagy, és így is milyen összetett, struktúrákat feltáró rendezést rak a színpadra. A Látleletben egy urológus professzornak és költő feleségének vasárnapi beszélgetését követhettük végig. Hogy miről beszélgetnek egyre kevésbé vált fontossá, látszott, hogy ez minden vasárnap így szokott történni náluk, ami igazán érdekes volt, az a dialógus dinamikája, ahogy a közbevágások, az egymás mellett és egymással párhuzamosan történő beszélgetés dallama kirajzolta férj és feleség viszonyát, dominanciaharcát, a rutinos ellenpontozást, a kontrákat és rekontrákat. A második jelenet, a Crescendo – Corona, felolvasva egészen más hatású volt, mint eljátszva. A színpadon sejtelmesebb és líraibb volt ez az elmúlás-történet, a Töreky Zsuzsi által játszott nagymama kapaszkodása az életbe, a napokban elhunyt hat gyerekkori barát (képviseletében az egyikük) egyre erőteljesebb látomásos jelenléte és halálba hívása lett a központi motívum. Felolvasva sokkal erőteljesebb volt a narrátor szólama, így a társadalom és a politika felelőssége is hangsúlyosabban jelent meg.

Az jelenetek után Viktor Balázs beszélgetett Tamás Zsuzsával, Parti Nagy Lajossal és Závada Péterrel. Amint már egy másik írásunkban olvashattátok, nem sok bizodalmunk van a kerekasztal beszélgetésben, mint formában, de utólag jól sült el a dolog, a meghívottak és a moderátor megmutatta, hogy lehet ezt jól is csinálni, nem is kell hozzá sok változtatást eszközölni, inkább hozzáállásbeli kérdés. Fontosak az értelmes, megválaszolható kérdések, fontos, hogy a résztvevők képesek legyenek egymással beszélgetni, egymásra reagálni, ne kiselőadások sora legyen a beszélgetés. Fontos, hogy kíváncsiak legyenek egymásra, hogy át tudják adni egymásnak a szót, ne a moderátornak kelljen görcsösen figyelnie, hogy valamelyik résztvevőt (általában a nőt vagy a fiatalt) nem hagyják szóhoz jutni. Remek ötlet beépíteni a felolvasásokat a beszélgetésbe, ez lehetővé teszi, hogy természetesen gördüljön át a diskurzus egy másik témára, ne kelljen felesleges köröket futni a lezárással. És a legfontosabb, hogy ez a kerekasztal a hallgatóság felé is nyitott legyen, természetesen lehessen kiszólni és beleszólni a pódiumon ülőknek/hez. Legjobb, ha, mint itt, nincs is pódium, se valódi, se virtuális. Az első kör a MAGYAR ÍRÓ-ság kérdését járta körül. Ütős mondatok hangoztak el. Tamás Zsuzsa szerint ez a kérdés nála nem tematizálódik a szövegekben, nem tűnik fel, míg nincs vele valami probléma, olyan, mint a légzés, akkor problematizálódik, ha oxigénhiányos állapotba kerülünk. Parti Nagy Lajos szerint magyarnak lenni egyre rettenetesebb identitásfonadékot jelent. Nem meglepő módon mindhárman, még ha nagyon különbözőképpen is, a MAGYAR NYELV felől tudták megközelíteni a kérdést. Érdekes volt, hogy minden MAGYAR hívószóra kiválasztott szöveg valamilyen módon Budapest-szöveg volt, ezzel a lokális kapcsolódással mi is tudunk menni, ez a kötődés megfoghatóbb, mint a magyarság vagy a hazaszeretet absztraktabb fogalmai. A második kör a drámaíráshoz való viszonyról szólt. Závada Péter első drámájából, a Reflexből hozott egy részletet, méghozzá azért, hogy megmutassa, milyen egy nem igazán jól sikerült darab, hogy megmagyarázza, ezután a kísérlet után miért fordult a költői szövegfolyam formájú drámák felé, amilyen a Je suis Amphitryon vagy a Széplélek (szerintünk nem volt rossz választás a váltás, mindkét drámából készült előadás benne van a legjobb tíz színházi élményünkben). Tamás Zsuzsa egy pályázatra írt karanténdrámát egy olyan történetből, ami még most is foglalkoztatja, keresi a formáját, azt a nyelvet, amelyen egy szibériai remeteasszony meg tud szólalni. Ezt a drámát, az Én és Agafiát, Mohácsi János rendezésében a TRIP WebSzínház el is készítette. Parti Nagy Lajost az Ibusár és a Mauzóleum sikere ellenére nem igazán érdekli a dráma műfaja. Az utolsó, kicsit csapongóbb és filozofikusabb kör az író és olvasó kapcsolatáról szólt. Feltétele-e az íróságnak egy létező olvasóközönség, tekintettel kell-e lenni rá? Itt a gyerekönyveket is író Tamás Zsuzsa nagyon más tapasztalatokat tudott megfogalmazni, mint Závada Péter, akinél elég élesen elválnak a színházak számára készített átírásokkal és a saját versekkel és drámákkal kapcsolatos érzések. A kérdés nagyon aktuális, hónapok óta csordogál egy erről is szóló vita főképp az ÉS hasábjain, aminek legújabb fejleménye Túri Tímea hozzászólása. Amint láthatjátok, izgalmas, szép este kerekedett a fesztivál első napján.

2. nap: ÉLET

Fotó: Slezák Zsuzsi 

A második nap hangulatát legteljesebben Slezák Zsuzsi próbafotói adhatják át. Felvillanyozó, vicces este volt, annak ellenére, hogy az ÉLET hívószóról a legtöbb pályázónak a halál jutott eszébe, és a két megvalósított jelenet, Komáromi Bese Ömleng és Pinthér Anna Kék pillangó című írásai is erről szóltak. Wrochna Fanni, Pájer Alma Virág, Martinkovics Máté, Bánki Mihály rakta színpadra a jeleneteket Dékány Barnabás rendezésében. A közös munka annyira jól sikerült, hogy a csapat elhatározta, hogy együttmaradnak és megpróbálnak összehozni egy saját, egész estés produkciót. Nagyon drukkolunk nekik! Pinthér Annának jó érzéke van a tartalmas szinbólumok kitalálásához, melyeket következetesen végig is tud vinni a jelenetein. Erre már nyáron fölfigyeltünk, amikor a Fiatal Drámaírók Házának egy másik eseményén, az Okuláré Projekten, voltunk a Trafóban. Az akkor meghallgatott En passant című egyfelvonásosának is ez volt az egyik erőssége. Az egy hatalmas csavarra épülő Kék pillangó nagyon szívbemarkoló történet, Anna remekül ír olyan szövegeket, amitől a néző egyszerre érzi át a szituációban mélyen benne lévők érzéseit, igazságát, és a kivülállók feszengését. Komáromy Bese Ömleng című jelenetében lubickoltak a felkért színészek, a dialógus nem csak nagyon vicces, de a tempója is ragyogó. Az igazi bravúr azonban az, hogy a nézőkből fel-felbugyogó könnyes nevetést kiváltó jelenet mélyén fölsejlik a tragikum is, nem csak a nagymama halála miatti gyász, de az anya egyre súlyosbodó demenciája és a lány emiatti félelme miatt is, hátha örökölte ezt a rettenetes betegséget. Igazi transzgenerációs dráma épül föl az alig tizenöt perces teljesen abszurd helyzetet fölvázoló jelenetben. Az ÉLET hívószó apropóján Fekete Ádámmal, Szabó Imola Juliannával és Szíjj Ferenccel beszélgetett Viktor Balázs, és olvasott föl a szerzőktől fantasztikus szövegeket. Rögtön két kötettel is bővült a vágyott könyveink listája, és csak azért nem hárommal, mert Fekete Ádám drámakötetére sajnos még várnunk kell, pedig mi úgy érezzük, hogy nagyon itt lenne már az ideje. Szerencsére annak idején láttuk a Trafóban a mindössze három előadást megért Haloktatás márványprotézissel című előadást, így kicsit csökkent a hiányérzetünk. Az első kérdés a művek ÉLETrajziságára vonatkozott, ki mennyire merít önÉLETrajzi elemekből, mennyit dolgozik ezek elemelésén vagy ha nem önéletrajzi elemekből dolgozik, hogyan szivárog be mégis a saját ÉLET a művekbe. Szóba került és visszacsatolódott az előző nap témájához főleg Szíjj Ferenc versei, ÉLETképei kapcsán, hogy mit is jelent ez a közös magyar ÉLETÜnk, mennyire sok művi, terepasztalszerű érzés jár át minket, mikor ezen gondolkodunk.

3. nap: SZELLEM

A harmadik napon a délelőtti drámaíró workshop keretében született dialógusokat és az előző két napon látott egyfelvonásosok eredeti szövegét hallgathattuk meg. Talán szerencsésebb lett volna ezt is színészek tolmácsolásában hallani, rengeteget hozzátesz az élményhez. A workshop nyolc résztvevője azt a feladatot kapta, hogy menjenek ki az utcára és füleljenek, csenjenek el karaktereket, történeteket, párbeszédeket és alkossanak belőle dialógusokat. Nekünk Szűcs Virág Natália könyvszekeres története tetszett a legjobban, mintha tényleg ott álltunk volna a Kálvin téren vagy a Keletinél a könyvszekér mellett, lehetett érezni benne a város zsibongását. Lezárásképpen a négy szerző – Keményfi Eszter, Noblet Péter, Pinthér Anna és Komáromy Bese – kapott észrevételeket bemutatott jeleneteikről nézői, színészi és drámaírói szempontokból. Mi pedig egy ígérettel lettünk gazdagabbak, hogy a fesztivál nem egyszeri alkalom volt, jövőre újra részt vehetünk rajta.

♥

Kedves szervezők, köszönjük ezt a három csodálatos napot, amit köztetek tölthettünk!